Délmagyarország, 1934. szeptember (10. évfolyam, 197-221. szám)

1934-09-08 / 203. szám

DELMAGYARORSZÁG Í934 szeptemBer Csipőfüzők, melltartók, pécsi gyártmányú bőrkesztyűk fáJTiM*!* Jut. A törvény 15. és 18. szakaszai szólnak erről. Az a negatívum, hogy sem a miniszteriális indo­kolás, s bizottsági javaslatok, sem p dig a parla­menti tárgyalások és a végrehajtási utasítások ezekre a szakaszokra nem tértek ki. joggal enged következtetni hogy e szakaszok világos szövege­zése minden kétségeit kizáróan fejezi kj a tör­vényalkotónak eddigi gondolatmenetünkkel azonos szándékát Az előadottak minden kétséget kizáróan idő­szerűnek és halaszthatatlannak tartják, hogy az 1890:1. te. 18. szakasza 2. alapján legsürgősebben állapíttassák meg ugy a szegedi, mint a szomszé­dos törvényhatósági utvonalak kiépítendő hálóza­ta, továbbá e törvény 15. és 18. szakasza 3 alap­ján: a szegedi törvényhatóság mint kezdeménye­ző szólítsa fel a szomszédos törvényhatóságokat, hogy a közös célokat szolgáló úthálózataik kiépí­tése érdekében egyesüljenek. Csak majd ha ezen elvi szempontok betartása mellett az úthálózati tervek elkészültek, lehet mrtjd szó a beruházási költségek összegszerüsité­séről, a szükséges fedezet előteremtéséről, az egyes utak kiépülésének sorrendjéről és az utak minőségének a meghatározásáról. A kompok Nyilvánvaló, hogy még a régóta vajúdó algyői hid megépítése után sem lehet — főkép, ha foko­zottabb országutforgalmat várunk, a Tiszán át­vezető kompokat később majd nélkülözni. De a meglévő közeli kompjaink a maguk kora-közép­kori primitivitásában a rájuk háruló közlekedési feladatot egyáltalán nem képesek kielégítően le­bonyolítani. Ezek a kézierővel hajtott, az ország­út közé ékelődő kompok gúnyolják a gépkocsik és a cürü forgalom korát. Érvényt kell szerezni az úttörvény 118 szakaszának, mely szerint a kom­pokat, az azokhoz vezető fel- és lejárókat a köz­lekedés Igényeinek megfelelő állapotban kell tar­tani és s kompok fenntartására jogosultak köte­lesek a hatóságoknak ez irányban kiadott intéz­kedéseit teljesitení! A „közlekedés igényei" meg megkövetelik, hogy a) a kompokat motorositsák; b) a hozzájuk vezető lejtőkot célirányosan megépítsék, bár a Tisza szintjének folytonos, ki­számithatatlan ingadozása ennek a részletnek technikai megoldását rendkívül súlyosbítja; c) ezeket a lejtőket és a hullámtér« átvezető utakat ki kell köveztetni és d) ezekről az áradások lerakodásait as ár visz­szahuzódása után el kell takarítani és erre a célra az utkaparó szolgálatot kiterjeszteni. — Te ls, te te meghalni jöttél? -r Én is, zokogott a leányi — Dehát miért? Hiszen olyan fiatal vagy, egé­szen gyermek, mért akarsz eldobni egy értékes életet? — Ez az, mosolyodott el csöndesen a leánv s könnyein át a férfira nézett, mit ér az éWt értéke, ha a szegényes hitvány rézgarasokra kell hogy felváltsa az élet bűnös váltó asztalánál? Pénz nél­kül nincsen erény, nincs jóság, nincs tisztaság, csak bfln van, szennyel, nyomorral és megvetéssel. — Gyerünk, mondta a férfi megfogva a leány kezét. — Hogy hívnak? — Máriának, — mondta csendesen a leány és megindult a férfi mellett. A hónapos szoba hangtalanul fogydta a belépő­ket Egy kis langyos leheletet hagyott még az esti tüz. — Vesd le a kabátodat, simította meg arcát a férfi. Nézte a leányt. Olyan, mint az első, szőke, kékszemű. Ne félj hát kedves, nem bántalak. Te többet jelentesz nekem, mint minden, ami eddig körülvett. Nekem a halál adott téged és veled enqomis visszaadott az életnek Te «vermek vagy még. nem tudod, hogy ez mit jelent. Te majd meg­értesz engem Megérted a szegénység szinét és il­Jatát. amit a tiszta lélek hófehér virágai lehelnek. Téged kerestelek. A leány mosolygott. Már nem félt. — Gyönyörű ez a kopottfaló hónapos szoba. Meleg van itt emellett a melegszívű ember mel­lett. Letette kopott kis kabátját, megsimította szőke Saját. A férfi letérdelt a kályha elé, apró szilánkokkal füzet rakott, felvette az asztalról a teg­nap meghagyott utolsó levélköteget, a fa alá dug­ta és meggyújtotta "ele a* uj tüzet Kizárólag ezen főbb munkálatok elvégzése után vehetik ki a kompok abból a mezőgazdaságunk létfontosságát érintő feladatkörből a maguk ré­szét, mit a gazdasági élet reájuk, mint közleke­dési eszközökre ró! De előbb magunknak kell a kompokról eddig táplált felfogásunkat megváltoz­tatni !A Tisza-kompoknak nem lényege, csak pa­tópálságból megtűrt tartozéka a maradiság! Igen­is rajtunk múlik, hogy a repülő és rádió korában kellő közlekedési eszközre találjunk a kompok­ban isi A mezőgazdálkodásunknak, a gyümölcs­termelésünknek rájuk is szükségük van! * ..Vezess uj útra Lucifer! .Vezess!" — mondatja emberősunkkel a költő. Mi azonban nem a tagadás ftsl szelleméhez for­dulunk segítségért, támogatásért! Hanem erős hittel, acélozott, céltudatos munkával iparkodunk a jelennék úttalan útvesztőjéből az utánunk jö­vők számára a kiutat kikutatni! HA TATAROZZA dcszkaanyasot Bachnál vegyen. P«krlsl köruí 35. házát AZ ADO Az adóíelszólamlási bizottságok működése Az adóftlszólamlási bizottságok hatáskörébe az általános kereseti adó, valamint a jövedel­mi és vagyonadó ellen beadott fellebbezések elbírálása és általában ezen adók elsőfokú ki­vetésének felülvizsgálata tartozik. Az adófel­szólanüási bizottság határozatának meghoza­talánál nincs kötve a fellebbezésben megjelölt határokhoz, hanem ha tárgyalás során eddig még nem ismert adat merül fel, ennek mér­legelésével az adót felemelheti vagy leszállít­hatja. Az adófelszólam lási bizottság indokolt eset­ben meg nem fellebbezett elsőfokú kivetést is felemelheti, ezt azonban 1200 pengőt meg nem haladó adóalapú adózóknál lehetőleg mellőzni kell. Azon a cimen. hogy valaki az elsőfokon megállapított adókat nem fellebbezte meg, vagv hogy adóját rendesen fizeti, senkinek az adóját felemelni nem szabad. Azokat az adózó, kat, akiknek adóalapja 5000 pengőt meghalad, illetőleg akinek földbirtoka 100 hold földet, vagyonadóalapja 100.000 pengőt meghalad, ha adókivetésüket megfellebbezték, a bizottság tárgyalására lehetőleg meg kell idézni. Meg nem jelenésük azonban a tárgyalás megtartá­sát nem akadályozza meg. Ha valamely adózónak adóalapját könyv­vizsgálat eredménye alapján kell megállapíta­ni és az adózó a tárgyalás során a könyvvizs­gálat eredményét kifogásolja, indokolt esetben a bizottság köteles a könyvvizsgálatot fogana­tosító könyvszakértőt maga elé idézni és meg­hallgatni. A bizottság határozatot zárt ülésben hoz. Határozatképességhez legalább négy tag kell az elnökön és előadón kívül. A bizottság hatá­rozatait szótöbbséggel hozza meg. Az elnököt mindenkor