Délmagyarország, 1934. november (10. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-22 / 263. szám

f>£f. MAGYAROR^ZAG 3 ­•Mi KILAKOLTATTAK EGY HCTTAGI! CSALÁDOT 25 mm HIATT (A Délmagyarország munkatársától) Kakas István szegedi asztalos a Jókai-ucca 3- számú házban lakott. Tegnap délelőtt feleségével és öt fiával együtt kilcholtatták a szoba-konyhás lakásból. A kilakoltatott gyermekek közül a legidősebb il. a legkisebb másféléves. — metsorolóénai intézet jelentése szerint pedig a hőmérséklet elérte a fagypontot­Kakas máius óta lakott a kis lakásban- Itt volt egyúttal az asztalosmiihelye is. amely azonban annyit sémi hozott a konyhára, hogy abból a lakbérét — havi 10 pengőt — kifizethette volna. Kakasék elmaradtak 25 pengő lakbérrel. tehát két és féthónappal- Azelőtt mésr valahogy bírtak fizetni, most velük együtt lakott Kakas sógornője is» aki segítette őket- De a háztulaj­donos felesége kifogásolta a dolgot és a sógor­nőnek el kellett költözni- Alkalma lett volna a lakbért ledolgozni- mert a lakása melletti épü­letre ajtók, ablakok kellettek volna, de a mun­kát más kapta meg­A háztulajdonos pert indított Kakasék vllen. a bíróság elmarasztalta őket. Mivel sehol sem tudott lakást kanni. kénytelen volt a kilakolta­tást megvárni- Ez is megtörtént, mert az i'ven eljárás roppant gyors- A szegényes holmit egyenesen a Csillag-téri szükséglakásokhoz vitték és a héttagú családot egv másik hattagú cscJáddal akarták együvé elhelyezni­Kakas nem tudott beköltözni a lakásba- A nép­jóléti ügyosztály ezután Kakasékat átköltöztette Újszegedre, a népkertsori szükséglakásokba­Itt. a tanítóképző mellett kapott egv konyhát és egy éléskamrát, de a konyhán még egy 4 tagu családnak is van átjárása. Holmija iava­része be sem fért a kis odúba- Ezek a dolgok ma is a szabad ég éatt állanak. A ..lakáson" se ajtó. se ablak nincs- ~üzhely sincs a konyháben, neki pedig egy olyan rürész • Doros kályhája van. amelyen főzni sem lehet-. Természetesen dolgozni sem tud ezen a he­lyen- A gyerekek pedig éheznek és fiznak­A kilakoltatás után Kakas István most már olyan szükséglakást kér, ahol öt gyerekét el tuája helyezni és ahol a számukra meg híd ke­resni egy tányér meleg levesre valót... Csütörtökön megválasztják a vírllis városatyákat Délelőtt a rendes tagokra szavaznak, délutón a póttagokra (A Délmagyarorszdg munkatársától•) Csü­törtökön tartják meg a törvényhatósági "álasz­tások első részét: négyszázfaarminckét leg­több adót fizető szegedi polgár megválasztja a maga törvényhatósági képviseletét- Választanak hetvenkét rendes és harminchat póttagot. A vá­lasztás lebonyolítására a szükséges előkészüle­tek megtörténtek. A szavazás három kűriében történik, minden kúria 24 rendes és 12 nótta­got választ- Az első kúria urnáját a városháza tanácstermében a másodikat a közgyűlési te­remben. a harmadikét pedig a bizottsági te remben állítják fel. A szavazás reggel nyolc órakor kezdődik- A délelőtti órákban a virilista választók csak a rendes tagokra szavazhatnak- A leadott szava­zatokat délben összeszámolják és meírállarit­ják- hogy kik nyerték el a virilista mandátu­mokat­Délután a póttagok megválasztásáén kerül a sor és Így az esti órákban már meglehet tud­ni. hogy kik lesznek a közgyűlés virillslogu rendes- és póttagjai. Az egyesült polgári pártok figyelmeztetése a virSIis választásokhoz Az egyesűit polgári pártok a következő köz­leményt adtál* ki: Megállapítottuk, hogy a iöí hivatalos lis­tánkkal szemben őt különböző listát hoztak forgalomba. Ezekből: Fen vő Mátvás, Mar­kovi t s Szilárd és Rosmann Dávid neve mind az őt listán, dr. A d 1 e r Dezső, dr. B a r­ta Dezső és Nvári István neve négy-négv lislán, Szűcs Imre, Moskovitz Lajos és Szievártó Albert neve két-két listán, a töb­bi jelöltek neve pedig csak egy listán szerepel. Ma utol'ára Belvárosi No?l He!l men a nők.. Hecséry Itával Széchenyi Mozi Ma utoljára Jan KI n irí és Ennert*! Már'ha csodálatosan szAn filirre Szivem trttü dobog 5, 7, 9 órakor J A fenti urak érdekében készült tehát az őt külön lisia. melvek közül az egyik még bflü­I jében is utánozza a mi hivatalos listánkat. | Minden szavazót kérünk, ne engedje magát félrevezetni, hnnem szavazzon a mi hivaiaíos listánkkai. melyet postán, ajánlott levélben megküldöttünk s melvet jelöltjeinktől a sza­vazóhelyiség előtt is megkaphatnak. Hazafias üdvözlettel: Az Egyesült Polgári Pártok Intézőbizottsága. fl Virilis Fazdasánl Párt nyilatkozata A virilisták gazdasági pártja az alábbi nyi­latkozatot adta ki: Alulírott virilis gazdaság! párti tagok nevei többféle listában szerepelnek és most így bi­zonyos oldalról olyan színezetet óhajtanak en­nek adni. mintha alulírott tagok saiát nárttag­jaink e'len akciót szerveznünk volna meg. A leghatározottabban kijelentjük, hogy a Gazdasági Párt hivatalos listáién kívül más párt által készített listához hozzá 'árulásunkat nem adtuk, tudomást arról csak akkor szerez­tünk, amikor azt címünkre elküldötték". Nyilvánvalóan ezek a listák abből a cé'ból ké­szültek, hogy a Gazdasági Párt vezető egyé­niségeit saíát pártjukkal szembeállítsák és ez­ért mindenkit kériink. hogy ezen átlátszó trükk­nek ne üljön fel- Mint érdekességet lerögzítiük azt a tényt, hagy a hivatalos párt már tegnan­előtt (20-án) postára tette figyelmeztető 'eveiét, hogy különböző listák fognak megielenm. ame­lyekkel 15—20 virilis akarja önmagát tfítszirozni s ésak ezen figyelmeztető levelek után erűitek a különböző' listák forgalomba. Honnan tudta a hivatalos-lista vezetősége azt. hogy ezek -meg' fognak ielenni és azokon kik fognak szerepelni? Reputációnk érdekében közöljük» hogy egyet­len egy gazdasági párti ielöltünk ellen semmi­féle akciót nem szerveztünk és minden tavunkat arra kériiik. hogy a Gazdasági Párt listáját vál­tozatlanul adja le szavazásra­Természetesen azt nem kifogásolhatjuk, ha bármely oláalról bennünket jelöltek• mivel eb­ben csak egy vár vezetőnk szemit ve iránti ál­talános biza-'mat látjuk megnyilvánulni, amint­hogy azt sem kifogásoljuk, hogy a hivatalos je­löltek is bennünket u'nos-unta'an priváttámo­gatásra kérnek fel- Ezt a választást nem a be­folyásolások és a hivatalos jelzés hanem a pol­gárok szabad elhatározása fogja eldönteni. A mi pártunk csak erősödni fog azcf.tah ha a •jártból minél több értékes tagunk jut be a törvényho­zásba- v A győzelemben rendíthetetlenül bízunk. A Virilisek Gazdasági Pártja vezetősége: Szigyártó Albert, dr- Bartha Dezső, dr- Adler Dezső Fenyő Má'yás. Mihályi Adolf, Varsa De­zső. Markovics Szilárd, Vértes Miksa­A GAZDASAGI PART. HIVATALOS LISTA­VEZETŐI: I- osoport: Dr- Bartha Dezső­II. csoport: Borovszky József. III- csonort: Dr- Adler Dezső­Rz Idén 16 ezer üencutível több földbért fizettek be a bérlők, mint tavaly (A Délmagyarorszdg munkatársától.) A vá­rosi földbirtok hasznosításának ellenőrzésére alakított bizottság most tárgyalt a bárletek ár­verezéséről- Az elmúlt hónap folyamán 4000 holdat adott újból bérbe a város- Egy százhol­das dűlőt Alsótanyán nem talált mezőgazda­sági müvelésre alkalmasnak a bizottság, ezt most erdőtelepítésre használják fel- Elhatározta a bizottság, hogy a bérletátruházásoknál is al­kalmazni kívánja azt az elvet, hogy azok a bér­lőgazdák, akiknek bérhátralékuk van. vagy összeférhetetlen természetűek, illetve idegen községben laknak, ne kapjanak újból bérletet a várostól­Megállapította a bizottság azt is. hogy az 1934 folyamán elért haszonbérbefizetési ered­mény ióvcl kielégítőbb- mint tavaly volt- Az idén november elsejéig 16.000 pengővel több haszonbért fizettek be, mint 193$ ban ugyan­ezen idő alatt. Az 1934 évre a város 889 372 peneőt itá-"zott elő haszonbérekből, éhlrz számítódik még a hátralék is. amely 1.014-000 pengőt tesz ki- Megállanitható. hogv a *olyó évi tirtózást rei.desen fizetik a földbérlök. a többéves hátralék azonban nem akar fogyni­holott az 1932-ig fennálló haszonbérl.'átralék kart&tmtntesen fizethető- Az első 'élévben 47? 000 pengő haszonbért fizettek be i bér­lők, a második félév már gyengébb lesz eb­ből a szempontból, de remélhető, ami már ré­gen nem történt meg, hogy az ezévre előirány­zott közel 900.000 pengő teljesen be fog folyni a városi főpénztárba- Mostanában havonkint 50 —60-000 pengőt fizetnek be haszonbér címén, etekintetben csak április és május hónapok ké­peztek kivételt, amikor haszonbérekből 110, illetve 101 ezer pengő folyt be a városhoz­A bérletek hasznosítását ellenőrző bizottság rövidesen foglalkozik azzal, miképen lehetne a haszonbérhátralékok fizetését forszírozni- A bi­zottság még a nyár folyamán arra is tett ja­vaslatot a polgármesternek- hogy egves bérle­tek haszonbérét mérsékeljék és a haszonbérek arányosítása tekintetében is Intézkedjék a vá­ros- A polgármester megbízta a bérletek hasz­nosításának ellenőrzésére alakított bizottságot, hogy a kérdést a gazdasági szákértők uevbnáw sával újból tárgyalja le és tavasszal tegyen részletes javaslatot. 5 évi fegyházra ítélték , Stelczer volt megyei föilayészt * Gvőr, november 21. A gvőri törvényszék,há­romnapos tárgyalás után szerdán este 6 órakor hirdetett Ítéletet Stelczer Mátyás volt vár-_ megyei tiszti főügyész bűnügyében. A törvény­szék bűnösnek mondotta 1« 23 rendbeli .sik­kasztás bűntettében, egyrendbéll folvtatölagó* san elkövetett hivatali siklíasztás bűntettében, . 7 rendbeli sikkasztás vétségében, 3 rendbeli-, ' közokirathamisitás bűntettében, valamint ösz-. 1 szesen 74 rendbeli magánokirathamisitás bűn- „ tettének kísérletében és ös«zhüntetésül 5 évi és m \ kéthónapi fegvházra, mint főbüntetésre, vala­mint tízévi hivatalvesztésre és politikai jogai­nak felfüggesztésére ítélte Eddigi fogvatartá­sával 1 évet és négy hónapot kitöltöttnek'vett a bíróság. ^ Az ítélet rel1en az ügyész és a védő is felleb­bezést jelentett be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom