Délmagyarország, 1934. december (10. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-04 / 273. szám

DÜMGYABORSZÄö SZBOED, »eerfr MrtWta: Somofljrl •«»» * 2.. k, cm, Telefon: »3-3». W«d6Wratol -'- " — Aradi r I.ÍÍW , ,„... e» írv^iplmi OélfflnayntotyAM X 2.. k. em, Telefon: kOlctttnkOnyrlAr «• Je#yIro«la : / UCC« Telefon s I3-0«. - Nyom«« s I l»<Vf ncrn 1». Telefon • 1 W A tandü Kedd, 1934 dec. 4. 4ra IS fillér X. évfolyam, 273. SLOFlZETlSi Harontn helybon 3.2Ö VkMkanMIodapetten 3.00. IcUlf »lritfn A.40 peogA- # E(iye» tiAm Arn hélktli­MD 12, -mtiftr- «* Unoeonap 20 Mtl. Hlr­4e«é«ek feltétele tarifa icerlnl. Mente— •W" "f-tkt reosoi Szegény diákok kimaradnak az iskolából, mert nem tudják megfizetni a tandijat, amely ha nem is a maga egészében, de bizonyos százalék erejéig mindenkire kötelező. Hogy mennyi a sok és mennyi a kevés, arról most nem közlünk értekezést, de kétségtelen, hogy a kartellvezér egynapi jövedelme is horribilis vagyon ahhoz a néhány pengőhöz arányítva, amit a munkára leső kisiparosnak kell négy, vagy öt részletben megfizetnie, ha már beléje szorult a nagyravágyás és iskoláztatni sze­retné a tehetséges fiát. Az iskolát azonban szigorú szabályok kötik, rendelkezésére áll egy létszám-keret s azon belül köteles elvé­gezni a felosztást, hasztalan ingerli a szive és a meggyőződése, hogy emezt szeretem jobban, ettől várok az életben valamit, nem amattól, amelyik egy jelessel többet szerzett. Lelket hasogató jelenség, hogy valaki a tandíj miatt maradjon ki az iskolából, mert egészen groteszk helyzet áll ezzel elő. Tanul­niok ezek szerint csakis a jobban szituált szü­lők gyerekeinek van módjában, akiket tüzzel­vassaí kergetnek át a nyolc középiskolán az­zal a megcsökönyösödött elhatározással és felfogással, hogy az egész iskola csak forma, «zükséges rossz, hiszen az életben más tu­lajdonságokkal boldogulnak. Ott a családi Összeköttetés, a kölcsönös szivességtevés a lobban elősegítő eszköz, hozzáadva némi személyes tulajdonság, teszem azt könnyed jnozgás a társaságokban, amelyek amúgy is kinézik a soraikból, mihelyt felülemelkedik az ő nívójukon s szerencsétlenségére túlmegy tudásban a nyári Tiszát jellemző felületnél. Naponta van alkalmunk tapasztalni, hogy Idővel mivé fejlődik a hafdani diákseregnek ez a része, hoeyan rekedt meg az önképző­Icöri nivón, de erősiti és hitet tesz amellett, hogy csak ez az igazi nivó, a „több" már veszedelmes, destruktív, — és valóban az is lehet, hiszen képtelen hozzá felérni s az ő érvényesülési kis hétköznapiságát veszélyez­teti. A diákseregnek ez a része már korán kapja a legsúlyosabb fertőzést, mert tör­vényszerűvé válik benne a tudat, hogy neki minden körülmények között csak úrrá szabad fejlődnie, az in- fogalma alatt értve természetesen és hamisan a sok külső­séget, amely megtéveszti kritikátlan elméjét és nem hogy hajtaná a fokozatos felelősség, a kötelességteljesítés felé, ellenben csak job­ban eltávolítja minden ilyen babonától, hi­szen módja van tapasztalni, hogy felületes tanulással is boldogul. Vizsgák előtt a tanár­urakat ellágyitja a szülői zokogás, hadd men­jen tovább a nyomorultja s hirdesse hálából az iskola igazságtalan, elfogult voltát, mert csak elégségesre érdemesítette. Egy régi tré­fcís mondás szerint már gyerekkorban is meg­ár: a sietés, ezért végzi el annyi gyenge le­gény tiz év alatt a kiszabott nyolc osztályt, további összeköttetéseket keresve, hogy majd az eevetemi évek is hasonló mederben mor­zsolódjanak le. M iért mulhatik mindez csakis a tandij megfizetésének képességén! Hiszen hát jól van, legyünk igazságosak és ismerjük el, hogy különösebb szempontból nagyon nagy szükség van rájuk, mert ha nem volnának egész tandijat fizető légiók, nem lehetne ked­vezményben részesíteni tehetséees szegény gyerekeket sem. ők hordják össze bukdácso­lásukkal, szervezett hanyagságukkal s nem a legutolsó esetben tehetség­telenségükkel azt a sok téglát, ami lépcsője kellene, hogy legyen a kiválóaknak, ha aztán idővel nem taszítanák le onnan őket. A leg­fájdalmasabb mégis az egész dologban az, hogy a tanulási kedv nem fejlődhetik ki za­vartalanul önmagától, hogy embereknek, habár még csak palánták is, fizetniök kell azért, mert az ország, a haza, az egész közélet rájuk épít, a jövő munkásságukra, képessé­gükre s előre bejélenti az igényét, hogy szük­ségem lesz rád, az agyad röpülésére, lángolá­sára, hogy folytasd a munkámat, tökélete­sítsd, mert én is tévedhettem, (habár Isten mentsen tőle, hogy be is valljam ezt), de megmaradjon a kontaktus, amely nélkül zök­kenőbe jut s elsülyed az egész élet. Sehogyan sincsen ez igy jól, hiszen nem először mondjuk, sőt ki szeretnénk ordítani az egész világba, ott éljen a lelkekben gyil­kos motorú lelkiismeretfurrdalásképpen, hogy sehol annyi tehetség nem megy veszendőbe, mint a magyar föld különböző területein. Megöli őket a felfedezéshez való tehetségte­lenség, az értelmetlen felület, a nembánom­ság, a csak-én-vagyok elv, amely jónak tart­ja a világot ugy is, ha ő maga megtalálta ben­ne az elhelyezkedését. Mese az, hogy az igazi tehetség kitör és megtalálja az érvé­nyesülés útját. Csak ugy elpusztul pártolás, ajnározás nélkül, mint ahogy a csecsemőt se lehet magára hagyni, de a természet rendje szerint a gyereket sem sok, nagyon sok évig: Ellenben meg lehetne oldani ugy a kérdést, — hiszen a pedagógia világában szinte hét­ről-hétre változnak a felfogások, meg a rend­szerek, — hogy az a szülői verejtékkel to­vább sibolt gyenge úrfi, mihelyt nem jut bcK. jebb az elégséges osztályzatnál, fizessen leg­alább is dupla tandijat. Az egyiket önmagá­ért, a másikat kedvezményesen két szegény gyerekért, akik nem jutnak el se a szinházha, se a moziba, se a tánciskolába, mert a kö­rülményeiken kivül nem engedi őket a tanu­lásra ösztökélő átkos szenvedélyük. Egy he­tedik gimnazistát temettek a napokban. Dí­sze volt az osztálynak, pedig az apja csak sze­gény cipészsegéd. Az ember szive vérzik az elgondolásán, lázadozik minden ellen, hogy miért kell egy ilyen derék gyereknek máris kilépnie az élet-iskolából s hány erővel haj­szolt, elkapatott rossz fiu nem érdemli meg azt' a nedves pincelakást, azt a falat szá­raz kenyeret sem, amivel ez a fiu képtelen volt az egészség-tandijat megfizetni. Feltesz­szük, hogy a tanár urak tartottak róla elő­adást — a hátramaradottaknak. SzomorubB példa nem érkezhetett különben kapóra. Németország három biztositéka a Saar-vidék számára Izgalmas előkészületek a népszavazásra London, december 3. A Reuter Iroda jelen­tése szerint a saarvidéki népszavazás ügyében Rómában létrejött megállapodás során Nemet­ország a következő három biztosítékot nyúj­totta Franciaországnak: 1. Azok, akik nem szavaznak, teljes oltalmat fognak élvezni minden háboritástóí. 2. A társadalombiztosító intézményeket és • munkások jogait tiszteletben fogják tartani. 3. Tiszteletben tartják a vallási szabadságot. A róma! Saar-egrszmény Róma, december 3. A saarvidékkel kapcsola­tos gazdasági és pénzügyi kérdésekben a né­met és francia szakértők között létrejött egyez­ményt hétfőn délután irták alá Rómában. Az egyezmény szerint a francia kincstár csaknem 1 milliárdra rugó saarvidéki hitelkövetelésének egyrészét készpénzben azonnal kifizetik, másik részének lejáratát pedig közeli időpontig meg­hosszabbítják. Az egyezmény rendezi mindazokat a pénz­ügyi kerdéseket amelyek abhan az esetben fognak előállni, ha a januári népszavazáson a Saar-vidék lakossága Németországhoz valói csatlakozás mellett dönt. A jelenleg francia ké­zen levő szénbányákról az egyezmény ugv in­tézkedik, hogy a bányák visszacsatolás esetén német tulajdonba mennek át és a német kor­mány kötelezi magát 900 millió franknak kész­pénzben való megfizetésére és ezenkivül meg-i határozott időnként bizonyos mennyiségű sze­net bocsát Franciaország rendelkezésére min­den ellenszolgáltatás nélkül. Az egyezmény ugyancsak megoldja a társadalom biztosit ás kérdését is. A politikai kérdések közül az egyezmény egyet sem old meg. A politikai kérdéseket, azok az ajánlások rendezik, amelyeket a saar­vidéki hármas bizottság most terjeszt a Nén­szövetség elé. A jugoszláv delegáció éles harcra készül Genfben A Reuter Iroda genfi levelezője jelenti: A jugoszláv—magyar vita elég kellemetlen lehetosegek csiráit rejti magában, mert a ju­goszláv küldöttségnek eltökélt szándéka, hogy a Tanács előtt a végsőkig kitart követelései mellett. Állítólag feltetlenül ragaszkodik az elégtétel valamilyen mód iához Magyarország rovására és a Népszövetség minden diplomá­ciai ügyességére szükség lesz, hogy a vitát meg. felelő keretek közé szorítsák. A vita aligha kezdődik meg péntek előtt. A jugoszláv, cseh és román külügyminiszterek mondanak beszédet, mire a magyar kiküldőt1 mondja el beszédét, de bizonyos időbe kerül, hogy alaposan átgondolják a válaszadást a. no­vemberi emlékiratra. Á vita során a nagyha­talmak képviselői és T e v f i k R ü s d i bej tö­rök külügyminiszter is fel fog szólalni. Lavalt keddre várják Genfbe és azt hi­szik. hogy. azért iön egy nappal a bejelentett-

Next

/
Oldalképek
Tartalom