Délmagyarország, 1934. október (10. évfolyam, 222-246. szám)
1934-10-17 / 234. szám
2. " i • <> r i a királyné piros rózsákból font koszorúja, amelynek szalagján csupán a következő két szó olvasható: „Mária, Sándornak." Sándor király temetésévéi kapcsolatban a legszigorúbb óvóintézkedéseket rendelték el. Csütörtökön, a temetés napján nem lesz szabad azokat az ablakokat nyitva tartani, amerre a temetési menc! elhalad! György angol király' képviseletében á" király legfiatalabb fia, György herceg menyasszonyával, Marianna görög hercegnővel együtt délelőtt érkezett meg Belgrádba. György herceget a pályaudvaron K a r a g y o r g'y e v i c s Pál herceg, régens fogadta. Azonnal a Konakba siettek és hosszabb időt töltöttek a ravatal mellett. Lebrun francia köztársasági elnököt és B e n e s cseh külügyminisztert szerdára várják Belgrádba. Lebrun Szabadkán, Benes Genfen keresztül utazik. Kedden délután az a hir terjedt el, hogy Sándor király temetésén résztvesz Boris bolgár király is. A hir valószínű «égéről egyelőre még nem lehetett meggyőződni. fl román király Belgrádban Belgrád, október 16. Károly román király vonata délután 16 ¿ra 30 nerckor futott be a belgrádi állomásra. Az uralkodó fogadtatására a pályaudvaron megjelent Karagyorgyevics Pál herceg régens, Mária özvegy román anyakirályné, a kormány tagjai, a követségek főtisztviselői. Károly király jugoszláv ezredesi egyenruhát viselt. Hitlert Görinn kénviseli a temetésen Berlin, október 16. Hitler kancellár G ö ring porosz miniszterelnököt bizta meg külön felhatalmazással, hogy képviselje Sándor király belgrádi temetésén. Malny vallomása az összeesküvésről Páris, október 16. A tegnap este Mellunban letartóztatott Malny kihallgatása reggel 7 óráig tartott. Már háromi nap óta nem evett, teljesen kimerült állapotban volt, feladott minden ellenállást és valamennyi kérdésre válaszolt. Az Intransigeant ismerteti Malny vallomását. A vallatásnál a francia rendőrség tagjain kivül jelen volt Simonovics belgrádi rendőrfőnök, valamint a jugoszláv belügyminiszter titkára is. Malny elmondotta, bogY Pavlics bandájába tartozott, Budapesten (?) lakott, ahol szeptember havában a banda megbízottja kereste fel és közölte, hogy rövidesen Münchenbe kell utaznia. Malny Münchenbe utazott, ahol a banda három tagjával találkozott. Ezek között szerepelt Sándor király gyilkosa is. Itt találkozott Pavliccsal és megbízottjával, Kramerrel. Utasításokkal látták el okét. — A francia határon két csoportban keltünk át — mondotta — és a Páris felé haladó vonaton találkoztunk össze. Krámer mindennap felkeresett minket és október 8-án megadta a végső utasításokat. Tudjátok, hogy a király Marseillebe érkezik? Lőnötök kell rá — mondotta —, majd revolvert és gránátot adott át nekünk. Malny és Kaleman még aznap délben gépkocsin Marseillebe utazott. — Marseilleben nagy tömeg verődött össze az uccákon a király fogadására — vallotta tovább. Kaleman el volt szánva a merényiétre. Malny azonban megijedt s attól tartott, hogy ártatlanokat ölhet meg és jelentette Kalemannak, hogy nem hajlandó a tettet véíírehnitnni. Vissza akarta tartani Kilemant a merénylettől. Később elvegyült a tömegben, maid Párisba utazott. Miro Kralj vallomása Páris, október 16- Miro Kralj terrorista bevallotta, hogy Marseilleben ő is ott volt abban a tömegben, amely Sándor király érkezésére várakozott. Attól tartott azonban, hogy a golyók más személyt DÉÍ:M AGYAR tfKSZAG is találhatnak a királyon kivül és éppen ezért le akart mondani a merénylet tervéről, erről értesítette is Kalemant. Később azonban attól félt, hogy magatartása bátortalanná teszi Kalemant és ezért sietett eltűnni a tömegben. Kralj szobájában egy revolvert és két bombát találtak. A bombák azonosak Kalemannál talált bombákkal. Keresik a terroristák vezetőiét Páris, október 16. A bűnügyi rendőrség valamennyi franciaországi és külföldi rendőrség Prága, október 16. A Cseszko SIovo esti lapja első oldalán foglalkozik a marseillei merénylet hátterével. A lap szerint, aki az utódállamokban felforgató munkát akar végezni akár saftóban, akár kémkedéssel, vagy merényletekkel, mindig kap pénzt, lőszert és útlevelet Magyarországról. E célbél titkos szervezetük van a MOVE keretén belül, amelynek tagjait halálbüntetés terhe alatt vasfegyelem kötelezi és osztályok vannak az egyes országok számára. Külön-külön osztályok dolgoznak Jehlicskával, továbbá Burgenlandban, Erdélyben, Jugoszláviában. Az utóbbihoz tartozik a Macedón Vmro, valamint a horvát Ustasa és ezekből kerültek ki a marseillei merénylők, akiket a MOVE tiszt tagjai képeztek ki, — írja a Cseszko Slovo, majd igy folytatja: — Jankapusztán egész arzenál volt lőszerből és robbanószerekből. A macedón Vmro is fokozott támogatásban részesült Magvarországon és Bpdapesten valóságos követe volt. Legutóbb nevszerint Kelemen Georgiev. Egész bizonyos, hogy ezt a gonosztevő fészket, amely egész Európa békéjét és nyugalmát veszélyezteti, nem fogiák tovább tűrni. A magyar kormánynak nyomatékos formában tudatára fogják adni, hogy most itt az idő, amidőn ennek a gangszterségnek határozott véget kell vetni. űz Echó de Pars ujabb támadása Páris, október 16. Az Echo de Paris ujabb éles támadást intéz Magyarország ellen. A marseillei merényletet nem lehet egyszerű egyéni merényletnek tekinteni — irja. Magyarországot erkölcsi felelősség terheli, beigazolódott, hogy a bűntényt alaposan előkészítették. — A magyar követség két jegyzéket tett eddig közzé — folytatja. Az első szerint a magyar hatóságok nem szolgáltattak ki útlevelet a' banda tagjainak, a másik szerint a janka pusztai tábort már április havában feloszlatták. A lap szerint az első állítás ellenőrizhetetlen, a másik állítás alapján azonban vádat emelhetünk a Gömbös-kormány ellen. Az Echo de Paris valószínűnek tartja, hogy a kisanPécs, október 16. Az éhségsztrájkoló bányászok ügyében az éjszaka megegyezés jött létre. A bányavállalat munkamegkezdés esetén őszt segélyt fizet október 23-ig, téli segély címén pedig ugyanilyen összeget fizet ki karácsony előtt. A bányamunkások nyers keresetéből eszközölt levonásokat a legrövidebb időn belül felülvizsgálja. Ha a sztrá jkolok erőszakos kárt nem okoznak, senki semmi oldalból nem részesülhet megtorlásban. Peyer Károly, Esztergályos János országgyűlési képviselők, Bertalan Antal, a bányaegyesület országos elnöke, valamint I Tolnay József páütitkár vitték le a tárnába Í934 október T7? kozpontjaba köröző levelet juttatott el, amelyben a horvát terroristák fe|ét, Pavelics Antalt keresi. Pavelics a köröző levél szerint 1889-ben Jugoszláviában született. Georgiev azonos Kalemannal . Szófia, október 16. A bolgár rendőrség Párisból megkapta Kaleman ujjlenyomatait. Az ujjlenyomatokat összehasonlították a macedón Georgiev ujjlenyomataival és teljes bizonyossággal megállapították, hogy Georgiev azonos Kalemannal. tant kérni fogja a Népszövetség tanácsának november közepén rendkívüli ülésszakra való összehívását. "Az Echo de Paris ezenkívül belgrádi tudósítást is közöl azokról a vádakról, amelyeket belgrádi hivatalos körök a magyar kormány ellen emelnek. Állítólag a horvát és macedón terroristák működését egy idegen állam emberei szervezték meg. Ha éz határozottan beigazolódnék — írja —, akkor ez ellen az állam ellen megtorló intézkedéseket kell hozni és bojkottra, valamint határzárra is sor kerülhet, P e r t i n a x jelenti Párishól a Daily Telegraphnak, hogy a kisantant hatalmak csak pénteki értekezletük után döntenek a teendő lépésekről. Minden valószínűség az, hogy a jövő hét közepén kezdődő népszövetségi tanácsülés elé terjesztik a terroristák állítólagos összeköttetését a magyar kormánnyal. A lap részletesen közli az Excelsior leleplezéseit a jankapusztai táborról és történeteket mond el egy gazdag grófnőről, aki egész vagyonát a terrorszervezetek szolgálatába allitotta. Benes tárgyalásai Benes cseh külügyminiszter a „Oenvre" szerint tegnap hosszas tanácskozást folytatott a francia vezérkarral. A tanácskozás elsősorban Németország fegyverkezése körül forgott, Weygand és Gamelin tábornok a német fegyverkezés részleteiről tájékoztatták Benest, Belgrád nem tervez semmiféle diplomáciai lépést Belgrád, október 16. Ittetékes körökben Mfe-I lentették, hogy még csak nem is terveztek Budapesten vagy Genfben semmiféle diplomáciai 'épést a királygyilkossággal kapcsolatban. Hangsúlyozzák, hogy mindenek előtt be kell várni a nyomozás végét, amely tisztázza a közvetlen és a távolabbi felelősséget. A magyar filmcenzura megtiltotta a marseillei királygyilkosságról felvett film előadását. a megegyezés hirét. A tárnákban a 109 órás éhségtől elgyötört emberek várták őket. Másfélórás izgalmas tárgyalás után a munkások elfogadták az ajánlatot és igy ez teljes megállapodássá lett. A bánvatelefonon felment az üzenet: a munkások feljönnek. Reggel 3 órakor a vasasi Tho. man-akna mind a 335 halálraszánt ehsegsztráikólója feljött a külvilágra. Hasonlóképen a többi tárnában is hosszas tárgyalás után elfogadták a megegyezést és ezzel a 109 órai éhségsztrájk véget ért. Szerdán megkezdik a munkát. Prága folytatja a vakmerő rágalomhadjáratot 109 órás Mnyafogsáp után végei éri a pécsi bányászok éhségsztrájkja