Délmagyarország, 1934. október (10. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-17 / 234. szám

1934 olctoKer T7: P gT3M A "Gy A Rö R S Z S G Részletre Is legelőnyösebben vehet kerékpárt, gramofont, rádiót Péry gépáruházban {^¿JggS&y. Széles politikai hullámok Bethlen beszéde után „A jövő útja: az ezeréves magyar tradíción nyugvó demokratikus fejlődés" (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Gróf Bethlen István a Magyar Szemle Társaságnak tegnapi ünnepségén elmondott beszéde, a politi­kai élet legszélesebb köreiben visszhangot kel­tett- Mint politikai körökben már hetekkel előbb beszélték, ez a beszéd eleve olyannak készült, amely a magycj- politika uj irányvonalát szab­ja meg- Ez a magyarázata annak, hogy a volt miniszterelnök beszédét a különböző pártállásu politikusok különbözőképen kommentálták. Ál­talános volt a vélemény, hogy Bethlen a jelenlegi bel- és külpolitikai vonalvezetés minden irányá­val nincs egyenlő véleményen, sőt bizonyos vo­natkozásokban helyteleníti a kormány politiká­ját. Ezzel magyarázzák azt, l.'ogy Gömbös hivei körében a Bethlen-beszéd hideg fogadtatásra talált, sőt egyesek nem titkolták azt a felfogá­sukat, a volt miniszterelnök beszéde nem alkal­mas arra, hogy a politikai atmoszférát enyhít­se- Ezzel szemben a régi Bethlen-hívek azt hang­súlyozták, hogy Bethlen beszéde bár általános keretek között mozgott, a főbb alapelvekben csaknem konkrét vonatkozásokban szögezte le álláspontját a politikai orientáció tekintetében. Ismerve Bethlen egyéniségét, bizonyosra ve­szik, hogy ennek az irányzatnak még azon az áron is kész érvényt szerezni, ha netalán Göm­bös miniszterelnökkel szemben kellene érvénye­sítenie felfogását Ellenzéki körökben meglepetéssel fogadták Bethlen beszédét Hangsúlyozták munkatár­sunk előtt az ellenzéki oldalon, hogy feltűnő volt beszédének az a része, amely a jelenlegi kor­mányzat politikájának kritikája volt- Főleg feltűnő volt, hogy a kisgazdapártról egyáltalá­ban nem vett tudomást. Egyik ellenzéki politikus érdekesen mutatott rá arra, hogy Bethlennek a jövő alakulása te­kintetében tett nyilatkozata Bethlen Istvánnak pálforáulását is (jelenti, amennyiben ezalka­lomimal a volt miniszterelnök, minden kétséget kizáróan a jövő fejlődés utjául az ezeréves ma-s gyar tradíción nyugvó demokratikus fejlődés útját jelölte meg. — Minden attól függ — mondotta Informá­torunk —, vájjon Bethlen egy ilyen illusztris társaságban tett kijelentéseit a reális politikai életben hajlandó-e valóra; váltani és a kitűzött irányvonalban hajlandó-e melléktekintetek nél­kül előrehaladni. Ha ez bekövetkezik, kétségtele­nül Bethlen a jövő embere­Politikai körökben mindenesetre Bethlen be­szédét az első lépésnek tekintik és most érdek­lődéssel várják, vájjon az a gróf Bethlen Ist­ván, aki kimondta az A-t, a további fejlődés fo­lyamán ki fogja-e mondani edőibbi kijelentésé­nek következményét, a B-t is? HirGJc Dr. Rau! Jlntay szerdán Szegedre érkezik A Délmagyarország először adott hírt arról, hogy dr. Raul Anthony, párisi egyetemi tanár, a francia tudományos akadémia tagja többna­pos tartózkodásra Magyarországra érkezik és előadást tart a szegedi egyetemen is. Anthony professzor szerdán délelőtt érkezik Szegedre, de ezúttal csak rövid ideig marad itt, a kora délutáni órákban több egyetemi tanár kíséretében Hódmezővásárhelyre utazik, ahol antropológiai tanulmányokat végez. A francia tudets megte­kinti a vásárhelyi muzeumban azokat a népván­dorláskorabeli régiségeket, amelyeket nemrégen szállítottak Szegedről Vásárhelyre, miután a szomszéd város Móra Fererc halála után azo­kat visszakövetelte- Anthony professzor Vásár­helyről valószínűleg még este visszatér Sze­gedre éts itt csütörtök délelőtt, a sebészeti kli­nikán az orvostanhallgatók részére tartja meg első előadását. Délután félhat órakor a nagykö­zönség részére tart előadást a francia tudós, aki pénteken is Szegeden marad és a klinikákat, a közkórházat fogja megtekinteni- Dr- Anthony Szegedről Budapestre utazik, majd a hét vé­gén néhány napig a debreceni egyetemnek lesz a vendége. — A Magyar Autós és Motoros Nagytábor októ­ber 28-án, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel tartja meg Budapesten, a TESz székházában zászlóbontó nagygyűlését, amelyen a magyar automobilizmus szakemberei tartanak előadást. A meghívó szerint a mozgalom célja, hogy „a nagy nemzetvédelmi és közgazdasági feladatok elvégzésére is képes, sors­közösségen alapuló magyar egységbe" tömörülje­nek a magyar gépjármütulajdonosok. A zászlóbon­tó nagygyűlésre szóló meghívókat vitéz dr. H é j ­i a s Iván irta alá a szervező bizottság nevében. — Étvágytalanságnál, gyomorhurutnál, gasztrikus láznál, bélrekedésnél, emésztési renyheségnél, anyagcserezavaroknál, csalánki­ütésnél és bőrviszketésnél a természetes „Fe. renc József" keserűvíz rendbehozza a gyomor és a belek működését s meghosszabbítja a tes­x Goitein Lici tánciskolájába jelentkezéseket felvesz naponta d. u. 4—6 óra közt Az Est-lapok Kárász-uccai helyiségében. Tel. 33—30. 