megilleti a szavazat joga. ha pe­dig az elnök szavazatával a szavazatok egyen­lően oszlanak meg. ugv az a véleménv válik a bizottság határozatává, amely az elnök szava­zatával járult. A bízottság előadója a pénz­ügvipazgatóság kiküldöttje, akit azonban sza. vaznti jog nem illet meg. Az adózó már a fellebbezésben köteles meg­jelölni azokat a bizonyítékokat, amelyekre fel­lebbezését alapitia, a felszólamlási bizottság tárgyalásának idejére azonban minden körül­mények között be kell mutatnia bizonyítékait, mert különben a bizottság fellebbezését tár­gyalás alá sem veszi. A bizottság határozatait Írásban köteles kö­zölni a felekkel, mert a határozat elleni jogor­voslat határideje nem a kihirdetéstől, hanem az Írásbeli határozat átvételétől számított 15 nap. Hofhauer Artúr. Tisztelettel hozom az igen tisztelt közönség szíves tudomására, hogy Schwartz Manó cégtől 12 évi szakmunkai működés után kiléptem 6 Tisza La­j»s körű 20 alatt (Gróf-palota) ur! divatszalont nyüoiíam, ahol kiváló munkával s mégis mérsékelt árakkal állok az uriközönség rendelkezésére. Munkát ho­zott anyagból is vállalok. ARACZKY KAROLY H avi divattudósitó Londonból Ideálisan »IDEÁL« mos, fest, tisztit! Olcsó árak! üzem: Batthyá­nyi ucca 2. sz. (Stefánia-sétánnyai szemben) DIVATOSEVEGÉS —r ^ Az őszi anyagokról 1934 őszi divatkelméi a bolyhos felületű, egészen puha, lazaszövésü szövetek. Nagyon hasonlít a tavaly annyira felkapott angorához. Úgyhogy azok a hölgyek, akik tavaly angora-ruhát csinál­tattak, nyugodtan hordhatják mint elegáns ruhát az idén is. A váciuccai kirakatok, a belvárosi di­vatszalonok televannak ilyen puha angol délelőt­ti és délutáni ruhákkal. Ezeken van az idén a hangsúly. Sokkal fontosabb, hogy egy elegáns nő garderobjában angol szövetruhák szerepeljenek; mint selymek. Látogatásra, esti baráti összejöve­telekre a legelegánsabb. Divatszin: a zöld minden árnyalata, a barna és egy uj borvörös szín, az úgynevezett tuüpe noir. Azután természetesen a fekete. Parisban egy elegáns nő szekrényében négy-öt fekete ruha sze­repel. Ez jól áll kövérnek, soványnak, fiatalnak, öregnek egyaránt A díszítése is a legkönnyebb, majdnem minden szin megy hozzá. A szövetruhákon kívül rengeteg bársonyt lát­tam. Egy belvárosi divatcég 18 féle bársonyt mu­tatott. Sok a kordszövésü bársony is, ez meglehe­tősen olcsó áron kapható. A későbbi divat favorit­jai a fémszálas anyagok, nagy délutáni ruháknak, kis estélyi toalettekre veszik. Ugyanezen célnak fele meg a tavaly már annyira felkapott celophan­nal átszőtt anyag is. Nem szabad elfeledkeznünk az idei divat legfelkapottabb anyagáról: a taftról. Kabátokra főleg puha, omlós anyagok mennek, nemkülönben a duftin és a bársony, sokkal keve­sebb posztó. A színek itt is megfelelnek a ruha színeinek, de nem győzöm ismételni, hogy a fekete itt is a legnagyobb divat DéleWtti ruhákhoz nagy választékban láttam tri­kóanyagokat a legfantasztikusabb variációkban: tarka, egyszínű, csíkos. Nagyon kényelmes és praktikus viselet. Dévainé Erdőé Böske. Az őszi újdonságok, kabát, kostüm és ruhakelmék, összes különleges anyagok gazdag választékban rakiáron vannak BINETE BARNA szövet és selyemkülönlegességek áruházában Mintákat bérmentve küldünk. BUDIPEST, V. Deák Ferenc u. 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom