Délmagyarország, 1934. október (10. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-10 / 228. szám

D£F MAGYARORSZÁG Í934 október 10. és ugy volt, hogy Dijonban találkozik a király­lyal. A jugoszláv királyné Bázelben kapta meg fér­je hnlálát tudató párisi táviratot Párisi jelentés szerint a királyné Bázelből jö­vet, különvonaton az esti órákban érkezik Be­sa neonba. Lyoni jelentés szerint a kirá^né, amikor a merénylet híréről értesült, elájult. A vonat meg­állt és a királynét orvos vette kezelésbe. Barthout epy emeleti ablakból lőtték le London, október 9. Mint Marseillesből jelen­tik, a merénylet után beláthatatlan tömeg törte át a rendőrkordont a Tőzsde-téren. Megállapí­tották, hogy ax egyik eltévedt golyó megölt egy nőt a nézőközönség soraiban. Eddig meg nem erősí­tett hir szerint Barthout egy emeleti ablakból puskából lőtték agyon. A prefektura épülete előtt, ahol a király holttestét ideiglenesen fel­ravatalozták, francia diszőrség áll. A francia kormányt rögtön minisztertanács­ra hívták össze és ezután a külügyi hivatal táv­irati összeköttetésbe lépett Belgráddal. Azt hi­szik, hogy Franciaországban nemzeti gyászt fognak elrendelni. Ugy tudják, hogy Sándor király elutazása előtt Budapest és Belgrád között megszakadt a telefonösszeköttetés Budapest, október 9. Az esti órákhan Buda. I kapcsolást nem teljesíti azzal a megokolással, pest és Belgrád között megszakadt a távbeszélő hogy további intézkedésig csak állami telefon­összeköttetés. A belgrádi telefonközpont a kért beszélgetések folytathatók. Harmadszor Követtek el merényletet Sándor hirálg ellen A megölt szerb király élete (Budapesti tudósítónk leiefonjeicntése.) Sán­dor szerb király Karagyorp-yevícs Péter ifjab­bik fia 1888 december 17-én született Cetrnjé­ben. A montenegrói udvarban nevelkedett és amikor atyja 1903 junius 15-én szerb király lett, bátyjával, Györggyel cgyflu Belgrádba ment Később Szentpétervárra ment tanul­mányát folytatni. Bátyjáiiak a szerb trónról való lemondása után 1909 máicius 15-én ő lett a trónörökös- 1912—13. évi Balkán-háború­ban ö volt a szerb hadsereg főparancsnoka. Néhány nappal a sarajevói merénylet előtt 1914 junlius 24-én betegaskedő atyja ideiglene­sen ráruházta az uralkodói jogokat­Az osztrák-magyar monarchia hadüzenete után 1914 fuHus 28-án wból áttette a szerb hadsereg főparancsnokságát Amidőn atyja a szerb kormánnyal együtt 1915 iki szerb vere­ség után menekülni volt kénytelen, ő is elkí­sérte apját, majd 1916 elején a szerb hadsereg maradványaival Szalonik.be ment 1916 au­gusztus 29-én Dimitrievitt Dr amit in ezredes vezetése alatt szervezett tiszti összeesküvés tagjai merényletet követtük el ellene. 1918-ban Péter betegsége miatt az U/Oiman alakult t&erb—horvát—szlovén állam régense. Péter király haldia után 1931 >aimszíus 26-án pedig királya lett. 1921 junius 28 án Belgrádban bol­sevista bombamerényletet kövel:ek el ellene. de sértetlen maradt 193? *miias 8-án házassá­got kötött Mária hercegi "vei, Perdinártd ro­mán király leányával. V'ntegv három évvel ezelőtt Sándor szerb király megszüntette az alkotmányt és királyi álkultúrát hozott be A király a háborúban Parisból jelentik: Pechln doktor francia kép­viselő, aki Sándor király barátja volt, a párisi képviselőház folyosóján elmondotta, hogy a király a háborúban vitézül viselkedett és a veszedelem között is olyan bátor magatartást tanúsított, mintha sebezhetetlen lett volna. Sándor király halála pótolhatatlan veszteséget jelent nemcsak Jugoszláviára, de Franciaor­szág szempontjából ls. sőt 'alán egész Európa szempontjából is pótolhitat! - veszteség — t MENTUS k SZŰCS SZBOKD KAROLYI U. 1. fejezte be nyilatkozatát a klpvíselö­A Press Assotiation hivatalosan arról érte­sült, hogy a merénylet nem érinti György an­goí királyi herceg és Marina heioegnő esküvő­jének időpontját I hiábavaló óvintézkedések Párisból jelentik: A párisi hatóságok már hetekkel ezelőtt mindent elkövettek, hogy Franciaországot a gyanú? eleinektői megtisz­títsák, sőt a jugoszláv lu'óságik a proskribál­tak listáját el is küldték a francia hatóságok­nak- Ezen a listán a merénylő nem szerepelt. A király fogadása kapcsán a francia rendőrség messzemenő intézkedéseket foganatosított A király biztonságáról gmdoskodó detektí­vekhez több. mint kétszáz fényképét és sze­mélyleirást juttattak el. A maisedllesi szállodák vendégeit szigorú ellenőrzés alatt tartották. A király érkezésére Marseilles uccáin a rendőri szolgálatot megkettőzték. A király halála Marseilleből jelentik: K prefektura épületé­ben több hivatalos személyiség volt jelen, ami­kor Sándor király kiszenvedett. A király halála mély hatást tett a jelenlevőkre és többen sír­va fakadtak- Pltri hadügyminiszter és az épületben tartózkodó tisztek méáy megin­dultsággal vették tudomásul a szomorú hírt. Az ünnepélyes fogadtatás, amelyet a jugoszláv király tiszteletére elők^zise'tes. gyászünne­péllyé vált. Az egész f.nacía 'öldközi tengeri hajóraj a marseillei klkötóbe é-.kezett. hogy a Sándor királyt Franciaországba hozó Dubrov­nik Jugoszláv cirkálót fogadja. Pietri tenge­részeti miniszter a Kolbeit cirkáló fedélze­tén hajózott a jugoszláv hadihajó elé. Marsiel­les külső kikötőjébe érkezve a királyi vendéget Barthou külügyminiszter vezetésevei ia ¡fran­cia méltóságok egész sora és löbb jugoszláv katonai és polgári előkelőség várta. Miközben befutottak a kikötőbe a haiók- 21 üdvlövést adtak le. A király az őt fogadó Barthou mi­niszterrel nyitott autóba szá'U. amelynek nyo­mába hosszú menet indáit meg Barthou karrierje Párisból jelentik: Loyls Barthou francia külügyminiszter aki szintén áldozata lett a me­rényletnek, 1862 augusztus ¿3-ár. született­Pályáját mint ügyvéd l:eza4e, majd pedig új­ságíró lett 1889-ben választották meg először képviselővé. 1894-ben, t^hát 32 éves korában lett először miniszter. Ezután többizben volt kőzmiunkaügyi és hadügyminiszter. 1934 feb­ruárjában külügyi tárcát vállalt a Doumergue­kormányban. Barthou főképpen jogi és törté­nelmi müvek szaktekinté'yc volt s egyike volt azoknak, akik a világháború előtt a legheveseb­ben követelték a hároméves katonai szolgálat visszaállítását. A trónöröklés Belgrádból leientik: A tiónőröklés kérdésé­ben nincs semmit tiszfázri való, mivel az 1932 szeptember 23-án született Péter trón­öröklési jogához nem fér kétség­Ezzel szemben aktuálisai vált a kormányzó­tanács kérdése, mivel a trónörökös csak 11 éves- Ebben a kérdésben eiid^szennt bizonyos zűrzavar uralkodik, mivel az alkotmány nem tartalmaz erre vonatkozó világos rendelkezést Az alkotmány csupán előírja, hogy a trónörö­kös kiskorúsága esetében háromtagú kormányJ zótanácsnak kell átvennie az államügyek veze­tését. de a kormányzótanács összehívására az alkotmány csupán azt ;rja olő, hogy a tanács egyik tagja a királyné, a ir.ás'k két tagja pedig kinevezendő. Az első zűrzavarban belgrádi beavatott körökben annak a véleménynek ad­tak kifejezést, hogy a fennálló Jogi helyzetben a királynét illeti meg a fog. hogy kinevezze a tanács másik két tagját. Más vélemények szerint nedig a régens kérJ désének megállapítása a minisztertanácsra tar­tozik, mégpedig azért, mert a király külföldi utazása esetén a királyi na+alum a miniszter­tanácsra száll- Jugoszláviában egyébként min­den érdeklődés odairányul, hogy mikor és hol vette tudomásul a borzalmas lurt a királyné. Egybéként Belgrádból a királygyilkossággal kapcsolátosan igen gyéren szivárognak a hí­rek. Szemmelláthatólag igazolt az a feltevés, hogy a gyilkosság politikai okokból történt' Ezért bénult meg a gyilkosság ügyében a hír­szolgálat H népszövetségi körökben Genf. október 9. Sándor király halálának hi­re ugy a népszövetségi körökben, mint a város lakossága körében igen nagy megdöbbenést keL, tett A marseillesi eseményekről érkezett hirek a késő délutáni órákban kezdtek elter jedni a vá­rosban. A legelső hírforrások egyike a magyar rádió volt. A budapesti rádió leadását végig-» hallgatta az itteni magyar kolónia egyik tag-ja és az ő révén terjedt azután tovább a hir az it­teni kevésszámú magyar között. Hét órakor az egyik genfi lap különkiadást adott, fél 8 óra tájban pedig a svájci rádió is közölte a mar­seillesi események hirét „Rettenetes tragédia arra az orszáora, ahol történt" London, október 9. Sándor király elleni me­rénylet hire londoni hivatalos körökben leírha­tatlan megdöbbenést keltett. A Reuter Iroda értesülése szerint londoni hi­vatalos olasz köröket a lehető legsulvosabban megrendítette. Nem hiszik azonban, hogy jelen pillanatban meg lehetne Ítélni, hogy milyen változás következik be Ju­goszlávia külpo'itikai viszonyla­taiban. Londoni francia hivatalos körök ezzel a mon­dattal jellemzik a helyzetet: „Rettenetes tragé­dia arra az országra, ahol történt." „II. Péter" Belgrád, olctóber 9. A minisztertanács Péter herceget II. Péter néven korálvnak proklamálta. A régenstanácsot később fogják kijelölni. Riadóárapot Szerbiában Belgrád, október 9. Az országban nyugalom van, de igen nagy felháborodás vesz erőt a la­kosságon. Valószínek tartják, hogy holnap kihirdetik a riadóállapotot. ÓrMhszer SS61, f or­mifon bizalommal |atu óráshoz, Kölcsey u. 7. — Óra-, 119111 ékszerjavilások olcsón, pon­tosan, «yorsan! Töri arany, ezüst, régi pénz. zá­logjegy beváltás. E!ad!»*i kényelmes részletfizetésre előleg nélkül, tisztviselők, nvundiiasok Készére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom