Délmagyarország, 1934. október (10. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-16 / 233. szám

4 D" t1; M A G y A R O R S Z k G 1934 okiób- r 16: Porosz síén és Asz olvasó rovata Jegy az autóbuszon Tisz elt Szerkesztőség! Vasárnap dé'.után au­tóbuszon utaztam Újszegedre a Szeged—Somogy meccs; e. Meglepetéssel láttam,- hogy a kalauz egyszp-rtle.i a rárkába, gyűjti össze a 2ü fillé­reket és a pénzt, anélkül, hogy jegyei bárkinek is adott volna• zsebrevdgja- Igen patrlárkális volt a városi autóbusznak ez a jegykezslésí mód­sze.e qc nekem mégsem tetszett. Nem gyanú sitot'am egy pillanatig sem a kalauzt, de vala hogy visszatetsző volt ez. végre is a város pénzét nem lehet igy marokból kezelni, még egy magánvállalat sem engedhet meg magának ilyen felületességet. Amikor tolom is átvette a 20 fil­lért, kértem a jegyet. A kalauz láthatólag meg lepődött, hogy jegyet merek kérni. — Majd elküldöm. — mondta kedélyesen.. — Nekem ne küldje el — válaszoltam —» ad­ja Ide most, elvégre most vette át tőlem a pénzt. — Kérőm, én nom vagyok kalauz — mondotta Indignálódva —, ón ellenőr vagyok. Nem hagytam magam­— Még akkor Is adjon jegyet. Az ellenőr visiszareplíkázott: .¿majd holnap megtetszik kapni, most nincs jegyem. Hová küldjem?" A vége az lett a dolognak, hogy a végállomá­son egy másik kalauztól kért jegyet és azt adta ita nekem ... Csak azt tessék megirni, hogy helyesen lát­taim-e el, vagy sem- Mert utőbb sokat gondol­koztam a dolgon és kételyeim támadtak. Hátha én csak okvetetlenkedtem és nem szabad „ki­csire nézni" -.. Tisztelettel: Egy utas. Kövezés napi 90 fillérért Tekintetes Szerkesztőség! Szíveskedjenek alábbi panaszunknak becses lapjukban helyet adni. A Mars-tér kövezését végző cég kövezö­mestereitől 15-en elvállaltuk a peremszegély el­készítését, folyómétetcnkint 12 fillérért. Sej­tettük, hogy a munka nehéz lesz és a 12 fillé­rekkel nem kapunk kellő ellenszolgáltatást, de a munkavezető azzal biztatott bennünket, hogy­ha nem találjuk meg a számításunkat, utólag órabérben számolunk el. A munka igen nehéz volt^Jasj^^ •SZal vetekszik a 7000 ka'oriás kQkSZOSndÓ PéCSi tOtáS brikett. Kapható Pmi íiííszííí teleiíén, Zrlnul U. 4 6. Telefon 2»-02. igien kevés, naponta csak 100 folyómétert tud­tunk elvégezni és nem 350-et, ahogy ígérték­összesen 500 folyómétert végeztünk el négy nap alatt 15-en. Megkaptuk az elszámolást, amely szerint összesen kaptunk 57.23 pengőt lért, holott a napszámosok is többel kaptak ennél. Kértük, hogy órabérben fizessenek ki bennün­ket, de ezt nem tették meg- Abbahagytuk ilyen formán a munkát, mert nem fizetődött ki szá-< munkra. Most mások dolgozrak. Tisztelettel: Több betonmankds­mora marid fűzőinek és melltarlóinak elismerten tökéletes I f f szabása eleganciát, fiatalságot és kényelmei O nyújt. — Fűző méret után 17. - pengőtől. II. e. élelmisszerKeresRedök és a vasárnapi száróra (A Délmagyarország munkatársától.) A sze­gedi fűszer- és élelmiszerkereskedők, valamint a szatócsok és a szegedi Központi Tejcsarnok között érdekes harc keletkezett az utóbbi idő­ben a vasárnapi üzletzárás kérdése körül. Az érvényben lévő rendelet szerint ugyanis az élelmiszerárusitással foglalkozó üzletek vasár­naponkint délelőtt 10 óráig t'arthatnak nyitva. A tejcsarnok fióküzletei azonban, amelyek ki­zárólag tej és tejtermékek árusításával foglal­koznak, nyitva tarthatnak déli egy óráig. Ed­dig nem volt baj a tejcsarnokok zárórája körül, most azonban, hogy a kiskereskedők helyzete még súlyosabbra változott, az érdekeltek meg­állapították, hogy a fióktejcsarnokok vasárna­pi nyitvatartása nem felel meg a záróra-rende­let követelményeinek. A fióktejcsarnokokban ugyanis nemcsak tejet és tejtermékeket árusí­tanak, .hanem sok másfélét is, mézet, péksüte­ményt, kenyeret, tojást, amelyekre ,a záróra­kedvezmény nem vonatkozik. A szegedi élelmiszerkereskedők és szatócsok küldöttsége a napokban megjelent a városházán és panaszt emelt a zárórarendelet megszegése miatt és arra kérte a város hatóságát, hogy kö­telezze a fiókokat a vasárnap délelőtt 10 órai üzletzárásra, mert a fiókok nem kizárólag tej­6s tejtermékek árusításával foglalkoznak. Az ellenfelek között békítési tárgyalások kez. dődtek, amelvkenek során a Központi Tej­<$grnok a következő békeajánlatot tette: haj­A DtíLMAGYARORSZAO NOVELLAPALYÁZATA Tanító Jelige: Ifjúság. Jaczkó István egy mezei útra fordult a poros falusi uccáról. Erre rövidebb a város fele. Sietve lépkedett a nagy némaságban, amely mintha az egész vidéket megdermesztette volna. Még csak most kelt fel a nap és a szél ingatva a messze­ségbo nyúló búzatáblákat, szinte csontjába fújta az éj harmatos hidegét. Szaporázta a lépleit. Sietnie kellett, ha idejében a városba akart jutni. Jó há­rom óra az ut gyalog. A keskeny ösvényen, lábát, kezét érte a hajlongó buza. Néha végigsimított kezével puhazöld, sely­mes kalászukon. Zsendül már az élet. Pár hét még és sárgul a kalász, pár hét még és aratnak, ösi mélyről jövő csodálattal szívta magába a me­zőt, a suhogó szelet, a napfényt, mely végigkaszált a táblák felelt és hosszú árnyékokat dobott előre. Egy régi nóla tört dallamai merültek föl benne. Csendesen dudorászta és amint egyre gyorsabban lépkedett, igy ivódott bele, ugy vál* sajátjává az egész dallam, aztán átment az ütem a kezébe, a lábába és már a vérében lüktetett, amikor ölelő szeretettel simogatla a puha kalászfejeket... Fejében a gondolatok kezdtek hullámjátékot. Még csak két hetet tölt ebben a kis faluban. Két hét múlva indul nagy útjára... A régen vágyott útra. Tanitónak nevezték kt. Kicsiny a község, bi­zonyára még kisebb, mint ez, de rendes tanító lesz, fizetéssel, lakással, kenyér lesz a kezében, fegyver, amellyel újra, meg uira neki indulhat az életnek. Jó volna, ha maradéktalanul lehetne örül­ni ennek. Boldog kellene legyen, hiszen a nyomo­ruságos esztendők, amelyeket itt végigkinzott. me­lyeknek semmi látszatjuk nem volt, jobb, hogy elteltek. Ujjongani az élet elölt, uj lehetőségek vannak, szabadság, a maga ura lesz ezentúl. Már szinte beleélte magát az uj környezetbe, látta az uj arcokat, az iskolát, a gyermekeket, akik ugy néznek rá, az uj tnnitóra, mintha most lépett vol­na ki a mesék világából, ő pedig megszólal, ta­nit... Tanít... Itt is tanitolt. .. Belenyilallott, hogy ennyire messze kell mégis elmennie. Ha nyo­morúság, ha megalázás volt is az eltöltött négy esztendő itt, mégis megszerelte ezt a kis falut, megszokta az embereket. Nem talált volna arcot, akire haraggal tudott volna gondolni. Ha valaha bánlás érte, mindig elfelejtette. Mindig a másik embert kereste, mindig a más igazát látta meg. önként hozott áldozatokat, szeretelből és mégis megalázottnak érezte magát? Mindegy Már nem lehet rajla változtatni. De erre a négy évre még két hónapot rááldozott volna az életéből. Nyár lesz, szép nyár lesz és a nyarat itt mindig jobban szerette. De el kell mennie. Kél szép hónapért nem áldozhatja az életét. Talán ujabb négy évet? Ujabb megaláztatást még önmaga előtt is. Mások kenyerét a magáé helyeit? Vagy?.. Akkor veszít talán nagyobbat, ha most elmegy? Hátha két hó­nap alatt a szivét találja meg itt. A gondolata megdermedt ennél a pontnál, az­tán, mint mikor a hinta a legmagasabban megáll, pillanatig áll, de utána mindjárt visszaindul, ez az ajándékba kapott két hét töltötte be egyszerre a gondolatát. Egy pillanatig azt hitte, hogy bol­dog, pedig csak a régi emlékek játszadoztak vele. Miért is nem tud az ember egy pillanatban meg­állani örökre?.. Miért fut mindig más után?... Megint töprengés? Hiszen most kaptál ajándék­ha két hetet, ami eaészen a tiéd. Két hét alatt tied landó minden egyes fiókjában szembetűnő He-i lyen figyelmeztető táblái kifüggeszteni és igy közölni a vásárló közönséggel, hogy vasárnap délelőtt 10 óra után egészi egy óráig csak tejet és tejtermékeket szol Inak ki a fiókok. 10 óra előtt mást is kiszolgálnak, éppen ugy, mint az élelmiszerkereskedők. A kereskedők ezt az ajánlatot nem fogadták el, mert biztosítékot nem '-'Mnak abban, hogy a tejcsarnokfiókok betartják az eladási tilal­mat. Nincs semmi biztosíték arra, hogy a tej­csarnok tíz óra után ne szolgáltasson ki vevői­nek más árut is. A kereskedők ezért a legbiz­tosabb megoldásnak azt tartanák, ha a város hatósága a tejcsarnokot is tíz órai zárásra kö­telezné. Hétfőn délelőtt ismét megjelent az érdekeltek" küldöttsége a városházán, dr. Rőth Dezső tb. tanácsnoknál, akivel közölték a béketárgyalá­sok eredménytelenségét és sürgős hatósági in­tézkedést kértek, mert — mint mondották — a kereskedőket a tejcsarnok záróramegszegései érzékenv károkkal sujtják. Dr. Rőth Dezső kö­zölte a küldöttséggel, hogy a tejcsarnokok el­len a város hatósága csak is akkor járhat el, ha konkrét és igazolt följelentés érkezik elle. nük Abban az esetben, ha bármelvik fiókról megállapít iák. hogy az vasárnaponkint tiz óra után kiszolgáltatott a megengedetten kívül más árut is, megindul ellene az eljárás záróratullé­pés címén. , .„ ,, „ lehet az egész világ .. A te nagy kitárult szived, szeretetre ölelhet mindent itt ebben a kis faluban, az embereket a házakat, a ringó gabonatáblákat és őt, őt is. De vájjon mit fogsz mondani, mikor találkozol vele ?..'.' Csak a nevét, mint ahogyan elmondtad éjszakákon sokszor hívón, vágyón, mikor álmatla­nul feküdtél, vagy kóboroltál, mikor a gondokba, megaláztatásokba segítségül jött, megkönnyített, felemelt üdvözített a neve is, amikor a nevében őt is érezted magad mellett, amikor feléd hajlik, ami­kor csodáló szemekkel néz reád, rádnéz és men solvog egy kissé ... Ebben a pillanatban túláradó szívvel kiáltotta'. Piriké! Utána kapott, mintha a névnek szálló hangjai ban őt akarná magához ölelni. Még kacagni ls sze­retett volna, de abban a pillanatban fájdalom szo* ritotta össze a szivét... Ugy vergődött a fájdalom a mellében, mint egy fogoly madár. Nem ludta okát adni ennek az ér­zésnek, hiszen nem történt semmi, csak neki kell elmenni... És még talán, talán minden jóra for-> dúlhat egyszer... Szeretett volna erős lenni, büsz^ ke a szivének gőgös keménységére, megvetni a gyengeséget és (•rzptgősséget, de ebben a píllanat-i ban nem bírt erős lenni. Szeretett volna összeros­kadni, vagy felragadni valamit, valami olyant ten­ni, ami nagyszerű lendülettel dobja fel életét a magasba, de a magában kereső elmerült a könnytó fenekére, melvben csak fájdalmat és reménytelen­séget talált. Végre a józanság ledögönyözte a gondolatokat: — Miért vagyok ilyen őrült?... Újra sietve vágott neki az útnak, keze simogatva suhogott a buznkalászok között... A mezőn már itt is, ott is dolgozó parasztok köszöntgették... A' távolban hosszan elnyúlva már előtűnt a város.., (Folytatluk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom