Délmagyarország, 1934. október (10. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-19 / 236. szám

TQ54 október 19. D É i: M A G y A R O U S Z X G 3 99 Az állam fontos kötelessége, hogy a kutatás számára teljes szabadságot biztosítson Dr. Raoul Anlhony professzor előadása Szegeden (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Raoul Anlhony, a kiváló francia tudós a csütörtöki napot is Szegeden töltötte- Délelőtt a bőrgyógyá szati klinika előadótermében orvostanhallgatók részére tartott nagy figyelemmel kisért értékes szakelőadást. Délután fél 6 órakor a Ferenc József Tudományegyetem Barátai Egyesületének orvosi szakosztálya és az Orvosszövetség szegedi osztálya rendezett előadást a központi egyetemen. Anthony professzor A tanítás és kutc.tás vsizonya a felsőoktatásban" címmel tartott előadást. A párisi professzor értékes francianyelvii előadását a rendkívül nagyszámban egybegyűlt közönség előtt, dr. Kiss Ferenc egyetemi tanár tolmácsolta magyarul. — Nem az olyan kutatásokról akarok szólni — kezet e előadását R. Anthony —, amelyeknek azonnal gyakorlati hasznuk is van, hanem az igazi érdeknélküli kutatás természetéről, megszervezéséről és a tanításhoz való viszonyáról szólok. Az igazi tudományos kutatás fontossága olyan nagy, hogy ahol ez megszűnik, ott az egész kultura veszélybe kerül. Ezért egyetlen kulturország sem mondhat le ilyen kutatás fenntartásáról. Ez nem jelenti azt, hogy az állam ebből monopóliumot csináljon, sőt az állam fontos kötelessége, hogy az igazi kutatás számára teljes szabadságot biztosítson. Az igazi kutató intézetnek függetlennek kell lenni a tanító intézetektől. Utóbbiakat az előbbiek, nek kell ellátni a tanítandó anyaggal. Sok államban ezen két feladatot az egyetemek látják el egyszerre, de ez a kettősség vagy a tanításnak, vagy a kutatásnak válik kárára. Ezért az utóbbi időbea az államok e kettőt sok helyen elválasztották egymástól. Franciaországban ezen feladatokat a következő intézmények végzik: az egyetemek, amelyek lényegükben nem különböznek más országok egyetemeitől, a felső oktatással foglalkoznak. Vannak azonban kutatóintézmények, ezeket egyetemfeletti intézményeknek nevezhetnénk. Az is gyakran előfordul, hogy egy-egy megüresedett tanszéket megfelelő kutató hiján nem töltenek be hoszszu ideig, hanem ennek dotációját más szakmára fordítják. A vezetésem alatt álló összehasonlító anatómiai intézetben például C u v i e r halálakor 15 ezer, kinevezésemkor, 1922-ben negyvenezer, most pedig ötvenezer készítmény áll a kutató rendelkezésére, melyen magyar kutatók is sikerrel dolgoztak. Egyik kutató intézetünk a College de Francé négyszáz éves. Itt bölcsészeti és természettudományi tanszékek vannak. Másik nevezetes intézményünkben 25 tanszéken folyik a kutató munka. Van egy felsőoktatási iskolánk is, amely egy bizottság kezében van. A bizottság évről-évre újra osztja fel a rendelkezésre álló összeget a kutató személyi körülménveí kutatásai tárgyának természete és eredményei szerint. Most újból fenyeget bennünket az a veszély, — fejezte be előadását Anthony —, hogy egyesitik a kutató és tanító intézményeinket. De kormányunk mindmáig belátta azt, hogy a létféle intézmény önállósága teljesen jogosult. Az előadás végeztével a közönség rendkívül melegen és hosszantartóan ünnepelte dr- Raoul Anthony professzort, aki ezután szegedi benyomásairól nyilatkozott a Délmagyarország munkatársának. — Sokat hallottam már Szegedről a magyarkollégáimtól. de nem is hittem volna, hogy ilyen modern, forgalmas város, — mondotta a professzor. Mondhatom, a legjobb benyomásokat szereztem Szegeden, az antropológiai tanulmányok is kielégibetnek. Hódmezővásárhelyről is ugyanezt mondhatom, ott igen szép alföldi magyar típust ismertem meg. A Dóm-téren is járt Anthony professzor és a Pantheon szobrait is Végignézte. — Bámulatraméltó — mondotta —, hogy Szeged mennyire őrzi magyarjai emlékét- Gyönyörű ez a szoborgyüjtamény. Felismertem a Pantheonban Mátyás király szobrát, akiről sokat olvastam és Nagy Lajos szebrát is. Nagy Lajos francia eredetű volt, ismerjük a történetét, tudom, hogy naggyá tette 'Magyarországot. Lenyűgözően szép a templom és a Dóm-tér. — Rendkívül modern felszerelésüeik a szegedi egyetemi klinikák — folytatta a professzor — é's (meglepő, hogy milyen nagvértékii kutatómunkát folytatnak a tanárok. Hosszasabban tárgyaltam SzentGyörgyi professzorral, meglátogat' tam hires intézetét- Nagyon örvendek, hogy a szegedi professzorok, köztük Szentgyörgyi professzor párisi látogatását most visszaadhattam Szegeden, sajnos, hogy csak pár napig maradhatok itt. Végül a szegedi különlegességekről beszélt a párisi professzor: — A tiszaparti halászcsárdában vacsoráztam tegnap este, halászlét ettem. Ajánlották mái Parisban, hogyha egyszer a magyar Tisza mellé kerülök, el ne mulasszam a halászlét. Most aztán kipróbáltam; igazán kitűnően ízlett- Ma is azt fogok vacsorázni... Raoul Anthony egy sereg szegedi specialitást visz magával, subán kivül vásárolt papucsot, kulacsot halbicskát és paprikát is. MEGKEZDODOTT OSZI KÖTÖTTÁRU újdonságoknak olcsó árusítása LAMPELés HEGYI cégnél A DÉLMAGYARORSZÁG NOVELLAPALYÁZATA Tanító Egy hosszú hétig nem történt semmi. Csak nagyon nehéz volt ennek a hétnek minden napja. Istvánban mintha emésztő láz bujkált volna, a szeme égő karikás lett, türelmetlen. Ezen a napon, mikor délután négyóra felé elhatározta, hogy Barabásékhoz megy, már régen megérlelődött lelkében az az elhatározás is, hogy ma akár hogy is dűlőre kell vinni a dolgot. Meg kell tudnia az igazat, akármi lesz is az. Ma van az utolsó óra amúgy is, holnap reggel Erzsike vizsgázni megy. Ma van alkalom a búcsúzásra. Egész nap nyugtalanul csak azt várta, hogy már ott lehessen. Ma beszélnie kell vele, ma meg kell találja! Hiszen nem vonulhat el mindég előle... Igaz, hogy egy hét óta nagyon udvariasan, tapintatosan, de mindig ezt tette. Egy hét óta alig látta. Még ezt az egyetlen reménységét ls elveszi. Pedig mennyit sóvárog az arca után álmatlan, lázas éjszakákon. István szivében már végtelenné nőtt a fájdalom. Órákig töprengett a miérten olyan munkával, mintha a világ minden bölcsesége omlott volna össze és neki kellene ez alatt az utolsó két hét alatt felépíteni Hiszen felépítené egyetlen perc alatt is, amíg egy csók tart, de éppen ez a csók van olyan elérhetetlen messzeségben... Amíg lépegetett fel a veranda lépcsőjén, meglátta Pirikét Ott ült a díványon és segített Erzsikének a leckéjében. De István ugy érezte, az Erzsike hamiskodó mosolygó arcáról is ezt vette észre, hogy egy perccel előbb més róla folvt a szó. Ez a gondolat félvillanyozta. Égő arccal várta, hogy talán Piriké szól egy szót, melyben ő megkapaszkodhatik. Hátha, hátha. Türelmetlenségében szerette volna megragadni Piri kezét és megcsókolgatva kérni, hogy ne legyen már hozzá olyan kegyetlen. Ettől a gondolattól nem bírt szabadulni még akkor sem, mikor köszöntés után könyvet vett a kezébe és elkezdett magyarázni. Piri közömbösen ült a díványon, figyelve hallgatta István szavait. István ugy érezte, hogy minden szavát, minden mozdulatát bírálva nézi. Erzsikének nem sok kedve volt tanulni, mindig közbeszólt, látszott, hogy nincs ott a gondolata. — De Erzsike, hiszen holnap vizsga lesz, figyeljen egy kicsit jobban, fakadt ki türelmetlenül István, aki maga sem birt igazán arra gondolni, amit magyarázott. Mert arra várt, hogy valahogyan egy pillanatra együtt maradhat Pirikével és akkor elmond neki mindent Oh, ha ugy el tudná mondani ami a szívébe van irva. De miért nem tudja elmondani. Talán ez a gyáva félszegség nevetséges benne? — Nem is képzeli Jaczkó ur, hogy mennyire félek a holnapi vizsgától Nem tudok semmit, azaz, hogy most tudok mindent, mert megtanultam, de holnap nem fogok tudni ott egy szót sem... — És hamisan nevezetett, kissé erőltetett kétségbeesett arccal. — Ugyan, hogy lehet igy beszélni, — pattant f«l István. — Nem tehetek róla, ha annyira drukkolok, tudja mit, ne tanuljunk már többet, agy sem használ semmit. — Erzsi, rendes légy, «¡zólt rá Piri. Majd én kimegyek, hogy ne zavarjalak, de azért csak tanuljatok rendesen. Felkelt és lement az udvarba, rendes ny léptekkel tünt el a kert felé. István hosszan nézett utána. Ha ifim ezen ... annyira, nem volna gondja, de ez a végtelen szerelem, amelynek törékeny edényét még csak alig birja tartani, ha összetörik, a szive törik össze. Más könyvet vett a kezébe, pedig érezte, hogy nem tud már magyarázni. Erzsike felugrott és megfogta a könyvet. — Nem akarok már többet tanulni, adja ide, majd elrakom, aztán beszélgetünk. De István már kinyitotta a könyvet... Ott, ahol a lapok szétnyíltak, egy levél volt. Erzsike már nem tudta a kezéből elkapni, önkénytelenül kíváncsian nézte meg a címzést és a megszólítás a szemébe ötlött: „Édes Pirikém!" Erzsike újra a levél után kapott, de olyan erősen fogta, hogy szinte összegyűrte. Fehéren, mint a fal meredt rá, hogy a kislány szinte megijedt tőle. Mi ez? Mint egy vizsgálóbrió kérdezte: —Hogy került ide ez a levél? — Ez, ez a Piri levele. Én irtani.,. —• Nem igaz, ez nem a maga irása Erzsi mért hazudik? A lányka lehajtotta a fejét: — Piri mondta, hogy szerelmes levelet kapott... És én olvasni akartam... Kivettem a levelei kő* zül... — Piri ezt megengedte? — Nem engedte, de én szerettem volna olvasni... Mert én még sohasem olvastam... — Ijedten néz*" te, hogy a tanítója mennyire kikelt magából... Csakugyan nem jót csinált... Mintha jóvá akarná tenni, könyörögve kérte: — Nem olvastam még el. ne haragudjon Jaczkó ur... Félénken tette hozzá Pista, ahogyan még kisebb korában becézve szólította. De ugv látszik, a könvörgő hang most István izzó lelkére utrv csapott le, mint kegyetlen ostorcsaní*. Csak nehezen tudott erőt venni izgatottság'" — Ei'z.müpI P.zt a IpvoW vísqto kell niinl Píri-