Délmagyarország, 1934. július (10. évfolyam, 146-171. szám)
1934-07-24 / 165. szám
Í934 fulíus 24: DECMSG7SRORSZSG Hétfőn elutaztak Szegedről az osztrák ujságlrok (A Délmagyarország munkatársától.) Jelenrtette a Délmagyarország, hogy szombaton este több ismert osztrák író" és hírlapíró érkezett Szegiedre Tábori Kornél vezetésével. A vendégek között volt dr. Alexander Salkin, a nemzetközi hírlapírók szindikátusának elnöke dr. I. Stenhardt, a Neue Freie Presse munkatársa. Thomias Jan Mayerhofer állaimtanácsos, a Salz~ burger Volksblaít főszerkesztője, dr. Mariann von Kurz udvari tanácsos és neje, Alois Munk iró, Hilda Hochstein, az Österreichische Kunst munkatársa, Fini Milaeet iró, Eugien Krafft, a Wiener Zeitung munkatársa, dr. Heila Hoffmann, a Neues Wiener Tageblatt munkatársa, Franz Jarald, a Wiener Neueste Nachrichten munkatársa, Hans Herrdegen, az österreichische Abendzeitung munkatársa, Homonnay Károly, az IBUSz bóosi irodájának igazgató-főnöke és az Országos Magyar Idegeoíongalna Tanács képviseletében Irinyi Jenő. Az osztrákok a város és a Hungária-száMó vendégeként jöttek Szegedre, (hogy megismerkedj aneik a várossal, a Tiszával. A vendégek szombat este megtekintették a szabadtéri előadás próbáját, ahol ifj. Olál: Gusztáv tartott nekik rögtönzött előadást a síziegedi előadásról. A Dóm-tér, a többsíkú monumentális színpad lenyünrözőleg hatott az osztrák uiságirókra. Vasármap reggel Paiat Lajos, a Hungária igazgatója motorcsónakon Tápéra vitte a társaságot Itt megismerkedtek a vendégek a szegedi halászattal, a tápéi népviselettel, szokásokkal, majd visszatérve a városba, megtekintették a fogadalmi templomot és mindaz, amit láttak, a legnagyobb mértékben megnyerte tetszésüket. Hétfőn reggel utaztak el a vendégek. Elutazásuk előtt nem győzték eleget hangoztatná, hogy mennyire elragadta őket az a magyaros vendégszeretet és szúivélyesség, melyet Szegeden tapasztaltak. A legnagyob elismerés hangján nyilatkoztak a Dóm-térről ós közölték, hogy szegedi élményeikről részletes cakkekbtn fognak beszámolni. Állandóan nő a tanyákon a trachomabetegek száma (A Délmagyarország munkatársától.) A szegiedkörnyékd tanyákon már többizben összeiratta a hatóság a trachomá sokat. A legutóbbi összeírás szeri,nit 1800 trachomcs él a tanyákon, valamennyien olyanok, akiknek gyógykezeltetéséről senkisem gondoskodik. Annak ellenére, hogy a traohomások gyógyítása állami feladat volna, két évvel ezelőtt a város erre a célra 19.000 pengőt állított" be a költségvetésbe. A belügyminiszter azonban töret te a költségvetésből ezt a tételt, azzal, hogy majd az éttam gondoskodik a trachomások gyógyításáról. Két év ismét elmúlt és nem történt semmi sem. Négy héttel ezelőtt a minisztérium megbízásából Szegeden járt a tradhomiabetegiek országos főfelügyelője, a tanyai traohomások egyrészét felülvizsgálta és azzal a tapasztalattal hagyta el Szegedet, hogy a trachomások ügyében sürgősen temini kell valamit, mert hónaprólhónapra szaporodik a számuk. Most azután leirat érkezett a belügyminisztertől a Dolgánmasterhez. A leirat többek között azt mondja: — Szakközegeimnek hozzám érkezett jelentéséből azt állapítottam meg, hogy a kezel és nélkül álló trachomás szembetegek száma a Szeged környéki tanyákon fotytonosan szaporodik. A miniszteri íelnat elrendeli, hogy a város hatósága a maga hatáskörében sürgősen intézkedjék a fertőzés további megakadályozásáról. A trachoma gyógyítását ezekszerint nem tartja állami feladatnak a belügymimiszter, hanem most két év multán, amikor többszázzal növekedett a tanyai trachomások száma, a város hatáskörébe utalta a gyógyítást. Ha 1932-ben a miniszter engedélyezte volna a 19.000 pengő felhasználását, már lényegesen kevesebb voHa a traahomiabeteg a szegedi tanyákon. A belügyminiszter leiratának megMílően dr. Tóth Béla pölgármesterhelyettes hétfőn intézkedett, hogy a tanyai tiszti orvosok hetenkint kétszer rendszeres trachoma-rendelést tartsanak. | Erről névre szóló meghívóval értasit! a betege| ket és figyelmeztetik őket arra, hogy fertőző | szembajuk gyógykezeltetése kötelező. Utasította a poilgármesterhelyettes a tiszti főorvosi hivatalt, hogy a traahoimásöknak a gyógykezeltetésen való megjelenését ellenőri ize és a kihágást bíróságnál jelentse fel azokat, akik a gyógykezelés alól kivonják magukat. Dr. Tóth Béla polgármesterhelyetes közölte a Délmagyarország munkatársával, hogy a trachomások ilyen gyógykezeltetésétől nam sok eredményt vár, de a belügyminiszteri utasítást végre kellett hajítaná. — Tudomásunk van arról, ILíy a tanyai tiszti orvosok tul vannak terhelve munkával. A legjobb megoldás etekintetban az volna, ha külön trachomaorvosok működhetnének a tanyákon, —> jegyezte meg a leirattal kapcsolatban a helyettes polgármester. Erre azonban most ninos pénaa a városnak, viseont az állam sem kiván a trachomások pyógyitásávail foglalkozni. Nagy akadály az is, hogy a traohomások szerteszórva élnek a tanyákon és messze esik tőlük az orvosi randelő. Mindenesetre a miniszteri utasítást végrehajtjuk, mert a trachomások gyógyiását bárhogyan is- de egyszer már el kell kezdem. Közölte a potgánmesterhelyöfctes még, hogy tf városban etekintetban nincs aggodalomra ok, a belterületen lakó trachomások a szemklinikán, illetve a hatósági orvosoknál áltendó gyógykezelésiben részesülnek és ennék kuwaíkeztéhea aí számuk egyre fogy. 1 11 ' ' 1'- • 1 ' % Német, francia te angol nyelvtanfolyamot nyit tagjai és családtagjai részére az OMIKE Hadviseltek Osztálya. Gyermekeknek 1.20, felnőtteknek 2.50 fillér a tandíj. Palotay Rózsi, dr. Haberlné és Steiner La úr* vezetése alatt. Beiratkozások a Titkári Hivatalban, Valéria tér 11. Előadások szeptember 1-én kezdődnek. A DÉLMAGYARORSZAG NOVELLAPÁLYÁZATA 12 A futár Jelige: „Arma virumpue ea.no. L Haynau, a tigris, — eh, mondjuk inkább: hiéna, — bent ült a temesvári várban. Legyőzte Bem hadseregét. A csata előtt még maga sem hitte, hogy legyőzi. Inkább Duschek győzött itt, az áruló pénzügyminiszter, aki nem adta oda a féltve őrzött aranyat lőszerekért, ruháért, felszerelési cikkekért Ézt az osztrákoknak tartogatta. A honvédsereg ágyúinak csövei meg kiöblösödtek a sok lövéstől. Rongyokba kellett csavargatni a lövedékeket, hogy valahogyan mégis kilőhessek az ágyukból. Az még hagyján, hogy nem volt a legénységnek ruhája, hogy éhezett Nagyon soknak még fegyvere sem volt, csak kiegyenesített kaszája. Ez mind nem lett volna baj, ha lőszerük lett volna. De éppen ez nem volt. Ebben segített Haynaunak Duschek az aranykuporgató. Anyagi eszközökben lezüllött volt már a honvédsereg, mikor Temesvár alatt csatába kezdett. Igy jutott be Haynau a sokáig őrzött várba. Most bent ül a várban a vérszomjas, kegyetlen tejhatalmu és saját hiveit reszketteti. A magyarok ugyanis még nem félnek tőle, mert még fegyver van a kezükben. De már alkonyodik nekik is, ba az este még nem is köszöntött be. A palota előtt, melyben a reszkettető szállásolta be magát, nagy a sürgés, forgás. Minduntalan törzstisztek jönnek ki, meg mennek be a kapun. Katonák, csupa katonák. Polgári ruhás ember itt most nem látható. Mindenkinek sietős itt az útja. Felnyergelt paripákat tartanak kantárjuknál fogva a lovászok. Egyik másik tiszt, aki a palotából kijött, felpattan egy-egy lóra s tovavágtat. Érkezők is jönek lovon s leszállnak, azután besietnek a kapun. Néha feltűnik egy-egy orosz tiszt is. A nagy sietségben e-sak ezek járnak eejjkedvüeti Mit nekik csatavesztés, lázadók eltiprása? Tudja az atvuska, hogy miért küldte őket ide s tudja, hogy amibe fog, az csak sikerülbet. Ha ma nem, hát holnap bizonyosan, Az oroszok egykedvűen, közömbösen sétálnak ki-be a kapun. Nem igy az osztrákok. Aki kijön, annak az arcán ott a nagy megkönnyebbülés érzése a mozdulatain meglátszik, hogy tehertől szabadult meg. A betérők szorongó lélekkel mennek fel a szőnyeger lépcsőkön. Mi van cdsfcent? Kitől félnek ezek az emberek, kiknek a puska-, meg az ágyutűzbem som volna szabad szabad félniök V A bresciai hiéna székel odabent. Az emeleten, a teljhatalmú előszobájában ezek a szorongó szívűek mind összeverődnek. A félelemnek, a szorongásnak, ezeknek a rossz érzéseknek valóságos kirakatuk van itt. A tágas előszoba falai mentén selyerahuzatu piros székeket helyeztek el. De ezeken a székeken nem ül senki. Nem ugy jönnek ide az emberek, hogy kényelmesen szétterpeszkedhessenek az üléseken s ugy várják, mig sorrakerülnek. Az izgatottság itt mindenkit talpraállit s ugy esetien ekbotlanak ott a puha szőnyegen. Néhol ketten, hárman összehajolnak s ugy suttognak nagy komoran. Felhős itt mindenkinek az ábrázata, A félelemtől vagy mitől némelyikük még verejtékezik is... Most kelleme ide egy máskor lenézett, gúnyosan emlegetett nyárspolgár, hogy látná ezeket a hősöket a nagy ur előszobájában. De szerencsére, most nem mutatkozik ezekből egy se. Egy öreg ezredes lépett be az előszobába. Nagy csomó irást tartott a kezében. Minek is mondjuk, hogy öreg? Ha már ezredes, csak öreg és félig rokkant lehet. Csak odaát a magyaroknál vannak fiatal ezredesek és tábornokok. Többet is érték el ezekkel, mint amazok az öregekkel. Mit mondjunk? Az ezredesnek csakolyan megnyúlt az orra,, mint a többieknek. Odalép a szolgálatban levő századoshoz. Ez meghajol s azután várja a szokásos kérdést — Milyen a hangulata ina őkegyelmességének? — Rossz, ezredes uram, nagyon rossz. A százados is rosszkedvű, öt kellett volna csak megnézni s felesleges lett yobu a kérdés. — Ugy? Rosszkedvű? Egy árnyalattal jobban megnyúlik az ezredes orra is. — Van bent valaki? —. Van. De ezredes urat már várja a kegyelmes/ ur. — Ki van beirt? — Zsidók. Nyavalyás könyörgök. • Ugy mondja ezt a segédtiszt, hogy köpni szeretne, ha uri mivolta ebben meg nem akadályozná, vagy nom nézné a tisztára porolt szőnyeget a padlón. Az ezredes a belső ajtó teié telt, látszik a Járásán, hogy szívesebben vezetae most egy ezred huszárt a halál torkába. Amint az ezredes nyitja »z ajtót, őrjöngő rikácsolás zaja hallatszik kifelé. Azután becsukódik a párnázott ajtó az ezredes mögött s nem hallani többé bentről semmit. De az a kevés, ami kiszűrődött bentről, az előszoba népét még jobban kétségbe ejti. Idegesen pengenek a sarkantyúk, nagyobb lett a suttogás! Megint dühöng a nagyúr! Jaj nekünk! * Az ezredes odabent tisztelgő állásba merevedik. Lát mindent és közvetlen közelből hallja most már a rikácsolást. Rossz azt hallani másnak is, a katonának meg különösen. A kegyelmes ur, aki itt most rikácsol, vén ember már, elomló rom, félig a sir szélén, amely nemsokára elnyeli. Vértelen, színehagyott arcán, az idegzett görcsös rángatózása ijeszt. Vérbeborult, kegyetlen szemeiben nem a harag, hanem a düh féktelensége izzik. Minden porcikája remeg, mig toporzékol s hosszú lecsüngő fehér bajusza táncol az orra alatt. Ezt a vén embert emlegetik még most is Bresciában s emlegetni fogják még sokáig a magyarok. Visszataszító, un-dok a toporzékolása. Az ejrn ber tudná, hogy mit csináljon vele, hova szállítsa, ahol ártalmatlanná válnék, ha nem a tejhatalom őrjöngő, tajtékzó szörnyetege volna. De igy sérthetetlen, ártalmatlanná nem tehető. Majd ba elvégezte, amit rábíztak, mint valami rossz álom rémsége, ugy tűnik el. A semmiségbe vesz, ahonnan nem kellett volna előjönnie, ha volna még becsület tisztesség, erkölcs éa « ~ "