Délmagyarország, 1934. július (10. évfolyam, 146-171. szám)

1934-07-21 / 163. szám

c n c c M Ä G y A R O« S Z * G T934 július 21. Sport Jelölés a DLRSz kázgyiiiésére A DLASz kandidáilóbizottságia: v. Nagy Ta­más (KKAC). Rreinovics Vilmos (SzTK). Mojzes Károly (UTC), Jász Miklós (SzTK) tegnap meg­ejtette a jelöflésoket az augusztus 26-i tisztújító közgyűlésre. A bizottság — amelynek egy tagja, Ptágai Ferenc (SzAK) nem jelent meg az ülé­sen — a következő tisztikart ajánlja megvá­lasztásra: elnök dir. Tóth Gyula (e. k.), ügyve­zető-társelnök Milassin Gyula (SzAK), társel­nök A orján Káiroly (KAC), alelnökök Poígáir .1 ózsef (SzAK), Denk Ferenc (Vasutas), Szántó Mihály (UTC). dr. Gottschall Sándor (KEAC), Breinovios Viilmos (SzTK). Kiss Pál (HTVE), dr. Uhnin András (CsAK), Bagi András (GyAC) főtitkár Fürst György (e. k. nem kerül válasz­tás alá), pénztáros Telel.y Mihály (Vasutas), .je­löltek még három számvizsgálót és harminc ta­nácstagot. A jelöléseket a társelnöki tisztség kivételével, helyeslései fogadták a szegedi siport. körökben. Általános meglepetést keltett, '.i'ogy Kövesi Jenő. a DLASz eddigi társelnöke helyett Aáorján Károlyt, a Kecskeméti AC tagját je­lölték erre a fontos tisztségre akkor, amikor Kö­vesi működésével nagy megbecsülést szerzett. A kiszivá got birok szerint Kövesi Jenő jelölése ellen Mojzes Károly (UTC) és dT. Jász Miklós (SzTF.) fogdáit állást, miig mellette v. Nagy Ta­más (KFAC) szavazott. Az ülésen elnöklő Rrei­novics Vilmos (SzTK) nem szavazhatott. Ez a sajnálatos eset nem történhetett volna meg, ha Prágai Ferenc (SzAK) is résztvesz az ülésen. Kövesi ímeHő^ósének sportkörökben máris erős visszhangja támadt: megkezdődött a szervez­kedés aibbain az irányban, hogy a közgyűlés to­vábbra is Kövesi Jenőt válassza meg társelnök­nek. Általános az a vélemény, hogy Kövesi Jenő agiilttását a DLASz a jelenlegi körülmények kö­zött nem néfflkülözbeti. I vidéki uszóbainoksáqok A vasárnapi vidéki uszóhajnoki versenyekre szorgalmasan készülődnek a déli kerületi úszók. A tegnapi tréningen kielégítő eredmé­nyeket értek el a válogatottak, különösen az if­júsági M a r ó t h y úszott igen jó időt a 4x200 méteres stafétában. A távot 2 perc 27 mp alatt abszolválta. Az országos bajnokság harmadik helyezettje sem úszott ilyen jó időt. Mihálvfi lemondta a 400 méteres gvorsuszás­han való szereplését, mert nem rendelkezik megfelelő tréninggel: csak a stafétában fog úszni. Helyette B1 o ch mellett a kecskeméti Széli fogja képviselni 400 méteren a déli szí. neket. A SzlTE—III. kerület vizipólóbajnoki mérkő­zés vezetőjének személyében változás állott be: az egri Ringelhan helyett a budapesti S i m k ó, a legjobb bírák egyike fogja vezetni a meccset. Szombaton este érkezik Szegedre az uszószö­RefftflfM, p«prlkf$(ít, paradlosomAt „ II I1U IIL -1» te*ye »1. Akkor lesz InrM* Érők Ata kitfinflon bev&lt gyömHlrnkoníerTAlé wzer. Kapható a könjiltflnél: GEPGELY gyógyszerésznél, Kossuth Lnjos augArnt és nagykörút sarok. 109 V IM» III" Ez az m\ Önnek ke!U Durium Beszélő­könyv törhetetlen gramo fon lemeze­ken angolul, franciául tanít tökéletes ki­ejtéssel, könnyű, BY o r s, olcsó, modern rendszer. Kapható a DÉLMAGYARORfZÁCi KIADÓHIVATAÁBAN. vétség vezérkara ifj. nagybányai Horthy Miklós, a MUSz elnökével az élén. Este fél 9 órakor vizipólóbiró és müugrópontozóbiróvizs­ga lesz az ujszegedi uszodában. A Szeged FC vasárnapi kecskeméti mérkő­zése. A Szeged FC vezetősége a közbejött aka­dályok miatt pénteken megváltoztatta elhatá­rozását és nem valamennyi játékosát, hanem csak tizenhárom futballistát visz el Kecske­métre. A standard csapaton kívül egy próba­játékost és Vargát szerepelteti a vezetőség a KAC ellen, amely komplett együttesével áll ki. A csapat vasárnap délután autóbuszon utazik Kecskemétre, ahová sokan elkísérik. Az autó­buszra már nem lehel jelentkezni, mert a lét­szám betelt. A KAC vezetősége nagy szorga­lommal készíti elő a Szeged FC vendégjátékát, amely a „Hirös Hét" sporprogramjának ese­ménye lesz. A Hírős Hét utolsó napján a Bocs­kai játszik Kecskeméten — Návaiért. A SzAK-törze tegnap este vacsorával egybekö­tött értekezletet tartott, amelyen szép számban vettek részt a klub régi tagjai. A bankett után bástyái Holtzer Tivadar szólalt tel, aki összetar­tásra és. klubtársi szeretetre hivta fel a tagokat. A törzs tagjai igen fontos megbeszéléseket tartot­tak a SzAK fellendítése érdekében. A Szeged FC direktóriuma szombaton délután 6 órakor az egyesület klubhelyiségében ülést tart. 5600 futba llista. Az országos munka statisztikai hivatal átiratot intézett a DLASz-boz, hogy közöl­je vele, mennyi igazolt futballistája van az alszö­vetségnek. A statisztikát Fürst György főtitkár több napi munka után elkészítette. A statisztikából kitűnik, hogy a DLASz-nak jelenleg 5600 igazolt játékosa van. Ebben a létszámban benne vannak az 1908 előtt született játékosok is, akik közül már sokan nem futballoznak; vagy teljesen visszavo­nultak, vagy pedig egyesületi vezetők. Statisztikai­lag kimutathatóan 2117 ak+iv futballistája van az »lssövetségnek, korosztályok szerint a következő­képen csoportosítva: 1908-as 85, 1909-es 87, 191ó-es 311, 1911-es 364, 1912-es 293, 1913-as 345, 1914-es 277, 1915-ös 137, 1916-os 62, 1917-es 36, 1917-es utá­ni születésűek közül 20 igazolt futballista van. A statisztikából kitűnik, hogy az 1912-ben született játékosok közül van a legtöbb igazolt futballista: 393, A legtöbb futballista 1910, 1911, 1912, 1913 és 1914-ben született. Az 1914-ben született játékosok még az ifjúsági korhatárba tartoznak. Professzionista trénert kapnak a déli atlé­ták. Az országos atlétikai szövetség közölte dr. S u r á n y i-Unger Tivadarral, a déli kerület elnökével, hogy a Farkas Pál távozásával megüresedett szakoktatói állást professziona­lista trénernek adja. Jól értesült helyről szár­mazó információnk szerint Cselényi, a dél­nyugati kerület oktatója lesz a déli atléták tré­nere. Sportkörökben Cselényit tartják Perricht és Vadas után a legjobb magyar atlétatréner­nek. Az ő keze alól került ki Bódossv és az if­júsági diszkoszvető rekorder, Horváth. A Móravárosi TE szombaton este 8 órakor a Sánth a-vendéglőben tartja szezonzáró klubvacso­ráját. A déli atlétaválogatott szombaton délelőtt uta­zik Debrecenbe, ahol vasárnap Kelet atlétái ellen mérkőzik. Stumpf kivételével a komplett déli csapat á'll ki Debrecenbe, ahová C z i n e g e Imre és Oltovay Károly kiséri el az együttest. — A pestvidéki kerület értesítette a délit, hogy az au­üusztus 5-re kitűzött Dél—Pestvidék válogatott -versenyre nem áll módjában kiállni, kérte a mérkő­zésnek július 29-én való megrendezését. A déli ke­rület teljesítette a pestvidékiek kérelmét, de ki­kötötte, hogy ebben az esetben csak Cegléden ren­dezheti meg a mérkőzést. A SzTTE—OTTE barátságos vizipólómérkőzés, — amely pénteken délutánra volt kitűzve Szegedre, — az orosházi csapat megnemjelenése miatt elma­radt. Ezért a SzlTE tréninget tartott a C. csapat­tal és 16:3 (6:3) arányban győzött. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hirlap- és Nyomda vállalat Rt könyvnyomdájában felelő« izem verető: Klein Sándor. Apróhirdetések Bútorozott szobát LÁKÁS1 gyorsan és jól kiad illeidleg Mái, ha fel­ad egy apróhirdetést ¡Mtaagyamszágfea! | ••»I.I« i Lépcsőházi küWVnbejá­ratu ucca földszinti bútorozott szoba azon­nalra kiadó. Kazinczy­u. 15. Lakás - Üzlet 3 szobás fürdőszoba, villany, viz bent és mel­lékhelyiségekből álló lakás aug. l-re kiadó. Szűcs ucca 4. Negy szobás modern ma f ánliáz bérbeadó. Cim árisi KÖ"ut 21b. Alsó és felső lakás ki­adó. Kettő szoba, elő­szoba. Villany bent. — Vasasszentpéter u. 12. Valéria tér 6. szám egy szoba, konyha az ud­barbain kiadó. Tud. az udvarban, házmester­nél. Kétszobás lakás, viz, villannyal stb. helyisé­gek olcsón kiadó azon­nalra Kormányos u. 1. Foglalkozás JulaiehiigynoK tüzelőanyag eladására kerestetik, ajánlat „Tü­zelőanyag" jeligére ké­retik a kiadóba. Tiszta, rendszerető, jól iőző középkorú minde­nest keresek aug. l-re. Cim megtudható Aradi u. 8, a kiadóhivatalba. Társat keresek Belvá­rosban levő szabósá­gomhoz, jó munkás le­gyen. „Biztos jövő" jel­igére. Jóravaló, gyermektelen házaspár elmenne szol­gának vagy házmester­nek, jó bizonyítvánnyal, lehet iskolai kórházi, irodai vagy banki szol­gának, vagy magányo­san is elmennék. Somo­f yitekp 3. ucca 70. B. zücs Antal. Helyi ismeretséggel ren delkező intelligens, ko­molyabb urak elhelyez­kedést nyerhetnek. „Jö­vő" jeligére levelet ké­rünk a kwdób». Elsőrendű főzőnő azon­nalra vagy elsejére he­lyet keres. „Főzőnő" jeligére kiadóba. ADAS-VETEL Házat legkönnyebben el-. . »»gy TObrt na meghirdeti a ^Imagyarorszá:; apróhiffdotéeei köaftu Jókarban levő használt jégszekrény jutányos áron eladó — Kossuth Lajos sugár­ut 18. Egy jókarban lévő irógép eladó. Grtinvald könyv­kereskedés, Horthy Mik­lós ucca 2. 254 Izzadás ellesi egy biztos szer van a „PERPEOES" évek óta bevált szet, hónalj, kéz és lábizza dás ellen kapható a ké­szítőnél,GERGELY gyógy .szerésznél, Kossuth L s.-utésnasrykorut írok Szegeden, Z&kány u. 7. Hzáma emeletes h&z elényös feltételek­kel 15<X 0-ért és Algner telepen 800 öles htt/hely ela<16 Tárgyal Go|dlc> talrioK­és hózéríeuesllö Bu­dapest, AiUoia» u. ;b Telelő« 319-85. Használt boroshordókat kerekek; cimbe>elenté­sek fiókkiadóba, Valé­ria tér 11. Nőorvosi műszerek, or­vosi könyvek, könyv­szekrény, szekrény, ron soltükör, tábori agy. Zsolnai vázák, képek, goblinképek, eladók. Zongora bérbeadó. Ti­sza Lajos körút 33, I. 4» Fűszer vagy italmérést átvennék magas áron. özvegy Móra Miklósná Feketésas ucca. Eladó egy háló, ebédlő, s egyéb bútorok. Ber­csényi u. 15 udvar jobb. KÜLÖNFÉLÉK Kiveszett ezüst férfi Doxa zsebóra Szenthá­romság uctán, becsüle* tes megtalálót maga» jutalommal díjazom. —• Cim :Margit u. 3. Labo­ratórium. Elsőrendű iozifa es szén házhoz szállítva, továbbá széna szal­ma és mindennemű takarmány kapható Kalmár László fa és takarmányteiepén, KossuMi L. s.-ut 70. ÍÍ7lQlátllPf Ql P^'ft Ferenc, Debreceni u. 31. sz. UllCIŰIVblGI alatti üzletét átvenni szándéko­zom, felkérem esetleges hitelezőit .hogy követelé­seiket nálam 3 napon belül jelentsók be, mert azon tol semmiféle igényt nem veszek figyelembe — RAXLA JÖZBÜFNÉ. Hóbiártbasa ucca 30 249

Next

/
Oldalképek
Tartalom