Délmagyarország, 1934. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)
1934-08-26 / 192. szám
4 D 1LM A G y A R C 2 S L A tí 1934 augusztus 26: Intézeti fiu- és íeánykelengye készen és mérték után legolcsóbb árban Cg* lampel és Hegyi cégnél. Tísia laios körút la magának híveket, a választás után megfeledkezett erről az Ígéretéről. Érdekes, hogy azok az indítványok, amiket mi 1929 óta előterjesztettünk a közgyűlésen, a velünk szemben álló külvárosi párt programjában most előfordul, pedig akkoriban ellenünk fordultak és leszavazták javaslatainkat. Most egyszerre bölcsek lőttek a jobboldali törvényhatósági bizottsági tagok ós amit mi évekkel ezelőtt kértünk1 a Veresdcs-ucca rendezését, feltöltéseket, a Kolozsvdri-tér rendbehozdsát stb. stb.- most a jobboldal is egyszerre sürgeti, öt év alatt elkoptatták a külvárosi párt nevét, de lehet, hogy ui cégért fognak kitalálni, hogy a választókat a imagük táborába csődítsékAzzal fejezte be szavait Lájer Dezső, hogy a szociáldemokrata párt minden körülmények főzött felveszi a vdtasztdsi küzdelmet ötudlóan. • A nagy figyelemmel kisért gyűlés Papdi Márton zárószavalva! ért végetRészletre Is legelőnyösebben vehet kerékpárt, gramofont, rádiót Déry gépáruházban 1&XLX2SS&,. Klebelsberg elgondolása, Kertész K. Róbert tervei és az alsóvárosi templom jubiláris éve (A Délroagjarország munkatársától) Megírta a Délmagyarország, hogy a szegedi ferencrend nagy lelkesedéssel készül az alsóvárosi Mátyástemplom nevezetes jubileumának megünneplésére. Ezzel kapcsolatban Berzenczey Domokos műszaki főtanácsos, a mérnöki hivatal vezetője, a következőket közölte velünk: — Boldog emlékű gróf Klebelsberg Kuno Szeged iránti nngy szeretete és a várossal kapcsolatos minden körülményre való figyelme kiterjedt az 1938. esztendőben bekövetkező nevezetes évfordulóra is. Mátyás király születésének 500 éves fordulója alkalmából nagy tervei voltak az alsó*városi templommal kapcsolatban, amely templom iránti különleges érdeklődését már megelőzőleg is értékes adományokkal tanúsította. A bambergi dóm híres Szent István szobrának és a bautzeni Mátyás-emléknek Másolataival gyarapította a templomot. — A jubiláris évforduló alkatmából egészei különleges és nagyszabású elgondolás született meg. Az alsóvárosi templomot ebből az alkalomból nemcsak resturálni kívánja, hanem az egész Mátyás-teret a Hunyadi-kultusz speciális színhelyévé kivánta kiképezni. Ebből a célból megbízta Kertész K. Róbert államtitkárt, a kiváló tervező művészt a tervek kidolgozásával. Ezeket a terveket majdnem teljesen kész állapotban volt alkalmam látni, azok megvalósulásuk esetén Szegedet valóban egy világra szóló nevezetességgel gyarapították volna. A tér művészi kiképzésében a Hunyadi ház minden nagynevű tagja megfelelő szerepet talált volnn különféle változatos műalkotásokkal. Hunyadi János, Mátyás, László, Szilágyi Erzsébet. Szilágyi Mihály, Kaplsztrán János és a kor más nevezetes egyéniségei szerepeltek volna a kornak megfelelő környezetben és elrendezéssel. örök kár, hogy ez a nagyszerű elgondolás a viszonyók nagymértékű megváltozása folytán á maga eredeti elgondolásában nem jöhet létre. Ez az azonhan nem jelenti azt, hogy a nagyszerű terviről egvszersmindenkorra le kéli mondanunk, azok megvalósítására talán még elkövetkezik ez idő. Mindenesetre szükséges és fontos volna, hogy a város Kertész államtitkár urat felkérje arra,hőgy az általa készített terveket bocsássa a város rendelkezésére és engedje meg, hogy a város azokat felhasználhassa. A városnak azután módjában volna a tér rendezését ezen tervek alapulvételével megindítani és a tervszerinti létesítményeket fokról-fokra, ugy, amint azt az anyagi lehetőségek megengedik, megvalósítani. Az az előnye mindenesetre meglenne ennek az eljárásnak, hogy nagyszabású és művészi elgondolásu terv szerint történne meg a tér rendezése és annak fokozatos ki1képjíése nem ötletszerűen, hanem eredeti elgondolás szerinti lépésekkel. Fiu- és leánykaruhák. Kabttok. Kötények. Intézeti rukák. 15 éves korig Dr. Vajtáné Fonyó Piri kéSZ B»eriB8llruhanemllek árusítása Szeded,Tisza L.-körut 38., it. e. Magyar tanszéket állítanak fel a temesvári teológiai főiskolán, mert á^ispapok nem tudnak magyarul (Budapesti tudósítónk telefonjelentése-) Temesvárról jelentik: Pacha Ágoston megyéspüspök elrendelte, hogy a temesvári papnövelde kispapjainak meg kell tanulrúok a magyar nyelvet. Evégből a teológián magyar tanszéket állítanak fel, melynek vezetésével Kün Péter teológiai tanárt bízta meg. E rendelkezésre azéft volt szükség, mert a teológiai főiskolán a növendékek jórcsze német anyanyelvű• Vihar a »Magyarság« kiSrül Budapest, augusztus 25. Ismeretes, hogy M i1 o t a y István sorozatos ellentétek miatt kivált áz általa alapított „Magyarság" cimü lap kötelékéből. A változást a lap szombati számában be is jelentette. Milotay most uj lap indítására készül, amelyet „Uj Magyarság" cimen készül megjelentetni. A kiválás es a lapinditás körül érdekes vihar támadt — erre világit rá az a nyilatkozat, amelyet szombaton este adott ki a MOT. A nyilatkozat a következő: ,.A Független Kisgazdapárt a következő nyilatkozat közzétételére kérte fel a Magyar Országos Tudósítót: — A Magyarság mai számában vezető helyen Milotay István kiválásával foglalkozik és ebből az alkalomból a független kisgazdapárt egyrésze ellen azt a valótlan vádat emeli, hogy kárbozatos bujtogatást folytat a magyar középosztály ellen. A párt ezért a rágalomért haladéktalanul megteszi a büntető feljelentését a „Magyarság" ellen. Addig is, amig a „Magyarság" felelős tényezőivel szemben a megfelelő megtorlás elkövetkezik, a független kisgazdapárt nyugodt lélekkel b'zZa az egész magvar közvéleményre eddigi munkájának megítélését." Kél véres dráma Ploesiioen Ploesti, augusztus 25. Bar el u pénzügyígazgató esztendők óta udvarolt egyik hivatalnóknőjének. Már többször megkérte a kezét, de a leány visszautasította az öregedő embert, aki erre felkereste a leányt lakásán és a leány szü. leinek szemeláttára agyonlőtte magát. Azonnal meghalt. Ploestiben szombaton délelőtt véres családi dráma is lejátszódott. Barbulescu György bukaresti ügyvéd Ploestibe utazott, hogy pénzt kér jen kölcsön ott élő atyjától, aki ezt megtagadta. Erre heves szóváltás támadt. Az ügyvéd pisztolyt rántott és atyjára célzott. Ebben a pillanatban eléje ugrott Miklós nevü öccse, hogy megvédje apjukat. Az ügyvéd kétszer egymásután rálőtt öccsére, aki összeesett és a kórházban meghalt. Az ügyvédet letartóztatták. A Szeged FCgyőzeSme Németországban Lüttringhausen, augusztus 25. A Szeged FC vándorcsapata szombaton a B. W. Lüttringhausen csapatát 5^1 (3:1) arányban győzte le. A szegedi csapat igen szép játékot mutatott. Európa-rekord az atlétikai basnokság első napján Budapest, augusztus 25- A MANSz szombaton délután a BESzKÁIíT-pályán rendezte Magyarország ezévi atlétikai bajnokságainak első részét. Az eredmények közül kimagaslik Kovács BBTE 200 méteres gátfutásban elért 23.7 mp-es Európa és magyar rekordja. A verseny részletes eredménye a következő: 100 m. futás. Bajnok Sir BBTE 10.6. 2- For gách UTE 10.7- 3. Gyenes MTK 10-7. 800 méteres futás• Bajnok Szabó MAC 1:56.5. 2- Ignátz BBTE 1:58-1. 3. Margó BBTE 1:56.5. 5000 méteres futás. Bajnok Szilágyi MTK 15:26.1. 2- Görög UTE 15:24-8. 3. Esztergomi UTE 15:37. 200 m. gátfutás. Bajnok Kovács BBTE 23.7 Európa és magyar rekord! 2. dr. Héjjas BESzKÁRT 25-4- 3. dr. Obitz B5AC 26. Távolugrás. Bajnok Domobváry UTE 733 om, 2- Megyeri PEAC 729 om 3- Hubai PEAC 692 om. Ruáugrás. Bajnok Zsuffka MAC 3.80 m, 2. Bácsalmássy BEAC 3.60 m, 3- Hadházy BEAC 3-50 ra. Gerelyvetés. Bajnok Várszegi MAC 65-15 m. 2. Farkas BEAC 60.24. 3- Csányi TFSC 57.63. Gazdavédelmi rendelet Jugoszláviában (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Belgrádból jelentik: A jugoszláv minisztertanács uj rendeletet fogadott el a jugoszláv mezőgazdaság védelméről A rendelet értelmében a gazdák a bankokkal és a magánosokkal szemben fennálló tartozásukat 12 év alatt fizethetik. A bankoknál fennálló tartozásra 6 százalék kamat mellett a töke 1 százalékát, a magánosoknál lévő tartozásra a tőke 2 és fél százalékát kell megfizetni az első évben 3 és fél százalék kamat mellett- Ez a rendelet nem terjed ki az állammal és az állaitni bankokkal szemben fennálló tartozásokraAz idő A Szegedi Mefteoróloglai Obszervatórium jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 28.0 C, a legalacsonyabb 18.4 C. A barométer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 761.9 mm, este 760.8 mm. A levegő páratartalma reggel 78, délben 65 százalék. A szél iránya északnyugati, erőssége 2—3. A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 órakor. Időjóslat: A nappali hőmérséklet kissé emelkedik, több helyen, valószínűleg eső vaav zivatar lesz.