Délmagyarország, 1934. december (10. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-06 / 275. szám

A liberális párt V. választókerületi pártirodának uj cime Mérey ucca 61b. alatt van. Az iroda minden választónak minden választói ügyben egész nap készséggel ad felvilágosítást. flz iroda vezetését Ottovay Károly nr vo!t szíves elvein*. ból, de ez a két kocsi is a legtöbbször üreseni sza­ladgál Szeged és Röszke között. A kis mozdony most tizennégy zsúfolást* megtelt személy­kocsit vonszolt be Szegedre és állt meg az állomásépület előtt. A kocsikból lassan szálltak le a menekültek, csupa kétségbeesett arcú, ijedt szemű, tanácstalan ember, asszonyok, férfiak, gyerekek, rokkant, beteg öregek vegyesen. Nem beszélt senki, némán kászá­lódtak az érkezők, a nagy cesndben élesen hallatt­szott a fáradt mozdony szuszogása. Az állomáson Ai egyik kocsi lépcsőjén őszbecsavarodott baju­szu magyar alakja jelent meg. Az öreg lekapta fe­jéről a báránybőrsüveget és elcsukló hangon kiál­totta bele • nagy csendességbe: — Hála legyen a jó Istennek, hogy busz eszten­dő után még egyszer megláthattam Szeged-Rókus állomását... — Éljen Magyarországi — kiáltották a többi ko­csikból. Már tele volt a pályaudvar menekültekkel. A sí­nek között abroszokba kötött batyuk hevertek és sok batyun keservesen sírdogáló ap­róság. Valóságos halmokká növekedtek a sinek közé ra­kott cókmókok és körülöttük könnyes szemmel áll­tak meg és várakoztak némán, türelmesen a mene­kültek. Rengeteg gyerek. Picikék, alig néhánv he­tesek, ftlbevalók, egy-két éves ártatlanságok. A rendőrök igazgatták rendbe a hatalmas tömeget. „39 éve laktam Horgoson.. Közben már megindult a panasz. Mindenki a magra tragédiáját érzi a legjobban és néhány el­csukló szóval kezd az elmondásába. Petri Sándor 42 éves horgosi papucsosmesler mosdja: — Fél Horgos ttt van.., Erre senki sem szá­míthatott ... Nekem tegnap este öt órakor adták a kezembe a kiutasító levelet. Megmondták, hogy reggel Indulnom kell az egész családommal együtt. Három éves korom óta lakom Hornoson. Négy családom van, két kisfiú és két kislány. A legki­sebb 5 hónapos, a legnagyobb 11 éves. A gyerekek ott kuporognak a földön, csak a legkisebb sírdogál az anyja karjában. — Nekem csak ma reggel szóltak — mondja a mellettünk álló öreg magyar —, tegnap vágtunk disznót, megpörköltük. de már arra sem volt időnk, hogy felhasítsuk. Ott kellett hagyni mindent a ház­zal, a földdel, a termével egviitt Azt mondták, bogy ha itt befogadnak bennünket, kapunk majd valami igazolványt, azzal vH szám eh etünk elin­tézni a dolgunkat, de ebbe nem Igen bizhatunk... Horgos, Örszállás, Regőce, Szabadka 'A várótermekben megkezdődik a munka. Min­den egyes menekült esetét jegyzőkönyvbe foglal­ják. Gyorsan telnek a blanketták. A rendőri admi­nisztráció, amikor értesült a nagyarányú kiutasí­tásokról, fölkészült erre a munkára, irógépsokszo­rositással blankettákat készitett a menekültekhez intézendő kérdésekkel Mindenekelőtt megkérdez­tek mindent, hogy mikor született, hol született, honnan utasították ki, miiven állampolgár. A délutáni transzport tagjainak legnagvobb ré­sze horgosi. Körülbelül négvszáz menekült érke­zett Horsronrél. De érkeztek máshonnan is, Regő­eéről, flrszállásrét, Szabadkáról. Van köztük né­met család is. A szerb rendőrség, mivel magvarok­nak vallották magukat, őket is kiutasították. Rengeteg a nép a várótermek előtt, de nyűgöd­fan vár mindenki. Nem türelmetlenkednek, tudják, hogy át kell esniftk ezen a formaságon, meg kell várniuk, arnig elkészülnek a jesrvzőkömyvek, amig me^apjálk a rendőrségi igazolványt, amely sza­bad távozásra jogosítja fel őket. Kihallottak bennünket ... A perronon egy öreg asszony fakad keserves lírásra. Szomszédai hiába vigasztalják, könnye végigfolyik ráncos arcán. A zokogástól fuldokolva mondja: — Kihajtottak bennünket, mint a> állatokat... Csak a fiam nem jöhetett Pedig ott volt ő is az állomáison, katonaruhában... Tegnap jött haza Horgosra, tizenöt napi sziabadságra. Ugy Örültem neki, hogy 1 Áthatom annyi idő után. Nem enged­ték velünk, ott tartották, mert hogy katona... Nom tudja tovább mondani, elfojtja szavát a sí­rás. Péte rfi Istvánné a neve. Kis legényke furakodik át a tömegen. Bor­bélyinas. Tizennégy éves. Egymagában dobták át a határon. — Hiába kérdeztük, hogy miért teszik ezt ve­lünk. — Panaszolják többek is —. nem mondlak mást, csak azt, hogy mert „megöltük a királyukat". — De mondták aet is, — teszi hozzá egy másik menekült —, hogy Mikulást akarnak küldeni Ma­gyarországnak ... A fal mellett, egy nagy, foszlott batyun, össze­tört öreg ember fekszik. Vak és beteg. Hetvenöt éves. G á r g y á n Jánosnak hivják. Huszonegy éve lakik Horgoson. Aztán kiderül lassankint, hogy Horgosról kétszázhetven családot dob­tak át a határon a szerbek. — De még jönnek utánunk — mondják a kiuta­sítottak — azt mondták, hogy — húszezer embert utasitanak ki... A ködös, párás perrónon felsir egy kis karon­ülő apróság. — Haza akarok menni, haza akarok menni... — hajtogatja szakadatlanul. P ó n u s z Pál Horgosról kitaszított magyar há­roméves kicsikéje. Hiáha magyarázzák neki, hogv most nem lehet hazamenni, nem érti meg. Hogyan is értené szegény. Egyik-másik menekült írást is kapott. Kitolon­colási végzést. Pecséttel, aláírással. Az áll rajta, hosry miután a nevezettet 1028-ban felszólították a jugoszláv hatóságok, hogy szerezze meg a jugo­szláv állampolgárságot, de ezt elmulasztotta, most azonnali hatállval kiutasítják az állam területéről. — Kihajítottak bennünket — sirja egy asszony —, pedig alig másfél hete, hogy beszedték töliink a harmincöt dinárokat a tartózkodást engedély meghosszabbításáért. Hálóterem a rMusi Iskolában A politikát rendőrség személyzetének tagjai ve­rejtékezve dolgoznak. Megállapítják, hogy ki ma­rad Szegeden, kinek van itt hozzátartozója, szállá­sa, ki akar határozott cél felé továbbutazni — ilyen alig akad a nagy tömegben. A továbbutazók kény­szerntlevelet kapnak, a többiek Szegeden marad­nak. A város hatósága intézkedett, hogy a rókusi Iskolát alakítsák át hálóte­remmé. az egyik tantermet a nők számára rendezzék be. Dr. Oláh József tiszti orvos betegek után kutat a tömegben. Talál éppen eleget, köztük egy töröttlábu négyesztendős fiúcskát, egy tehetetlen öreg embert. Intézkedik, hogy a betegeket azonnal szállítsák be a kórházba. Gyorsan megy a munka, de nagv a tömeg, sok az irni való és az idő gyorsan múlik. A kimerült gyerekeik közül nagyon soknak félrebillen a puha batyun a feje, vagy pedig az anyja mellére hajlik és ugy alszik. De a felnőttek nem tudnak aludni, pedig az elmúlt éjjel le sem hunyta a legtöbb a sze­mét. Aztán megindul a szomorú karaván a Bosszú Kossuth Lajos-sugáruton. a rókust iskola felé, ahol meleg vacsora és puha szalma várja a fáradt, elkínzott menekülteket. Holnap reggel — hír szerint — ujabb transz­port érkezik... A hatóságok az éjszakai órákban tovább foly­tatták a munkát a kiutasitottak további sorsának elintézésére. Dr. Bnócz Réla főkapitánvhelyet­tes jelentést tett a belügyminisztériumnak, ahol közölték, hogv azok a menekültek, akik Budapest­re akarnak utazni, folytathatják utjukat. 377 menekült jelentkezett, ezeket ellát­ták a szükséges élelemmel és a 11 éra 25 perckor induló személyvonattal út­nak indították Budapestre Hét hónapra ítélték a betirff cipészt (A Délmagyarország munkatársától.) A nyá­ron történt, hogy Karabás Mihály fiatal szegedi cipés/inester betört Schorr Ottó szesznagykeres­kedő Kossuth Lajos-sugáruti üzletébe és ott a kézipénztárból körülbelül 200 pengő értékű apró­pénzt és egy aranyórát lánccal ellopott. A házmes­ternek, aki a házból kiengedte, azt mondotta, hogy elaludt az udvaron és ezért késte le a kapu­zárást. Nemsokára elfogták, amint az egyik korcs­mában mulatozott. A pénznek egy része is meg­került, az aranyórát is megtalálták a detektívek Karabás Mihály a törvényszéken sírva véde­kezett. Elmondotta, hogy nem volt szüksége arra, hogy betörjön, mert jólmenő üzlete van, tisz­tességesen keres, de egy barátja, aki azóta nyom­talanul eltűnt, felbujtotta a betörésre. Ittas is volt és így engedett a csábításnak. A' bíróság Karabás Mihályt 7 hónapi börtönre ítélte. A' ci­pészmester az ítélet ellen fellebbezett, így került az ügy szerdán a szegedi ítélőtábla //uöny-taná­csa elé, amely az elsőfokú Ítéletet helybenhagyta. ,ESKÜVŐ UTÁN ­IDEZESARENDORSEGRE (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi társaságoknak kedvelt tagja volt az a fiatal, csi­nos leány, aki nemrégiben tartotta meg esküvőjét Budapesten. A fiatal leány úgynevezett jó pártit csinált: férje egy előkelő magánvállalat tisztvise­lője volt, akinek igen szép jövedelmid volt A fiatalok Pesten laktak és igen boldogok voltak. Nemrégiben azután megérkezett a fiatalasszony Szegeden lakó szüleihez és kijelentette, hogy többé nem tér vissza férjéhez és megindítja el­lene a válópert. A hirtelen szakitásnak érdekes oka van. A fia­tal férj nagyobb összeget sikkasztott — még esküvő előtt. Természetesen ezt a dolgot elhall­gatta menyasszonya előtt. A fiatalasszony kerese­tében, melyben házasaágénak felbontását kéri, igen érdekesen indokolja kérelmét. Elmondja, hogy szerelmi házasságot kötött, férjét a korrekt megközelíthetetlen férfi ideális típusának tartotta és éppen az volt benne az, amit megszeretett. A házzasságkötés után furcsa dolgokat kellett ta­pasztalnia. Rendőrségről keresték a férjét, idézé­seket kapott a vizsgálóbíróhoz és egy napon azt is megtudta, hogy férje ellen sikkasztás miatt el­járás van folyamatban. Ezekután férjében töké­letesen csalódva, nem maradt más hátra, mint azonnal otthagynia, annál is inkább, mert meg­győződött arról, hogy férje a sikkasztásokban nem ártatlan. |||P| MH és Társa halászati r.-i. Széchenyl-térl Oott Barcsay-patíks) és Rud«!f­tórl hatcsarnokaiban. éld tiszai tükörponty t kg-os és naiYoitli nagyságokban kg-ként 1.— P 1 ks-nál k'seMi „ » 0.80. Válogatóit szép kárísz is állandóan kapható, •«'e OR 24 - 64. — ...I... —WWBF1

Next

/
Oldalképek
Tartalom