Délmagyarország, 1935. március (11. évfolyam, 50-75. szám)

1935-03-08 / 56. szám

Í935 március 8. ÖfrMAT,ySRORSZXG Vasárnap elzárják a szeged—kecskeméti országutat a nemzetközi autóul építésének idejére Kertilőve}, szárnyvonalakon bonyolítják le a forgalmat (A Bélmagyarország munkatársától.) Meg­írta a Délmagyarország, hogy rövid néhány nap alatt megkezdik a transkontinentális autóut Szeged—kecskeméti szakaszának építé­sét is, amelyhez a szükséges előkészületek meg­történtek, a burkolóanyag szállítását megkezd­ték, az utat felmérték és beosztották az utépitő munkásokat. Az államépitészeti hivatal most megtette azokat ai intézkedéseket is, amelyek az útépítés zavartalanságának biztosításához szükséges. Értesítette az érdekelt városok és» községek elöljáróságát, hogy az útépítés ide­jére az utat elzárja a forgalom elől és megje­lölte azokat a kerülő utakat, amelyeken ez­alatt az idő alatt lebonyolítható a helyköri forgalom. Az államépítészeti hivatal értesítése szerint a kecskemét—szegedi kőzu tsza­kaszt március 10-én zárják el • forgalom elöl, tizedike után az épülő útvonal mentén csak a helyi jellegű szekérforgalom tartható fenn. Az útelzárás pillanatától kezdve egészen az útépítés befejezéséig a forgalmat a következő útszakaszokra terelik át: 1. A Budapest—Szeged közötti átmenő forgalmat, addig is, amíg a Kecskemét—Tiszaug közötti útrészt kifogásta­lan állapotba nem helyezik, a Budapest, Cegléd, Nagykörös, Ujkécska, Kiskunfélegyháza, Kis­kunmajsa, Szeged útvonalra, a Kecskemét— Tiszaug közötti szakasz elkészitése után pedig a Budapest, Soroksár, Kecskemét, Tiszaug, Al­pár, Kiskunfélegyháza, Kiskurunajsa, Szeged közötti útvonalra. 2. A Kecskemét—Kiskunfélegyháza közötti forgalmat Tiszaugon és Alpáron át bo­nyolítják le. 3. A Kiskunfélegyháza—Szeged közötti forgalmat a Kiskunfélegyháza—Kiskun­majsa—Kiskundorozsma—Szeged közötti köz­utszakaszra terelik át. 4. Szeged—Kistelek közötti forgalmat a Szeged—Sövényháza­Csongrád közötti törvényhatósági közútra, vé­gül 5. a Kistelek—Kiskunfélegyháza között] forgalmat Csongrádon át bonyolítják le. üz átépítés túctc alatt Szeged és Kecskemét Között megszűnik az antóbnszforgalom %. nemwrtközf autóut építésével kapcsolatban (Eredetileg az volt a terv, hogy a Budapest— Szeged között közlekedő autóbuszjáratok az Btjavitás alatt Majsa, Lakitelek, Kécske és Nagykőrös érintésével fognak közlekedni. Az Államvasutak gépkocsiüzemétől szerzett infor­mációnk szerint most elhatározták, hogy as útjavítás Ideje alatt Szeged is Kecskemét között szüneteltetik az autóbuszforgalmai "A» utolsó járat Budapestről Szegedi« március »-én, Szegedről Budapestre pedig március 10-án indul. Az autóbusz csak Budapest és Kecskemét között fog közlekedni, de a járatok­nak csatlakozása lesz a Kecskemétről, illetve Kiskunfélegyházáról induló vonatokhoz. A Bu­dapestről délután induló autóbusz Kecskemé­ten eléri a 15 óra 29 perckor Kiskunfélegyhá­zára Induló személyvonatot, amelynek ott csatlakozása van a Szegedre 17 óra 49-kor ér­kező vonathoz. Ellenkező irányban a Szegedről 14 éra 20 perckor induló vonatot a kecskeméti pályaudvar előtt autóbusz várja, amely Bu­dapestre 18 óra 50 perckor érkexik. Március 15-től, — mint jelentettük —, Budapest és Szeged között gyors sinautóbusz fog közlekedni. 'A gyorssinautóbusz Budapest-nyugati pálya­udvarról 19 óra 52 perckor indul. Szegedre 22 óra 38 perckor érkezik. Szegedről 14 óra 10 perckor indul és Budapestre 16 óra 54-kor ér­kezik. Mindkét irányban csak Cegléden, Kecs­keméten és Kiskunfélegyházán áJŰ meg 1—1 percre a gyorssinautóbusz, melyen gyorsvonati, 2-ik kocsiosztályu teljesáru menetjeggyel lehet utazni. A menetjegyékkel az utazás félbeszakí­tása nincs megengedve. A gyorssinautóbuszon a gyermekek féláru menetjegyeit kivéve, nem lesz menet iegvkedvezmény, szigorúan tilos a ¿vonaton a dohányzás. UtÍDod£xász és exnressz­árn a gyorsslnautóbusszal nem szállíthat?, M utasok csak annyi kézi podgyászt vihetnek magukkal, amennyit az ülőhely alatt és a ké­zipodgyásztartóban el tudnak helyezni. —B^mm^^^^m^mmmmmmmmmmmmmmmim Levelek a hatórag íizlefzárásról Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! Tisztelettel kérem soraim szíves közlését, szintén a 6 órai záróra ügyéhez kívánok hozzászólni, A szava­zás hivatalos és törvényes formák között meg­tartott volt és hogy az nem ugy végződött, mint ahogy azt a gázgyár és ahogy egy kis csoport kívánja, arról már nem lehet tenni. Nem lehet azt mondani, hogy akik szavaztak, azok nem akarják a 6 órai zárást. Eddig ők mondották, hogy aki nem szavaz, azt ugy te­kintik, mint aki a 6 órai zárás mellett van. Talán bizony most azt akarják bebeszélni, hogy ez nem ugy van. Egy hét időt adtak, aki nem akarta a 6 órai zárást, az mind el­ment szavazni Nem fogunk belenyugodni és nem fogjuk hagyni ígazunkaL Nem tudjuk a kamara véleményét, amit felterjesztett, de bi­nyára nem nagyon helyeselte a 6 órai zá­rást, azt hitte, nogy ezzel szolgálatot tett a kereskedőknek. Pedig téved. Ha szolgálatot akar tenni, akkor akadályozza meg azt, hogy kezdve a marhakiállitástól a szöllőszüretíg minden héten a váiárló közönséget az 50 százalékos kedvezményes utazással felvigyék a fővárosba, nedig ott is este 6-kor zárnak és mégis elég Ideje van n vidéki vásárló közön­ségnek. hogy ott költse el a kis pénzét, amire pedig idehaza Is égő nagy szükség lenne. Ez sokkal fontosahh elintézni való lenne, mint az, hogy a kereskedők este 6-kor ne tud­ianr»k bezárni. A levélíró K. B. urnák nedig azt üzenem, bogv Innár^kkal el vagyunk lát­va. Csak nem gondol ja, hogy ami a hat hé­BÖJTRE ajánljuk mai legolcsóbb árjegyzésünket la adagolt teavaj 10 deka 30 fillér la tömb vaj kimérve 10 deka 28 fillér Csemege juhturó 45 % zeirtart. 10 deka 20 fillér Pasztőrözött tejszín egytized liter 18 fillér Tejföl tiszta tejszínből egytized liter 12 fillér Friss tehéntúró 1 csomag 16 fillér Cwpőa kevert turó 10 deka 10 fillér la akácméz 10 deka 12 fillér Tej házhoz szállítását díjmentesen vállaljuk. Közpoit*i Tejcsarnok Rt. fióktejcsarnokaL tért, mert nincs többről szó, csak ennyiről (ju­nius 15—augusztus 20) bele fogunk menni abba a lehetetlen dologba, hogy 12-től 3-ig le­gyenek az üzletek zárva. Szegeden az üzletek reggel 7-kor nyitnak és este 7-ig egyfolytá­ban vannak nyitva, déli 12 és 3 között pedig még a legnagyobb hőségbeu is sokkal több a dolog, mint akármilyen szezonban este 6—7­ig. Nagyon, de nagyon rossz fényt vetne az, ha ezt a szavazás eredményét meg lehetne akadályozni. Talán bizony most már a kö­zönséget is meg akarják szavaztatni? Vigyáz­zanak, nehogy megint ők maradjanak a ki­sebbségben. Legyenek megnyugodva, ha lát­ni fogják a kereskedők, hogy tényleg nem vált be a 6 órai záróra ugy, mint ahogy ők elkép­zelték, mi kereskedelmi alkalmazottak leszünk legelőször azon, hogy újra a 7 órai záróra visszaállítását kérjük! De addig, amíg ezt meg nem próbáltuk és meg nem győződtünk annak helytelen voltáról, addig nem fogunk sem Ko­vács Károly titkár ur ajánlata után menni, sem pedig nem fogjuk megengedni, hogy sze­gény Íróasztal mellett görnyedő B. K. ur aján­latát elfogdják, aki szegény kénytelen reggel 8—12-ig és d. u. 3—6-ig az irodában lenni. Még várunk egy kevés ideig és ha látjuk, hogy még mindig nincs döntés, kénytelenek leszünk a 6 órai zárórát kívánó főnök urak­kal egvütt küldöttséget meneszteni a minisz­ter úrhoz, a küldöttség majd magával viszi a szegedi kereskedőfőnökök 300 aláírását, vala­mint a szegedi kereskedelmi alkalmazottakét Tisztelettel F. Imre. Veszedelmes íliz volt Zákányban (A Délmagyarország munkatársától1.) Csü-> törtökön délután Zákány 322. szám alatti ta­nyába hivták a szegedi tűzoltókat. A kora dél­utáni órákban kigyulladt B a b a r c i Géza gaz­dálkodó 24 méter hosszú istállója, a tűz átter­jedt a magtárra és a kocsiszínre Is. Amikor a tűzoltók kiértek, lángokban állott a lakóház te­teje is mert a szél az istállóból átfújta a gyú­lékony tetőre a szikrákat. A tűzoltóság tőbbórai megfeszített munkával eloltotta a tüzet. A la­kóházat sikerűit megmenteni, csak a tető égett el. A kár többezer pengő. A tüzvizsgálat meg­állapította, hogy a tüzet a rosszul épitett és lu­kas kémény okozta. " ~ Onnvükossápt követett el a szerelmes leány A balba Telelte magéit A IS éves Szekeres Erzsébet (A Délmaggarország munkatársától.) Szerda este 10 óra tájban a Feketeszél 188. szám alatti tanyából nyomtalanul eltűnt a gazda 18 éves leánya,' Sze. keres Erzsébet Szekeresék egész éjjel keresték leányukat de nem találtak rá. Reggelre kelv» az­után ráakadtak. Szekeressé a kútra ment vizet meríteni az állatoknak és amikor leeresztett» a. mély kútba a vödröt, az megakadt valamiben. Ki­derült, hogy a fiatal leány holtteste úszik a viz felszínén. Azonnal hozzáláttak, hogy kihalásszák, sikerült is a felszinre hozni, természetesen akkor már régóta halott volt. Szekere« Erzsébet szerelmes voK egy legénybe.» szerelmi bánatában köveíie el tettét. Vacsora utánr kiosont a tanyából és a mély kútba vetette maflát. Holttestét felboncolják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom