Délmagyarország, 1934. május (10. évfolyam, 97-122. szám)

1934-05-06 / 102. szám

tl MAGYARORSZÁG 1934 május O: Mennyilt Péczely üfftal fesfflmiivész gyiiitem^nves kiálliiása ttST" in ii i • •••••»••••••i mim ijMix-.._jjii^Jii-JuuLi-iim-liijj__ui DlJIalanul mcgSeklnihe akkor folyik nevelés, ha itt is, ott is van legalább egy személy, aki a gyermek számára a családot, az iskolát megszemélyesíti, aki tehát nevelője. A családban ez természetszerűen az anya, az Isko­lában pedig a tanító, vagy legalább egyik tanító, akt magát nevelőnek érzi s a gyermek gondját, a gyermekért a felelősséget minden tekintetben, ma­gára veszi. Nevelés csupán ott van, ahol a gyer­mek rá tudja magát teljesen bisní va­kire, mert átérzi, hogy abban az emberben bizhatik, az törődik vele, magához vonzza. Eszményi a helyzet akkor, ha a családban apa és anya együtt, az is­kolában a gyermeknek valamennyi tanítója (pL a középiskola egy-egy osztályában néha 7—8 ta­nár is) együtt tud a gyermek számára egyöntetű­en nevelő lenni. E tételekből nemcsak az következik, hogy csak­ugyan kettős élet az iskolásgyermek élete, hanem az is, hogy a nevelésre hivatott, a gyermekért fe­lelős egyének minősége dönti el: mit jelent a gyermekre, lelki fejlődésére nézve a szükségképpen való kettősség. Kétségtelenül ez a legfontosabb felismerni való ebben a tanácskozásban: a családi nevelők és az iskolai nevelők egyéni minőségén, azaz nevelői lolkfilétén, felelősségén ,kötelességt®1jesl»é'-én for­dul meg, hogy slkertll-e egyes esetekben szülők és tanítók, család és iskola kőzött a gyermek ér­dekétől követelt együttműködésnek 'létrejönnie. Nem magától következik ez be, hanem mindkét fél tudatos jóakarata, megértésre és kölcsönös kielé­gítésre való törekvése következtében. Ha az Iskolásgyermek sorsát, a kétféle nevelő egyetértésének, együttdolgozásának órtási jelen­tőségét meg akarjuk érteni, nem elég e tételek­nél roegállanunk, hanem szükséges számhaven­nftnk, hogy milyen természetű mozzanatokban je­lentkezik ez a kettősség. E mozzanatok sokasága a részletes felsorolást meggátolja. Azt Hsztán fel* Ismerheti mindenki, hogy ez a kettősség az ott­honi és az iskolai élet között állandó, az iskolázás egész Idején végig megvan, de a gyermek fejlő­dése során váltakozó módon nyilatkozik: gondol­junk például a 6 éves, aztán a középiskolába lé­pő, majd a serdülés válságaiban vergődő, végűi a felserdült tfju és a nagy leány Iskolát helyzeté­ben levő különbségekre. A családi és iskolai élet kettősségének legnagyobb a jelentősége az isko­láskor elején, pedig ekkor látszólag apróságokban áll. Legszélesebb a távolság a neveié« két szín­helye között a legfelsőbb fokon, de ekkor már egészen át is alakult a két fél viszonya, mert ket­tőjük között egy harmadik és pedig döntő, igazi középpont jelentkezik: fokozatosan önmaga lesz a maga nevelője. Amig idáig jut, sok minden éri. Többek között az ts, hogv bekerül az iskolán és a családon egy­aránt kivűl eső „külső világ" vonzása körébe; ennek hatása alatt meggvengül mindkét addigi középpont ereje és ehelvett a barátok, a társa­ság, nz e szavakkal jelölt, szétfolyó, változó uj környezet hatAsa kezd rajta uralkodni Ezt az igen sokszor füveimen kivűl hpgvott „középpontot" Is szemmel kell tartania nnnnk, aki az Iskolásgver­mek sorsának helyes irányítására keresi a módot ftt éppen e tek'ntetben !s nagy a jelentősége Hz együttműködésnek család és iskola kőzött, mert a külső világ hatása akkor áll szem­be a nevelés hatásával, ha a különféle nevelők hatása szétfolyik ahelyett, hogy a fejlődő gyermeknek minden ne­• velési szükségletét kielégítse. 'A mai élet egészen kfi'őnösen sürgeti a szülők és a tanítók kőzött a megértést és összefogást. Kiindulása csupán annak őszinte elismerése lehet, hogy ma ez nincs meg, mert nem törődnek eléggé egymással, hanem mindkettő szinte csak a szá­monkérés hangján szól a másikhoz és a maga­lelkén azzal könnyít, hogy a felelősséget a másik­ra hárítja. Már pedig a gyermek életében meglevő kettősség haj s ezen segíteni kell, de csak köl­csönős jóakarattal lehet. Mindkét helyen, a családban Is, az iskolában ts, tudatosan kell folynia a nevelésnek. E tudatosság alapján mindegyik azt nézze: mit nem tehet meg a másik a gyermekért s azt igye­kezzék megtenni. Igaz, hogy Itt roppant nagy iüáOT: a szülők tájékozatlanság* éppen a legfőbb feladatukban, a nevelés kérdéseiben. Pedig milyen régen sürgetik belátó emberek a szülők nevelését s milyen határozottan figyelmeztetett Széchenyi arra, hogy a szülőknek a kötelessége gyermekeik iránt sokkal súlyosabb, mint a gyermeké szülei iránt. De hiány van a másik oldalon is, a tanitók ré­szén; minél nagyobb növendékek tanítóiról van szó, a nevelői tudatosság annál kevésbé általános. Ezt a kiváló tanítók és tanárok, a nevelői lelkü­letű iskolai nevelők érzik legjobban. Pedig annak is nagy ideje már, hogy az iskolát mindem értel­mes ember nevelőintézménynek tekinti s ezzé sze­retné tenni. Ha eddig nem vált azzá, ha a család sem elég nevolő: azzá kell válnia. Á gyermeknél nincs nagyobb érték, a gyermek ügye a nemzet jövendőjének ügye A gyermek amint nő, az élete befelé halad; ml, akik kifelé megyünk, nem tehe­tünk Jobbat, mint ha megbecsfljflk a gyermeket. Szülők és tanítók egyaránt a Jövendőbe néznek, a jövendőt a gvermek nevelésével szolgálják; meg kell hát találniok egymás kezét. AZ ÉLFT (Apuka szakállal Mosolygó, májusi napsugárnak örvendező gye­rekek csoportjában karcsn szép leányt láttam Új­szegeden — Ejnye, de Ismerős! Valahol láttam már. — Persze hogy láttad, de az rég volt, ő még egészen apró, az apukája pedig akkor még sza­kállat viselt. Most már azonnal az eszembe jutott a róla való történet, amit ugy kell elmondani halkan, mintha mese volna. Apukát 1914-ben elvitték a háborúba ellenséget pusztítani, ámbátor apuka csendes és szelíd em­ber volt, nem haragudott senkire, még a kislá­nyaira sem. ha azok túlságos lármával kócoVák össze a hajas babát Apuka egyébként ts szerette a gyerekeket, hozzájuk kötötte a hivatása s most Itt hagyta valamennyit, a magáéit, a másokét, ment, mert kellett. Eleintén rózsaszínű levelezőlapokat küldött ha­za, később szürkéket. Az elsők a frontról érkez­tek, az utóbblak Oroszország hósivatagjalról, ame­lyeken keresztül cipelték apukát nagybundás. kucs­más kozákok Ezek se haragudtak, kék szemükkel hatalmasat bámul'ak, hogv miért kell nékik el­lenséges viszonyba lépnlök soha nem bántottak­kal, de végezték a parancsot, mert kancsukacsat­togás közepett mindig azt kellett hallanlok: Az atvuska Így akarja. Körülbelül mikor a leghidegebb vidékre érkezett a szegedi apuka, siránkozó két kis lányát ide­haza ritka öröm érte. Kis testvérkét kaptak, nkl olvan butus, hogv még bnszélni sem tud, csak ne­kivörösödik hírtelen, mintha belekergetné magát a méregbe s akkor furc«a sirásba tőr ki Játszani nem lehet vele, de nem is szabad, anyuka nagyon meg van ijedve, mikor hozzá közelednek s azt ki­áltja rájuk. — Megnyomjátok a fejétI Olyan furcsa volt ez. A hajas baba még a test­vérkénél ls kisebb, de annak a fejét nem félti sen­ki. Az igaz. hogy íren is sir, de meglehet, hogy csak Jól tudia eltitkolni 9B érzelmeit. ElSfordul ez egészen nagy babáknál Is. Az apró bosszankodásodat később apróbb örö­mök váltották fel. Testvérke már tudott ülni, az­tán egyszer mindenki meglepetésére megállt a lábán, ámbátor Igaz, hogv csak egy pillanatra, mert utána mindjárt a psdlóra pottyant De mi­kor annyit lehet ezen nevetni! Aztán beszélni kezdett, azt mondta'! mamma, meg cica, két éves korában azonban épugy pörgött a nyelvecskéje, mint a többinek, akik szintén szű­kös szókinccsel kezdik és kifogyhatatlannal foly­tatják Egyébként az esztendők apuka hazavárásával tétek el. Apuka ezt mondta valamikor, azt csinál­ta. apuka ezt szerette enni, ilyenkor Jöt' haza. Most nayron messzire van, megfagy a sóhajtás, mire hozzáérkezik, de akárki meglássa, hogy Ez a kézfogás egyszer azt jelenti, hogy az is­kola hívja a szülök segítségét, máskor azt, hogy a szülők fordulnak a tanítókhoz. Mindkét féluek van sajátos ereje, arai nélkül a másik nem boldo­gulhat; mindkettőnek a helyzetével együtt járnak fogyatkozások, amiken csak a másik segíthet. Sem a szülők, sem a tanítók nem láthatják tisztán sa­ját hibáikat, pedig a hibákat apasztani kell, ha ember létünkre sem mint szülők, sem mint tanítók nem lehetünk ts hibák nélkül. Ennek becsületes elismerésében látom a javulás kezdetét s ezért üd­vözlök örömmel minden olyan alkalmat, amikor szülők és tanitók k'beszélhettk magokut egymás előtt Az iskolának kötelessége, hogy elvégezze a gyermek életében a nevelésnek minden feladatát, amire a család nem alkalmas De a szülőké a fe­lelősség, ha engedik vagy kívánják, hogy az Is­kola többet vegyen át tőlük gyermekeik nevelésé­ből, mint amennyit mostani szervezetében elvé­gezhet. Azt kell hát néznie mindkét félnek: miben lehet a másiknak segítségére, hogyan erősíthetik meg egymás hatását. MOZIJ A hipp-hopp akkor terem kőzünk, amikor nem ls ál* módjuk. A legkisebb csak hallgatta a meséket szomjas füllel, de nem értette. Hiszen ő sose látta apukát, apuka is csak szomorkodó levelekből ve't tudo­mást a létezéséről, — hát el ls szorult sokszor a szivecskéje, mikor a két nagvobbik testvérke az apuka eseteivel dicsekedett előtte. Végre meglőtt a legörvendetesebb hlr: apuka ntban van, már jön, sivatagok, tengerek vannak még előtte .azonban vége a fogságnak. — A mellemig ér a szakállam, a sapkám olyan hossza, mint s Mikulásé, a bundímat egy farkas hátáról nyúztam le, nrsmm-burpnm. A gyerekek felügyeltek a levélre, a két nagyob­bik elszomorodott. — Nem is igaz, apukának nincs szakálla, cs*k kicsi bajusza Sipkát sem hordott csak kis kala­pot. Apuka tréfál, nem lehet olyan, amilyennek mondja magát. — Szakálla van! — szólt bele a vitába a kicsike. — Nincs, nem lgaz Csak bajusza van, — mér* gelődtek a nagyok. — fin tudom, szakálla van, a melléig ér... Is­mételte a csöppség s elkezdte keresni a levert« ködbe vesző régióiban apuka soha nem látott vo­násait. Aztán várták tovább, hogy már csak itt lenne. Soha ilyen lassan nem telt nz idő Későn érkezet« az este, korán a reggel, té-képen követték apuka útját, most ennyivel közeledett. Jaj, már a magyír határon van, (ámbár melvlk most a magyar ha* tár!) A Karácsonvest nagyon szomorú volt, bá'j natosan gubbasztottak három kislányok a kálvhnl mellett. Nem Jött meg ma sem, pedig Jézuska drá-< gább aiándékot nem hozhatott volna. Azonban karácsony másodnapján, mikor csillogói szemük a homály titkait kutatta, kopognak az aj* tón és belép egy különös ember. Mellét veri al szakálla, a heeves sapkáin épp olvnn, mint a Mi-> kulásé, a bundája a ^ibériai farkasé. A két nagyobbacska lánv, nyulánknk és okosnk", idegenkedve húzódik a szoba sarka felé. de az öt­esztendős, felugrik és a gyermeki szív legtisztább sikolyával szalad feléje. — Anukám. édes jó anukám. megjöttél, ...Aztán sok sírás következett, meg nevetés,, meg összevegvűlése a keltőnek .nincs se vége. se hossza a mesének, mit csínáltnk. mit gondoltak,' mi lett Ismerősökből, jóbarátokból, - hetik muV va sem értek a végére. A három kislány ott ül apuka ölében, csacsog*1 nak egyszerre. A két nagvobbik restelkedik va*1 lamin, "a kicsivel nom lehet bírni. — fin ismertem meg apukát, ped'g sose láttam­— Miről Ismertél meg, bogaram? — Hát a nagv szakállárul. M'nrryárt tudtam,! hogy nem lehet más, csak az apuka. Boh. Nvnkíiond« P 4 ffA Pollftli I J.ví" testvérekné' | SZORMEMEGCWASOKJIT dlvatszttcsök, Kállay Albert (Hid> uoea 1. —Javításokat a nyár folyamán jutányosán v á ' a ' u n k

Next

/
Oldalképek
Tartalom