273 — Queen: A mandarin bűnügy — Dclma­gyarország kölcsönkönyvtár. — A DAC vacsorája Matolcsy őrnagy tisz­teletére. Meleg ünnepség keretében búcsúztat­ta kedden este a Délvidéki Autó Club főtitká­rát, Matolcsy Elemér őrnagyot, akit szol­gálati érdekből Budapestre helyeztek. A Hun­gária-étteremben tartották meg a hatvan teri­tékes vacsorát. A távozó főtitkárt elsőnek vitéz dr. Shvoy Kálmán ny. altábornagy, elnök köszöntötte, kiemelve Matolcsy érdemeit, ame­lyekkel arany betűkkel irta be nevét a motor­sport történetébe. A búcsúzást csak az enyhíti, hogy katonai pályáján nagy előrehaladást tett. Amikor bucsuzunk főtitkárunktól, a szeretet őszinte hangján szólok a távozóhoz — mondot­ta. El kell következni annak az időnek, ami­kor újra életre kel a DAC-nak az a nemes nagy törekvése, amelynek a leghívebb munkása Ma­tolcsy Elemér volt. A nagy munka érdeméül kívánom felajánlani a klub nevében azt a sze­rény ajándékot, hogy a Délvidéki Autó Club Matolcsy-serleget alapítson. Vitéz dr. Shvoy Kálmán ny. altábornagy ezután meleg hangon jellemezte" Matolcsy Elemér munkásságát, me­lyet a klub életében és a motorsport fejleszté­sében kifejtett. A nagy tetszéssel fogadott be­széd után Matolcsy Elemér mondott meg­hatottan köszönetet azokért a meleg szavak­ért, melyet a klub elnöke mondott és igérte, hof a klubnak mindig hü tagja marad. A va­cse a késő éjszakai órákban ért véset. JEGYZETEK, EMLÉKEK Három térkép a Forum felett Róma, október. A Via del Impero — ame­lyet két év előtt Róma szivébe törtek —, egye­nes sugárral és császári bronzokkal rávezet a Colosseumra. A Palazzo Venezia elöl indul, a Monumento Vittorio Erna« nuele fehér márványkolosszusának lábától a Colosseum kőhegyéig és a ragyogó ut olda­lán a Forum Romanum kétezeréives osv lopai. Olyan ez az ut a holdfényben, mint egy ezüstsugár, ami Róma két életét kapcsolja össze, — kétezer évet egy csillogó sugárban. És az ezüstvonal végén a római színjáték reinhardti kulisszája: a régi cirkusz a hold ezüsöürdőjében ... A Forum fölött a P i n c i o zöld ciprus hegye, mint egy illatozó liget cé­zári árnyékokkal a rozsdás kövek között. Au­gustus bronzbabérja néz az óriási falakra és a falakon Róma kétezeréves dicsősége... A császári iveken három márvány, amit most faragtak a falakba, a fasizmus jelvényeivel. Három térkép az örök köveken: Róma fénye Róma dicsőségében. Márványtérképek a császári ivek alatt. Róma (és a légiók) utja márványban és ba­bérban A Forum fölött három térkép, a fasiszta ju­bileum jegyéveL Az első: fekete Európa és szivében egy fehér pont, — ami Rómát jelenti, ahonnan Ró­ma elindult Európa és az Óceán felé. Róma alapítása a VIIL században. Krisztus előtt Egész Európa: fekete márvány, de Róma mán világit egy fehér pont körül. A második: a légiók első utja után. 146j már nő a világító fehér, már spanyol földöm és görög földön táboroznak a légióik, már eny­hébb a nagy fekete mező. Róma hódit. FehéB foltok a fekete térképein. És a harmadik: Európa arca Augustus halálakor. Fehér márványmezők Afrika lábá­tól Ázsia küszöbéig. Róma világit végig min­denütt, a Káspi tótól az Atlanti óceánig. Csak Germánia és Sarmania fekete árnyéka bólint rá Róma fényére és a hóditó légiók fehér ha­talmára. Róma tündököl e fehér márványban, gazdagság és hatalom, Augustus világbirodal­ma. És a térképpel szemben Augustus bronz­babérja és a térkép fölött a Pincio árnyéka.., (És a térkép sarkában a fasizmus jelvénye.) Három májrványtérkép a kétezeréves ive­ken. Róma fénye és dicsősége márványban és kövekben. És a holdfényben autók szaladnak a Colos­seum kőhegyének. Történelem a Via del Imperon. Kétezer év, amit két év előtt törtek be Róma szivébe. (De a Birodalom bukásáról nem beszélnek a márványtérképek.) Cyér.) — Az ifjúsági parlament vitaestje. A Szege, di Ifjúsági Szociális Parlament kedden este tartotta első idei vitaestjét a katolikus ház nagytermében. Becker Vendel c. főigazgató mondott bevezető beszédet, amelyben utalt ar­ra, hogy egy oly társadalmi és gazdasági rend­szer van kialakulóban, amelynek az előkészí­tésében hatékonyan akar résztvenni a szegedi ifjúság is. Ezért hivták életre az elmúlt év őszén az ifjúsági szociális parlamentet és ez» ért folytatja ez ebben az évben is tárgyalásait. Ezután Fehér István tartott előadást „Szemű ben az oszályharccal" cimmel. Az előadást vi­ta követte. A megjelentek megállapodtak ab­ban, hogy a szociális problémákat kölcsönös jóindulattal és jóakarattal fogják a kővetkező üléseken táxőxalni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom