Délmagyarország, 1934. október (10. évfolyam, 222-246. szám)
1934-10-19 / 236. szám
DELMAGYARORSZÁG I: Somogyi acca k: «s Icgjrifoda r Aradi ucca «. Telelőn: HMM. - Nyomda -- L»w LtnOl aeea 1H. Telefon - t3—o®. TS»1ri»11 - —ii nfiiiiirmi^eMIIIIIUMI Péntek, 1934 okL 19. Ara te (Ul«r X. évfolyam, 236. MJ. BLÖFIZBTtS: Harento lxjl|1mi 3.ÍO TMektn é* Mepesieii 3.«», ktlltHI<l«n •.4© pengd. ' Egye* »«*m Ara h«k«znnp 6, yatéf é* Ünnepnap ZO UH. HlrHe«é»efc felvitele tailla »rerlnt M*Mlelealu teSMft klKtmlérri Kövezik a Mars-teret A legkomolyabban állítjuk és bizonyítjuk, csakugyan kövezik, helyesebben téglázzák és keramitozzák a Mars-teret. A tér északi oldalán végesvégig ki vannak cövekelve, sőt kockakövekkel már be is vannak szegélyezve a sokat emlegetett perronok, megtörtént a közöttük elhúzódó kocsiállások planirozása és megalapozták már a teret nyugat-keleti irányban átszelő utat. A gőzhenger iromba tömege töfögve préseli le a tér egyenetlenségeit, szoros munkáskezek keverik a habarcsot, rakják a téglát és homokot, melyet a keramitkockák felső rétege fog borítani. Néhanéha hideg szél süvit végig a téren és a munkások az ólmosan szürke felhők aggódó kémlése közben óhajtva mondogatják, hogyha már ilyen későn kezdődött a munka, bárcsak minél később jönne az első fagy és minél többet tudnának a nagy munkából elvégezni még ebben az esztendőben. A téren dolgozó munkásoknak ezzel az óhajtásával mi is egyetértünk. Ők a kereseti alkalmat látják veszélyeztetve, mi attól félünk, hogy a munka, amelynek kellő előrelátás mellett már ebben az esztendőben be lehetett volna fejeződni, erősen át fog tolódni a jövő esztendőre. Pedig minden érdek amellett szólana, — s ebben azt hisszük, egyetért velünk a város egész közönsége, — hogy végre rendeződjék a Mars-tér ügye s a város jövendő nagy piacterét egyelőre legalább fele részében át lehessen adni a rendeltetésének. Most már megvaühatjuk, nehéz volt eljutni idfiig is. A szakbizottságnak, kisgyülésnek és közgyűlésnek, sőt még a vállalkozóknak is, három megbízhatatlanul pongyola árlejtési hirdetmény akadályversenyét kellett végiglovagolni, hogy eljuthassanak a belügyminiszter jóváhagyásáig és a munkálat kiadásáig. Akármennyire optimisták vagyunk is a közügyek terén szokásos mérlegünk felállításában, nem állíthatjuk, hogy az időben szenvedett veszteséget ellensúlyozta volna a gazdag tapasztalatok szerzése, amelyekből kelleténél jobban megtanultuk, hogy miként nem szabad árlejtéseket megszövegezni és meghirdetni. És mikor már ennek a mérlegnek a felállításáig és az odaítélt munkálat miniszteri megerősítéséig eljutottunk, akkor is át kellett élnünk néhány aggasztó napot, mikor a helyettespolgármesterfőjegyzői asszisztencia mellett utólagosan elrendelt helyszíni szemle akarta megkontreminálni a közgyűlés határozatát és veszélyeztette, hogy a kövezés ebben az évben végrehajtható legyen. A közéleti szomorúságnak milyen homéri kacagása tölthetett volna el mindenkit, ha netalántán a polgármesterhelyettesfőjegyző jóakaratúan elrendelt helyszíni szemléje, mint a jogerőre emelkedett és senki által meg nem fellebbezett közgyűlési határozat jogorvoslati forma, sr ?í»ette volna megbukni erre az esztendőre a közgyűlés nagy többségének akaratát. Az akadályok gátversenyén azonban tul vagyunk és a munka folyik. Meglepetések azonban még mindig akadnak. Ki hitte volna néldául, bogy ennek a régóta vitatott, táVgyált és elhatározott kövezési tervnek a részletes műszaki kidolgozása a legeslegutolsó Í illanatig. nrip volt készen és úgyszólván a övek lerakásával egyidejűleg állapították meg, hogy a perronoknak és a kocsiállásoknak bekötése az átlós útba és a felső ipariskola előtti útba miként fog megtörténni. A munkások csóválják fejüket, mikor munka közben jönnek a rendelkezések, hogy a vízcsapokat a tér végén és nem a közepén kell elhelyezni, mert magasabb mérnöki tudomány nélkül is ugy vélik, hogy igy nehezebb lesz a teret tisztán tartani. A maguk esze szerint ugy okoskodnak, — és azt hisszük, hogy ebben megint nekik van igazuk, — hogy már most kellene elhatározni, hogy milyen fákat fogunk majd a perronok szegélyére ültetni, mert „van fa, aki fölfelé veti a gyökerét és kidurja a perron kövét, meg a drága keramitot." Tisztelettel ajánljuk egyben a város vezetőségének és a mérnöki hivatalnak, hogy ne hivatalosan, hanem ugy Mátyás király módjára vegyüljenek el a tágas téren, hűvös szélben dolgozó munkások között. Ne vessék meg, amit beszélnek, mert sok jó ötletet hallKatnaE, amit még a munka mostani stádiu-» mában is felhasználhatnak. Általános például a vélemény a munkások körében, hogy nem lesz jó, ha a kocsiállásokat keramittal, a perronokat pedig közönséges téglával burkolják. Minden esztetikai fejtegetés helyett azt mondják, hogy olyan lesz a tér, mintha valaki bocskort viselne az ünneplő ruhához. A tégla nem szép és nem is egykönnyen tartható tisztán. Már pedig egy piac kirakodásra szánt részének tisztának kell lenni mindenekelőtt. Egy v é k o ny a s z f a ltréteg a közönség számára fenntartott perronokon, alig kerülne valamivel többe, mint a téglaburkolás, feltétlenül szebb volna azonban és jobban megfelelne a piaci igényeknek.' Ha már ennyi pénzt beleölünk a Mars-tér burkolásába, végezzünk tökéletes munkát, nehogy egy esztendő múlva a szemünk és higiéniai érzésünk megakadjon rajta. Ez a munkások véleménye. Ajánljuk az illetékesek szíves és jóakaratú figyelmébe. Az egész világ őszinte részvéte mellett temették el a meggyilkolt Sándor királyt Belgrád, október 18. Sándor királyt soha sem látott gyászpompával temette el Jugoszlávia. Sötét éjszakában, zuhogó esőben indult utolsó útjára a halott király. Éjjel 11 órakor kezdődött meg a gyászszertartás. A régi kastélyból átvitték a koporsót a főszékesegyházba. Zsivkovics tábornok, a főhadsegéd, a testőrség parancsnoka, az udvari miniszter és a gárda főtisztjei vállukon vitték a koporsót a Konakból. A koporsón ott díszelgett azelhalt király kardja és csákója. Amerre a menet elhaladt. rengeteg nép állott némán. 300 ezer idegen érkezett Belgrádba, akiket nem tudtak sej hol elhelyezni. Ezek az éjszakát a szabadban I töltötték, padokon. A székesegyház előtt várakozott a hadsereg és a tengerészet valamennvi tábornoka és főtisztje. A koporsót itt átvették a tábornokok és a templomban a katafalkra helyezték. Kora hajnalban már sorakozni kezdett a gyászkiséret. Az ut jobboldalán állottak fel a helyőrség csapatai, a másik oldalán az iskolásgvermekek. Reggel öl órától minden kocsiközlekedést megállított a rendőrsé". Festői látványt nvujtott a népviseletben felvonult parasztság. Reggel hat órakor felállott a katonai gvászmenet, amelv három részből alakult. Elől haladt a 18-ik gyalogezred zenekarral és zászlóval, utána a lovastestőrség egy szakasza, majd valamenynyi gyalogezred egy-egy szakasza. Tízes sorokban következtek az ezredek küldöttségei és a külföldi államok küldöttei. A menet végén haladtak a szokolok. R'eggel 8 órakor megdördültek az ágyuk a Kalimegdánon, ugyanakkor minden helyőrségi városban megszólaltak az ágyuk. A szertartást Varanova patriárka végezte. Csak a királyi család tagjai, az idegen uralkodók, államfők. követségek tagjai, a legmagasabb kato. nai és polgári előkelőségek vettek részt a szertartáson, odakünn a katonaság diszlövéseket adott le. Mire a nép egvszerre kiáltotta: — Dicsőség Sándor királynak; a mártirnakl A templom felett jugoszláv, cseh, román, francia gépek keringtek. A szertartás végén megindult a katonai menet, Tomics dandártábornok vezetésével. A király két kedves lovát kötőféken vezették a menetben. A király ravatalára több, mint 1500 koszorút tettek le, köztük 150 ezüstkoszorut. A koporsó előtt haladt a királyi család, majd a külföldi uralkodók, követek következtek, majd a papság hosszú sora menetelt a koporsó előtt. Az ágviitalpra helyezett koporsót testőrtisztek húzták nemzetiszínű szalagokon. A 11 éves II. Péter király gyalog haladt a menetben, kezénél fogva vezette Mária özvegy királyné. Jön Mária román anyakirálynő, 11 e a n a főhercegnő, az elhunyt nagybátyja, Karagyorgyevics Arzén nagyherceg, Heléna görög hercegnő, 11 e a n a hercegnő, P á 1 régens, Mária görög hercegnő, György angol királyi herceg, T a t j a n a orosz nagyhercegnő, G a 1 i c i n orosz nagyherceg, őket követi Lebrun francia köztársasági elnök és Károly román király, a spalatói herceg, C y r i 11 bolgár herceg, G ö r i n g porosz miniszterelnök. Kilenc órától 12 óráig tartott a felvonulás. Ekkor a pályaudvarra ért a koporsó, ahol a csapatok d>szmenetben vonultak el előtte. A vonat Madlenováig vitte a koporsót, onnét kocsin vitték tovább a topolai kastélyba Legalább félmillió ember vonult fel. hogv utolsó Isten hozzádot mondhasson Sándor királynak. A főváros valamennyi templomában megkondult a lélekharang. fiz utolsó állomás A Belgrádtól 80 kilométerre levő Oplenovácra különvonaton szállították Sándor király koporsóját. A kis község uecáin gyászba öltözött •«rnegek hullámzottak. A község mellett dombos éDült a Bazilika, amelynek kriptájában a