Délmagyarország, 1934. június (10. évfolyam, 123-145. szám)

1934-06-06 / 125. szám

DELM ftGYAKÖRSZAC IÍIIIWIIIB .• ••• Jlli^M^»*^ SZEGED, 9nrke*cMMe0: Somogyi UCCB QvAvHsk 1Q%A hininc í> ELŐFIZETÉS: HnVonla helyben 3.20 ÍH..1.ero. Teleion: Kiadóhivatal <J£.Crila, 17J4 JUII1U9 V* Vidéken 6* Badapesten 3.«M>,kUli»ld«n fctflctifnktfnyvtAi és legylrodn : Aradi . ,, -1 6.40 penqO- Egye» »zAm Ara hétktlxacca 8. Teleion; 13^MJ. ^ Nyomda : Löw Mn " 1,,,cr . T naplZ, vasér- é<) llnnepna<> 20 (III. IHr Mpól ncca 19. Telefon: TAvlrall V évfnlvam 4 de«<«ek lelvétele larlla szerint. Megtetm levfeldm: Dtlmagyarontao Szeged * " "> lenlk h«lt6 kivételivel naponta reoael Eles összeütközés Henderson és Barthou között a leszerelési értekezlet keddi ülésén A tanácskozás ismét eredménytelen maradt — Henderson drámai beszéde után felajánlotta lemondását Genf, junius 5. Henderson a leszerelési értekezlet elnökségének kedd délutáni ülésén Barthou felszólalására válaszolva kijelentette, hogyha kétségbe vonják pártatlanságát, akkor ha jlandó elnöki tisztségét megbizói rendelkezésére boesájtani. A bejelentés után olyan feszült csend támadt, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett volna. A szemmel láthatólag megindult hallgatósághoz fordulva, Henderson nagy hévvel felkiáltott: — Mint a világ sok millió fiatalemberének a védője vagyok itt! Ne felejtsék el, hogy ezeknek a fiatalembereknek az élete a mi kezünkben van. Barthou francia külügyminiszter nem fogadta el Henderson javaslatát, amelyben propoziciót tett a további tárgyalások anyagára. — Az angol kormány az egyezmény aláírásának feltételeképen Németországnak a Nemzeteik Szövetségebe való belépését kötötte — mondotta Barthou. Franciaország ehhez hozzájárult, dc azt kívánja, hogv Németország minden nyomás és feltétel nélkül lépjen be a Népszövetségbe és akkor majd tárgyalhatunk a biztonság, a leszerelés és a jogegyenlőség kér. déséről. Inkább ne létesüljön semmiféle egyezmény sem, minthogy rossz egyezményt kössenek. Biztonság nélkül semmiféle egyezmény sem lehetséges. A tárgyilagosság hiányával vádolta az elnököt. Henderson visszautasította a vádat és kijelentette, hogy kész az elnöki tisztségről lemondani. ó is a biztonság híve. de nz általános biztonságnak. Barthou tegnap megakadályozta a szerkesztői bizottság létesítését, ma pedig nem fogadja el az ő inditványát. Igv csak két indítványnak lehet helve: 1. A francia bizottság uj munkatervet terjesszen elő, 2. vagv hogy vallja be a főbizottság, hogy semmifé'e megállapodás sem létesülhet és ezzel zárják le a leszerelési értekezletet. Henderson ezután elhalasztotta az el-^ nökségi ülést szerdára. Finnek, észtek, magyarok Irta Csekey István A politika tudománya ujabban külön fejezetet szentel a rokon nemzetek tömörülésének. Ezek a pánnacionalista mozgalmak kezdetben kulturális alapokon nyugosznak, de olyan politikai intenzitásig is eljuthatnak, mint a pánszlávizmus, amelyben sokan ma is egyik közvetlen vagy közvetett okát vélik a világháborúnak. A mi turáni mozgalmunk, amelynek legkomolyabb és legtöbb eredményt elért ága a finnugor mozgalom, amely magas kulturáju és önálló állami életet élő északi rokonainkkal keresi a faji, nyelvi és őstörténeti kapcsolatokat, megmaradt és hihetőleg meg is marad az ideális-kulturális alapokon. Nem célja tehát, hogy egymással érdekellentétben álló politikai csoportokat teremtsen, hanem hogy a rokon nemzeteket tradicionális közösségbe hozza a szellemkultura alapján. Ezt a célt szolgálják 1921 óta a finn, észt és magyar fővárosokban háromévenkint rendezett Finnugor Közművelődési Kongresszusok. Az utolsót három évvel ezeiőtt az ezer tó országának fővárosában, a szépséges Helsinkiben tartottuk. Akkor elhatároztuk, hogy a nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel meghosszabbítjuk az időközöket s a következő nagygyűlést már majd csak négy-öt év múlva rendezzük Eesti fővárosában, Tallinban. Van a kongresszusoknak egy állandó előkészítő bizottsága. az úgynevezett Finnugor Ku Iturbizottsag, amely a kongresszusok közt minden év tavaszán a három ország fővárosainak egyikében ülésezik. Az idén miránk került a sor, s innen van, hogy a finn és észt szellemi életnek vezető kiválóságai érkeztek Budapestre a Finnugor Kulturbizottság ez évi értekezletére. Ennek a budapesti összejövetelnek két szempontból lesz döntő jelentősége. Az egyik: a következő, tallinni V. Finnugor Közművelődési Kongresszus időpontjának a meghatározása. Arról van szó, hogy 1935 vagy 1936 juníusában legyen-e a következő nagygyűlés. Az első mellett szól az a szempont, hogy a finnek 1935-ben rendezik meg világhírű népéposzuk, a Kalevala első kiadásának százéves évfordulóját. Suominak a Kalevala legdrágább kincse. A népéposz terén Finnország vezet. Éppen ezért világra szóló ünnepséget terveznek északi testvéreink és mi sem természetesebb, mint az a vágyuk, hogy ezen a nagy kulturünnepen déli rokonuk, a magyarság minél nagyobb számban és minél kiválóbb képviselői által vegyen részt. Olyan hatalmas északraözönlést lehetne rendezni, mint az T93T-Í helsinki kongresszus során, amikor félezer magyar kereste föl az éjféli nap őrszágát. Olcsó finnországi nyaralást lehetne megszervezni, hogy közelebbről és alaposabban megismerhessük egymást. A budapesti tanácskozás másik nagyjelentőségű kérdése a szavazás afölött az indítvány fölött, amely a törŐKöket (esetleg a bolgárokat) is be akarná vonni a közművelődési kongresszusokba és a finnugor keretet szeretné valósággal uraltáji keretté kibővíteni. Én mint északi testvéreink egyik legalaposabb hazai ismerője sietek már itt a nagy nyilvánosság előtt kijelenteni, hogy a finnek és az észtek nem nagyon lelkesülnek ezért a gondolatért. Nekik eddis- nem volt semmiféle közelebbi érintkezésük a törökökkel. Elválasztja tőlük a keresztyén kultura és az ázsiai származás elmélete. Hogy az úgynevezett turánizmus, még nem romantikus elgondolásban is, északi rokonaink körében nem talált visszhangra, azt már az észtek közt való megtelepedésem után nyomban megállapítottam. Az azóta eltelt tiz év után még inkább hangoztathatom, hogy amennyire rokonszenves a finneknek és az észteknek az ur a 1 i zm u s , vagy még szűkebbre vonva, a finnugor összetartozóság gondolata, annyira ellenszenves köztük a turáni eszme, amely ázsiai színes népekkel hozná őket összeköttetésbe, holott náluk sohasem merült föl olyan hipotézis, amely az ázsiai eredetet kísérelte volna megkeresni. Fajilag pedig a finnek és észtek fehér európaiak, akik a nemes kelet-balti típust alkotják közel faji rokonságban az északi germánokkal (hisz a szláv eredetű poroszok is ide tartoznak), akikkel két évezred óta a legszorosabb kultúrközösségben élnek. Néhány évvel ezelőtt a finnek egész propagandahadjáratot folytattak az angol iskolakönyv^k özönvíz előtti antropológiai tanításaival szemben, melyek mongol eredetüket vitatták. Ezzel szemben nálunk még a nyugati nyelveken kiadott utazási propagandairatok is a magyarság ázsiai származásával kezdik, akik Isten ostoraiként szakadtak rá az európai civilizációra, vért ittak, nyereg alatt puhított hust ettek és villogó fehérnemüiükön üldözték Ázsiai sivatagjain a vad méneket. Csodálatos, hogy nálunk a közszellem még mindig nem akar tudomást szerezni az utolsó évtized nagyjelentőségű őshaza- és eredet-kutatásai felől. Ma már a magyarság európai finnugor származása minden vitán fölül áll és még az is kérdéses, hogy az a volgabolgár elem, amely az ugor eredetű magyarságot második őshazájában megszervezte, járt-e valaha is Ázsiában. Hogy tehát déli atvafiaink minden további . nélkül közvetlenül belekapcsolódhatnának a finnugor rokonságba, azt — ismerve északi testvéreink fölfogását — ma még alig hiszem. Helyesnek tartanám azonban, ha a finnugor néprokonsági eszme mintájára lelkes török-bolgár-magyar barátok hasonló sikerrel megszerveznék ezt a déli néprokonsági mozgalmat, amely nemcsak kulturális, de minden bizonnyal politikai sikerrel is kecsegtetne, nem lévén köztünk csaknem kétezer kilométernyi távolság, mint amely északi rokonainktól bennünket elválaszt. Ha azután a török-bolgár-magyar közművelődési kongresszusok a finnugorokéhoz hasonló nagyi megmozdulásokat és sikert eredményeznének, nem tartom kizártnak, hogy idővel közös szellemi síkon is találkozhatnánk s H finnugor kuhurkongresszusok ural-al táji közművelődési kongresszusokk á bővülhetnének ki. Bizonyos^ hogy még a három államalkotó finnugor nép kulturfejlődése is különböző fcy lyammederben ment végbe s a rokonság eszméje egyedül nem volt elég, hogy közöttülc valóban kulturális egységet teremtsen. Art\int azonban kulturküldetésüknek tudatára ébredtek, nyomban történelmi végzetszerüségge! keresték a kapcsolatot a Nyugattal. Mindhárom nép mint nagy határőr áll Kelet és Nyugat limeszén, hátát Keletnek, arcát Napenyészetnek fordítva. És a történelmi fejlődés azÜ mutatja, hogy ösztönszerűleg helyesen tájékozódtak Nyugat felé. Azok a kis rokonnépek, amelyek nem kerekedtek föl idejekorárt Nyugat felé, nem váltak kulturtényezőkké t a világ színpadának süllyesztőjébe kerültelü A magyarság az északi müveit rokonok példájából is láthatja, hogy az a hosszú ut, amelyen az Urál völgyéből a Kárpátok ölébe elindult, nem valami véletlen nyugati kaland volt, hanem az egyetlen helyes ut, amely aa önfenntartáshoz, az élethez és a magasabb» kulturához vezetett.