Délmagyarország, 1935. május (11. évfolyam, 96-121. szám)

1935-05-28 / 119. szám

1*935 malus 28: 01 CWÄ*3TÄRÖRSf*0 3 Vasárnap felavatták Wimmer Fülöp síremlékét 2+1 csöves ORION RÁDIÓ METEOR «mu. GYAR """" " Budapest II. Tételére is 45 C kat havi beépített haagsiöröval P 9 részletre P Kárász u. 11. Telefon 33 76. Unió könyvecskére is. ffireU (A Délmagyarország munkatársától.) Most volt egyesztendős évfordulója annak, hogy Wimmer Fülöp meghalt Azóta disaes síremlék épült a zsidó temetőben L6w Immánuel főrabbi utasítása, Sebestyén Endre müépitész tervei szerint. A mo­numentális síremlék fehér márványból készült és két részből áll. Az egyikre Wimimer Fülöp nevét vésték, a másikat virágzó kenderszárak diszitik Wimmer születési és elhalálozási évszámával A síremlék kertészeti kiképzését a temető főkertésze, Heidlberg István végezte. Az emlékmüvet vasárnap délelőtt avatták fel ünnepélyes keretei között. Az ünnepségen megjelentek dr. vitéz Shvog Kálmán országgyűlési képviselő, a város részéről dr. Tóth Béla polgármesterhelyettes, a kereskedői, ipari és társadalmi élet kiválóságai, a kenderfonógyár igazgatósága, tisztviselő- és munkáskara. A zsidó templomi énekkar gyászdala vezette be az ünnep­séget, majd Lőw Immánuel főrabbi mondott avató­beszédet. — Tann e hant, tanú e síremlék: munkás életed emlékköve, halált túlélő kegyeletünk bizonysága. Eljöttünk, ide barándokolva sirhantodhoz emlék­ujitó szeretettel, feledéslegyőző hájával. Életed központi gondolata a munka volt, a szüntelen dolgozó, serény, gondterhes Igyekvés, a pihenet­len törődés. Hóditó útra indultál, a kender rost­jának kikészült fonalával: itt díszlik levele sírem­léked esucsivében. — Bizonysága volt életed, hogy nem puszta hi­deg észszerüséged és nem puszta számító okossá­god kell az eredményes, a sikeres miwkairányitás­hoz, hanem meleg szivszerüség, ez a nyelv gyön­gyei közé iktatandó uj összetétele a szavaknak. Szivszerüség volt vezérgondolatod. Munkáltató és munkálkodó nem szemben álljon, hanem fogjon ke­zet, munkáljon vállvetve, erőejrvesitve, akaratössze­sitve. Szivszerüség volt vezető munkád sarVnutató iránytűje és lángoló lelkesség volt köztevékeny­séged vezércsillaga. Rajta volt közpályádon az önzetlenség fémjelzése és az áldozatosság ragyogó fényjele. v — Kimondhatatlan munkakényszer hajtott ellen­állhatatlanul utolsó lehelletig; meg nem akasz­totta, el nem lassította mun!;abénitó fogyatkozás. Pihenésed csak itt lett a siri ágyon! — Kegyelettel emeltük siremlékedet, szeretettel avatjuk fel márványát jelképeit, életiró epitáfiu­mát. Siri álmodban játszik majd körötted a kender ujjas levele, karcsú szárának himbáló léngíso. szálló himporának illatozó árja, zizzenéses lomb­hajlatának suttogása. Békés megnyugvásba olv°d a lélek a halálban: az öröklétbe szakad át, amely felé mutat magasbatörő síremléked lezáró csucs­ive. Amen. A főrabbi beszéde után Faragó Lajos, a kender­fonógyár igazgatója mondott emlékbeszéd •'. — Megilletődve, meghatottan állunk-e síremlék­nél — mondotta. Egy éve elmúlt amióta a mi Wimmer urunk elköltözött, de ugy érezzüV, hogy egy percig sem hiányzott közülünk, most is irá­nyitana, vezetne bennünket. Csak nagy emberek kiváltsága az, hogy szellemük tovább él testi éle­tüknél. örök adósai vagyunk Wimmer Fülöp em­lékének és a márványkő épp ugy tör a magasba, mint ahogy ő megküzdött az akadályokkal. Ez a márványemlék a gyár örökkétartó háláját jelké­pezi Wimmer Fülöp iráni és mi megfogadjuk, hogy minden évben idezalrándoklunk, emlékét ápolva biztatást kérünk munkánkhoz. A fehér márvány síremléken a következő felirat­ban őrökitették meg Wimmer Fülöp életét és munkásságát: „Gyámola volt kebeled munkásnak, nélkülözőnek, Szived minden szál rostja a kor neve Kenderrost fonalát fontad viruló iparággá. Nyilt a porond s bátran küzdve vivát a közért." Az idd A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor. Időjóslat: Gyenge légáramlás, vál­tozó felhőzet; helyenkint, főleg nyugaton zivatar, eső. A hőmérséklet nem változik lényegesen, esetleg keleten kissé emelkedik. Hősök napja Minden esztendőben május 56-án üti meg az ország a Hősök Napját. Szeged városa is kegyeletes ünnepségekkel áldozott vasár­nap a hősök emlékének. Vasárnap délelőtt minden felekezet templomában istentiszteletet tartottak a polgári és katonai hatóságok rész­vételével. Délelőtt a zsidó temető hősi emlék­müve előtt Lőw Immánuel főrabbi tartott ke­gyeletes hangú emlékbeszédet az elesettekről. Az ünnepségen igen nagyszáma közönség je­lent meg, az emlékműre számos koszorirt helyeztek el, többek között a dandárparancs­nokság, a vitézi szék, a város és tr karitatív intézmények. Délután a belvárosi temetőben folyt le a hivatalos ünnepség a katonai és polgári hatóságok, a vitézi szék, a frontharco­sok, leventék, cserkészek jelenlétében. Ugyan­csak emlékünnepélyt rendeztek a többi feleke­zetek temetőtben fs. Az emlékünnepségek után koszorúk tömege borította az emlékmü­veket, jelezve, hogy az élők nem felejtkeztek el a halott hősökről. Makón lélékemelő ünnepség keretében sajlott le a „Hő­sök napja". A csendőrség, vámőrség diszfclvonn­lása és tisztelgése vezette be az ünnepélyt. Megje­lentek a leventék, cserkészek és diákok csapatai is. Az ünnepséget a leventezenekar zárta be. Glosz Ferenc mondott gondolatokban gazdag beszédet. — ötvenhat pont szerepel a szerdai kisgyü'és napirendjén. A saerdá délutáni törvényható­sági kisgvülést hétfőn készítette elő a város ta­nácsa. A kisgyűlés tárgysorozatán 57 pont sze­repel, jobbára kisebb jelentőségű ügvek. Tár­gyalja a kisgyűlés az alsóközponti ptébániabi­vata) kérelmét az alsóközponti templomkert kibővítéséről. A postaigazgatóság azt kéri a kisgyüléstöl, hogy állványra szerelt géprend ­szerű levélszekrény felállítását engedélyezze. A polgármesteri előterjesztések között szerepel a József főherceg-térnek átengedése az egyetemi hallgatók' részére. Az egyetemi ifjúság test­gyakorlás céljaira kapja meg a teret ideiglene­sén. mert az egvetemi anatómini intézel jöven­dő helyéül jelölték ki a térnek ezt a részét. Földhaszonbérleti ügyek, bércsökkentési kérel­mek és egvéb kisebb ügyek szerepelnek még a kisgyűlés tárgysorozatán. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Állást kaphat a Ha­tósági Munkaközvetítőben: 1 cukrász, 1 hölgvfod­rásznő, 10 cipész hadigondozott, 1 kézisnbó, 1 gazdasági kocsis. Ki egysser használt* az tgmándi vizet, sohasem iszik mást. ha kell _ csak ugyanezM — SzentGyftrgvi professzor előadása az orvosi nagyhéten. Budapestről jelentik: Az Orvosi Nagyhét ünnepélyes keretek között kezdte meg tanácskozásait hétfőn reggel. Az együttes ülé­sen Buday Kálmán egyetemi tanár elnökölt és az első vita a vitaminhiány körül folyt, amelynek előadója SzentGyörgyi Alb«:t, a szegedi egyetem világhirü tanára volt. A pro­fesszor fejtegetéseit nagy figyelemmel hallgat­ták. Az orvosi nagyhét keretében kedden foly­tatják az előadásokat. — Egyetemzáró Istentisztelet a zsinagógában szerdán délelőtt 10 órakor. (Ernyőket r^ áthúzni d I v n 1 o t anyaggal »lTálalok in gyorsan kisiHetr, SILBERMANN PtUpík oooa 12 Mim. Napernyők olcsó árban. 4*, x Eljött közénk tornácos-muskátlis, szép ma­gyar pavillonjával a Nikotex. De nem vendégként, hogy egyszer itt is körülnézzen, mert hiszen a Ni­kotex itthon van nálunk. Tanuk rá a szegedi tra­fikok és az a sokezernyi szegedi hive, akik mind csak Nikotexet szívnak. — Évzáró ünnep a piarista gimnáziumban. A piaristagimnázium vasárnap délelőtt fél 11 óra­kor önképz^köri évzáró ünnepséget rendez Az ün­nepi beszédet R a s k ó Sándor, főesperes mondja. A távozó diákok nevében Tóth László búcsúzik az intézettől. A pályamunkák eredményét Cson­ka Miklós hirdeti ki, szaval Dancs István. FOGORVOSOK FOGTECHNIKUSOK ÉKSZERESZEK! Akiket az p* aranyrendilel érint, k^vvben összegyűjtve 9"50 oenaőért megkaphatják GASPAR ékszeréinél, (Oroszlán ucca 5.), aki a szerző: l'osch bányafőtanácsos ur megbízásából szí­vességből árusítja. 441 — 150 aláirásos kérvény egy kerfiletvezető vis­szahelyezése érdekében. Néhány nappal ezelőtt a polgármester Prága y Ferenc, a népjóléti hiva­tal második kerületének vezetőjét másik kerületbe helyezte át szolgálati érdekből. Az elhelyezést a kerület ínségesei sajnálattal vették tudomásul és mintegy 150-en beadványt intéztek a po'gármes terhez, azt kérve, hogy Prágay Ferencet fovábbm is hagyja meg a második kerület élén. Hétfőn dél­előtt a második kerület szegényeinek öttagú kül­döttsége kereste fel dr. Kemenesy Tibor népjó­léti tanácsnokot, akit felkértek, hasson oda, hogy Prágayt visszahelyezzék régi helyére. A népjó­léti tanácsnok megígérte a kérelem teljesítését és örömmel vette tudomásul, hogy a kirendelt tiszt­viselők nehéz munkáját igy méltányolják s kerü­let szegényel. — Szegedi orvosok előadása az orvosi nagv­héten. A magyar orvosok tudománvos egyesü­letének szóvétsége május 26 és junius 2. között — mint jelentettük —, orvosi nagyhetet tart Budafcstén. Az orvosi nagyhéten az ország kü­lönböző helyéről összegvült előadók az órv<wv tudománv aktuális kérdéseiről számolnak be. Beszámoltunk arról, hogy az előadók közfitt számos szegedi orvos is szerepel. Értesülésünk szerint a már közölteken kivül előadásokat tartanak még a szegedi orvosok közül: dr. Er­délyi Jenő. közkórházi főorvos, dr. Hedry Miklós közkórházi sebészfőorvos és dr. T ö­r ö k Gábor, a gyermekkórház főorvosa. Osil ts féli rhemnakurák Szí. Gellért GgégQítrűd és Szállóban BUDAPESTEN A szállóban egy heti telj« pensio (lakás, reggelt, ebéd, vaosora) 100 pengő, A gyógytényezők árából a szálló lakóinak jelentős árengedmény, j Felvilágosítást készséggel szolgál az igazgatóság- Budapest XI. ut 4. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom