Délmagyarország, 1935. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1935-01-26 / 22. szám
TQY> Innttnr 26. OPIMAGY^RORSZAG Zárt iárnvalás a táblán a Dréhr-ligyben Budapest, január 25. A Dréhr-per pénteki táblai tárgyalásán Auer György főügyész bizonyításkiegészítési indítványokat terjesztett be. Hasonló célú indítványt tett Dusárdy István védő is. Azt mondotta, a védelem nem ellenez semmiféle bizonyítást. A védő ezután a különbőzé Vádpontokat ismertette. Szerinte a Holtzspach-üdűlövel kapcsolatos ügyekben az utasításokat Vast személyesen adta ki. Becsatolta Dréhr feljelentését, amellyel azt kívánja Igazolni, hogy Dréhr hívta fel először a figyelmet a népjóléti minisztérium visszaéléseire. Az ügyben több tana kihallgatását kérte A bíróság ezután zárt fárgj/aMsf"rendelt el, amikor az úgynevezett T. 26. számú titkos aktát ismertették, amely a Halász Lajos-féle 28.000 pengős kifizetéssel áll összefüggésben. Délután folytatták a főtárgyalást Enunciálta az elnök, hogy zárt tárgyalás keretében kihallgatják a vádlottat és a bizonyítási kiegészítő indítványok felett Dréhr Imre vallomástétele után döntenek. Ezután zárt ajtók mögött megkezdődött Dréhr Imre ujabb kihallgatása, amely egy óra hosszat tartott. Ezt követőleg Harmath tanácselnök nyilt ülésen hirdette ki a tábla határozatát amely szerint a fellebbviteli bíróság mint a vád, mint a vedelem által előterjesztett összes blzonyitáskiegészitő indítványokat elutasította. A tanács határozata ellen a főügyészhelyettes, a védő és a vádlott semmiségi panaszt jelentettbe. Ekkor sor került volna a vádbeszéd megtartására. Atter György főügyészhelyette« az <dő előre haladott voltára való tekintettel engedélyt kért, hogy a vádbeszédét szombaton délelőtt terjeszthesse elő. Ezzel a pénteki tárgyalás befejeződött. R riavosi bokki bajnokság Davos, január 25. A jégkorong világbajnoki versenyek döntőjében résztvevő nemzetek válogatott csapatai pénteken pihenőt élveztek A vigaszdijmérkőzéseket folytatták és ennek eredménye a kővetkező: A. csoport: Németország—Románia 3:0, Lettország—Hollandia 7:0. B. csoport: Magvaror- ' szág—Lengyelország 1:1. Kemény küzdelem, amely az egvenlő erők reális döntétleniét eredményezte. Ezzel a döntetlennel mind a két csapat egyforma pontszámmal vezet a B. csoportban. a Nemzetközi Jégkorong Liga elnöke fogia eldönteni, hogy melyik egvüttes játszik Németországgal a vigaszdíj-mérkőzések döntő ié1». v Hauptmann mindent tagad London, január 25. Mint Flemingtonból jelentik. Hauptmann kihallgatásának második nap ián előadta, hogy német barátja. Fisch, aki az egvík lipcsei kórházban túdővészben halt meg, mielőtt Németországba visszautazott, két bőröndöt, négy csomagot és ettv kis dobozt hagvott nála megőrzésre. A dobozban bankieevköfegek voltak. Ez volt az a pénz. amelvből később költekezni kezdett és amelynek egyrészét a garázsban megtalálták. Reilly fő védő a vádlotthoz kérdéseket intézett, amelvekkel a vádlott ártatlanságát akarta bizonvitani. — Volt-e valaha HopevelTben? — dlAlkftdntf.p 1932 március elején a Lindbergli ikastclvnál? — Hagvott-e váltsSgdijkérŐ levelet az abtókpárkánvon? — A rabolta-e el a Lindbetgh-gvermeket és á'tslSban látta-e valaha a gyermeket? Hanntmann a védő valamennyi kérdésére harsogó tawdó választ adott. Az elmúlt é^zaka reitélves «íz öt«»» ki Pischer fi«vvéd. Hsuptmann egvik védőié hátá. ' bfln. fteítlv ügvvéd. aki a ház előtt tartózkodott, berohant az égő irodahelyiségbe, hógy a védelem számára fontos okmányokat mégmentse. VANNAK TYÚKSZEMEI, va»y ÉRZÉKENYEK A LÁBAI? Biztosítsa részét a 100.000 Pengőből Veszélyes a tyúkszemet vagy bőrkeményedést vágni, vagy lefejteni. Ne tegye ezt soha. Vérmérgezés lehet belőle és nagyon súlyos következmény, ön csekély költséggel, a legkisebb veszély és fájdalom nélkül, gyorsan megszabadulhat a tyúkszemektől és bőrkeményedésektől és az érzékeny, duzzadt lábaktól. Ennek az állításnak az igazolására próbálja lei ezé a zsiros, iefsxevü fürdői• Ha Saltrat Rodellt tesz a vízbe, a felszabaduló oxigén ennek zsíros, tejszerű kinézést kölcsönöz. Ez a tejes fürdő, a benne levő nagy mennyiségű oxigén következtében azonnal csillapítja a fáradt lábakat a fagyduzzadtságot egyetlen éjszaka alatt elpusztítja és a tyúkszemeket és bőrkeményedéseket annyira megpuhítja, hogy azokat gyökerestől, mindenestől és minden fájdalom nélkül kiemelheti. A Saltrat Rodell különbőzé, drága anyagból tan összeállítva, melyből többet importálni kelL Ezeknek az anyagoknak lényegesen felemelt ára kényszerit bennünket hogy a Saltrat Rodell árát is felemeljük. Ameddig a jelenlegi készlet tart a Saltrat Rodell állandó vevői a régi áron kaphatnak három csomagot mindkét vagy az egyes nagyságokból. Uj fogyasztók csak egy csomagot kaphatnak. Szerezze be Saltrat Rodell szükségletét még ma és biztoaitson magának néhány dobozt a régi áron. Képviseli: Mihály Ottó, Budapest, Podmaniczky Bcca 43. ffirelc Otfé-röpcéduSák Bécsben (Budapesti tudósítónk lelefonjelentéae.) Bécsből jelentik: Tegnap délután a Burg udvarán egy ismeretlen ember mintegy ezer röpcédulát szórt szét A rőpcédulák tartálma a kővetkező •olt: „Éljen Ottó császár! Mikor lesz Ottó Bécs díszpolgára? El a kiutasítási törvénnyel!" Az illető a rőpcédulák szétszórása után ügyeben kisiklott a rendőrök gyűrűjéből. — Közös sirba temették a Ferenc-ikreket. Békéscsabáról jelentik: A tragikus véget ért Ferenc-ikrek holtteste pénteken délután Békéscsabára érkezett. A két gyermek holttestét a Széchenyi-ligetben levő romai katolikus kápolnában ravatalozták fel. Délután fél 3 órakor ment végbe a gyászszertartás. A temetésen jelen volt a kél kis gvermek édesapja, ott voltak nagyszülei és széleskörű rokonsága. Az ikreket közös sírban helyezték el. — A szociáldemokrata pártszervezet taggvülése. A szegedi szociáldemokrata pártszervezet hétfőn este fél 8 órakor a Munkásotthonban tartia meg évi taggvülését. Napirend a következő: 1. Elnöki megnyitó, 2. a) A végrehajtÓbizottság jelentése. V) A politikai és gazdasági helvzet, a pártszervezet i csonortok kiépitése es a saitó. Előadó Lájer Dezső párttitkár. 3. A törvénvhatósági csoport jelentése. Előadó Oleínvik József. 4. Az ellenőrző bízottság jelentését Müller Dezső teszi meg. 5. Uj végre. haifóblzottság és «dlenőrtőhiVnffng vála«?tása, 6. Esetleges inditványok, 7. Elnöki zárszó. A * t»er*!!s n*rt elnökének nySIaíkoza'a Beszámoltunk arról, hogy dr. Bíedl Samu bejelentette a liberális párt törvénvbr,'isági frakciójából való kilépését. Az ügv1 <-i most dr Pap Róbert pártelnök a következő nyila'kozat közlésére kért fel bennünket: „A Délmagyarország csütörtöki számában dr. Bíedl Samu urnák pártunk közgyűlési Csoportjából való kilépésével kapcsolatban tett nyilatkozatom közlését aonviban helyre kel! igazítanom, amennyiben az arra a magyarázatra adna alkalmat, mintha dr. Biedl Samu ur tisztán egyéni sérelemből, vagv a kísgvülési tagságból kimaradása miatt lépett volna ki a párt közgvülési frakciójából. Kilépését ugyanis arra alápitötia. bógv nem ért egyet a liartvezetőség és jélölŐ bízottság azon ta ktŰcájával, amelyet a töfvénvbatóság albi2ot'?ágaiba történt Jelölések érvényesítése körül követ— A szenvedő, beteg nőket reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József keserűvíz 2—3 óra alatt könnyű, lágy bélkiv ürüléshez segíti és ezáltal igen sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre Eslélyre, bálra kölcsönözzön Strass hafrelfeí m. —m. JL n Csekonioa ^Í0lflOÍB3SI08 ucoa 3. — Előadás. Folyó hó 27-én, vasárnap délután, 6 órakor a kereskedelmi és iparkamara nagytermében Patzauer Márta „Játék é« valóság4' cimen előadást tart — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Állást kaphat a Ha* tóségi Munkaközvetítőben: 3 hentes, 1 kárpitos, I kalaposnő, 1 fiatal borbély, 4 üzletszerző, 2 hajneczháló készitö. Állást keresnek: 10 ktfutófiu és leány és 8 tanuló ipari szakmában. HegedUhurok : E Bernhardt —•06 A bél -06 D bél G bél —•08 —•14 STEIÜER fiangszerüzem ?£r " x Fejfájás ellen hatásos szer az Aspirtn! De jó hatású más esetekben is. Erősiti a szervezetet és megszünteti a rheumatikus fájdalmakat — Kerékpárgázolás. Czagán Mihály 28 éves makói napszámos nemrégiben Makón elütötte özv. Buneszkai Istvánnét. Czagán oly vigyázatlanul hajtott, hogy az özvegy nem tudott kitérni előle, a földre zuhant és eltörte a jobb csuklóját. Czagánt a szegedi törvényszék pénteken vonta felelősségre gondaüan súlyos testisrtés miatt és egyhónapi fogházra Ítélte — Lugkőmérgczés. Nagy Lajos más féleszt endős kisfiú, aki a Római-körut 1. szám alatt szüleinél lakik, pénteken véletlenül marólúgot ivott A gyermekkórházba vitték, ahol ápolás alá Vették. Állapota súlyos. — A Svábhegyi Szanatórium Budapest., kivizsgálja a székrekedés okait Diétás eljárásokkal (Birckér-Brenner féle Rohkost) ivókúrákkal, suba qual bélfürdővel, kézi és gépi massage-vai gyógyítja azokat. — Adomány. Rosenberg N. 10 peegöt küldött a Délmagyarország szerkesztősége utján a szegény gyermekek ingyentejakciója Javára. Az összeget refldeltelési helyére juttattuk.