Délmagyarország, 1935. március (11. évfolyam, 50-75. szám)
1935-03-10 / 58. szám
Í935 március TO. B f E M A G 7 A' R O R SIK G 5 A budapesti harc és a halódó vidéki kereskedelem Lázasan folyik a készülődés a májusban tartanrió budapesti vásár érdekében az egész országban. A rendezőség minden propaganda eszközt, amit az ügy érdekében állónak tart, felhasznál, hogy az eddig elért eredményt, — ha erre még lehetőség van —, fokozza. Ez az erőfeszítés, amit a budapestiek, a főváros, ezzel saját érdekükben kifejtenek, természetesen a vidéki ipar és kereskedelem károsodását je. lenti. A vásár alkalmával élvezeti vasúti kedvezmények, az ügyesen reklamirozott látszólagosan olcsó árak csábítják a fővárosba az ország vásárló publikumát, amely természetesen a vidéken összekuporgatott készpénzét hagyja a fővárosban. A vidéki kereskedelem pedig hallgat és viseli a sorsnak azt a kegyetlen rendelkezését, hogy hiába minden felkészültsége, az idei tavaszi üzlet is kiesik a kezéből, az ismét Budapestnek jut. Ezzel szemben Budapesten, amikor a körutak és a Bákóczi-ut forgalma, az ottani áruházak reklámerejénél fogva egyik napról a másikra fellendült, például a Királyuccai kereskedők szükségesnek tartották, hogy együttesen hivják fel az ország vásárló közönségének figyelmét a Király-uccában lévő beszerzési forrásokra. Az átütő erejű együttes komoly reklám, meg is hozta az eredményt és visszahódította azt a közönséget a Király-uccának .amelyet az áruházak reklámtrükkjei már elnyeléssel fenyegettek. Tehát Budapest egyik uccája a másikkal állott versengésben. De a jó vidék, az hallgat és vár, — hagyja, hogy az erőteljes budapesti propaganda az utolsó falat kenyeret is kivegye a szájából. Pedig van még segítség. Van a vidéken számos kereskedő és iparos, aki játszva veszi fel a versenyt ugy áruja minőségével, mint áraival a fővárosiakkal, csak erre fel kell hivni a közönség figyelmét. Figyelmeztetni kell a közönséget. hogy a vidéki kereskedelem és ipar kisebb rezsiköltséggel dolgozik, tehát kevesebb haszonnal is megelégszik, mint a budapesti üzlet, jó árut ad, mert a kiszolgált vevő kritikája érdekli, mert a vevő nemcsak vásárló, hanem egyszersmint személyes ismerőse is, olcsó — a kisvárosban a források könnyen ellenőrizhetők —, mert minden körülmények között meg akarja tartani a fogyasztót. Adva van tehát a gyógyszer, amely a halódó vidéki ipart és kereskedelmet újra életképesség teheti. Lépjen a vidék is a propaganda küzdő terére, reklámirozzon, hirdessen hatásos, modern ötletekkel, mutassa meg árait, minőségeit és bizonyítsa be, hogy jó, olcsó és mindig nyújtja azt, amit a nagy jelszavakkal dobálódzó budapesti kereskedelem. Baracs Dezső. Mihályi fajtiszta korai borsói kalaráb, salála és egyéb konyhakerti magvai ufóiérnetefientií. Olcsó • MepbtxBaló í ifi. Hegedűs Béta disziemetUexési vállalata Az összes klinikák, állami gyermekmenhely szerződéses szállítója. Szeged, Szentgyövgy tér 1 Tel.: 15—5.5. (Éjjel-nappal) AillóK. Az uj TUNGSRAM D duplaspirállámpák fénytöbblete a 20°/o-ot is eléri, áramfogyasztásuk pedig fontos típusoknál lényegesen csökkent. A fokozott gazdaságosságot az egyesitett Dekalumen- és Wattjelzés már a bevásárlásnál megmutatja. 1TUNGSRAM D DUPLASPIRÁLLÁMPA DEKALUMEN SOROZATBAN MMNMI A szegedi influenzajárvány Szombaton három szövődményes megbetegedési felenfettek be (A Délmagyarország munkatársától.) Bn<T;ipesten még mindig erősen terjed az influenza, egyes vidékeken is nagyobb mereteket öltött a járvány, de Szegedet az utóbbi napokig megkímélte az influenza. Néhnáy nappal ezelőtt azonban veszedelmes mértékben fellépett a járvány. Szombaton három szövődményes influenzamegbetegedést rs bejelentettek a tiszti főorvosi hivatalba. A tiszti orvosok jelentése szerint rendkívül sokan feküsznek a városban influenzában, a betegség azonban könnyebb lefolyású. A városi és állami hivatalokból tömegesen hiányzanak, az egyetemi klinikák orvosainak egyrésze szintén beteg. Jelentések érkeztek, hogy az iskolák növendékei közül is tömegesen megbetegedtek és egyes iskolák bezárását javasolták, de a tiszti főorvosi hivatal ezt nem találja szükségesnek. Ha azonban a járvány tovább terjed, akkor sor kerül az iskolák esetleges bezárására. Csongrád vármegyében a legtöbb influenzás Csanyteleken van. Csongrádon százötven megbetegedést jelentettek be, Tápén és Algyőn szintéi igen sok az influenzás beteg. A tiszti főorvosi hivatalban közölték, hogy a mostani nedves időjárás különösen elősegíti ¡» járvány terjedését. A hivatal — mondották —, megtette a szükséges óvintézkedéseket, mert tartani lehet attól, hogy a suhjosabb esetek száma esetleg emelkedni fog. Ajánlatos a legmesszebb* menő óvatosság, enyhébb esetekben is tanácsos komolyan venni a betegsége*, nehogy a könnyen vett megbetegedés szövődményessé váljék. Április első felében befejeződik a színház szezonfa Vendégszereplési tervek Budapesten, Debrecenben és Kecskeméten (A Uélmagyarország munkatársától.) A szinügyi bizottság szombaton délben Renkey Lipót kulturtanácsnok elnökletével ülést tartott, hogy meghallgassa Sziklai Jenő színigazgató jelentését. A színigazgató bejelentette, hogy a szezont kényleien lesz megrövidíteni, mert a szinh:' menet egyre gyöngébb. Ugy tervezi, hogy április hetedi. ke és tizenötödike között zárja be a szinház kapuját. A bizottságtól engedélyt kért arra, hogy a kapuzárás után társulatával a budapesti Király Színházba, majd Debrecenbe és Kecskemétre menjen vendégszerepelni. Ugy a Király Színház igazgatóságával, mint a debreceni és a kecskeméti hatóságokkal megindultak a tárgy-'ísok. A-z a terv, hogy Sziklai elsősorban a Montmartrei ibolyát viszi el ebbe a három színházba, de szó lehet arról is, hogy vendégszereplése műsorába beiktatja azokat a darabokat, amelyeknek eredeti bemutatójuk Szegeden volt. Bejelentette az igazgató azt is, hogy május huszadikáig hajlandó szórványos előadásokat tartani a szegedi színházból, hetenkint kettőt, hármat, vagy a maga társulatával, vagy pedig vendégjátékokra szerződtetett társulatokkal. A bizottság, amely zárt ülésen hallgatta Sziklai igazgató kívánságait és jelentését, uűy határozott. hogy hozzdjárul az állata ajánlott megoldáshoz, tekintettel a szinház nehéz helyzetére és megadja az engedélyt ahhoz is, hogy az igazgató társulatával a szezonzárás után más városokba menjen el — szerencsét próbálni. Férfi fehérneműek készen és rendelésre PollAU. Testvéreknfit Elhalasztotta az OTi-választásf Budapest, március 9. Az Országos Társiadalom Biztosító Intézet igazgatósága az intézet önkormányzati szervei tagjainak és póttagjainak március 31. és április 1- napjaira kiirt választását április tt—iS-rc halasztotta. a 'egujabb tavaszi kaiapmodeljaiva! megérkezett. Alakitások, olcsón és legszebben készülnek. (Kárász u. Dr8M SZM)