Délmagyarország, 1934. június (10. évfolyam, 123-145. szám)
1934-06-03 / 124. szám
bmíus 3. DfM MtryAPOBV? A G (dsszcállltták o mm adót iiietök a) ntuMmtUtt (A Délmagyarország munkatársától.) A jövő héten a városi adóhivatalban hozzákezdenek a legtöbb adót *izetök kimutatásának öszszeáHitásához. A kimutatásba 700 1egtöbb adót fizető szegedi olgár nevét veszik fel. közülük az igazoló választanán^ 432 nevet választ ki abban a sorrendben, ahogy a legtöbb adót fizetik. A 432 legnagyobb adózót három csoportba osztják, egy-egy csoportban 144-en szerepelnek. Mindegyik csoport önmagából választ 24 virilistát, akik 1935 január elsejétől kezdve tagjai lesznel: a felerésrben újjáalakított törvényhatósági bizottságnak. A közgyűlésbe ezek szerint 72 virilis *örvényhatósági bizottsági tag kerül be. Legutóbb öt évvel ezelőtt, 1929-ben állították össze a legtöbb adót fizetők név'earyzékjt, majd évről-évre kiegészítették. A legutóbbi névjegyzékben az utolsó iüelyen az állott, akinek az évi adója 666 pengő 38 fülért tett ki Kérdést intéztünk dr. Hammer Fidél tb. tanácsnokhoz, az adóhivatal vezetőjéhez. í-ogy a legtöbb adót fizetők uj névjegyzékében mekkora lesz az az összeg, amelynek alapján az adózót felveszik a névjegyz-ÚJ.. — Még nun tudjuk — mondotta —, hogy mekkora összeg lesz az. amelynek alapján az adózót felvesszük a legtöbb a de fizetők névjegyzékébe. A névsor összeállítását a legnagyobb adóösszeget fizetők felvételé/el kezdjük és addig 'olytaíjuk. amig a 700-at elérjük. Az adóhivatal számítása szerint a névjegyzékben az utolsó helyen 500 pengő körül lesz az adóösszeg. A '-mutatás össz>~áliitásd az adójövede'em csökken íse folytán nagy munkát ielent, különösen gondot okoz, hogy a kimutatással meglehetős rövid határidőre két héten belül el kell készülnünk, mert a végleges névjegyzéket junir^ végére kell elkészíteni, hogy az igazoló választmány azt felülvizsgálhassa. Az apáca halálos szerencsétlensége (A Délmagyarország munkatársától.) A szegvári halálos szerencsétlenség ügyében. — amelyről a Délmagyarország -é.ízlet&s^n beszámolt —, befejeződött a vizsgálat. Dr. . Nóvák Jenő vizsgálóbiróhífyettes visszaérkezett Szegedre dr. Ács Sándor orvos szakértővel együtt. A vizsgálat során a következ 5képen rekonstruáltak a szerencsétlenséget: Demeter Frz«*het nrivér társnőivel harafelé haladt, ugyanazon az utoo igyekezett hazafelé Pargel Sándor vásári árus is kissé ittas állapotban. Purgel előzőleg Jgy lövést adott a levegőbe. majd egy kutyára lőtt. Ez a lövés taálta el Derreter Erzsébetet, hátulról, a hátgerinoen a két lapocka kőzött. A golyó átütötte a gerincet, átszaladt a tüdőn, átfúrta a mellkast és r. bőrben akadt meg. A lövés ozowinV hal/fit okozott. BEFOZE/HEZ ÜVEG kiváló minőségben 5 drb 4 decis, vagy 4 drb 5 decis fehér —.88 5 drb 4 decis, vagy 4 drb 5 decis félfehér —.78 6 drb 2 decis, vagy 5 drb 3 decis fehér —.78 6 drb 2 decis, vagy 5 drb 3 decis félfehér —68 EDÉNYCSARNOK litza Lnjos tcilrut 3S. Purgel Sándor kihallgatása során elmondotta, hogy az apácákkal ismeretségben állott, szállított részükre különböző áTUt, de velük soha semmiféle nézeteltérése nem volt. Demeter Erzsébetet különben is alig ismerte, a szerencséden nővér mindössze két hete volt a rend tagja. Ittasan bandukolt hazafelé — vallotta Purgel — és nagyon .1 volt keseredve. Az üzlet rosszul ment, három gyereke volt már, azelőtt való napokban születtek ikrei és így egyszerr; két gyerekkel lett több a családban, hozzá még apósát is kellett tartania. Mindez annyira elkeserítette, hogy elővette revolverét, melvet mindig magával hord és belelőtt a sötétségbe. Később még egy lövést tett egy kóbor kutyrra. Ez a golyó találhatta el az apácát Demeter Erzsébet holttestét szombaton vonatra tették ás elszállították Székesfehérvárra, ahol édesapja az állami javítóintézet helyettes igazgatója. A nyomozás tovább folyik. Pureel egveiöre n csendőrök őnzfi'ében van. Tennisziif Ök. leitnlszlabdákelsörentlü msenyhurozás GLüGKSl Ml ás ISfl SSÍBünper a 20 filléres számlabéiyeq körül (A DélmagyarorszAg munkatársától.) Süli Ferenc szegedi mázolómestert az ügyészség bélyeg csalárd használata cimén állította szombaton a törvényszék G ömöry-tanácsa elé. Süli Mihályi Adolf kereskedőnek dolgozott és a mult év októberében 1000 pengős számlát nyújtott be. Erre a számlára 20 fillére« seájnlabélyeget kellett tennie, mert Mihályinak az adóhivatalhoz házadómentességi kérvényt kellett beadni és a számlát ebbez akarta mellékelni Az adóhivatalban a számlát megleletezték, mert ugy találták, hogy a bélyeget Süli egy iz ben már használta. A számlát ezután felküldötték az állami nyomdának, mely mikroszkóppal vizsgálta meg a bélyeget. Megállapították, hogy a bélyeg használt, szabadszemmel is látni, hogy az átírás, a ^Nagys." szó más géptől származik, mint amelyiken a számla többi részét irták. A szombati főtárgyaláson Süli azt állította, hogy a bélyeg uj volt, amikor felragasztotta, D e i * 1 e r István trafikosnál vette. A bíróság kihallgatta a trafikost, aki igazolta, hogy Süli nála vásárolta a bélyeget. Sietett ugyan, mert mint mondotta, pénzt akart látni minél előbb a munkájáért üj bélyeget adott el Sülinek, a bélyeg, amely a számlán van, az adóhivatalban, a rendőrségen, vagy a nyomdában piszkolódhatott be, gyűrődhetett össze. R e n g e y Józsefet is kihallgatták. Előadta, hogy Süli elhozta üzletébe a számlát legépelésre. A bélyeg már át volt irva a „Nagys." szóval és Süli azért nem folytatta a saját gépével az írást, mert írás közben jött rá, hogy a „z" betű hiányzik a gépről. A biróság bűncselekmény hiányában felmentette Süli Ferencet i Kerékpár, varrógép bizalom k«rd«*e ! Fo -dalion «sakünetemhM _ -m _ _ mflazerész tiliVtóticw. Cseknnloe-n«« SnaiOIIS jgvitőmöholy ! Javititok íelelSssée mellett DIVATOSEVEGES Utazási előkészületek Lassanként gondolnunk kell a nyár eseményére is: az utazásra. Először is lássunk a csomagoláshoz. Itt rögtön megtakaríthatunk egy csomó vasalási költséget, ha a ruhák minden hajtásához solyempapírt használunk. Szorosan meglölthetjük a bőröndöt, a hordárok is dobálhatják kedvükre, a ruhákon még egy ránc se lesz, ha így csomagolunk. A legnagyobb fejtörést mindig az okozza, hogy mibe utazzunk. Legtöbbször a hölgyek felveszik azt a ruhát, amit legkevésbé sa jnálnak. Pedig ha tudnák, hogy milyen visszataszító valami ez. Utazáshoz legcélszerűbb kosztümöt viselni szines blúzzal. Vagy egy bő raglánt, könnyű szövet-, vagy sötétebb vászonnihával. Keztyüt soha ne felejtsünk el húzni. Utazó ember olyan keztyü nélkül, mint egy konyhakötény zseb nélkül. Ha olyan helyre megyünk, ahol esti élet van, aíkor feltétlenül szükséges nyári estélyiruha. Még szerencse, hogy sok imprimé ruha készül ugy, hogy az ujjnéllcüli és mély kivágása ruhához hordanak egy kis bolerot, úgyhogy este és délután is elegáns. Tengeri fürdőhelyeknél a pizsamákra is súlyt kell helyeznünk Teljesen elegendő azonban két pizsama. Egy a reggelizéshez és a strandra és egy elegánsabb Hogy ez utóbbit változatossá tegyük, legcélszerűbb, ha egy hosszú kék, vagy fekete crepp-satin nadrágot viselünk különböző blúzokkal. Ha hegyes vidékre megyünk, ott inkább a délutáni és a sportruhákat hangsulvozzuk. Kötöttruha vagy kosztüm elengedhetetlen. Egy pár erős félcipő, vastagabb harisnya, inkább sapka, mint kalap különbözteti meg a tengeri fürdőtől. Nagyszerűek a gyapjú pizsamák is. Melegek és elegánsak. Ezek rendszerint három részesek: nadrág, bluz és kabátka. A nadrágon kivfll lehet minden darabját külön is viselni. Kirándulásokra Igen alkalmas és praktikus a dirndll. Elavult viselet ugyan, de mégis célszerű és bájos. Erdős Böske. IttVATPOSTA Úriasszony. Azt hiszem legjobb volna, ha fekete maroeein ruháját fehérrel, vagy imprimével díszítené. A szoknyát meghagyhatja tlmán feketének, a felsőrészét pedig ugy kombinálhatja, hogy az jeleje teljesen az uj színből jöjjön, a hát egyrísze szintén, csak a közepe a régi anyagból. Bánatos. Bossz jeligét választott. Ezért igázás nem szabad szomorúnak lennie. Ha ki is égette a legelegánsabb ruháját, azért vannak mflstoppolók, hogy ezeket a sebeket bevarrják és eltüntessék. Tekintve azonban, hogy még van az anyagból, esi-" náltasson oda egy kis díszt a másik oldalára! ugyan ugy. A tavaszi újdonságok minden anvaga és kelléke nagv választékban és a legszolidabb árakon kapható Szegeden a ..Kék-Csillag" ban. Borzalmas Snpyillcossági kísérlet: égő petróleummal (A Délmagyarország munkatársától.) SzonW baton reggel a Fecske-ucca 7. szám alatt borzalmas tragédia játszódott le. Egy munkanélküli napszámos, Stiebel László 28 éves fiatalember a kora reggeli órákban öngyilkossági szándékból petróleummal leöntötte a ruháját és az égő ruházattal kirohant az uávarra. Az ég 8 és a fájdalomtól kiáltozó fiatalember ruháiát csak nagynehezen tudták eloltani a szomszédok. Lepedőket, pokrócokat dobáltak reá és így sikerült megakadályozni, hogy a szemük előtt megégjen. Stiebel Lászlót a mentők beszállították a bőrgyógyászati klinikára. Itt megállapították, hogy súlyos, harmadfokú égési sebeket szenvedett. Felépüléséhez nincs remény. Fin és leánygyermekéi nyaraltassa a budapesti Svftbhenren* (500 m subalpin klima ; a Fodor Sátor Sport Iníernátusben. Az 56 év óta fennálló Fodor testnevelő é- vivó* intézet vezetése mellett. 5-szöri kitűnő étkezés, vb* vás, torna, tennisz oktatás, német konverzáció, m» Ieg fürdő és kisuszoda használattal napi P I Felvilágosítást ad és jelentkezést elfogad a Magyar hirdető Iroda kirendeltsége Szeged, Tiszt Lajos könrt 73. telefon 27-58. Budapesten Fodoi intézet IV.. Petőfi £Wor u. 3L Telefon 8-07-OU