Délmagyarország, 1935. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1935-01-01 / 1. szám

1935 január T. OtCMAG?ARORS7AG 9 A SZÁMTANÁCSOS UR ÚJÉVI AJÁNDÉKA Irta RÓKA TÓNI. Agglegény volt. Nem volt nőgyiHólő, nem. Mindössze nem tudott megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy ó etessen-itasson, cifrán öltöztessen valakit, aki neki nem segit keresni, csupán költeni. Márpedig a legtöbb asszony ilyen. Ugy érezte, hogy egész életében nem találkozott olyan növel, akinek a kedviért ezt az áldozatot érdemes lett volna meghozni. Kárörömmel hallgatta, amikor a barátai, ismerősei siránkoztak előtte, hogy megszökött az asszony, meghalt a gyerek... Hjah, mért tetszett megnősülni. Most, Karácsony után, megkérdezte tőle Vranekné, a háziasszonya, akinél lakott és akinek kosztjához menekült a vendéglői borravalók elől: — Mondja, kedves számtanácsos ur, hol szilveszterezik, hol tölti az újévet? A számtanácsos zavartan hebegte: — Az ünnepeket? Hm... igazán nem is tudom. Mért kérdi Vranekné asszonyom? — Tetszik tudni, szeretnék elmenni a láryomhoz. Nem láttam Bözsikémet tavaly óta. Az*la szaporulata is van. Az a kis útiköltség nini a világ. Gondoltam, hogy szintén másutt tetszik ünnepelni. — Nem én, Vranekné asszony. — Akkor tessék tán a vendéglőben kosztolni két-három napig: majd leszámítjuk. — Jó, jó. A számtanácsos ur magában szidta Vranekné asszonyt. Erősen számított a szilveszteri halra, az újévi malacra, a pompás fogásokra és most fuccs! — menjen vendéglőbe, ahol jóval drágább, kevesebb és komiszabb minden. Még a hivatalban is ez a csalódás gyötörte. — Megvan! — szabadult meg a gyötrődéstől. Kimegyek a sógorékhoz Rákosladányra. A költség nem nagy, aztán a vendéglői kosztok árán veszek nekik valami -újévi ajándékot. Az ünnepeket náluk töltöm. Vraneknével aztán leszámolunk! Vraneknével otthon boldog újévet kívántak egymásnak, miközben szentül hitték, hogy becsapták egymást. A számtanácsos ur Szilveszterkor korán eljött a hivatalból és egyenesen a csemegéshez sietett, márcsak a kirakatig. Megállt előtte és nézegette, hogy mi az olcsóbb, de mutatósabb? Hosszas válogatás után megállapodott valami rikitó, karácsonyból kimaradt, Kenyőgallyas kosár megszerzésében. Ebben volt étel, ital, édesség, miegymás. A sógor az italokat szereti, a kövér sógorasszony él-hal az Ínyenc falatokért. Drága, drága, dehát mit csináljon az ember. Pár napig a sógoréknál, ahol jól eszik, iszik, gavallérnak is látszik és majd Vranekné asszonnyal számol. Utóvégre az ő r^ebére ne gazdagodjon meg senki. Hosszas alkudozás után hazacipelte az újévi ajándékot. A háziasszonynak már hült helye volt. Hideg szobájában összevacogott a foga, mikor az átöltözéshez fogott. Szeme önkéntelenül is ai ajándékkosár konyakos üvegére tévedt: — Nem fűtött be. Inkább iszom egy pohár konyakort. Majd megmondom a sógornak, hogy csak kipróbáltam, nem méreg-e? Megkóstolta kétszer-háromszor, miközben készülődött. — Nem rossz. Kissé erős és a sógoromnak megárt Fölvizelem és bedugaszolom. De előbb kiöntöm a felét. A számtanácsos nr ugy mesterkedett, mint valami lelkiismeretlen falusi kocsmáros: öntött, ivott, vizezett, dugaszolt, ónkupakolt és fütyörész««. Tudta, érezte, hogy most lop, huncutkodik, hogy a másét issza és ez nagyon jól esett neki. Azért a lelkiismeretét is megnyugtatta: — Utóvégre én fizettem. Kérdés, hogy fölszámitom-e Vraneknénak vagy sem? Na, még egy pohárkával! A készülődés lass> ' -mpó mellett egyszer csak abbamarad! égighevert a diványon és ködös aggjai a menetrendet találgatta: — Hogy is csak? 4.45 vagy 5.54? A fene tudja... Elnyomta az álom. Amikor fölébredt, nagyon fázott, de nagyon. Már sötét volt. Fölcsavarta a villanyt és minden gondolkozás nélkül begyújtott. Nagyon jólesett a meleg. — Éjszaka én nem utazom: itthon szilveszterezek. Főzök egy kis teát a kályhán. Rum nincs, de van konyak. Tudja azt a sógor, hogy konyakot is adtak ezzel a kosárral? Éjfélutánig teázott és beteázta a sógor konyakját. Fütyörészve, teázva bujt az ágyba azzal a szent meggyőződéssel: — Lám, milyen jól, milyen olcsón töltöttem a Szilvesztert. Boldog újévet, Vranekné! Majd számolunk! Másnap reggel arra ébredt, hogy szörnyen éhes. így még lehet utazni. — Együnk valamit, de mit? A vendéglő ujabb költség az újévi borravalókkal. De meg ebben a kosárban van elég harapnivaló. Majd iszunk rá meleg teát azzal a maradék konyakkal. Utóvégre a sógorék nem tudhatják pontosan, hogy mi volt, mennyi volt az 6 újévi ajándékuk. (II. Az elmúlt év második fele épp ugy tele van értékes halottakkal, mint ahogy az első is — — a mi szemünkben ötletszerűen, soha meg nem érthető rendszer alapján — szedte az áldozatait JULIUSBAN Mayer Aronné, a régi szegedi kereskedői világ egyik legbecsültebb tagjának özvegye megy az ura után, befejezi a közismert Kaiser Kálmán volt zálogházi becsüs és Uray Gyula ny. máv. főfelügyelő is. AUGUSZTUS elviszi Komáromi Károlyt, a város legrégibb kalaposmesterét, akinek nagy életereje csak a legutóbbi időkben kezdett hanyatlani. Rezsek Aladár, az egykor sokat emlegetett adóhivatali gyakornok, vizbe fullad. A hónap halottai közé tartozik Schindler József néhai kereskedelmi iskolai tanár özvegye, aki halála után is sok ismerősét meglepi azzal, hogy csak 48 éves volt. Legalább is anyakönyv tanúsága szerint Viszont a klinikai bemondás utján jutott ez az adat, amely hagyaték esetén, már mint a személyazonosságot illetően, sok bonyodalmat okozhatna. A szikár, nyílegyenes, lorgnettel járó matróna szigorú arckifejezése nem tűnik fel többé az uccákon. Hosszs életének hűséges párját vesziti el Klamm János ezredes, a régi 46-os háziezred volt parancsnoka, akit tipegő sétájában tisztelettel köszönt ma is a város. Krdhl Lajosnak, a jóemlékben élő biztosítási titkárnak özvegye is augusztus halottai közé számit, akárcsak Mayer Károly nyugalmazott postafelügyelő, akit Hévizén ér utol a hirtelen halál. Nagyon fog hiányozni a korzóról, amelynek leghűségesebb látogatója volt, a régi francia márkik udvariasságával köszöntve ismerőseit. Kótay Pált is a magunk halottai közé számítjuk azoknak az éveknek a révén, amelyeket ifjúi kedéllyel, ragyogó költői vénájának csillogtatásával, köztünk töltött SZEPTEMBERT két özvegy kezdi, Ungár Benőné, meg Kőrös Albertné. Ungárné rövidesen követi Mayernét s felidéződik emlékezetünkben az építésekor szenzációt jelentő Ungár—Mayer-palota, amely már régóta nem az első gazdájaié, sőt többször változ'-tta a tulajdonosait. Ebben a hónapban válik meg önt ként az élettől Emmerling Rezsőné, a túlérzékeny szivü fiatalasszony. Gresz Béla kórházi segédorvos I

csak 28 évet él, a sors csapásaitól sokat látogatott, azért vidám kedélyű Széli Akos ötvenet, egy nagyPompásan evett, ivott és amire indulni kellett volna, megint elnyomta az álom. Valami vidám kedvvel ébredt és szomjúság gyötörte. Le menjen a kocsmába? Ugyan bolond volna, mikor itt vonnak a palackok tele csillogó csemegeborral. A sógor vérmes ember, még megüti a guta. Aztán tudja ő, hogy hány palack volt a kosárban. Újév estéjén vidám dalolás hangzott ki a Vranekné lakásából. A szomszédok csodálkoztak: — Nini, a számtanácsos urnák vidám ujévs van. Alkalmasint vendégei vannak... A számtanácsos ur evett, ivott és dalolt addig, amig a sógorék kosara ki nem ürült. Aztán nagy, hosszú, mély alvás következett. Vranekné alig tudta fölébreszteni a szobaurat aki keserű szájízzel, mogorva lélekkel tért a világra és amint tekintete az üres kosárra esett, mingyárt fölágaskodott lelkében a rideg fenyegetés: .— Megállj, Vranekné, majd számolunk! rahivatott, rokonszenves ifjú, Zengő Péter, csak huszonkettőt, azért egyforma tragikum mindhármuk halála. OKTÓBER még változatosabb. Kezdi Spitzer Ignác, aa aranydiplomás öreg orvos, egész generációk meghittje és jóbizalma, 83 éves korában. A háború előtti közgyűlésnek volt tagja virilis jogon egy Csiky Zsigmond nevű ember, valamikor szolgabirósági irnok Erdélyben, aztán Szegedre vetődött, elvett egy özvegyet, akinek egykori háza helyén ma a szeminárium csücske van. Hosszú keskeny kétemeletes ház volt ez, halálra Ítélve nemcsak a város fejlődése érdekében, de a sok gyanús, egyszobás, lakója miatt is. így lett Csiky háziúr, majd virilista, aztán idők teltével nagyon szegény, közsegélyre szoruló ember, amint azt másokkal is megcsinálták az évek stációi. A közéletet nagjj gyász éri Gadl Endre nyugalmazott kulturtaná«í Csos halálával. Szegeden töltötte el életének túlnyomó részét, a közigazgatást szolgálta még Tisza Lajos királyi biztos életében, akinek egy estélyén tűnt feL — „Ki az a csinos fiatalember, aki máris egészen kopasz?" — kérdezte Tisza. Aí egyénisége, gondolkodási módja, minden munkássága nagyszerű idegen levegőt hozott a sokí tekintetben megáporodott helybélibe. Csonka VinI ce szódagyáros, Kiss Mór, a régi generáció értékes kereskedői tipusa, Bőhm Antal, az egyko» pezsgő szellemű, magasröptű, bohém ny. polgári iskolai igazgató szintén október halottai, akárcsak Sághy Ferencné, aki talán arról nevezetes, hogy özvegye volt régmúlt évtizedek törvényszéki dijnokának. A vizsgálóbírók mindig Sághy bácsi* vitték magukkal, ha ki kellett szállniok, neki diktálták a jegyzőkönyveket, mert biztosak lehettek benne, hogy az öreg azokból egyetlen szót el nem árul. Az a legenda járta róla, hogy nemcsak nyomban elfelejti azt, amit hall, de diskréciójának tudatában akkora a tréningje, hogy meg sem érti. Ezt látszik igazolni az a másik al-legenda, amely szerint egyszer tollba mondták neki a) saját halálos Ítéletét s még csak a szeme héja sem rebbent meg. Mikor kuriózumokat gyűjtünk ebben a rovatban, nem hagyhattuk ki az ő emlékét sem, amely most 81 éves özvegyének a halála révén vált aktuálissá. Szmolenszky Gábor, Szegeden élő, földbirtokost és Bús Mária Szilárdkát, az apácakolostor közbecsülésben élő iskolanővért viszi el az ősz. Különös halála van Farkas Máté 23 éves tüzérkatonának. Bevág másfél profuntot s ez kurtán végez vele. Még egy lengyel nevet találunk október halottai között, különös» sége hozza ide: Zaivijerusinski Árpád. Főhad!» nagy volt, 39 éves. Őszi és féli rheumakurák Szí. Gellért Gyóöuiürűö és Szállóban BUDAPESTEN A szállóban rgy heti teljes pensio (lakás, reggeli, ebéd, Taosora) 100 pengi. A gyógy tényezők árából s szálló lakóinak jelentő« árengedmény. Felvilágosítást készségei «zoVál az igazgatóság- Budapest XI. Kalanhaqyl ut 4. szám. 1934. ÉV HALOTTAI