Délmagyarország, 1935. március (11. évfolyam, 50-75. szám)
1935-03-21 / 67. szám
4 ^¡PVJÜiff f; f \ M A r. VAR Ci ü * 7 3 ~ 19^5 .^>írc?iis 5T: rolvt jól ismeri, tiszteli és nagyrabecsüb. í-eszögezi a pártelnökség az ellenzéki polgárságnak azt az álláspontját, hogv a magvar adófillérekből szubvencionált kormánypárti lapoknak illenék legalább éppen olvan tiszteletben tartani a mag var politikai élet kimagasló vezéregyéniségét, mint amilyen megbecsülésben őt nvilatkokozataiban a kormány feje és az egységespárt szegedi vezére részesítette annál is inkább, mert Rassav Károly ellenzéki politikus létére is az elveiért való küzdelmet a legkifo^ástalanabb eszközökkel folytatja és az ő'szellemében pártja is már számtalan jelét adta annak, hogy pártvezére lojális felfogását mindenben átérzi és követi. "A Független Nemzeti Balpárt (Rassav-párt) Elnöksége. A város és a tanya tiltakozása Szerdán, amikor ismertté vált a Rassay Károly és pártja el'en intézett támadás, Szegei társadalmának agyszólván minden rétedéből alakult küldöttség jelent meg a párt elnökségénél, hogy Riscav iránti ragaszkodásának kifejezést adjon, \ küldöttsé gben úgyszólván minden fouiaikozási képviselve volt és a megjelentek egyhangtiao kije lentették, hogy Szeged ellenzéki polgársága mélyn eliléli azl a harcmodort, amcllyl a várt orszáTOs vezée ellen sikertelenül próiiilnak hangulatot teremteni. hfllön jutott kifejezésre déb"n a lanyai választóközönség ragaszkodá-a. Megjelent a pirtvezetőségnél a tanyai polgárságnak egy nagyobb csoportja és arra kérte az elnökséget, hogy je'en ;ék meg a tanyai körzetekben, mert az el'enzéki tanyai po'g ¡rad-j újból kifejezést akar adni tánlorithatat! msngának. A pártvezetőség elhatározta, hogy 24-én délután Csengelén, este S:entmihá'yleleken és Kisszéksóson, 25-én pedig Csórván, Városianyán, Átokházán, Szatymazon és Röszkén tartanak választói gyűlést. Kortps-fwbuzuósát! a temptommá átatakitot! Iskolában A' Független Nemzeti Balpárt vezetőségéhez nap-nap után ujabb és ujabb panaszod érkeznek egységespárti kortesek túlbuzgóságáról. A tanyaiak többek között azt is panaszolják, hogv az egysécrespárt kortesei tervszerűen les aggatják a Rassav-rvárt választási plakátjait. írásban nyújtotta be panaszát a Zákány-Domiaszéki Mezei Társulat több tagja. Azt panaszolják, hogy az egységes párt kortesei me;: ^'en tek a társulat számára a domaszéki iskolában tartott, misén, ahol beszédet akartak tartani, amikor már a tanitői emelvényen az oltár el volt helyezve és ott voK a társulat felszentelt zászlaja is. A feroncrendi szerzetes láthatólag nem jó szemmel látta ezt a kortes-túlbuzgóságot, azonban nem tiltotta el a gyűlés megtartá át a templommá átalakított iskolában, hanem kivitetts a tetemből a magával hozott feszületet, az oltárt letakarta, azután maga is elhagyta a termet és átment a szomszéd iskolába gyóntatni. Ezalatt az egysécespárti kortesek elrpondíák Ismeri kort ess zólamaileat. Lelkes gyűlés Kunhalmon Kitűnően sikerült gyűlést tartott a balpárt Kunhalmon. Német Antal gazdálkodó fejezte ki a tanyai magyarsáar ragaszkodását és hűségét