Délmagyarország, 1934. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-22 / 188. szám

T954 augusztus 22. DÉI. MAGYARORSZÁG 3 25 EZER IDEGEN (A Délmagyarország munkatársától.} A Máv. szegedi üzletigazgatósága most állitatta össze a nyári filléres vonatok forgalmára vonatkozó kimutatást, amelynek Szegedre vonatkozó ada­tait közölte a város idegenforgalmi hivatalával­A vasút hivatalos kimutatása szerint junius 1-től augusztus Víg 2327 filléres utas érkezett Sze­gedre, főképen Budapestről. A szabadtéri játé­kok két hétéi ó. a vasút külön kimutatást készí­tett- A kimutatás szerint Budapestről Az ember tragéáiája szabadtéri előadásaira hat filléres, il­iet- e MadácV vonat érkezett és 10.400 utast ho­zott. A vidéki Madách-vonatokkal 3300 vendég érkezett. A Máv- kimutatásában nem szerepelnek a fél­áru vasúti keávezménnyel érkezett vendégek. akiknek számát a hozzávetőleges becslés a sza­badtéri játékok két hete alatt közel ötezerben állapítja meg. lAnnak a vendégtömegnek a számát pedig, amely autókon, autóbuszokon, autócarokon, kocsikon jött Szegedre, hogy meg­nézze Az ember tragédiája Dóm-téri előadását, még hozzávetőlegesen sem lehet ebben a pilla­natban megállapítani de kétségtelennek látszik, hogy a világhírűvé vált ünnepi játékok több. mint huszonötezer iáegent hoztak Szegeáre. Ha — nagyon szerényen — feltételezzük, hogy minden idegen látogató Szegeden- a közlekedési költsé­geken kívül átlag öt pengőt költött el, akkor a város gazdasági életébe a szabadtéri játékok legalább 125.000 pengőt hoztak. Befőttes, babos és uborkás üvegei az ísg^i^Sw^rorf -MI ^••iwJíiitAiHii jiiiiZiLjr . * ^ír utón rá is találtak- Akkor is óra volt a kezében: és állandóan azt nézte. Közben messziről hal­latszott a vonat dübörgése- Ekkor Farkas meg­szólalt: — Már későn jöttetek! — és elmondotta, hogy mit csinált. Arra kérte társait, hogy vigyék a rendőrségre. így is történt­Megbilincselve vezették a kedái főtárgyalásra a merénylő kereskedősegédet. Jól szabott barna ruhát, stuccolt bajuszt viselt. A fogságban meg­hízott. Exaltált ember benyomását kelti a né­zőben- Az elnök kérdéseire kijefentette, hogy ai cselekményt elkövette ós ezért bűnösnek érzi magát. Elmondotta ezután., hogy nem volt szán-* dekában az utasok életére törni, ő csuk egysze­rűen ki akarta siklatni a vonatot, áe azt sem tudja, hogy miért- Aznap igein rossz hangulatba ti volt, ivott is, sokat cigarettázott és idegei fel voltak zaklatva. Elismerte, hogy többizben gon­dolt ezt megelőzőleg a merényletre, de aznap nem volt szánáékában elkövetni. Elutazása előtt barátnőjét is invitálta ki a tanyára, ezért sem akarhatott aznap merényletet elkövetni. Tény azonban az, hogy öngyilkossági gondolatokat! forgatott a fejében. Amikor a 301-es őrháa előtt elhaladt, hírtelen eszébe ötlött, hogy eg& talpfát kellene keresztültenni a éneken Ezt azonnal meg is tette. Szinte öntudatlanid cselekedett és osak akkor ébredt cselekedete tudatára, ami:-' kor ismerősei ráakadtak- Aimikor megtudta*, hogy nem történt baj, felkiáltott: — Hála Istennek! Egyébként kijelentette, hogy a pontos; rész-*1 letekre nem emlékezik. A biróság ezután kiható gatta két női sím erősét és Rieger Istvánt, akiía Farkassal egyezően adták elő a történteket­Az elnök ezután az iratokból megállapította* hogy a vonat négy kocsiból állott- Több vasúti felügyelő utazott a vonattal, ímert a mozdony teljesítményét akarták megvizsgálni. Ez a vonat vitte a kormányzó szalonkocsiját is. A bírósági • ezután kihallgatta szakértőként Silber Béla sze­gedi fütőházi főnököt, aki válaszában előadta*, hogy az a mód, afliogy Farkas a merényletet eH követte. alkalmas volt a katasztrófa előié& zésére. A szerencsétlenséget a vonatvezető személyzet ébersége akadályozta meg. Kijelentette, hogy főleg az átjárók és a váit&bejárók voltak vészé1 lyesek• ilyeneken a vonat Szatymazig többször is áthaladt. A talpfa belefúródott a kotróvasba* •mely ettől elgörbült Feltétlenül bekövetkezett volna a katasztrófa, ha a talpfa eltörik. A ve­szély azért is nagy volt, ímeirt a vonat rövid ko­osiisort vitt magával­Hasonló vallomást tett Rohonyi Gyula szak­értő ts. Kihallgatták az elmeszakértőket is- A vizsgálóbíró annakidején elrendelte a vádlott elmeállapotának megvizsgálásiát. A szakértők ak­kor elmebetegnek mondották Farkast. Az Or­szágos Megfigyelő Intézetnek azonban az volt a véleménye, hogy Farkas erősen pszichopatis. korlá­tolt beszámithatóságu. áe épelméjű. A szakértők a főtárgyaláson hasonló vallomást tettek. , „ Dr. Szarvas János ügyész vádbeszédeben 130 rendbeli gyilkosság bűntettének kísérletében kérte bűnösnek kimondani a vádlottat, aki sze­rinte előre megfontolt szándékkal készüit csele­kedetére és tudta, hogy mi lehet tettének kö­vetkezménye. Dr. Burger Béla védő azit fejtegette, hogy nincs meg az élőre megfontoltság, osákís a közveszélyü rongálás cselekménye áll meg. A bíróság rövid tanácskozás után 120 rend­beli gy|lte>ss4& biMaücask toérifitéfoen momtat­8 évi leénltázra Ítélték a Kereskedősegédet, oki Felsötanuán merényletet kísérelt meg a budapesti gyorsvonat ellen Talpfával ki akai^a sik!a<ni a gyorsvonatot — 120 rendbeli gyilkos­ság kisérelében mondotta ki bűnösnek a törvényszék (A Délmagyar ország munkatársától.) Január 3-án este a szeged—budapesti gyorsvonat el­len Felsőtanya ós öszeszék vasútállomás között merényletet kisérelt meg Farkas József 23 esz­tendős szegedi füszerkereskedősegéd; Farkas egy hatalmas talpfát helyezett ed a síneken és árával a kezében várta az átrobogó gyorsvonatot. A vonat mozdonya a talpfát elkapta, a hókotró­eke beleékelődött és egész Szatymazig magá­val vonszolta. Közben többizben is katasztrófa fenyegette a teljes menetsebességgel haladó vo­natot, különösen az átjáróknál és a váltókanyar­góknál. A mozdonyvezetőnek feltűnt, hogy a mozdony kerekei alól zörgés hallatszik és hogy állandóan kavicsok ós kőtörmelékek fröccsenek ki a kerekek közül- Szatymazon megállította a vonatot és megállapította, hogy talpfa került az úgynevezett kis-kerekek közé. A szerencsét­lenséget így sikerült elhárítani és a vonat rövid késés után oaj nélkül befutott Szeged-állomásra­A merénylő ftiszerkereskedősegédet még azon éjjel elfokták a rendőrök. Farkas József min­dent beismert. Az ügyészség vádiratot készített ellene, melyben — igen érdekes módon — 120 rendbeli gyilkosság bűntetté­nek kísérlete címén emelt vádat ellene. Az ügyészség ugyanis annyi személy ellen elkövetett gyilkosság kí­sérletét látta fennforogni, ahány személy uta­zott a vonaton. A négy kocsiból álló gyorsnak 110 utasa és 10 kiséröszemélye volt• Ez a vo­nat hozta Szegedre a kormányzó szialonkocsi­ját amelyben a kormányzó Mezőhegyesről utazott azután vissza Budapestre. Farkas Józsefet kedden vonta felelősségre a szegedig törvényszék Gömó>y-tanácsa­A vádirat érdekesen mondja el a merényletet és annak előzményeit. A vádiirat szerint a 23 éves Farkas József előre készült a vonat kisiklatására és előre megfontolt szándékkal, tettének következ­ményeivel leszámolva helyezte el a talpfát a 301-es őrház közelében a síneken. Jól tudta, hogy mii fog történni, mi lesz. illetve mi lehet cselekedetének következménye. Rajta kívül álló okokból nem következett be a katasztrófa, mert a hatalmas fadarab nem tudott a nagy kerekek közé jutni, ahol különben végzetes katasztró­fát idézhetett volna elő. — Farkas József — mondja a vádirat — rég­tői fogva akart ..valami nagyot elkövetni", ami­vei kapcsolatban emlegetik majd a nevét és ami­vel kapcsolatban az ujsázok i>s megemlékeznek róla-Ezekről a dolgokról sűrűn beszélgetett is is­merőseivel, sőt nem egyszer szóbahozta előttük a biatorbágyi vasúti merényletet is. Főnökének, Klivinyi Mihály fűszeresnek is tett említést ar­ról, hogy valami nagyot akar elkövetni- A hó elsó két napján bejelentés nélkül távolmaradt az üzlettől. Azt üzente, hogy beteg, mire a főnöke azt válaszolta, hogyha másnap nem megy be, ne is menjen be többé- Farkas harmadraajp be­ment. Kérte holmijait és 100 pengő kielégítést Negyedikén megkapta dolgait és 10 pengőt a munkaadójától, ezzel azonban nem ment haza, ellenben felkereste a Csö/iyi-vendéglőben ki­szolgáló barátnőjét. A leánytól tintát, tollat, levélpapírt kért és leveleket irt. Eközben már megfogamzott agyában a merénylet terve — mondja a vádirat. Levelet irt ugyanis Klivinyi Mihálynak is és ebben a következőket irta többek között; ,.Én most megtaláltam a móáját. melyet min­den nehézség nélkül meg fogok csinálni ma este • . ." Itt már arra célzott, hogy a régóta emlege­tett nagy dolgot fogja megcsinálni, amivel ©gy­csapásra híres ember lehet­A levelet átadta barátnőjének azzal, hogy azt csak másnap adja át Klivinyinek. Becsületszó­vá' is megtagadtatta a leánnyal, hogy előbb nem kézbesiti a levelet. Farkas azután vonatra ült ós Felsőtanyára utazott, ahol fivérét láto­gatta meg- Itt időzött az esti órákig, majd gya­logosan elindult Szatymaz felé. A 301-es őrház őre ismerőse volt, ezért elhatározta, hogy itt hajtja végre tettét A talpfacsomóból kihúzott egy talpfát és azt ugy fektette keresztebe. hogy mindkét sirtre jussam belőle. Órával a kezé­ben várta a vonat érkezését. Minél jobban kö­zeledett az idő, annál idegesebb lett- El is tá­vozott a helyszínétől mintegy három kilométer­nyi távolságba- az országútra és ott állandóan orát tartva a kezében várta a vonatot. Itt találták meg ismerősei. Ennek is érdekes története van. A barátnője, akire a levelet bizta, a levél­írásból arra következtetett, hogy öngyilkossá­got akar elkövetni- Ezért Farkas távozása után azonnal Klivinyihez sietett és átadta a levelet Klivinyi tői tudta meg, hogy Farkas merényletre készüL Farkasnak egy Riger István nevű ba­rátjával és még egy nővel autóba ült ós elin­dult Faxkas felkutatására. A Msótauyai ország­EDÉNycsarMO

Next

/
Oldalképek
Tartalom