Délmagyarország, 1934. december (10. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-25 / 291. szám

TQ34 Heremher 25. BffrMAGYARORSZKG mnr KMRMCSONMI Irta : MORA FERENC A mennyek országának vannak olyan titkai, amiket csak a kisgyerekek ismernek, akik még közel vannak az éghez és a költök, akik közel vannak a kisgyerekekhez. Például tudják-e azt a felnőtt okos emberek, hogy a mennyországban minden karácsonykor csinálnak a kis Jézusnalc egy betlehemet? Egészen olyant, amilyennel régebben a betlehemesek jártak itt lent a földön, még a világ hatalmasai be nem tiltottálc a karácsonyi kántálást, de sokkal nagyobbat. Olyan életnagyságú betlehemet, amibe a Máriácska maga is belefér s a jászolába bele fektetheti a kis Jézust igaz valóságban. Abbam a percben, mikor ez megtörténik, az angyalok rázendítik a Glória in excelsis-t, a Kisded mosolyogva tapsikol virágbimbó kezével, mosolyától megfényesedik az egész mennyég, a fényesség lesüt ide a földre és az emberek idelent azt mondják, hogy megszületett a Jézus. Szent József, a liliomos ácsmester mindig azon a napon szokott munkába fogni, mikor a földi sötétségben kigyulladnak az első hajnali mise gyertyái. Idejében kell kezdeni, mert lassan lehel haladni az égi betlehemmel, hiszen minden hozzávalót a földről kell felszállítani. Emberformába öltöznek a: angyalok, mint a régi fametszetes bibliákban, megrakják aranycsillaggal a tarisznyájukat s azon veszik meg idelent a gerendát, a nádat, a deszkát, a szöget, a minden egyel-mást, ami egy tökéletes betlehemhez megkivántatódik. Hát az idén is így volt. A mennyei mérnökök idejében elkészítettek a terveket, — hiszen a mennyei mérnökség éppen abban különbözik az idelent valótól, hogy legfeljebb egyszer kell megsürgetni. Amúgy azonban ez is mindig póthiMISZTÉRIUM téllel dolgozik, de erről természetesen ő se tehet. Szent Pál apostol is idejekorán élesre köszörülte az aranyszakállu názáreti ácsmesternek azt a jó öreg ácsbárdot, amely a szent család képein mindenütt a sarokba támasztva látható. (Azért Szent Pál, mert tudnivaló, hogy kissé bizarr eszmetársulásnál fogva ő nemcsak az ujságirók védőszentje, hanem a köszörűsöké is.) Az angyalok közül Ráfael volt megbízva vele, hogy a bevásárlásokat elvégezze idelent a mindenféle árusok közt. Az emberekkel való bánásmódot ugyanis ő szokta meg legjobban még abban az időben, mikor az ó-testamentomi istenfélő Tóbiás fiával azt a hosszú utat megtette Rágeszbe, amelyről a serdültebb korúak olyan érdekes dolgokat olvashatnak az apokrifusokban. Azóta azonban eltelt néhány ezer év és az emberek mintha megváltoztak volna egy kicsit. Az arkangyal lehorgasztott fejjel tért vissza a földi expedícióról. A négy növendék-angyal, aki lent járt vele, üres kézzel állott mögötte. — Rossz világ van odalent, uram — jelentette Szent Péternek, az egek kincstartójának. — Kinevetlek a szálhá:ban, mikor d szkára alkudtam, pedig ez még csak a kezdet kezdeté. Legalább egy összemarék arany csillagot kérek még. Szent Péter megcsóválta a fejét, mint ez mindenütt szokása a kincstartóknak, de azért csak belemarkolt a csillagos ládába. Hát amiket levittél magaddal? — kérdezte, mikor észrevette, hogy a tarisznya üres. — Azokat lent hagytam foglalóba, — magyarázta Rafael. — Azt mondták az árusok, hogyh't egy órával későbben megyek, akkorra még drágább lesz minden. Ezzel teszik egymásnak emlékezetessé az emberek a karácsonyt. De az emberek időmérője nem az angyaloknak van kitalálm. Nekik nem kell ahhoz egy óra, hogy térüljenek-forduljanak ég és föld között. ők olyan gyorsan érkeznek, amilyen gyorsan Isten mosolya leér a földre, vagy a gyermeki imádság fölér az égbe. Mégis megelőzte az angyalokat a drágulás. Mire az angyalok újra lesuhogtak a szálházba, akkorra tíz percenttel fölment a gerenda ára, beleszámítva a forgalmi adót is. Pedig hát még hátra volt a vásáros, a nádáruló, a vásznas, — a Jézuska pólyájához —, a méccsel kereskedő s még csalc azután jött volna a nehezet A jóravaló betlehembe báránykák is kellenek, egy mélaszemü, kajlaszarvu ökör is kell, amelyik ]>árájávai melengesse a kisdedet s a szamárkát se lehet elengedni! Hát még a gomolyaturó s a többi tejtermékek, amilcet a csordapásztorok tiszte a jászol elé rakni. S két fenvőszzálat is oda kell slrázsának állítani a betlehem elél — Mire készen leszünk, az idén wm marad Lampeí és Hegyi-cég ketten es karácsonyi ünnepeket kíván igen tiszteit v e uőkőzönségének sátoros ünnepen kap. A jószágocskák sem olyan gereblyék, mint tegnap voltak: neki gömbölyödtek, fénylik a szőrük. Kacska Nagynak még a szeme sem rebbent meg a csodától. Megsimogatta az abrakoló párákat: — Egyetek, lovacskáim; ugy is eleget koplaltatok. Aztán fölvesz egy szalmaszálat és tovább bajlódik a pipájával. — Hát mi lesz: szelelsz, va(gy nem szelelsz? A Iegnyugodtabban elfújja a mécsest, behúzza az istálló ajtót és megindul a házba. A szobában jóleső melegség fogadja. (Pedig ma nem is fűtött). Meggyújtja a lámpást. Nini, az asztal szinte roskadozik a pecsenyéktől, a kalácsoktól. Az ágyát is megvetette valaki. Bizonyosan az a gyönyörű menyecske, aki a dunna alatt heverész és hófehér, gömbölyű válla villog elő a tarka huzatok közül. Kacska Nagy megdörzsöli a kezét, hol az asztalra, hol a menyecske vállára pislant és helyeslő fejbiccentéssel köszönti a csodát. — így van ez rendjén. Ha egyszer Karácsony, hát legyen Karácsony. Esztendőlen úgyis csak egyszer esik. Minden áhitat vagy lelki szorongás nélkül az asztalhoz ül és belakozik ugy, hogy még a füle is kétfelé áll tőle. A menyecskét nem hivocskálja. Minek? Volt tán annyi esze, hogy belakott, mielőtt lefeküdt Aztán erre-arra tekintget, mintha keresne valamit Nem leli. — Az ebugattát! Szép kis vendégség, szép kis Aarácsony! Még csak egy korty ital sincs asztalon. Hát most már vizet igyak én, mint az ökör? Az ablaknál leselkedő angyal az mondja a pajtásának: — Nézd már ezt az utálatos Kacska Nagyot! Még mindig kevesli a csodát. Adjunk már neki inni is, hátha meggyökeresedik uz 6 hite. Hirtelenében egy kancsó bor terem a szomjas i\acska Nagy előtt. Szó nélkül fölkapja, jót huz belőle és leteszi maga elé. Csettint egyet a nyelvével, vág egyet a fejével megelégedése jeléül. — Lám, a gróf ur mindennap igy eszik-iszik, .pedig nem dolgozik. Ez ám a csodálatos! Ha a szegény ember esztendőben egyszer jóllakik így Karácsonykor, ha egy évben egyszer egy kis traktamentumot csapnak neki: ez igazán semmi. — Nohát ez már mégis sok! — bosszankodnak az angyalok, amikoron is megjelenik előttük maga az Ur Jézus, akinek elpanaszolják, hogy milyen utálatos ember ez a Kacska Nagy. A Megvált. E'eliden mosolygott. — Ne akarjátok ti a hitet gyomron át a lélekbe palántálni. Eltűnt a Mester. Az egyik angyal azt mondta: — Várj, kutya Kacska Nagy, majd megtalálom én mingyárt a lelkedet is. • III. Kacska Nagy pipára gyújtott, hátravágta magát a lócán és a kancsó mellel, a pipaszár végiről vágyakozó pillantásokat szórt az ágyban pihenő menyecske gömbölyű vállára. Mikor a pipa kialudt, mikor a kancsó bor elfogyott, azt mondja Kacska Nagy: — No, hevereggyünk le mink isi Lehúzta a csizmáját, a lámpást is eloltotta, amikor ugyancsak durván dörömböl ám valaki az uccai ablakon. — Mit akarsz? Gyere holnap! — riadt rá K. Nagy uram az ágy széliről. — A törvény nevében nyisson kend ajtót! — harsog a kemény parancs. Kacska Nagy semmitől sem félt ugy, mint a törvénytől. Azt se tudta, hogy nyisson ajtót a jövevényeknek. Két kakastollas, szuronyos csendőr lépett be a szobába. — Gyújtson kend világot Kacska Nagy reszkető kézzel gyújtott lámpást. A menyecskéből nem látszott már ki egy darabka sem a dunna alól, de az asztalon még ott volt a pompás traktamentum javarésze. — Ejnye de jó kosztja volt kendnek máma — csóválja a fejét a csendőrőrmester. — Bizony, jó, őrmester ur kérem. — Aztán hogy' jutott kend hozzá? f — A jó Isten a megmondhatója. Valami csoda ! utján. I Ha még egyszer Istent és csodát emleget kend, 1 rögtön vasraveretem. Bennünket akar bolonddá tenni? Mintha mi nem tudnánk, hogy nem hise kend egyikben se, másikban se. Azt mondom, vallja be kend szép szerivel, hogyan került ide ea a drága sok ennivaló? Kacska Nagyban megállt a szó. Az őrmester tovább vallatta: — Szóval nem tudja kend, vén komenista, ugy-e? Hát én mafjd megmondom: a gróféktóí lopta kend mindet. A tányérokon, a kancsón a kend cimere van-e, vagy a gróféké? Kend, a vén zsugori, kend költ fácánpecsenyére, amikor még a verebek elől is elszedi a kenyérmorzsát! De ha már a grófék kamráját, pincéjét meglopta, miért szöktette el a szakácsnéját? Kacska Nagy nem szólt, csafk az ágy felé sanditott. — Ezt is tagadja? Hát akkor ez a drágalátos portéka kicsoda? Az őrmester egy rántással levegőbe dobta » dunnát. Éles sikoltás, ami Kacska Nagynak a lel kéig h ártott. — Most összevasalom kendU-ket és ugy kísérgetem Karácsony első napján végig a falun, hogy hadd lássák a népek, ki az a Kacska Nagy, aki még a kenyérhéjat is sajnálja az éhezőktől. Tegye öszsze a kezét! összetette a kezét Kacska N.igy, mintha imádkoznék és lelkében az egekig sóhajtozott: — Édes Jézuskám, most tégy csodát! És abban a pillanatban tett is. Eltűntek ? zsandárok, eltűnt minden és szép, fehér, verőfényes karácsonyi reggel mosolygott be a lóca sarkában dideregve ébredő Kacska Nagyra. Fölugrott, kidörzsölte a szeméből a larka álmok derűjét, boruját. Aztán kisietett a jószágokhoz az istállóba. Régóta duggatott zabot öntött eléjük: — Egyetek, jószágocskáim, Karácsony van. Visszament a szobába, előkotorászta a láda fenekéről a harisnyaszárat, ami tömve volt zsugor gatott pénzdarabokkal és a járó-kelő szegénységnek osztogatta: — Fogadjátok jó szívvel — Karácsony van. A magasságban röpdöső angyalkák mosolyogva nézték Kacska Nagyot, akivel csakugyan csoda történt az éisaaka: reggelre jó ember letl belőle.