Délmagyarország, 1934. december (10. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-23 / 290. szám

ft?TMAGYARORSZÁG DÍJTALANUL scnuiAion A LEGÚJABB TIPUSU ST9Ü0ARD PHILIPS ORION TRT b á r m elyikétl mahkovics p mérnök, Tlzsa Lajos kör K ut 44. cz. Tolefon 30-20. izzólámpák. kébe killdötle volna azzal az utasítással, hogy ott kell előkészítenie, kellő módon összehnjtaniaa sza­vazólapot és csak ennek elvégzése «tán megjelen­ni az urna előtt a szavazólap bedobása végett. Igen gyakori esetben a választó megjelent a sza­va zatszedőküldőttség előtt, ott felmutatta az Egyesült Polgári Pártok bélyegzőjével ellátott bo­rilékot, abból kiemelte a szavazólapot és így nyíltan bizonyította, hogy jelöltjeire adja le sza­vazatát. Mindezekre nézve tisztelettel kérem a •izfgálat elrendelését és bizonyítani fogom állítá­saim helytMIójrágátv Egyébkén* mellékiek egy borítékot és egy felhívást azokból, melyeket az Egyesült Polgári Pártok veeztösége küldött szét 4 választókhoz. De felszólalási jogommal élek azért is, mert a szavazatok összeszámlálása alapján kihirdetett eredmény szerint dr. Gyuris István 605, Schmidt József CtTS szavazattal rendes tagoknak, v. Csányi János 662 szavazattal I-ső, alólirott Dobó Ignác 661 szavazattal II. póttagnak nyilváníttatott. A (A Délmagparorszdg munkatársától.) A szegedi jégkereskedeleanbem esztendőnkint kétszer lángol föl a harc: télen, a jéggyüjtés idején és nyáron, amikor közszükségletié lépteti Mő a hőség a je­get. A harc a müjég fa a természetes jég között áll. A müjeget, már* ismerrtes, mechanikai fa ve­gyi utón állítják elő, meglehetősen nagy üeemknlt­séggel, drága műszaki berendezések fölhasználá­sával, a természtes jég pedig a szegedi vizel: há­tán „vadon terem", csak föl kell hasogatni, ko­csikra kell rakni fa el kell vermelni, hogy meg­maradjon a nyári hónapokig. A természetes jég üzemköltsége tehát elenyfazően kicsi a roü jégéhez képest fa igy érthető a müjegesek neheztelége azokra, akik természete» jéggel kereskednek. A harcnak rendszerint az a kiindulási pontja, nogy a hatóságok tiltsák meg a természetes jég gyűjtését, mert a szabad vizekben bacillosok vannak és igy a róluk gyűjtött természetes jég veszélyeztetheti a fogyasztók egészségét. Ebben az ügybt n nemrégen országos érvényű rendelet je­lent meg, amely kimondotta, hogy a helyi hatósá­gok csak azokon a vizeken engedélyezhetik a ter­mészetes jég gyűjtését, ¡»melyeket az egészség-" ügyi hatóságok «lkslms-'iaknak találnak. A viz­vizsgálatot minden évben a főorvosi hivatal vég­zi el és a főorvosi javaslat alapján jelöli Id a polgármester a jéggyfljtfa szabad Tizterükíeit. A kijelölés az idén is megtörtént, októberben, ami­kor a főorvosi hivatal javaslata alapján a polgár­mester három jéggyüjtő helyet jelölt ki. Ezek a helyek a \évteien-tó, a Vörös-kereszt-tó és a választásról felvett jegyzőkönyvben megállapítást nyert, hogy a VIII. kerület választási névjegyzé­kében 167 tételszám alatt felvett Nagy Vince Deb­reeeni-ucca 26. szám alatti lakos, valamint ugyanezt kerület névjegyzékében 26. tételszám alatt szereplő v. Tóth Józsefén Kecskcméti-ucca 19. szám alatti lakos, noha nevezettek a választók névjegy­zékébői törölve vannak, leszavaztak. Az összeszámolásnál mindkét szavazat ata­mitdsba is vétetett. Teljesen jogos az a feltevés, hogy mindketten Schmidt Jó­zsefre és v. Csányi Jánosra szavaztak és ha ezt a két szavazatot a nevezettek javára számlált szavazatokból levonjuk, nekem legalább is az I. póttag^ágot juttatta e választás eredmé­nye. Az előadottak alapján tisztelettel kérem a választás megsemmisítését és uj választás kiírá­sát." Tiszának a felső szivattyútelep fölötti szakasza. A polgármesteri kijelölés alapján tehát az idén télen is nvegtftltheUk a jeges Termeket, ha ugyan lesz természetes jég ezen az enyhének mu­tatkozó télen. A természetes jégért eddig a je­gesetalek egyetlen fillért sem kellett fizetniök, díjmentesen arathatták le az alkalmagnak minő­sített vizek téli jégtermését, rövidesen azonban megszűnik ez a paradicsomi helyzet. A városhá­záin ugyanis azzal a tervvei foglalkoznak az ille­tékesek, hogy megadóztassák a jéggyüjtést. Ab­ból az elgondolásból indulnak ki, hogy a város éppen olyan joggal szedhet dijat a jéggyüjtőktől, mint ahogyan a közterület használóit is meg­vámolja. Be akarják tehát vezetni a pertjavadalom mintájára a jégjavadalmat is, amiből hozzávető­leges számitások szerint 10—20.000 pengő évi jövedelme lehet a városnak. Az elgondolás közgazdasági alapja az, hogy a jégja vadalom bevezetésével r-«-gszünik az az aránytalanság, amely a müjéggyárak fa a termé­szetes jéggel való foglalkozás üzemköltsége kö­zött mutatkozik fa aminek legdöntőbb bizony;­télca a szakértők szerint az, hogy a keményebb te­lek után, amikor kijégrirágzik a természetes jég konjunktúrája, a város nem is tarthatja üzemben nagy költséggel berendezett roűiéggyárát, amely már évek éta áll. A városa jéggyár nem tud defi­citmentesen megbirkózni a természetes jéggel, ezért inkább nem is gyárt jeget, kihasználatlanul pihenteti a berendezéseket. Heremh<»r 'Üb. Félmilliárd Citroen deficitje Pdris, december 22. A francia sajtó a Citroen­müvek bukásának hatása alatt álL Most, miután a kereskedelmi törvényszék a vállalat likvidálá­sát kimondta, megkezdődted a találgatások, hogy mennyi lehet tulajdonképpen a gyár deficitje. Ahány lap, annyiféleképpen Ítélik meg a vállalat helyzetét, abban azonban valamennyien meg­egyeztek, hogy deficit minimálisan félmilliárd frankra tehető. Egyes lapok szerint számolni le­het azzal is, hogy a pontos könyvvizsgálatnál másfélmilliárd frankos hiányt fognak találni Ter­mészetesen minden attól függ, hogv a Citroen­müveknek mennyi az aktivája, ezt azonban egye­lőre nem hogy megállapítani, hanem még meg­becsülni sem lehet. A Citroen-müvek egyik leányvállalata, a Chaurhont közelében fekvő íranclosi vasgyár a Citl-óen-müvek fizetési nehézségei miatt beszüntet­te üzemét. Eddig ez a gyár szállította Citroennek a karosszériákhoz szükséges acéllemezt. A vasgyár munkáslétszáma nemrégiben még kétezer fő volt, amint azonban a Citroen-müvek pénzügyi nehéz­ségei fokozódtak, megkezdődtek a munkáselboCi,á­tások és a gyár legutóbb már csak nyolcszáz munkással dolgozott. Két testvér barca vasdarabbal és revolverrel (A Délmagyarország munkatársától.) Mőczdun János kisteleki gazdálkodó évek óta haragos vi­szonyban volt József nevü fivérével. A nyáron felkereste fivérét, hogy tőle különböző gazdasági gépeket vigyen el. József azonban nemi volt haj­landó a vetőgépet átadni, ami miatt dulakodás keletkezett kettőjük között. Felkapott egy vasda­rabot fa azzal Jánosra támadt, mire ez előkapta Frommer-pisztolyát és fivére mellének szegezve elsütötte. Ebben a pillanatban József a vasdarab­bal a kezére ütött fa a golyó célt tévesztve nem József mellébe, hanem lábába fúródott ¿s köny­nyebí) sérülést ejtett rajta. Móczán Jánost szándékos emberölés bűntetté­nek kísérlete címén szombaton vonta felelősségre a szegedi törvényszék Gömöry-tanácsa. Azzal vé­dekezett a vádlott, hogy önvédelemből lőtt fivé­rére, mert az a vasdarabbal az életét veszélyez­tette. A bíróság nem fogadta el a védekezését fa a vádirat szerinti bűncselekmény miatt másfél­esztendei bőrtönre Ítélte. Karácsé* nyra kellemes megteuetfts MRlkOrkénlek í .„HRTIYU" drogériában lltzn Lafoa KHrul 3». sn erwftHhett, fűzőkbe®, női divaiSüilmilegessé­gekben ieszáliUotf árakéi Káldor J.ésTsa cégnél Ká'ész ucca ©. szám. Tiszti CíiXfOák, tirneti Jg i, sneelális TI r i MfJMffl készitőjfl SZABADOS, Feketesas ucca 17. Karácsonyi ajándékul harisnyái vegyünk minden pteect sxavstossfe Pollik TMtvéroknél Mielőtt CIPÖSZOK/EGLETET A legalkalmasabb \RACSGNYI AJANDÉK a ÉP ÉPKERET ERA MI A RISTALY FREIUBNN. KArftsz u. 10 «z. fedezné saj&t érdekében nézze meg áras kirakataimat 6s meggyőződik, hogy az elsőrendű minőségi! cl­pőkelmegleptf ol^ UA legolcsóbb be­csé áron Árusítom Irfiö C.i Saiwpvn szerzési f o r r A s a : János Kossuth La fos sugárul 6. szám. Telefon 17-72. ABC beszerzési hely ! Jég-harcok a fagynélküli télen A város megadóztatja a természetes jéggyüjtést

Next

/
Oldalképek
Tartalom