Délmagyarország, 1934. december (10. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-25 / 291. szám

1934 december 25. Dff MAGYARORSZÁG 35 •BI! HUSZ ÉVE..: Irta Schiffer Miklós. „És megtapodom a népeket az én haragomban és megrészegítem őket az én búsulásomban és földhöz verem az ő erősségüket..." Pusz éve! Nyakig ültünk a háborúban. A ka­rácsony estéjét zokogó szivek, összetört özvegyek, elárvult gyermekek várták szent aggodalommal. Szomorú, fájdalmas, rettenetes karácsony. Hiány­zott az apa, elárvult a fiu szobája s a reményte­lenség kínosan gyötrő bizonytalanságában félve gyulladtak ki az apró karácsonyfák vékonyka viaszgyertyái. Nem volt fájdalmasabb karácsony még a magyar ég alatt, mint ez az első. A má­sodik, a harmadik és azóta mind... Akkor apad­tak el a könnyek, akkor lettek szűkek a kórhá­zak, akkor teltek meg a temetők... A bün, a züllés, a pusztulás indult útjára és ezt a véres utat ap­ró fakeresztek, a rokkantak milliói, a hadiárvák és özvegyek légiói jelzik és a mocsárból kitapo­sott szennyes lejtőn zuhanunk tovább — ki tudja még meddig... A Kárpátokban jártunk. Csikorgó fagybam, nyakig érő hóban csusztunk-másztunk — előre. Jótékony női kezek hiába kötötték éjjel-nappal a meleg ruhát. A hideg ellen nem volt védekezés. Az is megkövetelte halálos áldozatait A nélküló- ' zés tetőfokra hágott. Elakadtak a nagy hóban a | vonatok, a jármüvek, az élelmiszer utánpótlás ne­hezen ment. A halálraszánt küzdő hadseregnek szibériai hidegben, hó és jégmezőkön kellett elő­re haladnia, fel a Kárpátok gerincére, az oroszok nyomába. És ezekben a fájdalmas időkben már megkezdődött a vérrel fertőzött arany ostroma, divatossá váltak a szállítási panamák, minden háborúnak elmaradhatatlan kísérői és már lábán volt a vitéz hadseregnek a hírhedt papirtalpu ba­kancs. Már akkor sűrűbben kellett volna használ­ni — ellenóvszerül — a megbizható kenderkötelet... Kora hajnalban indultunk útra egy kis kárpáti Ailuból. Csak a hó világitott. A kinzó hideg el­len minden meleg alsó ruhámat magamra vettem. Olyon kövér lettem, mint egy békebeli vendéglős. Egész nap meneteltünk, felejthetetlen, gyönyörű kárpáti vidékeken vonultunk át, hóval borított hatalmas fenyveseken, kristálytiszta hegyi patako­kon keresztül vitt utunk előre, — mindig csak előre. Másfél méteres hó ropogott talpunk alatt. Ez a hó akkor már sok mindent takart el. Össze­lőtt, leégett falvak maradványai, jéggé fagyott ál­lati hullák, összetörött hadiszekerek szegélyezték utunkat és vér... vér... piros vér a vakítóan fehér havon... Felette a sok, hóval fedett gyönyörű karácsonyfa. Este egy kis faluba értünk. A kengyelvasba fagyott lábaim alig tudtam kiszabadítani. Der­medten szállottam le a lóról. Szállást kerestem embereim részére. Ez a nyomorult kis rutén falu zsúfolva volt katonákkal. Reménytelen helyzetünk­ben egy emberem jelenti lélekszakadva: van kvártély. Odavezet Egy nagy fehérre meszelt ház, falán nagy vörös betűkkel felirva: .;Achtung, Epidemie"! A német alaposság azokat a házakat, amelyekben járványos betegségek fordultak elő, ezzel a felírással látták el. A ház üres volt. Egy kis haditanács embereimmel és a következő percben birtokba vettük a házat. Tető alatt vol­tunk és nem a 20 fokos, csillagos, hideg éjsza­kában. Már ropogott a lüz, készült a vacsora. Ki törődött akkor tifusz bacillusokkal? Ezek a derék katonák nem a tifusz pusztításaira voltak kisze­melve... Megkerestem a parancsnokságot. Egy kis pa­rasztházban volt elhelyezve. Benyitottam. Átlát­hatatlan dohányfüst és förtelmes levegő foga­dott. A kárpáti éles, tiszta, friss levegőből egy ilyen bűzös lebujba lépni. Odaszédültem egy ma­gasrangu katona elé, jelentkeztem kedvesen foga­dott, meghívott vacsorára, odamutatott a sarok­ba egy rakás szalmára és ezzel már tisztában voltam, hogy van már szállásom és lesz vacsorám. Átvonultam a másik szobába. Bengeteg tiszt, még nagyobb dohány füst, teritett asztal. Kitűnő vacsora volt, honvédok szolgáltak ki. Az egyik honvéd feltűnően figyelmes volt hoz­zám. Egy hatalmas velős csontot tett elém. Mint a kutva a konc után. kaptam a csont után. Velős csont jó, forró nem eléggé fagyott, valóságos, me­leg, velős csont. Mesék országában éreztem ma­gam. Kiszívtam az utolsó cseppig, csaknem le­nyeltem a csontot is. Másnap hajnalban indulás. Megmosakodtam derékig a friss hóban és újjászületve ültem a lo­vamra. És ekkor mellémsompolyog az én figyel­mes pincér-honvédom: — Főhadnagy ur — szólított meg — ugye nem ismer! Nem csodálom. Valamikor főhadnagy ur Nagyváradon szolgált. Én ott voltam pincér. Bi­harfüredre járogatott ki esténként. Szép nyári éjszakák voltak azok... szépen mulatott... a cigány is szépen muzsikált... emlékszik arra a szőke szép­asszonyra ... és a főhadnagy ur olyan gaval­léros borravalót adott mindig... felejthetetlen me­leg éjszakák, csak meglehetne még egyszer ismé­telni. Hoztam valamit utravalónak, vigye el, jó szívvel adom. A viszontlátásra! Egy csomagot csúsztatott a zsebembe és egy (A Délmagyarország munkatársától.) Nevezetes jubileum előtt áll a szegedi egyetem: az arany diszokievéllel és díszdoktorsággal kitüntetettjei­nek száma elérte a kilencvenkilencet. Kilencven­kilenc díszdoktora van a hatvanhároméves Ferenc József Tudományegyetemnek és minden bizony­nyal a jövő év tavaszán a díszdoktorok száma eléri a százat. A vi.iéki magyar egyetemek között a szegedi Feienc József Tudományegyetemnek van a legtöbb díszdoktora. Egyetemi körökben most arrról beszélnek, hogy a századik díszdoktor dr. Szalay József ny. ke­rületi főkapitány lesz; az illetékesek rövidesen dr. Szalay József jogtudományi diszdoktoravatá­sára megteszik a javaslatot. 1872 október 12-én kelt az a legfelsőbb kéz­irat, amelyben I. Ferenc József a kolozsvári ma­gyar királyi tudományegyetem felállitásáról és ideiglenes szervezéséről intézkedik. Ugyanebben az évben az egyetem bölcsészet-, nyelv- és tör­ténettudományi, továbbá matematikai és termé­szettudományi kara tíz diszdoktoravatásra tett ja­vaslatot az uralkodónak. A kolozsvári egyetem első tíz díszdoktora sok csillagos üveg Martell-konyakot. Nem tud­tam szabadkozni. Olyan szépen és szomorúan nézett reám Megszorítottam a kezét és elfogad­tam a fejedelmi ajándékot. A viszontlátásra. Ea azokban a vérzivataros időkben sokat jelentett... Délben fent voltunk a Zemplém—Oroszi-há­gón. Pihenőt tartottunk. Leültem a határkőre ebédelni. Kibontottam a titokzatos csomagot. Egy szép darab hideg vadsertés volt benne. Előttem a csillogó-ragyogó hótömegek alatt az én szép hazám, mögöttem a galíciai Kárpátok a bizony­talan jövővel és ölemben a kitűnő ebéd, a remek konyakkal. Királynak képzeltem magam, ilyen finom ebéden még sohasem volt. Husz éve! Azóta keresem az én jó pincére-; met, szerelnék mégegyszer mulatni, fiatalon, ci­gánymuzsikával, jó pajtásokkal, jókedvű me­nyecskékkel, — ott Biharban... szeretnék mégegy­szer belekurjantani azokba a csendesen suttogó, izgató, nyári — bihari éjszakába... évben avatták az egyetemen az államtudományok díszdoktorává. Ugyanebben az esztendőben több minisztert is díszdoktorsággal tüntetett ki a kó* sőbbi Ferenc József Tudományegyetem, így Hor válh Boldizsárt, Csemegi Károlyt, gróf Csá/cy" ALbüit, Ilieronymi Károlyt, gróf Széchényi Bélát,! Bedő Albertet. Erre az. esztendőre esik idősebh József főhercegnek díszdoktorrá való avatása, ai természettudományi kar avatta díszdoktorává Jó-* zsef főherceg édesapját. Huszonkét évvel később» 1918-ban pedig az orvostudományok első disz-* doktorává avatták a Ferenc József Tudomány»! egyetemen József főherceget. 1902-ben Fadrusz János szobrászművészt avat«' Iák a bölcsészet-, nyelv- és természettudományok! díszdoktorává. Nevezetes diszdoktoravatásnak szá­mított az is, midőn Víllari Pasquelet, az olasz felsőház elnökét, volt olasz kultuszminisztert és történetírót avatták az egyetemen. 1909-ben egy* szerre bat műegyetemi tanárt avatott díszdok­torává a matematikai fakultás. Majd 1910-ben világraszóló ünnepség volt a Ferenc József Tu­dományegyetemen, amikor '/. Vilmos német császári a következők voltak: Felméry Lajos egyetemi ta­nár, Fonály Henrik, Imre Sándor, Ladányi Ge­deon, Szabó Károly, Szamosi János, Szász Béla, Brassai Sámuel, Koch Antal, Martin Lajos egye­temi tanárok. Egy évvel később Berde Áron egye­temi tanárt a jogi karon avatták díszdoktorrá. A legközelebbi díszdoktora válás 1876-ban volt. Gyulai Pál írót avatta díszdoktorrá a kolozsvári egyetem bölcsészfakultása. 1881-ben két disz­doktoravatás volt, Szilasi Gergely és Tnrncr Adolf egyetemi tanárokat avatták díszdoktorrá. Kilenc esztendeig ezután nem volt diszdoktoravalás a kolozsvári egyetemen, de azután a következő év­tizedben, 1890 és 1900 között újból annál több. Ebben az időben 34 díszdoktori avatlak a különböző fakultásokon, köztük igen nevezetes férfiakat. Gróf Apponyi Albertet is az 1896-ik avatta díszdoktorrá a matematika ós természet-' tudományi kar. A béke utolsó esztendejében: 1913-ban két művészt tüntetett ki díszdoktorsággal az egyetem: Benczúr Gyula festőművészt és. ffnbay Jenő he­gedűművészt. A legközelebbi diszdoktoravatás ! már háborús időre esik, 1917-ben volt és Arz ; Artúr tábornagyot avalta az egyetem a történet­tudományok tiszteletbeli doktorává. A legközelebbi diszdoktoravatás még Kolozsvárott volt, 1918-ban, de ezután már Erdély megszállás alá jutott. Szegeden az első diszdoktoravatási ünnepség 1922-ben volt, ezalkalommal dr. Tóth Lajos kultuszállamtitkárt, gróf Bethlen István miniszterelnököt, gróf Te­UJEVRE BOY KABAT- JOPPE —TIROLI NADRAG HAZI KÁBÁTOK LENGYEL BUNDA- SZŐRMÉS MIKADO Nagy választékban Rendkívüli olcsó árak FÖLDES IZSÓ - KLAUZAL TÉR Ik diszdoktoravatásra a szegedi egyetem Az eísíí díszdoktorok — Vilmos császár diszdoktorsága — 99 díszdoktor közül már csak 31-en vannak életben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom