Délmagyarország, 1934. november (10. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-11 / 254. szám

1934 november 11. DerMAGYARORSZÁG Hétfőn délelőtt temetik dr. Aigner Károlyt (A Délmdgyarország munkatársától-) Az egész városban osztatlan részvétet keltett dr­Aigner Károly ny- főispán váratlan halála- A Rudolf-téri gyászházba.n, ahol felravatalozták a halottat, végtelen sorban jelennek meg a részvétlátogatók. Aigner Károly ismert, mar­káns arcvonásait nem változtatta meg a halál. Ugy fekszik a ravatalon, mintha aludna, csak az teszi kissé idegenszerűvé, hogy nincsen ba­jusza. Néhány héttel ezelőtt borotváltatta le, amikor felépült betegségéből- Rengeteg koszo­rút, virágot visznek állandóan a ravatalára. A délelőtti órákban dr- Pálfy József polgár­mester vezetésével megjelent a ravatalnál a város tanácsa- A polgármester megilletődve fejezte ki az özvegynek és a két Aigner-fiunak a város részvétét­Dr- Aigner Károlyt hétfőn délelőtt temetik­Kilenc órakor tartják meg a fogadalmi tem­plomban a rekviemet, amely után a templom kapuja előtt megkezdődik a gyászszertartás, amelyet dr- Glattfelder Gyula csanádi püs­pök végez- A temetésen a város közönsége és hatósága nevében dr- Pálfy József polgármes­ter búcsúzik el Aigner Károlytól, akinek ko­porsóját a szertartás után kiviszik a bd városi temetőbe, és ott a családi sírboltban helyezik örök nyugalomra­Aigner Károly halála nemcsak Szegeden, ha­nem az egész országban nagy részvétet keltett­Rengeteg részvéttávirat érkezik állandóan a gyászbaborult családhoz- Kifejezték részvétü­ket a kormány tagjai, az elhunyt politikai ba­rátai. Számos részvéttávirat érkezett a város­házára, dr- Pálfy József polgármesternek is­akinek többek részvétét fejezte ki Fáy István kecskeméti és makói főispán­A temetéssel kapcsolatban a belvárosi plé­bánia hivatal a következőket közli: — Hétfőn reggel a 7 órai szent mise után fél 8-tól fél 9-ig a fogadalmi temnlom kapui zárva lesznek- 9 órakor kezdődik a requiem, amelyet a megyésfőpásztor pontifikál- Utána a templom előtt lesz a temetési szürtartás- A temetési menet a következő útvonalon vonul végig: a Dóm-térről a Szent Gellért-kapun át a Jókai-uccán a Dugonics-téren (központi egyetem előtt), a Kárász-ucca sarkán a menet balra fordul a Kálvária-ucca felé a belvárosi temetőbe. Háziasszony résen légy, Jó szegedl Háoé szappant mostan véqy! Egy erdélyi regény Bánffy Miklós uj könyve: „Megszámiálat'3. 1 Néhány hét óta egy újonnan megjelent regény foglalkoztatja az iroda'om barátait. Két vaskos kötetet fel ölel ö regény és oly világról szól, ame­lyet majd hogy elfelejtettünk már. Akkor béke volt. Csöndes, „unalmas" béke... Azóta örömeinkben több van a csendes rezig­náltság halk költészetéből, mint a vidámság ka­cagásából. Problémáink >s dermesztő válságok között peregnek. Harc suhan a családok és bará­tok közé. Régi gazdagságainkat: nagyságot és ne­mességet, erényt és hűséget detronizálták a lét súlyos kérdései. Uj világ forrong amely fáradtan, megviselve robotban és vigasztalanságban, na­ponta megismétlődő tragédiák szörnyű élmé­nyeit hurcolja magával ... Ebben az atmoszférában jelent meg gróí Bán­ffy Miklós regénye, a Megszámláltattál.. * Előbb csak forgattuk a sokszáz oldalas müvet. ÍMpozgattunk, csipegettünk toraiból. Azt hittük, át fogjuk futni és néhány játékig órát szerzünk magunknak... Egyszerre azután megragadott egy hnng. Köny­Kalifomtnt pajzstetütől mente« GuUmOicsfát raagastorzstl és bohorrózsát Díszfát Dfszcsertet Évelő virágot GuOheres szőlővesszőt stb bármilyen mennyiségben igen olcsón szállít UiM József iaishoiáio CEGLÉD Budapesti iroda VI., Andrássy ut 56. Oktató nagy árjegyzék ingyen nved, közvetlen, finom és meleg képele lépnek ki a keretből megdöbbentő életteljességgel, bol­dog napok örömei ragyognak a szemünkbe és a regényt nem lehetett többet letenni — Minden sora, minden mondata valami ujat árult el az irórót, akit közvetlen modoráért, ünnepélyesség nélküli egyszerűségéért szinte percről-percre job­ban megszerettünk. Erdélyben vagyunk, azem a földön, ahol min­den zug történelmet idéz. Történelmi osztályok élnek itt, erős hagyományokkal. Előkelő szalo­nok nyitnak meg, bátalz és estélyek zajlanak és tömegével vonulna/.- fel emberek, alakok, ismert politikusok. Alig kezdünk felmelegedni egyilc­másik ember iránt, már ujak jelennek meg, megtelik a könyv élettel, izgalmas, mohó cselek­ménnyel. Boldog gondtalanság, baccaral és ka­szinó között viharzik minden. Erdély ragyogó palotáiban a nemesek világa... Mindez mosolygó filozófiával Íródott és a ro­mantikusok holdja oly szépen világit be uri kas­télyok rejtett interieurj"ibe. * Az első kötetben ifjú hölgyek és gavallérok, szép asszonyok és lovagok csatáznak Ámor ke­gyeiért. Közben vadul dul a harc a politikában. A parlament törvényeket gyárt és függetlenségi álmokat sző az ország. Tisza István ércből ön­tött figurája felbukkan és az ellenzék gyúlékony kedéllyel forralja ideáljait... A király üzen és Ferenc Ferdinánd terveiről nesztelen, de nyugta­lanító hirek szivárognak ... Mindenki politizál. Asszonyok és lányok suhogó selymekben, cotil­lonok között képviselőválasztásokról tárgyalnak. Erdély boldog, könnyű korából indulunk el, de az iró szándékait láthatatlan hajszálereken már ntnak bocsájtotta. Amíg a játékasztalokon forog a szerencse, emberi gyöngeségek bontakoznak fel ós sorsuk rohan a vihar felé... A boldogság és szépség csak mámor. Az iró lázvonalak között teszi fel szineit. Manet az irodalomban... A boldogság pedig egyre messzebbre száguld el­vesző horizontokba. Egy felesleges szó sem hang­zik és mig a boldogok éneke kél, már érzik, ki vannak szolgáltatva vak erők játékának és gyengék lesznek, mert csupán emberek. * A regényből drámák harcolódnak ki. Jellemek Legszebb az ő»s: Kbbaziában ahol a PENIION AL PARCO mérsékelt utósaison árak mellett elsőrangú ellátást nyúlt ! Központi fűtés, minden szobában hideg, me- * leg folyóvíz, kitűnő konyha, kívánatra dié­tás ellálás j elenléke n y árengedmény hosszabb téli tartóakodásnál. Elfogad befi­zetést pengőben is. Felvilágosítás: y AII Frnn bank és váltóüzlet H C U LI IIU utazási irodájában S z fe c henyi-tér6. sz. hullnak a deraszináltság tragédiájába ós mint irányukat vesztett lelkek zuhannak a megsemmi-» sülésben. Wickwitz a tiszt piszkos adósságaival, Gyeröffy gróf játékszenvedélyével mintegy lom-» bikban érnek meg a pusztulásra... és velükí pusztulnak, akiket magukkal rántanak, lányok éaf asszonyok. Valóságos remekmű az a szűzies tisztaságú relem is, amelyet Abády ée Adrienne között szőtf az iró. Annyi festői báj, meleg emberség lebej* körülöttük, mintha nekik szánta volna legbenső-» ségesebben gróf Bánffy Miklós szivét. A hol-«» dogság tanyáiból mégis a boldogtalanság pusz«* tája lesz... * Az iró nem vet fel kérdéseket, nem is ád fe-< leleteket, de mint aki a Parnasszus kapujánál áffi szelíd fénnyel a szemében, torkában maradt köny»* nyekkel látja: az életben minden remény meg* törik. Szerelem és szenvedélyek közölt tán forgunk* és az életnek sokszor vége szakad, amikor a haláli messze jár még ... Megfoghatatlan, démoni fá-"j tum... * Mégsem pesszimista regény. .4 nagy franciád kat revellálja az iró, akik tökéletesre formálták a világos, derűs gondolatépitést. Egyesül benne ii nagy romantikus és a ma művésze, aki regényé* nek hangjaival igazgatja a mult emlékeit mai beállítottságunkhoz. Nem védi és nem vádoljál osztályát. Embereket látott meg közötlülc, akitik szenvednek ... Finom keserű pezsgőt öntött poharunkba. Tud­ja, tul vagyunk azon, amikor örömet leltünlei hazug édességekben ... Így szórakoztat. Bölcsenm mesélve, ringatva, szép álomképekkel, őszinte4 mély igazságokkal. Amagyar irodalomnnk ünnepet hozott a »Megi számláltattál«. A könyvnek külső formája is egész kifinomo dott művészetet árul el. A szerző maga lervezte.\ Gróf Bánffy Miklós nem tagadhatja el, hogy! festőnek is kiváló. Len (ÍV el Vilma. STERNBERG ZOLTÁN épUletfa- és tUxelőanyagkereskedö, Mérey-u. és Török ucca sarok. Teü.r 39-37 fiiam mindennemű iüzeiöannago! isgoicsúDD aroan Kárpitosmunkák 1 A legjobb, legszebb, Uiilhnffpr kárpitosnál egolcsóbb árban rlUlUUIICl készülnek. Kölcsoy-u. 3. (Kovai szálló mellett)

Next

/
Oldalképek
Tartalom