Délmagyarország, 1934. december (10. évfolyam, 271-294. szám)
1934-12-22 / 289. szám
to Off MAC, yARORSZÁG 1934 december 22. Pövidés nagy választékban készenés X JL ^ ^-nél, Kárász naZIKaDaiOÍC mérték után legolcsóbban MGII1 r&lGV **» 14 «. HAKOI HÍREK A mezőgazdasági bizottság egy agyvédet én «'jry jegyzőt bizott meg, hogy a kertészek érdekeit képviseljék & törvényhatósági bizottságban. A vármegyei mezőgazdasági bizottság pénteken délelőtt tartott ülésén választotta meg a vármegye törvényhatósági bizottságába küldendő tagjait. A mezőgazdasági bizottságnak 29 tagja jelent meg, akik összesen 10 rendes tagot választottak, tehát pontosan ugyanannyit, mint a város 12 ezer szavazója. A választás eredménye persze, egy pillanatig sem volt kétes, mert a jelenlevő 29 bizottsági tagból '27 kormánytámogató változtatás nélkül leadta azt a listát, amit a kezébe adtak, a két ellenzéki érzelmű bizottsági tag pedig amikor látta, hogy a makói kertészek érdekeinek a képviseletével egy esanádpnlotai ügyvédet és egy almáskamarást jegyzőt akarnak megbizni, tartózkodtak a szavazástól. Bizottsági tagok lettek ilyenformán a teljesen vagvontalianok között: Bajusz Tmre (Földeák), vitéz Borbély János (Kiszombor). A második kúriában az egyedül 10 holdig terjedő gazdák között, .''hová tehát a makói kertészek nagy része ls tartozik: dr. Banner László palotai ügyvéd és Tass Gyula kamarás] jegvző. A harmadik csoportban a 10-től 50 holdig terjedő birtokosok képviseletében: S. Bálint Gvörgv 27 szavazattal és Tass Árpád földeáki jegyző Az 150-től 100 holdig terjedő birtokosok képviseletében: Nagy Ernő Tazda 27 szavaznltal, ifj. Cslbrán István A 100 holdon felüli birtokosok képviseletében: Blaskov I c h Péter és Szilágyi Sándor. Rendőri hirek. Fein Sámuel, Kossuth-ucoa 10. <zám alatti halárus feljelentést tett ismeretlen tetes ellen, aki tegnap délután udvaráról ellopta talicskáját. — Herr. és Társa Kossuth-ucca 54. ^zárn alatti fíikereskcdő cég feljelentést tett. hogy csütörtökre virradó éjjel a mészraktárban, valamint a mérlegen elhelyezett súlyokat ismeretlen tettes ellopta és hogy a tűzifa- és szénkészletből is 10—12 mázsa hiányzik. — özv. Csert ns Fercncné Attila-ucea 30. szám alatti lakos feljelentést lett ismeretlen tette? ellen, aki tegnap délután üzletében a pultfiókhói 12 pengőt kilopott. — Bősze Istvánné Bákos 144—<6. szám alatti lakos feljelentést tett, hogy távollétében aZ uton kintlevő kacsáiból kettőt elloptak. A rendőrség a feljelentések ügyében a nyomozást megindította. Anyakönyvi hirek. Elhaltak: Bencze Mihályné Szabó Veronika 58 éves. Hold-ucoa 12. szám alatt és Csanádi Mátyás 47 éves a makói közkórházban. Adomány. A Jugoszláviából kiüldözött magyarok felsegélyezésére Görbe Miklós és neje, Gera Viktória Ugar 81. szám alatti lakosok 10 pengőt adományoztak. őrlésiadómentesen őrölhetnek a makói mezőgazdasági munkások. Nagy Gy. Mihály, a mezőgazdasági bizottság tagja hivta fel a figyelmet arra a visszás és igazságtalan állapotra, hogy amig a törpebirtokosok, a kis- és nagybirtokosok egyaránt vámmentes őrlésű gabonából sütött kenyeret esznek, addig a mezőgazdasági munkások csak a mezőgazdasági munkával szerzett gabonájuk után élveznek vámmentességet. Nagy Gy. Mihály indítványa alapján országos mozgaiom indult ennek az igazságtalan állapotnak a megszüntetése érdekében s ez a mozgalom — mint most értesülünk —, eredményre vezetett, amennyiben a miniszter pótrendeletben szabályozta a kérdést oly módon, hogy az igazolt mezőgazdasági munkások a saját szükségleteik kielégítésére szolgáló gabona után minden esetben őrlési adómentességet élveznek, akár mezőgazdasági munkával keresték is az őrlés alá kerülő gabonát, akár vétel utján jutottak hozzá. Az e célra szolgáló igazolványokat dr. Ferenczi Gyula városi aljegyző állítja ki. Valódi ezüst fésű P 1.60 Valódi ezüst ceruza P 2.— Valódi ezüst kézelőgomb . . . . P 3.50 Valódi ezüst kézelőgomb 14 karátos arannyal lemezelve P 6.— Valódi ezösf puderdoboz . . P 9.Chrom ptiderdoboz ...... P 5.— Valódi ezüst gvufadoboz . . . . P 8.— Chrom órakarlánc P 2.40 Naijy v&'aszlék m*ndenneTiö órában, ékszerben, d szlárgyban Rosenberg ékszerész Kórotyi ucca 1. — Szerencsétlenség munkaközben. Barát Ferenc 28 éves napszámos pénteken délelőtt a „Sylvánia"-fatclepen munkaközben eltörte a lábát. A szerencsétlen embert a mentők a kőzkórházba vitték. és Mii¡vésszet HETI MŰSOR: . A * Szombaton délután: Szembekötősdi. VigjátéknJdonság. Filléres helyárak. Szombaton este: Félórás feleség. Bérletszünet Vasárnap délután: Legény buesu. Operettrepriz. Raffay Erzsi és Gaál Sándor felléptével. Délutáni bérlet. Mérsékelt helyárak. Vasárnap este: Félórás feleség. Bérletszünet A karácsonyi ünnepek műsora: Hétfőn délután fél 4 óroi kezdettel: János rltéa. Kedden délután 3 órai kezdettel: Egy gftrbe éjszaka. Kedden délután 6 órai kezdettel : Hölgyeim elég volt... Kedden este fél 9 órakor: Félórás feleség. Szerdán délután 3 órai kezdettel: Vadvirág. Szerdán délután 6 órai kezdettel: Félórás feleség. Szerdán este fél 9 órai kezdettel: Legénybucsu. „Szép a világ" a Király Színházban. Budapestről jelentik: Pénteken este mutatta be a Király Színházban a szegedi színtársulat Lehár „Szép a világ" cimü operettjét, amelynek — mint ismeretes —, nemrégiben Szegeden volt az első magyar előadása. Sziklai Jenő produkcióját nagy sikerrel fogadta a közönség és a sajtó. Különösen a pompás, gazdag kiállítás ra-> gadta többször is tapsra a zsúfolt nézőteret. Patkós Irma a hercegkisasszony szerepében meghódította a budapesti publikumot is, szép csengésű hangja, finom játéka erőssége az előadásnak. A többi szegedi szereplő, főleg Vágói Márv is sikert aratott, nemkülönben Kőrössy Zoltán. Az előadás pesti szereplői: Szik-« 1 a i Szeréne, Szűcs László, S a r k a d i Ala-< dár jelentősen hozzájárultak Sziklai Jenő jóisikerült pesti bemutatójához. A pénteki bemu^ tató sikere után a Szép a világnak szériás előadásokat jósolnak Budapesten. A szánházi iroda hirei Ma délután „Szembekötősdi" a legújabb francia akadémiai dijat nyert vigjáték kerül szinre filléres helyárakkal. A „Félórás feleség" előadásának nivóját Raffay Erzsi, Solthy György, Gaáil Sándor és a szegedi társulat kedvencei: Major Kató, Garami Jolán, Herczeg Vilmos, Huszár Baby, Szabó István és Zilahy János biztosítják. A „Félórás feleség" rajgyogó operett, ragyogó előadásban. „Legénybucsu". Strauss Oszkár legszebb operettje vasárnap délután mérsékelt helyárakkal délutáni bérletben. A szinház karácsonya a közönség legszebb karácsonyi ajándéka. „János vitéz" a gyönyörű magyar tündérjáték a gyermekek első kedves meglepetése lesz hétfőn délután. Filléres helyárak. KARACSONY ELSŐ NAPJAN, KEDDEN: 3 órakor: Egy görbe éjszaka, mérsékelt helyárakkal. 6 órakor: Hölgyeim elég volt Mérsékelt helyárak, csak felnőtteknek, délutáni bérlet fél 9 órakor: Félórás feleség, rendes helyárakkal. KARACSONY MÁSODIK NAPJAN, SZERDÁN: 3 órakor: Vadvirág, mérsékelt helyárakkal. 6 órakor: Félórás feleség, rendes helyárakkal. fél 9 órakor: Legénybuesu, rendes helyárakkal. A színtársulat minden évben a szegedi nyugdíjas színészek javára gyűjtést szokott eszközölni, hogy a jószívű adakozók, színész- és színházbarátok adományaival a karácsonyi ünnepeket boldoggá tegyék. Ezúton kéri a színtársulat a nemes adakozókat. hogy bármily csekély adományaikkal, (pénz, ruha, cipő. élelmiszer, stb.). amelyekkel az elaggott színészeket segtieni óhajtják, szíveskedjenek a színházi irodába. Herczeg Vilmos igazgatóhelyettes kezeihez juttatni. Férfi divatkalapok L9yapiKARÁCSONYI KÖNYV ADeimagiiarország afándéha előfizetői részére. Ruszkabányai Elemér: Szegények sorba. I Sz. Szigethy Vilmos: Mégis bíró lesz a Petruból. Somfai Margit- Az Isten háta megett. I Majthényi György. Az özvegyember. Gyoroki Sándor: Testvéri áldozat. I Simdndi Béla: Hencegő Varga János. Kosztolányi Dezső: A becsületes város. I Nyáry László: A negyedik parancsolat. Farkas Antal: Mit álmodott a király? I Misángyi Ottó: Világrekordok az aüétikában. Török Sándor: A technika gyermeke. ™ Sámi István: A csemegeszőlő termeléséről. Sztrokay Kálmán: A repülés fejlődése. A gazdag irodalmi anqagon klvfll (elles napfar ttvásartv van a Deimagijarország aiandéKhönufíften. Vigyázat I Dijtalanul bemutatom az összes uj márkás RÁDIÓKAT Mielőtt vásárol okvetlen nézze meg nálam az ui rádiókat, mely .eliilmuija az eddigi készülékeket. Réql rAdló— JÁt becserélem. Kedvező részletek. Kelemen Márton Amerikai írógépek raktér«. Kelemen „cc ».