Ras6ay Károly iránt. Azt mondta többek kőzött, hogy Bassay Károly tettekkel bizonyította be Szeged népéhez és a szegcdi földhöz való ragaszkodását. Bokor Pál tartott ezután mindvégig érdeklődéssel kísért beszédet, amelyben többek kőzött hivatkozott arra is, hogy a miniszterelnök jelenlétében a miniszterelnök listájának második jelöltje őszinte nagyrabecsüléséről biztosította Rassav Károlyt. Ez a nyilatkozat egyben elismerése Rassay kiváló személtének. A megjelentek lelkes éljenzóssel tüntettek Rassay Károly mellett PártgyiíiéseSf A Rassay-párt csütörtökön, 21-én este 7 órakor a Marsch a 1-venrléglőben, Kálvária-sor 4. szám alatt pártgvülést tart. Pénteken, 22-én este 8 órakor a Raffay-vendéglőben (Kossuth Lajos-sugárut 4.) lesz pártgyűlés. gyüjés. A gyűléseken felszólalnak: dr. Pap Róbert, dr. Fodor Jenő, dr. Palócz Sándor, dr. Tóth László, dr. Kerscii Feienc, dr. Singer István, dr. Griiner István, dr. Kertész Béla, dr. Vajta Jenő, dr. Bodnár Géza, dr. Wilheim Lajos, dr. Bokor Pál. (A Déhnagvarország munkatársától.) Szerdán több helyen tartott választási gyűlést a szociáldemokrata párt. Délután Kéthly Anna a csorvai választópolgárokat kereste tel és nagyszámú hallgatóság előtt mondott programbeszédet. Elitélő szavakl«an foglalkozott a falusi nép megélhetését megdrágító kartellek működésével, majd a családvédelmet sürgette és becsületes földreform végrehajtását követelte. A gyűlés közönsége .1 beszéd után sokáig ünnepelte Kéthlv Annát. A gyűlésen még Kór ó Imre és dr. V a 1 e n t i n y Ágoston mondott beszédet.. A szociáldemokrata párt felsővárosi szervezete is gyűlést tartott szerdán este a Tabán-uccábán levő Albert-vendéglőben. Bernát András megnyitója után D á n i János a választások jelentőségéről beszélt, majd foglalkozott gróf Bethlen István nagykanizsai megnyilatkozásaival. Nekünk történelmi hivatásunk van, —mondotta azután Dán? János. Célunk a nyomorgók és a dolgozók helyzetének megjavítása. Azt akarjuk, nogv ennek az országnak a munkássága olyan légkörbe kerülhessen, ahol érdekei és jövője biztosítva lesz. Dr. Valentin v Ágoston szólalt fel ezután. — Azt mondotta a miniszterelnök ur — kezdte —, hogv átveszi a szociáldmeokrata párttól mindazt, ami jó és hasznos. A miniszterelnök ur elismeri, hogy a szociáldemokráciában jó és hasznos is van Mi a szociáldemokrácia eszméi mellett azé"t tartunk ki, mert ez maga az életet jelenti. Altalános politikai kérdésekkel foglalkozott még beszédjében, maid KÉTHLY ANNA beszélt általános figyelem közben. — Kétségtelen és letagadhatatlan — mondotta —. hogy az ország tele van elkeseredéssel és bizonytalansággal. Hogv mennyire ellenzéki a hangulat, azt bizonyítja az is, ha valaki a saját életét nézi meg. A szociáldemokrata párt uj életet és őszinte reformokat akar. A mi gyűlésünk közönség? csupa szegény ember. A múltkori nagygyűlésünk után — szomorúan jellemző —, a gvülés színhelyén egv elvesztett — szegénységi frizonvitvánvt találtak. — A múltkori gyűlésen, a mikor beszéltem, észrevettem, hogy a hallgatóság köréből zoko-. gás tőrt fel. Odanéztem a hang irányába és A kereskedelmi miniszier Szegeden Bornemissza Géza kereskedelmi miniszter, aki jelenleg választási kőrúton van, a szegedi egy•égespárt meghívására szombaton délelőtt Szegedre érkezik. A kereskedelmi miniszter Makóról jön autón. Az egységespárt szegedi raervezelq szombat este vacsorát rendiez a miniszter tiszteletére a Hungáriában. A vacsorán dr. Tonelii Sándor, Körmendy Mátyás ós Winkler Elemér felszólalása után Bornemissza miniszter mond be* szedet megláttam, hogy egy férfi zokog. Annál a szavaimnál fogta él a zokogás, amikor arról beszéltem, hogy sok helyen az anyák, az asszo. nyok tartják el a férjét, a családot, mert a férj nem tud keresethez jutni. Azt mondják, hogy a férfi meg van edzve, nem egykönnyen fogja el a sírás. El lehet képzelni, hogy a keserveknek milyen súlya alatt görnyed az a férfi, aki egy beszéd alatt elveszti önuralmát és zokogá? fogja el. Ezer és ezer férfi, tiz és tizezer férfi szalad, rohan ma, hogy munkához jusson és megtörik a nyomorúságban. S milyen a sorsuk azoknak, akik dolgoznak? A suszter lyukas cipőben jár, a tcxtilmunkásnak nincs egy rendes ingje, a malommunkás pedig nem tud jóllakni még kenyérből sem... — Reformok, — ez nagyon szép sző —, folytatta Kéthly Anna —. de azt mondhatom, hogy a reformok csak a titkos választójoggal kezdődhetnek meg. A miniszterelnök ur azt mondotta első beszédeiben, amikor kormányra jutott. hogy Iélektiprásnak tartja a mostani választójogi törvényt. Most mégis ezzel kell választani. — A túlsó oldalon — folytatta Kéthly Anna —, most nagyon sokat igérnek. Az a jelszavuk, hogyha gvenge az érved, told meg egy — Ígérettel. A másik oldal jelöltjei azt mondják mostanában, hogy mit fognak majd tenni. Mi nem ezl mondjuk, hanem azt hogv mit lettünk eddig. A legutóbbi négv évi működésem nyitott könyvként áll a szegedi választók előtt és 1922. óta, tizenhárom esztendő alatt, amióta mi, szociáldemokrata képviselők benn vagyunk a parlamentben, soha nem mulasztottuk elhagy a szegény, nyomorgó, Ínséges nép érdekébén felszólaljunk. Azzal fejezte be beszédét, hogy a választásokon mindenki gyakorolja szavazati jogát és lelkiismeretére hallgatva, a szegények pártjára: a szociáldemokrata pártra adja le szavazatát Szerdán este Móravároebau. T ' a Remény-uccai Sántha-vendéglőben is jól sikerült választói gyűlést tartott a szociáldemokrata párt. Itt Kéthly Anna, Vörös József és dr. Berkes Pál beszélt a nagyszámban megjelentekhez, akik lelkesen tűntettek a szociáldemokrata párt jelöltje mellett. Csütörtökön Zákányban tart választói ffvttlést a szociáldemokrata párt péntek este fél 7 órakor pedig a Korzó Moziban lesz választól nagyevülés. amelyen felszólal: Kéthly Anna, Szakasits Árpád. Szeder Ferenc, továbbá L á j e r Dezső és dr. V a 1 e n t i n y Ágoston. A Föífgetfsn Mernie?! Balpárt (Rassay-párt) a Vecsernyés-féle ven^é^lSben, Hattyas-sor 4. siám alatt párlgyölés* tart. m«lyePi Rassay Károly is mefielenik. A gyűlésre a mélyen tisztalt választópolgárt^rsakat tisztelettel meghivja a pártvezetőség. neihiQ Anna Csórván, relsOvároson és flóravárosban „4 reformok csak a titkos választójoggal kezdődhetnek"