Délmagyarország, 1934. szeptember (10. évfolyam, 197-221. szám)
1934-09-07 / 202. szám
D É L'M AGYAR OR SZXG 1934 szeptember 7: Az olasz hifsi halottak hétfői exhumálása (A 'Délmagyarország munkatársát) Megírta a Délmagyarország, hogy a honvédelmi miniszter leiratban közölt értesítése szerint szeptember 10 -ón, hétfőn exhumálják a szegedi hősi temetőben az oda eltemetett 52 oksz hősi halottai, akiknek földi maradványait az olasz kormány hazaszállittatja Itáliába. Dr. Pálfy József polgármester már érintkezésbe is lépett a szegedi vegyesdandárparancsnoksággal, hogy megtárgyalja annak a kisebb ünnepségnek a részleteit, amelynek keretében megtörténik majd hétfőn a kegyeletes aktus- A polgármester megtette a szükséges intézkedéseket arra is. hogy amikor megérkezik az olasz küldöttség Szegedre. az exhumálási munkát azonnal megkezdhessék és akadálytalanul végrehajthassák. A sírokat már most előkészítik az exhumálásraAz exhumálási munkálatok előreláthatólag két óráig tartanak és mivel pontosan reggel nyolc órakor kezdődnek, tízre befejeződnek. Az ünnepély igy délelőtt 10 órakor kezdődik. A város hatóságát az ünnepélyen dr- Pálfy József polgármester képviseli, aki rövid beszédet mond, majd a város közönsége és hatósága nevében koszorút helyez el az olasz hősök hamvain. A helyőrség tiszta karát tiszti küldöttség képviseli, amely szintén megkoszorúzza az olasz katonák koporsóit. Az volt a terv- hogy a kegyeletes ünnepségen a katonazenekar is közreműködik a magyar és az olasz himnusz eljátszásával, a katonazenekar azonban neim lesz azon a napon Szegedien- A polgármester igy a Szent László levenitezenekart kérte föl közreműködésre. Mivel pedig ennek a zenekarnak a tagjai leginkább iparostanoncok, a polgármester kérelemmel fordul az érdekelt mesterekhez, hogy az ünnepély rövid idejére adjanak szabadságot a zenekarban játszó tanoncaiknak. Utcai hardaifér Kispesten Kispest, szeptember 6. Véres kardaffér történt tegnai Kispesten- Vincze Dezső folyamőr-százados este 9 óra tájban hazafelé igyekezett. A gyalogjárón nekifutott egy kerékpáros. Vincze rendreutasította a kerékjpáirost, akiiről utóbb megállapították, hogy Kalmár Antal 26 éves vasöntősegéd. Kalmár erre durva szavakkal támadt a századosraA százados fellszólitotta. hogy kövesse őt a közeli rendőrőrszemhez, Kalmár kést rántott s azzal támadt a századosra, aki enre karáot rántott és egy vágással, amely Kalmár jobbcsuklóiát érte. harcképtelenné tette. A nagy zajra tömeg sereglett össze, amely a kivont kard láttára meg akarta támadni a századost. Vincze százados azonban kivont karddal elérte a BESzKRT végállomását. A felizgatott tömeg megostromolta az állomás épületét és be akarta zúzni az iroda ajtajátKözben a helyszínre robogott a főkapitányságról kivezényelt riadóautó egy szakasz rendőrrel. akik megtisztították az állomás előtti utat- Kalmárt, akit a mentők bekötöztek, előállították a kispesti rendőrkapitányságra. Előállítottak két cmibert is az izgatott tömegből. Néhány sláger iskolacikk a sok ezej közül: Reálgimnáziumi, v. főreál, v. piarista gimnáziumi bársony diáksapka P 3.48 Madárh-uccai polg. iskolai diáksapka —.98 14 drb 6 lapos elemi iskolai füzet —.24 5 drb iskolai notesz —-24 2 drb 72 lapos pepitafedelü füzet —.24 1 üveg antracén irótinta —10 Kihuzós mintás tolltartó —.14 Palatábla 20x13 nagyság —.32 10 drb palavessző —.16 Negyedives rajztábla —-88 Ra jztábla tartó negyedíves —.78 25 drb füzetcimke —.08 5 ív kék könyvcsomagoló papír —.24 6 drb Benczúr gombfesték —.24 4 drb iskolai ecset l-es —.24 Bőr iskolai aktatáska P 3.98 Fejes vonalzó 53 cm —.42 KÉRJE MOST MEGJELENT ISKOLAI ÁRJEGYZÉKÜNKET! PÁRISI NAGY ¿RUHÁZ RT. SZBOID, CSBKONICS és KISS UCCA SAROK Hirek Az ide A Szegedi Meteorologiai Obszervatórium jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 21.8 C, a legalacsonyabb 14.6 C A barometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 763.3 mm, este 763.9 mm. A levegő páratartalma reggel 90. délben 51 százalék. A szél iránya nyugati, erőssége 3—4. A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 órakor. Időjóslat: Északnyugati légáramlás, több helyen eső, esetleg zivatar. A hőmérséklet alig változik. — A Móra Ferenc Emlékbizottság ülése. A Móra Ferenc Emlékbizottság hétfőn délután 5 órakor a városi muzeum irodájában ülést tart. A tárgysorozaton szerepel az október 1. emlékünnepség rendezésének ügye, valamint dr. L ug o s i Dömének a város hatóságához intézett beadványa, amelyben azt kéri, hogy a Móraemlékbízottság kapcsolja ki a Tömörkényi Istvánra való emlékezését célkitűzései közül. — Félára kisvasúti és autóbusz menet jegyek. A mezőgazdasági kiállítás alkalmából engedélyezett 33 százalékos vasúti jegymérséklés az ország minden városából Szeged felé szeptember 12-ig érvényben marad. Szombaton és vasárnapon újból féláru utazás lesz a kisvasuton és a városi autóbuszon Szeged irányába olv módon, hogy az ideutazás jegyével, ha a kiállításon lebélyegeztetik (íparostanonciskola. Eötvös-ucca), díjtalanul vissza lehet utazni. A mezőgazdasági kiállítást vasárnap estig tartják nvitva. Belépő jegv 20 fillér, gyermekeknek 10 fillér. — A szegedi ebkiállitás iránt igen élénk az érdeklődés. Csakis fajtiszta ebek állíthatók ki. Bejelentéseket még holnap elfogad a kiállítási iroda ("Eőtvös-ucca 2, iparostanonciskola.) Az ehkiállitáson. szeptember 8-án és 9-én nincs külön belépődíj, minden századik látogató értékes ajándékot kap. — Halálozás. U n g á r Benő. a békeidőkben közismert szegedi szállító özvegye rövid szenvedés után csütörtökön meghalt. A köztiszteletben állott urínő halála széles körben mély részvétet keltett. Pénteken kisérik el utolsó útjára. — A Délmagyarország angol nvelvtanfolya. ma. Nemrégiben fejeződött be szép eredménynyel a Délmagyarország első fonetikus angol nyelvtanfolyama, amelynek sikere után több oldalról hozzánk érkezett kívánságot teljesítve, előfizetőink részére uj kurzust indítunk. Az uj tarfolyam szeptember 15-én kezdőd'k, részvétel; díj havi 5 pengő, amely összeg jelentkezéskor az Aradí-uccai kiadóhivatalunkban fizetendő. A tanfolyam vezetője Szilágyi János, aki az előző tanfolyamot is vezette. — Istentisztelet a zsinagógában pénteken délufán 6, vasárnap reggel 5 órakor. A népiskola megnyitása vasárnap délelőtt 9 órakor. Újévi istentisz teletek: vasárnap és hétfőn délután 6, hétfőn és kedden délelőtt a régi zsinagógában 7, az újban fél 8 órakor — Leesett a fáról. Varga Imre 17 éves sző. regi fiu csütörtök délután a szőregi szivattyútelep mellett egy fáról gallyakat szedett. Közben körülbelül 10—12 méter magasságról leesett és súlyos agyrázkódást szenvedett. A mentők a közkórházba szállították. Állapota sulvos. Tettleges botrány egy tárgyaláson Budapest, szeptember 6- A törvényszék pénteken tárgyalta azt a sajtópert, amelyet Tronpauer Ilona indított Stréhm Károly százados ellen, akivel már többször pereskedett és aki azt állította egy nyilatkozatában, hogy a leány zsarolja őt. A tanúkihallgatások során botrányos jelenetek történtek. Amikor a százados feleségét hallgatták ki, Troppauer Ilona felugrott és azt mondotta nefoi: — Magát látták idegen férfivel csókolózni a moziban! Ebben a pillanatban Stréhm felugrott a vádlottak padjáról és a leányt arculütötte, ugy. hogy kalapja lerepült a fejéről. Nagy izgalmat idézett elő az inzultus- A tárgyalást felfüggesztették és osak jóval később tudták folytatni, a leány elájultSchadl elnök a két ellenfelet pénzbirsággal sújtotta. Több tawu kihallgatása után az elnök a tárgyalást elnapolta. — Kezdő ütőérelmeszesedésnél reggel eb-* gyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz ugy az alhasi pangást, mint az emésztés renyheségét megszünteti, a rekeszizom fírelk déséi csökk'üli és a magas vér* nyomást mérsékli. x Ha Rndapeste utazik, első utja legyen a fé* nyese: átalakított és kibővített Hungária-fürdőbe (Budapest VII.. Dobány-ucca 44.) menni. Itt mát reggel ft órakor nyitnak és 1.40 pengő« ért nemcsak nsegf iröd b et, hanem jól meg i< reggelizhet — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Állást kaphat a Ha« tósági Munkaközvetítőben: 2 kovács, 1 késes, kö* szörüs, 4 kádár, 2 bognár, 1 kosárfonó, 1 kötél" gyártó, 1 kárpitos, 10 cipész, 1 magyarszabó, 3 hölgyfodrásznö, 1 borbély, 1 kifutó, 2 ügynök, mindenes szakácsnők. x Kezdődő érelmeszesedésnél a természetes „Ferenc József keserűvíz ugy az alhasi pangást, mint a renyhe emésztést megszünteti és a magas vérnyomást leszállítja. x Ma zárják a gyümölcskiállUást. A kiállítás az ipartestületben még ma délután 3 óráig megtekinthető. Délután lesz a gyümölcs árverése. — A Századunk társadalomtudományi folyö* irat augusztus—szeptemberi száma érdekes és ma-» gas színvonalú tartalommal jelent meg. Kolnai Aurél, az egyenlőségi eszmének társadalomfilozó' fiai elemzését adja. C s é c s y Imre „Német szel« 'emtudomány, magyar liberálizmus" cimü tanul-» mányában a történetírásnak Magyarországon Szek-» füék által képviselt irányát bírálja, N á d a i Pál, aa iparművészet megteremtőjéről, William Morrisról ir, Vámbéry Rusztem „Dualizmus" cimü cikkében Gratz Gusztáv könyvével foglalkozik. Iskolai h r Tanévnyitó istentisztelet a középiskolai refoí* mátus tanulók részére 11-én, kedden regge 8 óra* kor lesz a Kálvin-téri templomban S/olffá*. Ourkfl Gábor hitoktató-lelkész. 1100 üres lakás és üz/etheíyisép Néhány nap előtt tettük közzé ttz adóhivatal kimutatását a Szegeden üresen álló lakásokról és üzlethelyiségekről, amelyek szama a hivata* tos adatok szerint 1100. A háztulajdonosok fa egyre sűrűbben panaszkodnak mostanában at üresen maradt lakások és üzlethelyiségek miatt, mégsem gondolt senki ilyen hatalmas számokra. Különösen nem hisznek az üres lakásokról szóló híreknek, akik lakást keresnek. Ez érthető is, mert nincs keservesebb és fáradságosabb robot a lakáskeresésnél. Nekünk azonban ugy rém* lik, hogy ugy a háztulajdonosok, mint a lakás* keresők panasza abban leli magyarázatát, hogy* a lakáskeresök nem tudják, merre van megfelelő kiaáó lakás, viszont a háztulajdonosok nem sze* reznek tudomást arról, hogy ki keres lakást*, vagy üzlethelyiséget. Pedig ennek a problémd' nak megoldása egyszerű és könnyű- Össze kett hozni a háztulajdonost a lakáskeresövel Ho* gyan? Apróhirdetések utján. Ez a legegyszerűbb és a legolcsóbb. A háztulajdonos hirdesse meg, hogy merre, milyen lakása• vagy helyisége van kiadó és mennyi annak az évi bére; a lakáskere* sö pedig hirdesse meg, hogy merre és milyen lakást keres- Igy egészen bizonyosan könnyeit és gyorsan összetalálkoznak és mindketten megszabadulnak a legnagyobb gondtól: az üre+ sen maradó lakás veszteségétől és a lakáskeresés kellemetlenségeitől. Es az egész megoldás nem kerül többe 40 fillérnél, mert ennyiért közöl a Délmagyar ország egy tizszavas apró-i hirdetést. maradék bútorszövetek árusítása, lálogjegyek vétele, kiváltott tárgyak eladása. Oroszlán ucca 6- sz. Brilliáns függői 3 karáton felül keresek megbízásból ROSENBERG ékszerész Károlyi ucca 1. 170