Délmagyarország, 1934. december (10. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-15 / 283. szám

OÍCMAG7ARORSZXG •TOJPí decemBer T5: rúlmény, hogy eaeket az ajánlásokat közjegyző jelenlétében ketl megtenni. Politikai körök felfogá­sa szerint ez nemcsak anyagi szempontból, hanem gy ikorlatilag is szinte lehetetlen helyzet elé állítja az ellenzéki képviselőjelöltet. A második súlyosan kifogasolható pontja, hogy aa eddigi választójogi javad tban megállapított kétévi helybenlakdst négy, illetve öt évre emeli fel. A harmadik, ami a legsúlyosabb, hogy az Erkhardt­féle bizonyos elgondolások szerint ez a javaslat­tervezet bevezeti prémiummar. dátum rendszert, amennyiben hnsszal-htiszonöltel kevesebb kerület 'esz a valóságban, mini ahány képviselő a Házban fog ülni. Ezt a differenciát azzal pótolják, hogy ezt a husz-huszonöt képviselőt tulajdonkép' n a legtöbb szavazatot nyert pártok egymás közölt osztják el arányosan. A nyilvánosságra került választójogi javaslat nem­csak ellenzéki, de kormánypárti körökben is fel­tűnést és megdöbbenést keltett annyira, hogy kor­mánypárti körökben a délután folyamán j' -k látták hangsúlyozni: ez még csak nyers tervezet, amelyén módosítások lesznek. Pénteken este a parlament folyosóján olyan han­gok is hallatszottak, hogy a javaslattal szemben gróf Bethlen István élesen szembe fog helyezkedni. Az ellenzék teljes egészében felvonul a javaslattal szemben. Valószínűleg most kerül sor arra, hogy az ellenzéki választójogi blokkot meg­alakítják. Élénk külpolitikai vita a Ház pénteki ülésén R6ma~Berlin helyeit — Róma-Párls — Paliavic ni és Sigray a német orientáció ellen - Az ellenzék a genil ügy tárgyalását kérte A képviselőház péntek délutáni ülését három­negyed 6 óra előtt nyitotta meg A 1 m á s s v László elnök. A Ház az osztrák államférfiak látogatását várta és ezért húzódott el az ülés megnyitása. Először harmadszori olvasásban elfogadták a tegnap letárgyalt törvényjavaslatokat, majd át­tértek az egyes külállamokkal való kereske­delmi és forgalmi viszonyaink rendezéséről szóló javaslat letárgvalására. Görgey István előadó ismertette a javas­latot. Beszéde közben jelentek meg az osztrák államférfiak a diplomaták számára fenntar­tott páholvban. Velük volt Gömbös Gyula miniszterelnök. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter és Darányi Kál­mán államtitkár. A képviselők felállva üdvö­zölték az osztrák államférfiakat. Görgey István meleg hangon üdvözölte az osztrák államférfinkat. — Engedjék meg — mondotta —, hogy a magyar országgyűlés képviselőháza nevében legszivélvesebfíen és legmelegebben üdvözöl­tem körünkben megjelent illusztris vendégein­ket. Ez a megtisztelő látogatás ujahh záloga an­nak az őszinte baráti kapcsolatnak, amely az osztrák és magvW nemzetet egvmáihoz füzl. Meesvőződésünk. Hegv ez a két szomszédos sokat szenvedett nemzet, amelv a történelmi haffvománvok folvtán is egvmásra van utalva, a jövőben is csak egy uton haladhat a'boldo­gulás érdekében. Az előadó szavalt a képviselők tapssal és él­íenzéssel fogadták, Schttschnlgg kancellár és Rerger-Waldenegg külügyminiszter felállott helyéről és meghajolva köszönte meg az üd­vözlést. mrgyrrH FESTŐMŰVÉSZEK állandó kiállítása Tisza Lajos körút 42a sz. Hazánk legkiválóbb mes­tereinek legsikerültebb di­jakat nyert alkotásai. Lel­ket gyönyörködtető művé­szet. — Többsz&z kép ízlésesen bekeretezve csupa műremek. Hallatlan olcsó árak! a ifigkéoi/eimeseDD lízeiesi ieMleKi Dus választék keretezésben részletre is Kérem a kirakatok megtekintését. A javaslathoz elsőnek Pallavicini György őrgróf szólt hozzá. A kormány külpoli­tikájával foglalkozott és azt agf?ályosnák tartja. A legnagyobb rokonszenvvel viseltetik a német nép iránt, de kifogásolja, hogy a miniszterel­nök nem nyilvánít rokonérzést a weimari biroda'om iránt, holott az a béke jegyében működött, mig a mostani az Anschluss-rendszert jelenti. Ezután a «enfi tárgyalások kérdésére tért át. A külügyminiszter és a magyar delegátus nyi­latkozataiból azt olvassa ki. hogy háborús ve­szélyt kerültünk ki és hogv a nemzet becsülete is kockán forgott. Ez utóbbi ellen tiltakozik, mert szerinte a kormány nem azonos a nem­zettel. Ötömmel vette tudomásul, hogv a kül­ügyminiszter Genfbe utazott és egyedül neki luiaidonitja a genfi ügy megoldásáét. Nem he­lyesli a külügyminiszternek a Reichspostban megjelent nyilatkozatát, hasonlókénen nem he­lyesli azt a hangot sem, amelvet Eckhardt Ti­bor különösen a viszonválaszok során ütött meg. Elismeréssel tartozik a külügyminiszter­nek azért, hogy ilyen nehéz helyzetben diplo. mácifti rutinjával eredményt ért el. Sajnálja azonban, hógv a külügyminiszternek olyan ke­ménv hKWWkat kellett hallani Laval francia kti'ü»vrtifnf«Jrter szájából. Pallavicini ezután art hangoztatta. Hogy a magyar közvélemény elvárhatja a kormánytól, hogv ezt a kérdést a Ház nyilvánossága elé hozza. — Olvan helvzethe kerültünk", amelvnek su­lvo* kővetketm'nveit «okáig nem tudjuk majd kiheverni. Követelte, hogy HZ Ofl IGAZI LATSZERESZE: dKULARIUM KELLNER MÁ.RTOH, Kárász u. 3. Olr-í árakkal a Ug'obb min«Ug <• a i.qqondo«abb munka. a miniszterelnök tegyen jelentést a parlamentben a genfi ügyről én amennyiben bármilyen mulasztást követett volna el, vonja le annaK következményeit, A javaslatot nem fogadta el. Lakatos Gyula: A kormány a genfi ké­nyes ügyben először a külügyi bizottságot fcvg­ja tájékoztatni és tudomása szerint már össze is hivták a bizottságot. Hangoztatta, hogv csakis az ügy teljes ismerése alapján lehet hozzászólni a kérdéshez. A napirenden szerep­lő törvényjavaslathoz szólva, kijelentette, hogy a legnagyobb készséggel adja meg a kormány­nak kereskedelempolitikai megállapodások kö­tésére szóló felhatalmazást, mert meggyőződé­se szerint a kormánv helvesen élt az előre meg­adott felhatalmazásokkal. Buchinger Manó az olasz és német kül­politikát helytelenítette és ^zt hangoztatta, hngv meg kell javítanunk viszonyunkat az utód* államokkal. A javaslatot nem fogadta el. Gróf Sigray Antal szintén ellenezte a né­met gazdaságpolitikát. Reméli, hogy a minisz­terelnök megtalálja azt a tengelyt, amely nem Róma—Berlin, hanem Róma—Páris között van. A magyar—olasz politika Helyes. — Genfben nem az igazság győzött, hanem a hatalmi pozició, az erőszakkal szemben egye­dül maradtunk. Helyesebb volna, ha a vizsgá­latot, amire Genfben köteleztük magunkat, más kormány folytatná le. A javaslatot nem fogadta el. Farkas Tibor szerint vannak külpolitikai kérdések, amelyek a plénum elé tartoznak. Az országgyűlésnek, esetleg zárt ülésen, de gya­korolnia kell az ellenőrzés jogát. Az utóbbi idő-> ben gyakran követte el a Ház azt a hibát, hogy lebecsült egyes kérdéseket a maga jelentőségé­ben. F a b i n y i Tihamér kereskedelmi minisz­ter hangsúlyozta, hogy ennél a kereskedelmi jellegű lavaslatnál nem lehet feladat külpoliti­kai kérdések taglalása. A Ház külügyi bizott­ságát már összehívták és nemzeti szempontból nem is taktikus dolog olyan kérdéseket felvet­ni a plénumban, amelyeket a külügyi bizottság még nem tárgyalt le. Az elnök javasolta, hogy a Ház a iövő héten, kedden folytassa a vitát. A napirend kapcsán Dinnyés Lajos kifo­gásolta, hogy a Ház sok szünetet tart és nem foglalkozik nagyobb fontosságú kérdésekkel. Klein Antai visszautasítja azt a támadást, amelyet Pallavicini György intézett Eckhardt Tibor genfi magyar fődelegátus ellen. A Ház ezután az elnök napirendi javaslatát elfogadta, az ülés egynegyed 10 órakor ért vé­get/ Kormányválság és szigorított cenzúra Bukarestben Bukarest december 14. A" kormány a szigorú | hatók. Emiatt erős támadásokat intéznek' egyes cenzúra miatt nehéz helyzetbe került. A dél- | körök a kormánv ellen. utáni lapodat erősen rriegcenzurázták, ugy, Politikai körökben a kormány lemondásáról hogy egyes lapokban hasábos fehérségek lat- | terjedtek el ellenőrizhetetlen hirek. Budapest uj polgármestere: Szendy Károly Budapest, december 14. Budapest törvényha­tósági bizottsága pénteken délután dr. S i p őc z Jenő főpolgármester elnökletével megválasz­totta a főváros ui polgármesterét. A kijelölő választmány első Helyen Lfeber Enelrét, má­sodik helyen Szendy Károlyt jelölte. Leadtak 197 érvényes szavazatot, ebből 189 „igen" szavazat Szendy Károlyra esett. Lieber Endre alpolgármester közvetlen a sza­vazás megkezdése előtt a jelőléslől visszalépett. A főpolgármester a szavazás eredményeké­pen Szendy Károlyt Budapest székesfőváros megválasztott üolaármesterének jelentette ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom