Délmagyarország, 1934. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-03 / 174. szám

Í954 augusztus 3. OÊLMAGyAROKSZAG Sport I Szeged FC augusztusi programja X' Szeged FC játékosai csütörtökön délelőtt kondiciótréninget tartottak a SzAK-pályán. Emiatt a szokásos kétkapus tréning pénteken délntán fél 6 órakor lesz. Mivel a ketkapus tré­ningre nincs ellenfele a Szeged FC-nek, a ve­zetőség felkéri az amatőr .játékosokat, legyenek ellenfel ei csapatának. Áz amatőr játékosok dressz kivételével teljes felszerelést hozzanak magukkal. A Szeged FC vezetősége tegnap telefonon tár­gyalt Herzog Edvinnel, a Bocskai képviselőjé­vel a BSK fogadása tárgyában. A Bocskai kép­viselnie különböző feltetelekhez kötötte a bel­grádi rsapat fogadását. A Bocskai mellett az Attilával és a Phöbusszal is tárgyal a vezető­ség. Az augusztusi német tura kötleveleit csütörtö­kön megkapta a Szeged FC vezetősége, ezcrl az már véglegesnek tekinthető. Eddig négy mér. kőzése van a Szeged FC-nek: Bonn, Hagen, Remscheid és Husten. Az első mérkőzés augusz­tus 19-én lesz Bonnbann. az utolsó 26-án Hus­tenben. A jelek szerint azonban a német tura még három svá jci mérkőzéssel kibővül. A tura nem tarthat tovább 30-ikánál, mert szeptem­ber 2-án már az Attila elleni bajnoki meccsét keli lejátszania a Szeged FC-nek. tt A ..Vidéki blokk Jól értesült helyről származó információnk szerint az egységes szegedi front határozata alapos meggondolásra késztette a „Vidéki blokk" vezetőit, akik már nem néznek olyan opthnisztikusan az augusztus 11-i rendkívüli közgyűlés eredménye elé. Hir szerint belátták, hogy ellenségeskedéssel csak elmérgesitik a helyzetet, holott a gyengülő déli futballon csak egységesen lehet segíteni. Egyelőre az a hely­iset. hogy állitólag ismét összeül a „Vidéki blokk", de hogy azon miről fognák tárgyalni, azt vidéki informátorunk sem tudta megmon­dani. Kétségtelenül nagy meglepetést keltett Sze­geden az a hir, hogv Hódmezfrvásárhdv csak végreha jtó szerve a „Vidéki blokknak", az Kecs­kemét rágalmazására alakult meg. A kecske. ugv látszik, még mindig nem hídnak belenyugodni az elvesztett bajnokságba, ezért kezdtek akciót a DLASz vezetősége ellen, amely pedig szabályszerűen járt el az ügyben. Mindenesetre üdvös volna, ha sikerülne az ellentéteket áthidalni. A vidéki egyesületeknek kell engedményeket tenni, mert be kell végre egyszer látniok, hogy a szegedi egyesületek a jelenlegi helyzettel járó anyagi megterheléseket nem bírják el. Nem lehet feltételezni, hogy a vidéki egyesületek, amelyeknek szintén tehet­séges vezetőik vannak, ne helyezkedjenek a sportszerűség álláspontjára és he igyekeznének békét teremteni a sportbelileg hanyatló déli ke­rületben. Fürst György főtitkárnak, a T>LASz-hoz szó­ló hároméves szerződését az országos elnökség tegnapi ülésén érvényesítette. Szőke és Szakály (SzTK) résztvesz a vasárnap Budapesten megrendezendő országos dekatlon­bajnokságban. Az ifjúsági pentatlonbajnokságban a védő, Ketter (KEAC) ís indul. Bukoveczky a Bocskaiban? Megírta a Délma­gyarország, hogy Bukoveczky Mihály, a KF.AC játékosa, a napokban Debrecenben járt és Her­zog Edvinnel, a Bocskai képviselőjével tár­gyalt. A tárgyalások igen kedvező mederbe ha­ladnak, erre vall az a magánértesülésünk, amely szerint Bukoveczky feltételeit a Bocskai elnöksége elfogadta. Informátorunk szerint Bu_ koveczkynek a Bocskaihoz való szerződését Debrecenben elintézettnek tekintik. Vasutas—Sz. Máv. másodosztályú vizipólóm^r­kífzés lesz vasárnap Szolnokon. A mérkőzés győz­tese lesz a másodosztályú bajnok. Az atlétikai szövetségben neheztelnek Stumpfra, a KEAC magasugró bajnokára, hogy a Pestvidék elleni versenyen nem vett részt és távolmaradását meg sem indokolta. Beszéltünk az ország második magasugró jávai, aki kijelen­tette. hogy betegsége miatt nem utazhatott Ceglédre. Nagyon sajnálná, ha távolmaradását félremagyaráznák, mert mindig készséggel állt a déli kerület rendelkezésére. Szombaton Bu­í dapestre utazom, — mondotta —, hogy vasár­nap az FTC Springer-vándordijas versenyén résztvegyek. Remélem, az olaszok elleni magyar csapatnak én is tagja leszek. Dr. Wanie András ellen fegyelmi eljárást in­dított a szövetségi kapitány, mert a szerdai pró­baversenyen nem vett részt. Egyes hirek szerint Wani«» emiatt ki is marad a 4\200 méteres sta­féta£o'- Beavatott helyről származó értesülé­sünK szerint azonban dr. Wanie mégis megy Magdehurgtwb mert a szövetségnek szüksége van rá. Wanie egvébként igazolni fogja, hogy hivatali elfoglaltsága miatt nem vehetett részt a triálon, amelyen Székely ugyanolyan időt úszott, mint ő a legutóbbi pesti tartózkodása alatt. Az úszószövetség bizonyára megfontolás tárgyává teszi a Wanie-ügyet. összeállították azt a csapatot, amely Szegedi kombinált néven a hódmezővásárhelyi váloga­tottal fog mérkőzni vasárnap. A csapat a kö­vetkező: Tóth (SzTK) — dr. Karácsonyi, Tóth III (KEAC) — Baróti (SzAK), dr. Herczeg (KEAC) (Bánsági Vasutas), Fixmer (StTK). — Tóth II. (KEAC), Sajtos (Vasutas), dr. Wahl (SzAK) (Bausenvein), Heim I. (SzTK), Korom (SzAK). Tartalék: Mezei és Török (SzTK). A csapat vasárnap délután 2 órakor a rókusi ál­lomásról utazik el. Egy profikombinált csapat vendégszerepel va­sárnap a déli kerületben. Orosháza egy kombin áll csapatot kért a PLASz-tól, amely a következő ösz szeállitásu gamiturát küldi le Orosházára: Kutas: — Korányi I., Papp — Laky, Somlai, Lázár — Mi kes, Avar, Székely, Toldi, Déri. Fehér Jánost, a Bístya, majd a Szeged FG voll hátvédjét visszaamatörizálták. Fehér a budapesti UTSE-hez kérte leigazolását. Harmat a KAC-ban? Szegedi sportkörökber nagy meglepetést keltett csütörtökön az a hir hogy Harmat, a Szeged FC volt játékosa nem a szegedi Postásba, hanem a Kereskedel­mi AC-hoz megy. Mindenki biztosra vette, hogy Harmat, akinek a közeljövőben telik le a visz­szaamatörizálási ideje, a Postás játékosa les2 annál is inkább, mert a Szeged FC-től való el­távozása óta a másodosztályú csapatnál trení­rozott, sőt ennek a révén állásban is volt. A klubból való távozását, a kiszivárgott hírek szerint az okozta, hogy Harmat teljesíthetetlen követelésekkel állott élő. A KAC értesülve a Harmat a Postás között felmerült ellentétek­ről, tárgyalásokat kezdett a játékossal. A meg­beszélések ugy lászik. eredménnyel jártak, mert Harmat a közeljövőben Kecskemétre tá­vozik. ahol átigazolási idejének leteltéig tréne­•jc lesz a KAC-nak. amely a második ligá­ban szeretne játszani. 11 esapat, 150 versenyaö indrf az SzTK által a szegedi szabadtéri játékok alkalmából szombaton és vasárnap megrendezeadő országos eéllövö ver­senyén. , . P. SzaW (Újpest) a Phöbusboz saeráWött. Úszóverseny a makói strandom. A Makói Atléti­kai Klub angusztus 12-én, vasárnap úszóversenyt rendez a strandon s e célból azzal a kérelemmel fordult a városhoz, hogy a vasárnapi strandolók­tót 10 filléres pótdijat szedhessen. A gtrandbizott­ság az úszósport fejlesztésének érdékeire való fi­gyelemmel az engedélyt megadta azzal, hogy az úszóverseny lebonyolítása a rendes strandhaszná­latot iww zavarhatja. É* "|| ' szükségletét vegye Csillár SCH6NBRUNNJ. Villamossági vállalatánál, Korona wcca 15. Minden­nemű viilamos munkáinál hivja telefonon a 24 34-et. sw MNMMMMWMMM^^ MM«MNMMMMM Szegeden költse el pénzét! I IZIIIÜ kereskedik és iparosok megbízhatók és versenyképesek. FÉRFIINGEK készen és mérték szerinti leqjobb minőségben, nagy választékban LAMPEL és HEGYInél A>9 ÁlrtVA* vásárlásnál, ja vi­Vid) tSKfZtSr tásnál, eladásnál fejj fordul'On bizalommal TÓTH óráshoz, Kölcsey ^^ ucea Tisztviselők, nyugdíjasok előleg nélkül sáaáro Inalnak r é S z I « t r • ABC utalvánnyal -Rádiót 0 Csillárt 1 írógépet ••Kerékpárt Kelemen Mártonnál. Kelemen ucca 11. sz. Fóp»sta mellett Fűzők, ernyők, nöídivat cikkek legjobb, legolcsóbb beszerzési forrása Xáldor J. és Tsa cég Szeged, Kárász H.6. BÚTORT, KftRPITOSBIOlkAT Jólís eicsún W E8NERNÉL, Klauzál téri. fiutó- és motorkerékpárolaj amerikai minőség, lénye- Dúl* UÜmnC cés" geson leszállított árban II1111 VllllltlS nél ki­váló Mikszáth Kálmán ucci szám Magas áron beváltom E53«E ját, ha náiam nAra^en József vii­cseréli be ujja. KWJilCK lány szere­lő mester, Tisza Lajos körül 39. szám. Jégszekrény ^golkc'00.b; Fürdőkád Feketénél Vízvezeték Kossuth L sugárút 18, sz. AMNY, EZÜST, BMIXIÁNS ÉKSZEREK — DÍSZTÁRGYAK nB?l£*K9-n él. Kelemen ucca II. KLI'^iM legolcsóbban, legmegbízhatóbban. KETTSHG LAJOS DIVATÁRUHÁZ » PÜSPÖKBAZÁR REDiNYiS TOLLTARTÓ praktikus olcsó, tetszetős. Gyártja és árusítja WIRTN ÉS RENOEY Széchenyi tér 6. Kéziiminkafonalak ? legolcsóbb beváBárlási helye a Fischer „Kézimunkaház" Kölcsey u.10. J » \

Next

/
Oldalképek
Tartalom