Délmagyarország, 1934. november (10. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-10 / 253. szám

öerwxGyARORszxG T934 novemEer If). Kalor, Eína, Glóbus, Cyklop, folylonéqőRpim|irilg|^ V^CIIíllf OpElOK kályhák tűzhelyek, zománcozott edény "-SS! DlUbilHCÍ vdMIUVarlIdlI JEGYZETEK, EMLÉKEK Koncert a Saturnián (Tengeren.) Ez az utolsó éjszaka a tengeren. Holnap este már Velence, még néhány Tirián, még néhány gót csipke, aztán a valóság, — fázós reggel a közeledő ébredésben. Még most Itt terjeszti simogató, hullámzó szárnyait a napsugaras olasz álom, még a tenger suttog a mélységben, még csak viz van és ég — és egy csillagfényes palota, ami oly álmodón és oly hangtalanul úszik a hullámokon, mint egy madár Capri kék sátorában. Ez az utolsó éjszaka a tengeren, az utolsó álom, ami simogatva takarja be a fájófáityolos szemet. Tegnap még végtelenség volt, Szicília és Hellas kék ege, tegnap még a szabad Satum ia úszott Óceán és part között két hét ajándékos mámorával, szabadsággal és végtelenséggel, távoli valósággal, izzó éjszakákkal és ködbe tűnt életparttal. Tegnap még a hajó volt az egész élet és a tenger: az egész világ, — nem is látszott part és élet, nem is hittünk valóságban. Csak úszott a hajó Óceánon és part között, mint egy legenda, korok és idők messziségén. Fehér sirály úszott a tengeren, ismeretlen végtelenben* Egy nap még és vége az égi álomnak, — a partok felé már a didergés reggele dereng. Most még az utolsó éjszaka szól a tengeren. Az utolsó éjszaka és az utolsó hullámok hangversenye Az árbóckosár miagasan van, itt lobog a legvaflabban az éjszakai szél-lobogó. És olyan magas mindez a Saturnia élete fölött, hogy az álom is Játék és a tenger halk fuvola. Fehér árbóc az éjfekete tengeren, mintha madarakkal utaznánk a fehér hajó árnyéka fölött. A szél tépi a lobogókat és a tenger fuvolákkal kisdri a csillagokat Az utolsó éjszaka még a tengeren. A kapitány éjszakája, a kapitány búcsúja, Óceántól és utasoktól. , A Saturnia búcsúzik két hét meséjétől. Ragyognak *z ablakok és ragyognak a csillagok. Csupa csillag az ég és csupa csillag a fedélzet. És fénycsóvák fürdenek a hajó körül; a rokokó terem pompája ez. A kapitány búcsúzik két héttől, az Óceántól és mz utasoktól. És a hajó búcsúzik ezen az éjszakán két hét meséjétől. Koncertet ad a kapitány. A rokokó piros brokátja izzik a díszteremben és a fehér székek aranyvonalai csillognak a csillogásban. És a csillagok konfetti-mezője az égen és fénylő csíllisgok regimentje a fedélzeten. Az aranyteremben megszólalnak a .hegedűk, — párisi este a Place de I'Operán. Az orkeszter kezdi az utolsó koncertet, — az orkeszter, ami indulókkal bucsuzott a kikötőktől és langyos v-alcereket játszott napfényes délelőttökön a napfényes fedélzeten És csillog, parázslik, lélekzik a terem, piros brokátban, aranycirádákban, fokét« selymekben és fehér plasztronokban. Aztán egy ária következik, egy szoprán ária és egy énekesnő. Travk.ta a pódiumon, egy énekesnő, aki tewardess a fedélzeten... Énekesnő, aki takarít a kabinokban és letörli a szekrényeket.... Az ária elhangzik és az egész hajó tapsoJja az énekesnőt, aki reggel behozza a reggelit. És most egy bariton következik, egy szomorú halk bariton, egy olasz dal a bús férfihangon, — a steward énekel a pódiumon, akt tegnap felemelte a kofferemet. És még egy duett, a steward és a stewardess áriája .. És a rokoko koncert boldog ennek az áriának, dobolnak a tenyerek és köszöntik a duettet, akik reggelre ott állnak majd és köszöntenek a kabin előtt. Még uj szám következik, a koncert kórusa — — a pincérek kórusa... Komoly arccal érkeznek a pódiumra fekete kabátban, száméremmel a galléron, pincérek az étiterem egyenruhájában, — pincérek, akik felszolgálták a vacsorát, pinoérek, akik elmesélik a menükártya titkait, pinérek, akik betöltik a teát, pincérek, akik most kórust énekelnek a rokokóterem színpadán. Érces melegen száll a kórus, pincérek énekelnek a Saturnia éjszakáján. És még ujabb meglepetések jönnek, ujabb kórus, ujabb hadsereg. Vegyes kórus a brokát terem fehér pódiumán: a pincérek kórusa és a stewardessek kara. És még egy uj szám és még egy nagyobb kórus: a stewardok jönnek munkakabátjukban és a szakácsok jönnek fehér kötényükben és a kukták jönnek konyha sapkájuban és a matrózok jönnek széles gallérukkal és a vitorlások jönnek, akik ott lebegtek reggel a legfelső fedélzet legmagasabb peremén és a kormányosok jönnek, akik délben még a kikötést dörögték — — és még mindig jönnek, még mindig nő a kórus — — a gépéseek jönnek olajos nadrágban és a telefonosok jönnek, akik a hajó titkait tudják és a szolgák is jönnek, akik hajnalban a lépcsőket mossák ós még a boyok is jönnek, akik a liftet kormányozzák az árbócok egétől a pompei fürdő mélységéig... Az egész hajó, az egé«z dolgozó hajó itt áll a csillogó terem csillagos fényességében, — a gépek és vitorlák, konyhák és mflhelyefc, asztalok és liftek hadserege szorong a pódium magaslatán, mint egy boldog, győztes hadsereg, ami megindult a mélységekből és magasságokból, fedélzetekről és kabinokból, — két hét édes meséjének néma dolgozót, a munka kórusa és a kötelesség kara, ami most megszólal a brokát terem fehér pódiumán ... A munka kórusa dalol a színpadon, a munka egyenruhájának büszke színeiben! A műhelyek és mélységek ruhái a csillogó terem fényében .., a gépek olajos blúzai, a konyhák fehér kötényei, az asztalok kék pincéraltilái, a kabinok ezüstös stewardgombjai, a vitorlák matrózszalagjai és a liftek piros boylivrél... A munka ruhatára a koncertterem fehér pódiumán! És a műhelyek és mélységek színes kórusa büszke erővel zeng a Saturnián, — mint egy hadsereg boldog léptei, ami két hét édes meséjét szolgálta és szárnyalta a legkékesebb tenger legfehérebb hajóján. A legszebb koncert zeng a pódiumon, hangok hatalmas szakaszal, amelyek szárnyalva öntik el az egé^z Saturniát és az egész utolsó éjszakát. Éjfélig tart ez a dörgő, diadalmas ünnep, — és vig hurrák köszöntik a kórust, a műhelyt és a kapitányt, — a munka kórusát, amivel két hót meséje búcsúzik ezen az utolsó éjszakán. Még egy éjszaka a tenger, még egy koncert a hajó, — holnap már a fázós reggel következik, a derengő part, a bilincses fogság. A hajó úszik mint egy madár a messzeségben. A koncertnek vége van, csak a csillagok játszanak még. A fedélzeten vad szél lépi a zász-> lókat és a messziségben a legszebb éjszaka száll. Holnap már Velence. És reggelre vége van. Két hét meséje búcsúzik a Saturnián. (vér.) Vigyázat f Megérkeztek a szenzációs összes u j márkás Vigyázat! RÁDIÓK Mielőtt vásárol okvetlen nézze meg nálam az uj rádiókat, mely .elfilijiulja az eddigi készülékeket. Régi rádiófát becserélem. Díjtalan bemutatás. — Kedvező részletek. Megérkeztek a legufabb csillárok. Amerikai Írógépek raktára. Kelemen Márton Kelemen ucca 11. szAm. A DELMAGYARORSZAG NOVELLAPALYÁZATA 2 —— A nagy király szive — Hindu mese — Jelige: Vörös lótusz. A Nap sugaraival enyelgő tó tükrén mozdulatlanul hevertek a hatalmas zöld levelek, melyek — mint komoly trónus — emelték ki a sok szmirnával büszkélkedő, fensége tudatában gőggel ülő lótusz bíborvörös szépségét. A Nagy Király megdöbbenve érezte, hogy kőszive lágyulni kezd forró, véres, eleven sziwé. Érezte, hogy szive szerelemmel telik meg. A Nagy Király megszerette a Nap szerelmesét, a vörös lótuszt és gondolkozott, mi módon tudassa vele. De nem volt rá szükség, meri a vörö« lótusz megérezte nagy szerelmét és rámosolygott a Nagy Királyra. Ilyen szerelme még sohasem volt. A Nagy Királyt a vörös lótusz szerelme kimondhatatlan gazdaggá telte. Egész életét szerelme töltötte be, s oly boldog volt, hogy nem vette észre, hányszor tűntek el esJe a sötétségbe a Nap sugarai... És nem látta a felette elhúzó darvak csapatát, nem hallotta a papagályok rikácsolását, nem a méhek zümmögését, sem a sakálok ordilását, nem érezte a mangó- és sandálfa illatát, deodár és palásba virágokat. Nem látta az éjszaka leple alatt suhanó szerelmes párokat. És nem látta a Nagy Király bűnös csalárdságát és a vörös lótusz hűtlenségét. Pedig a Nap ekkor már panaszra ment Indrához, az istenek istenéhez s bosszút kért a Nagv Király fejére. Az Isten rettentő haragra gyulladt s intett Rudrának. Vadállati dühhel tört ki a vihar istene, ax égboltot vészes fekete felhők lepték el s villámok sűrűn hasították keresztül. A hattyúk ijedten szálltak ki a tóból, a pávák meglapullak a fák alatt, a tarka papagályok elhallgattak s a kigyók a földbe bújtak félelmökben A bosszúvágytól égő Nap pedig elkeseredve bujt meg Rúdra kebelében. Ekkor megjelent Varuna, a félelmes Isten és szólt: — Pusztuljon a bűnös Nagy Király! Ezzel eltűnt, hogy a Nagy Király alatt megrázza a föld mélyét, hogy az maga alá temesse a bűnöst. Vérfagyasztón robajlott meg a világ mélye, s a föld rettenlő megrázkódtatására fölébredt szerelmi álmából a Nagy Király. De halálra ébredt. Mikor halálra dermedtem látta Indra templomának hatalmas falait beomlani s látta egy óriási földnvilásban a szent tavat — benne a vörös lótusszal — eltűnni, kétségbeesésében el homályosodott clfllte a világ, eltűnt a virágok illata, a madarak dala, ki-szive rettenlő fájdalmában kettéhasadt, maga ezer darabra hullva tűnt el a föld mélyében. A hoszu isteni volt. A vihar elült, a föld moraja elhalkult s a Nap látva a Nagv Királv pusztulását, merelígetetten sütött ki újra. Hanem a szivében fáidalom volt: má>- nem csókolhatta meg a vörös lótuszt. És q Nagy Király sem fürdött a vörös lótusz szerelmében s a maneófa virágain átszűrődő n.ansutrár rózsaszínű ködfben .. Amikor pár nap múlva a bosszúálló istenek háborúját már csak a romok s egy hatalmas földnvilás hirdették, megjelent a párás erdőben Saknntaln Puhájába burkolózva félénken lépdelt a nedves fűben, utána piros nvomok mand'ak pirosra festett lábaitól, mig Indrn i>ten templomának romjaihoz ért. Mikor a Nagv Királyt hiába kereste sziklatrónián. kétséfbr"c''-,le.n terült el a földön s keserű könnyeivel ö'U 'zli meg a rideg sziklákat.