Délmagyarország, 1934. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-29 / 194. szám

SS D E CM7ÍG7Ä R O R S2A G TQTf augusztus 29. MARKOV1CS MÁR MEGKAPTA STANDARD, ORION, PHILIPS ,TRT. RÁDIÓKAT I Mabh wm Fissá Laios körút 44. Kérien dütalan bemutatást. Telefon: 30—20. Nagg megdöbbenést kelteit az ellenzéken a kisgazdapárt választójogi tervezete Egységes ellenzéki frontra van szükség a titkos választójog meg­mentése érdekében (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Po­litikai körökben nagy meglepetést, sőt meg­döbbenést keltett az egyik esti lap cikke, amely­ben leleplezi a kisgazdapárt törvényjavaslatá­nak tervezetét a titkos választójogról. Ez a tör­vénytervezet mindennek mondható, csak az el­lenzéki felfogást fedő javaslatnak nem. A tervezet fiir szerint többek között azt tartalmazza, Fogy az eddigi kétévi egyhelybenlakást — hat évre emelnék fel és nem volna választójoguk azok­nak, akik egy éven belül közsegélyben, vagy akár — inségmunkábnn részesültek. A tiz kép­viselővel rendelkező pártoknr.k nem kellene ajánlás, ellenben a többieknek nem csak ezer ajánlásra volna szükségük, az indulásra, ha­nem azt is igazolniok kellene, hogy a párt lis­táit — legalább tiz törvényhatóság kerületben ajánlották. Külön „prémiumot" biztositana ez a javaslat annak a pártnak, amely — a man. dátumok többségét elnyerte. A tervezet a lelep­lezés szerint egyszerűen nullifikálná a legnagyobb töredék­szavazaton alapuló kisebbségi man­dátumokat. Munkatársunk érdeklődött az ellenzéki poli­tika egyik veztő egyéniségénél, aki a követke­zőket mondotta: — A kisgazdapárt választójogi javaslata nemcsak visszaélésekre, hanem a legelitélen­dőbb korrupcióra is alkalmat ad. Lehetetlen elképzelni, hogy a miniszterelnök ilyen javas­latokba belemenjen. Valószínűnek tartják, hogy a kisgazdapárt csütörtöki értekezletén már azokról a módoza­tokról fognak beszélni, amelyek alkalmassá teszik a helyzetet arra, hogy a kisgazdapárt­ból kiváló frakció önálló életét él jen. Ellenzéki körökben éppen a kisgazdapárt magatartása miatt felvetődött az a gondolat, bogy a baloldali ellenzéki pártok együtt­működésére volna szükség. Ugy értesülünk, hogy a pártonkívüli képvise­lők részéről meg is indultak a pubatolódzá­sok és minden remény megvan arra. hogy a kö­zeljövőben a pártonkívüli képviselők, valamint az ellenzéki polgári pártok közös nevezőre hozzák felfogásukat Sokéves szünet után szeptember közepén ismét meMul a munka a Czinner-szalámigyárban (A Délmagyarország munkatársától.) X Ti- i sza Lajos-körulon évek óta üresen áll egy ha- ' talmas gyártelep: a volt Czinner.szalámigyár. Ezt a telepet évekkel ezelőtt P i c k Jenő vá­sárolta meg és azóta a gyár nem működik. Ér­tesülésünk szerint a jövő hónapban ismét meg­indul a gyártelep falai között a szalámigyártás, mert Pick Jenő ezt a telepet is beállítja az üzembe. A szegedi iparhatóság Pick Jenő részére már ki fs állitotta a telepengedélyt. 'K volt Czinner­gyár a jelenlegi Pick-gyár kapacitásának kö­rülbelül a felét fogja tudni produkálni, ami azt jelenti, hogy mintegy 200 munkás nyer ott elhelyezkedést. 200 munkanélküli kenyere a mai nehéz időkben rendkívüli nyereséget je­lent. A Czinner.gyár üzembehelyezése — érte­sülésünk szerint — azért vált szükségessé, mert a jelenlegi gyár a keresletet nem tudja száz­százalékban kielégitenL MIQS Davles angol munkáspárti képviselő, a reviztóbaráf angol kepvlsem parlamenti csoportsának egyih vezetote szeptember 16-án előadást tart Szegeden (A Délmagyarország munkatársától.) Meg­irta a Délim gyarorszag. hogy a szegedi Ide­genforgalmi Hivatal szeptember 16-ára, ami­kor a volt 4-es huszárok Szegeden rendezik meg országos ezredünnepüket, nagyobbszabá­su program összeállításán dolgozik. A program rrosl érdekes eseménnyel bővül': a Revíziós Li­gától érkezett értesítés szerint ezen a napon jön Szegedre és tart előadást Rhvs Davies angol munkáspárti képviselő, a revizióharát angol képviselők parlamenti csoportjának egyik lel­kes vezetője. Az Idegenforgalmi Hivatal azt tervezi, hogy a 16-án rendezendő szórakoztató program jövedelmét a szegedi újságírók jóléti JO FILMET olcsón vásfctolh&t LIEBMANN I lâtszeréeznôl 34 Kelpmen nena 12. alapjának juttatja. A program megvalósításá­nak első és legfontosabb előfeltétele az, hogy a Máv. engedélyezze a 16-ára kért filléres vona­tok indítását. Az Idegenforgalmi Hivatal a kérelem támo­gatására dr. Veress Gábor Máv. igazgatót kérte föl, akihez az alábbi levelet intézte: „Méltóságos Urunk! Mindenekelőtt hálás köszö­netünket fejezzük ki Méltóságodnak azért a szí­ves jóindulatáért és támogatásért, amelyet különö­sen a Szabadtéri Játékok tartama alatt, a filléres és Madéch-vonatok indításának megkönnyítésével Szeged idegenforgalmi érdekei iránt tanúsítani szí­ves volt. Kérjv , kegyeskedjék ezt a jóindulatát és irániunk való hajlandóságát ezután ií meg­őrizni. Ne méltóztassak rossznéven venni, ha segítségét most újból igénybe venni kényszerülünk. A múlt hét elején beadványt intéztünk a Máv. Igazgatósá­gához, amelyben nagyobb vidéki városból filléres vonat engedélyezését kértük. Erre a napra olyan. programot állítottunk össze, amely méltán nevez­hető országos jelentőségűnek. Nemzetközi sport­mérkőzést, a volt 4-es huszárok országos ezred­napját és egy nagyszabású kerti ünnepséget ter­veztünk, amelynek tiszta jövedelme a szegedi új­ságírók jóléti intézményeinek céljait szolgálná. Mindezekhez járul továbbá, hogy a Revíziós Liga erre a napra hívta meg Szegedre a magyarbarát angol képviselők csoportjának egyik jelentősebb tagját, Hhys Davies munkáspárti képviselőt, aki a városháza közgyűlési termében tart előadást az angol magyarbarát mozgalom ujabb eredményei­ről. A kapott értesülések szerint az angol képvise­lőt szegedi útjára a Revizióa Liga vezetősége majdnem teljes számban és számos országgyűlési képviselő kiséri eL Mindennek megvalósítása azonban csak akkor válik lehetségessé, ha a Máv. valóban engedélyezi a kért filléres vonatokat és erről az elhatározásá­ról hivatalunkat a lehető legrövidebb időn belül értesiti, hogy módunkban álljon az elkerülhetetle­nül szükséges propaganda-tevékenység és az ün­nepségek megrendezésének meglehetős nagy mun­káját a kellő időben megkezdeni. Miután félünk, hogy ennek a diszes és országos jelentőségű ünne­pi programnak ellenére iés ellenére annak, hogy erre a napra semmilyen más város semmitéle ha­sonló akciót nem terve«, a kért filléres vonatok engedélyezése mégis akadályokba fog ütközni: tisztelettel kérjük Méltóságodat, támogassa ezt a kérelmet a Máv. igazgatóságában és legyen se­gítségünkre abban, hogy már eddigi munkánk és anyagi áldozataink a vonatok elmaradásának kö­vetkeztében ne vesszenek kárba. Meggyőződén sünk, hogy ezzel a kérelemmel a Máv. érdekeit is szolgálják, mert bizonyosra vesszük, hogy minden engedélyezett városból, de legelsősorban Buda­pestről, nagyszámú utas jelentkezik az egynapos szegedi kirándulásra. Ezzel a segítséggel Méltósá­god nemcsak a város közönségének osztatlan há­láját, hanem a szegedi ujságirók köszönetét ls oda­sorozhatná a város eddigi hála-megnyilvánulása* közé, amivel egyik legjobb barátjának adózott." Csak eredeti STYRIA kerékpárt és világhírű REITHOFFER {gumit ve. gyen, mórt árban és minőségben vezet. íjunif Pftter mmm Híd o. ti Izgalmas közgyűlés Debrecenben Debrecen, augusztus 28. Izgalmas közgyűlést tartott kedden délután Debrecen törvényható­sági bizottsága. Szenvedélyes felszólalások hangzottak el Vásáry polgármester felfüggesz­téséről. Baltazár Dezső, Hegymegi Kiss Pál és Györki Imre felszólalása után izgalmas jelenet következett. 15 városatya kiséretében megjelent a teremben a felfüggesztett polgármester, mire a baloldalon hangos tüntetésbe kezdtek. A vá-» rosatyák a Himnuszt énekelték, a köztrvülés féL beszakadt, mindenki felállott a helyéről. Az izgalmas, lelkes tüntetés után felfokozott atmoszférában folytatták a közgyűlést, végül is a többség — tudómásul vette a polgármester felfüggesztéséről szóló belügyminiszteri leira­tot. T&rl rn»nw, eiüsí, zéïo«lîe0n»e­vmtis ! " o r », *Ks*ert«»tMs«K «*mors»n.n(on<osan,o!rsrtn TAT« öaüás rísilelre. ABC ntülvAiiifon el01 nClhOl. Sehol olcsókban! SSS^-JE gyermekkocsik gumi és szerelékek részletre is. — N agy Javítóműhely SzánlóSándoi űéörakl.ára. Kiss Dávid-palota KI.»»,-«;«« a

Next

/
Oldalképek
Tartalom