Délmagyarország, 1934. december (10. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-05 / 274. szám

© f> t r a n y a r o r s 7 x n T0^4 3ecem1>pf A felsővárosi egyházközség pere egy fellebbezés miatt A törvényszék másodfokon 14 napi togház helyett 200 pengőre iíélte SzOcs Imrét (A Délmagyarorszdg munkatársától.) Szűcs Imre — mint ismeretes — régóta harcban áll a felsővárosi egyházközséggel, amely nemrégiben feljelentést tett ellene rágalmazás is becsületsér­tés miatt. Ennek a feljelentésnek az előzménye az volt, hogy Szűcsre 1934. évre Ismét egyházi adót vetett ki a felsővárosi egyházközség, jólle­het B katolikus egyházból már előzőleg kilépett és belépett a szerb egyházba. Szűcs fellebbezést je­lentett be és fellebbezésében többek között a kö­vetkezőket mondotta: „Leszámoltam az anyagiakra éhes római ka­tolikus egyházzal és kénytelen voltam éppen ezért átlépni a görögkeleti egyház kötelékébe, ahol ingyen is lehet ödv'zülni... A római egyház­nak nem a lelkek, de a pengők fontosak, sőt fontosabbak... — irta tovább. Mondjanak le a további erőszakos fellépésükről, nem adózok az államban egy mellékállamnakI Róma nélkül mi is biztosan és könnyebben fogunk megélni. ." Szűcs a járásbíróság! tárgyaláson elismerte, hogy 6 irta az inkriminált kitételeket, bár nem volt szándékában sérteni. Azt hitte, hogy nem terheli már adóztatás, mivel kilépett az egyház kötelékéből. Fokozta — úgymond — felháborodá­sát az is, hogy nagy az állami adóhátraléka. A bíróság Szűcsöt 14 napi fogházra Ítélte. Az ítélet indokolása szerint „minden kulturembernek legelemibb kötelessége a más vallásfelekezetnek illetve ezek szerveinek és intézményeinek tiszte­letben 'artása. Különösen áll ez azokra — mondja az io.dokolás —, akik kiléptek egy felekezetből általános érvényű erkölcsi törvénybe ütkö­zik a vádlott eljárása. Anyagi Okból vádolta meg a római katolikus egyház szerveit."' Szűcs felebbezése folytán kedden tárgyalta az ügyet a törvényszék Habermann-tanácsa. A fel­lebbviteli bíróság Szűcs Imre büntetését 200 pen­gőre szállította le. 3 és félmillió liter bor termett az idén a szegedi határban (A Délmngyarország munkatársától.) Az oszt szüret befejezése után a javadalmi hiva­tal közegei a bortermelőknél a helyszínen el­lenőrzik, hogy mennyi bor termett. A több hé­tig tartó ellenőrzés munkája most fejeződött be és 5600 bortermelőnél 3,697.180 liter ujbort és 812.730 liter ó-bort találtak. Tavaly 4,796.000 liter bor termett, az idei bortermés tehát 1,100.000 literrel kevesebb, tninl 1933-ban volt. Az idén a legtöbb bort Királvhalma terüle­tén szüretelték: 760.000 litert. Érdekes, hogy Atokházán. melv nem sokkal kisebb területen íVkszik, mint Királyhalma, csupán 367.943 li­ter bor termett. Szatvmas vidékén is feltűnően i sökkent 1034-ben a bortermés, a más évek­ben szokásos hatszázezer literes termésátlag­gal szemben az idén csupán 351.426 liter bort szüreteltek Szatymazon és a környékén. En­nek oka a nyári ismételt jégverésre vezethető vissza. Az ellenőrzésből kifolyólag több bortermelő azda ellen kihágási eljárás indul, mert a bor­észletükről hamis vallomást tettek. Több ta­nyában a sznlmakazalban elrejtve találták meg az ellenőrző közegek a teli boroshordókat. Egyik helyen a bubos-kemencébe volt a több akós hordó, hogy azt az ellenőrzés alól kivon­hassák. Egy furfangos gazda a földbe vermel­te el bortermésének egvrészét, a másik pedig idegen helyen, másik tanyában próbálta azt elrejteni. Az ellenőrző közegek az eldugott készletek nagyrészét megtalálták. A borrejte­lkgdó —-70 1 kg mák —60 1 kg dióbél 2 80 lkgaMcmfiZ t­1 kg virágméz —'80 NAGY ALBERT JSi getők ellen szigorú kihágási eljárás indul. A jövő évben már sokkal könnyebb lesz az ellenőrzés, mert január elsejólől életbelép a borfogyasztási adónál is az átalányozási rend­szer. A bortermelők körében ezt az újítási nem valami nagy Örvendezéssel fogadják, erre vall legalább is az a körülmény, hogy eddif még egyetlen szőlősgazda sem jelentette b( a javadalmi hivatalnál, hogy általányban ki. vánja fizetni a borfogyasztási adót. A rendel kezések szerint október elsejétől december vé géig lehet az általanyozásra vonatkozó szán­dékot bejelenteni, 560Ó bortermelő közül az el mull két hónap folyamán senki sem ielenl kezett. Néoyfcénapi fogház az „ártatlan tréfáért" (A Délmagyarorszdg munkatársától.) A szeged Ítélőtábla Hubay-tanácsa kedden érdekes ügyel tárgyalt. Chilkó Antal egyetemi műszerész és Var ga Dezső házitanító került a vádlottak padjára Chilkó ellen kőzokirathamisitás és csalás mial Indult eljárás. Chilkónak jó barátja volt Tóth Já nos klinikai altiszt, akinek «gyidőben utlevélrt volt szüksége. Chilkó ajánlkozott, hogy megszer­zi az útlevelet. Átvett Tóthtól 10 pengőt, majd Vargát küldte el, mint az ügyvéd megbízottját Ki­oktatta a házitanitót, hogy kérjen Tóthtól 15 pen­gőt, azután adjon át neki egy hamis csekket, mint­ha a 15 pengőt az ügyvéd már előre befizett« volna. A törvényszék előtt Chilkó azzal Védekezett, hogy csupán tréfát akart csinálni, mert Tóth Já­nos azzal dicsekedett állandóan, hogy őt nem le­het becsapni, beugratni. Meg akarta neki mutatni, hogy lehet Varga azzal védekezett, hogy nem tudott semmiről semmit, csak annyit tudott, hogt tréfa volt az egész. A törvényszék a „tréfát" súlyosan honorálta. Chilkó Antal Í0 hónapi börtönt, Varga Dezső 0 hónapi bőrtönt kapott. A tábla Chllkót a kőzok­irathamisitás alól felmentette és csalás miatt 4 hónapi fogházra Ítélte, Varga Dezsőt pedig fel­mentette. \ DfcLMAGYARORSZÁO MOVFTLAPALYÁZATA A csillagok Jelige: Talán egyszer. Mily gyönyörűek a késő nyári esték millió csil­lagjukkal, ezüstszárnyú holdjukkal és a sejtelmes csendes«éggel! El-elnézem órákhosszat a ragyogó másik világot, a csillagok titokzatos hazáját és unalom nélkül hallgatom a* édes némaság csodás suttogását. Nézem az eget, hallgatom a csendet és szivemen édes kezek lehellete játszik kedves dal­lamot. !\zt mondják, hogy a csillagokat, a ragyogó hol­dat és a magányos csendet a szerelmesek szeretik. \mikor még azt ce tudtam, mi a szerelem, már wzerettem a csillagokkal himzett eget, csodáltam a hold lassú sélálását, keresztet vetettem, ha hul­lócsillag szaladt le fénylő utján és összeborzad­tam egy babonás pillanatra: „Valaki meghalt va­lahol .. Egy késő estén sétára Indultam a házak előtt. Hallgatott minden, csak denevérek suhoglak néha a mohos háztetők felett s Itt-ott ballagott egy ál­mos kutya az urrán keresztül Rőlyl Márton kint ült az eperfa alatt és nézte a /nipzUkus csillagtengert Ráköszöntem halk „jóes­tét!"-lel s mivel oly elmerengő és mélyből szakadt volt a visszaköszönő hangja, megálltam. A csillagokat nézi, Márton bácsi? — Azokat, — felelte tompán. — Míignm Is elgyönyörködöm bennük sokszor. — Jó, tudom... hm... a fiatalok. — No és Márton bácsi?!... Tán csak nem sze­relemből néz', őket. — PMlg olyanféleképpen. Érdekes, gondoltam és melléje ültem a kis pad­ra. — Szerelemből? Csak nem? — kérdeztem ismét. — Nogy annak a története. — Minek. Márton híesi? — Annak, hogy én szerelemből nézem a csilla­gokat. Nem szólt többet; neki támasztotta fejét az eper­fa törzsének, keresztbe rakta lábát és álhatatos nyugalommal nézte a mennyboltozatot. Vártam szavait, de hiába: a magyar ember, ha mással nem, a beszéddel fukar. Keveset beszél, sokat hallgat, de vagy, hogy a hallgatása is értelmes beszéd, melynek súlya, ereje van. Feltűnt, hogy Márton bácsi mindig ugyanegy helyre néz. Nem láttam btt semmi, semmi különö­set, legfeljebb a göncöl-szekér két hátsó kerekét. Azokon ugyan nem sok néznivaló volt, mert épp ugy pislogtak, mint más éjtszakákon. — Mi néznivaló van azon a két csillagont — törtem meg a csendet. — Nézvaló éppen nincs rajta, mégis elnézem már vagy husz esztendeje minden este, oszt mégse unom meg. — Hát csak megszokás? — Nem megszokás, dehogy megszokás!... Nem értik azt még maguk fiatalok. ' ­— Meséljen, beszéljen valamit arról n Vít csillagról, hátha okulhatok. — Igaza lehet. — Hallgatom. — Hát — kezdte beszédjét Eólyi Márton —, nem voltam én mindig özvegyember. Tizenné­gyig, a világháború kezdetéig, legény voltam. Egy Borist szerettem. Gondoltam: ki tudja, mit hoz a háború,., megházasodom. F.l Is vettem Bo­rist. Telt az idő. A világháború már a dereka felé járt és engem is behívtak. Akkor már volt erv gyermekünk, Mártonka. Amikor a behivó irés jftlt, már tipegett, a csörgőt is rázta és ha jókedve volt, azt is eldadogta: „a-pa." Sajnáltam a kis édességet, de parancs, pa­rancs,... mennem kellett. Boris éjjel-nappal sirt, mert — aszonta, — érezte, hogy meghalok a fron­ton. Mondtam neki, hogy attól ne tartson, mert egy-két hét alatt kiverjük a muszkát az árkaihul, oszt visszajövök. Biztattam, hogy vigyázzon a gyerekre, jó embert, eszeset, bci-siiletesot nev-'.'.cit belőle. ígérte százszor, napjában ezerszer is, da hát.. Isten tudja, mi lett a gyerekből. Amikor indulási időm elérkezett, este kint áll­tam Borissal az udvaron. Aszongya: „írjon ám kend a háborúból minden nap!" Mondtam neki, hogy majd csak írok, ha tehetem; a halálesete­met meg úgyis megtáboripostázzák a hadtesttől. Aztán mondtam neki azt is, hogy minket, kato­nákat, nem talál ám meg mindig a posta, már pedig posta nélkül hogyan tudnánk hírt hazul­ról? Sirva borult Borisom a vállamra s felmutatott a Csillagos égre. Ez a göncöl-szekér akkor Is ott kapaszkodott. Erre mutatott. „Az az egyik csillag lesz az én csillagom — mondta —, az a másik a gyerökünké; ha valamelyikük leszalad az égről, akkor én meghaltam és kend jöjjön haza és ne­velje fel Mártonkát. Másnap a búcsúzásnál is fülembe súgta a két csillagra vonatkozót s én ígértem, hogy éjjelen­ként sokszor, nagyon sokszor nézem majd azt a két lemaradt göncöl-szekeret. ... Az orosz frontra kerültem. Verekedtem a többiekkel bátran, magyarul. Volt kiért. Otthon Boris, meg a gyerek. Multak a lassú hónapok s a béke csak nem jött A kosztunk mindig rosszabb lett, a ruha ron­gyokban lógott rajtunk. Szenvedtünk és káron»­kodtunk. Egyezer egy csete-patéban elfogtak az oroszok. Azt gondoltam, hogy jobb lesz a dolgom, de bele­ütött a kórság! Még levelet s« irbattunk haza, an­nak a két csillagnak meg beszélhettem, izenhet­tetn velük: meg se mozdultak. Azzal vigasztaltam magam, hogy a háború nem sokára vége ér, vo­natra raknak bennünket s roboghatunk bftza Magvarországba. E»y ködös reggel tényleg vonatra raktak, haj­lottak bennünket. Boldogan gondoMam. hogy haza­felé visznek. (Hova U vittek volnn annyi magyar foglyot?.») Később az a íi'r járta, hogy kényszer­munkára viíznek bennünket Szibériába. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom