Délmagyarország, 1934. április (10. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-01 / 73. szám

18. DE! MAG y A ROR SZAG 1934 április T. 90.- P Ä 90.- P Torpedó szabadonfutóval gvárl felsrere éssel. Kirakatunkban látható. D éry gépáruhAz látogatásomat. Ez a stilus messze feküdt az ő derűs lelkétől. Hát szabad egy költőt, egy irót, egy' alkotó zsénit hétköznapi emberi mértékkel, etikettröffel mérni? Siettem is hozzá 1933 tavaszán fölkérésemmel és az őszre meg is igérte az előadást. Amikor szeptemberben fölkerestem Ígéretének beváltására, az egész emberből már csak csodálatos selyemősz haja és meleg barna szeme volt. Várta, hogy megerősödjék... Még most is könnyes lesz a szemem, ha a jelen tanév szabadegyetemi előadóinak listáját a kezembe veszem. Az első helyen olvasható Móra Ferenc neve. üzabadalmazoll ágynemüiarttval páratlan. Modern rekamiék, fotelok stb. Vitéz Qftczl ImrR liároitm és Hlszl^né'. 420 VERSZTES UTAZÁS NYÍLT PARANCCSAL Irta: STEIN SÁNDOR T. Az orosz Eadifoglyok szibériai életében a kehyérgond elsodort sokszor és sokfelé bennünket, mindenkit aszerint, hogy mihez értett. így lettem futball és atlétikai-tréner. Hogy az ehhez szükséges mozgási szabadságot orosz sportbarátaim megszerezhessék, egy nagy sebészeti vöröskereszt kórház szanitéoe és t{szta9ági felügyelője lettem. Délelőtt szorgalmasan dolgoztam a kórház kötözőjében ós bizony megvallom, amikor az első amputált fagyott láb gazdátlanul a kezemben maradt, gyöngyözött a homlokomon a verejték és ha a főorvos, ki az orosz sportklubnak az elnöke volt — és igy az én gyámolltóm —, ki nem küld a folyosóra, még szégyen is ért volna Még sem futottam el a munka elől, mert előttem állott a földbarakftos fogolytábor minden iszonyával Nekíedzőttem. Később már az első kötözést végeztem és gospodin felcsernek szólítottak. így lett belőlem, a futballIrénerből a sebészeti kórház használható tagja és főorvos barátomnak, ki a cári hadsereg alezredese volt, elválaszthatatlan segédje. 1930 januári délután volt. Miután szabadnapos voltam éppen a szépet tettem egy szomszédos kisleánynál, amikor sürgősen hivattak a vöröskereszt upranlénjáha (központi iroda). Tíz napja már megváltozott világ volt nálunk. A vörös hadsereg volt iriár az wr városunkban, főorvosom pedig az 5. Annee orvos-főnöke lelt. fin az örök hadifogoly maradiam mellette: cak ne vissza a földbarakkba! A tóhadisnUlás Tomszkban vott. Cfelentkezésemkor kezembe nyomtak egy nvilt parancsot, hogy harmadmagammal utazzam Tomszkba felvételezni az Armee egészségügyi intézményeinek javadalmazását. Társam volt egy orosz orvos és egy fiatal, 21 éves orvosnövendék, ki örömmel vállalkozott kísérőnek, mert fiatal felesége Tomszkban tartózkodott és azt szerette volna viszontlátni. Enyhe 20 fokos hideg volt és nem volt már időnk az utazásra előkészülni. A nyílt parancshoz egy revolvert kaptam, amit hosszú esztendők után örömmel simogattam. Kabátomra tűztem az emnillirozott vöröskereszt jelvényt. Útközben egy barátomról ugv húztam le a bundáját kölcsönben, de a hócsizmáért már nem volt időm a lakásomra menni. Szánon kimentünk az állomásra és vártuk, jön-e vonat. Nem igen jártak még akkoriban a vonatok. Végre jött egv szénszállító vonat, hozzákapcsolva 8—10 mnrbfikocsi (tvepluska). I'rrsze egyikbe sem akartak bennünket beengedni, nem lehetett bízni az útitársakban azokban az időkben. Az állomásőrség segítségével egyik vagont felnyittattuk és erőszakkal felszállothuik. A kálvha mellett állva bóbiskoltunk. Mellettem I egy széken összehúzódva a hivatalnok fiatal leánya aludta az igazak álmát és álmodozott szegényke az otthagyni kényszerült szép lakásról, a kényelmes puha, fehérszobás ágyról, melyeket talán az életben sohasem fog viszont látni. Az én orvostársaim is szorítottak már egy kis helyet maguknak. A tisztek szuronyos kísérői ülve, fezükben gyilkolószerszámaikkal fujtáik elég kellemetlen hangossággal a forró kását Én voltam éber egyedül és raktam a tűzre, hogy ne fázzanak társaim. Bele bámultam a kis kályha vörös lángjába és örültem vértelen boldogsággal, hogy 5 évi fogság után újra szabadon utazhatok és mámoros lettem a vonatkerekeinek zakatolsáálól. Hogy meddig tarthatott ez a elzsibbasztó érzés, nem tudom, csak arra emlékszem, hogy rángatta valaki a kabátomat. Oda nézve látom, hogy a kisleány éppen a székről tápászkodik fel. Megkérdem, mit kiván tőlem — Uram jöjj, — felelte, — feküdj a helyemre, én már kialudtam magamat... Nem akartam eljogadni, de mikor kijelentette, hogv semmi esetre sem fekszik le újra és már oda is állt a kályha mellé, hogy gémberedett tagjait mozgásba hozza, rászántam mésis magamat, hogy a kényelmetlen székágyat elfoglaljam. Háromszor váltogattuk egvmást az.cn az éjszakán. Alig vártam a regiéit, pedig nem jó meglepe'ést ho-c'.t. Az cls3 szürkületi cs, ir'icr a rernt TneiTgállt, kis csajnikommal leugrottam vagonunkból és kerestem a forróvlztartálvt. Minden állomáson van ilyen kipiatok. Erős, metsző, negyven fokos liideg lett. Amúgy oroszosan megmertem a csajnikom, zubbonyom zsebéből egy pár szem teafüvet tettem a kannámba, ecv fél kockacukor is előkerült a kabát zsebéből és vittem kis társamnak is az üdítő teából. Sokáig ácsorogtam a csonti? ható hidegben. mert a vagonba visszatérve a szuronyos őrök is mozgolódtak. A szük he^-en egyik csizmám orrára lépett és mikor ki akartam szabadítani, ketté törött a feie. mint errv dnrab fa. Ott álltam leszakadt csizmnfeiiel. Azt hittem: felnvársalom. oly tekintetet vetettem rá, de a nvilt ellenségeskedést nem tartot'am célravezetőnek Megelégedtem azzal. hogv amu<jv oroszosan leszidtam. Haragom csillapodóval, elővettem f'«fl«iet. hopv rendbe bozzam frizurámat. Erre az előV>*>i őr. mintha semmi sem történt volnn. kölcsönkérte tőlem a fésflt. A rab tisztek közül az effvik németül szólt, hogv eszembe ne jusson kikölcsönözn'a fésűmet, mert az őrnek torzonborz üstöke naivon „mozgalmas." Megköszöntem a figyelmeztetést, de eszembe sem volt még csak szóba is állni az őrrel. Már a kocsi valamennyi lakója felébredt, órákhosszat álltunk és nem indult a vonat. Kezdtünk türelmetlenek lenni és ezért két társammal elindultunk az állomás épületébe a főnököt megkeresni. Az állomás váróterme nyüzsgött a sohasem látott gyülevész népségtől. Az állomásfőnök közölte: Nem tudja, hogy mikor mehetünk tovább, nincs mozdonya. Ügy látszott, esi már egynéhányszor mondotta aznap. Kimentünk, hogy tanakodjunk, mitévők legyünk. Közelünkben nagy hahotára lettünk figyelmesek. Egy csapatra való felfegyverzett terrorista között egy halálrarémült, idősebb ur állt, akit jobbról, balról a legocsmányabb szitkokkal illettek. Kérő tekinteltel nézett maga köré, de minden oldalról csak gunvos és ellenséges tekintetek szálltak feléje. Egyik vöröskalona a többiek nagy tetszésé mellett nagyot ütött a fejére és lekapta szőrkucsmáját, amelyiknek helyébe a maga zsíros sapkáját tette, egy másik pedig arra kényszeritette, hogy bundáját vesse le és adja át neki. Minden kívánságukat vonakodás nélkül teljesítette, mert látszott, hogy nem ezekért, hanem inkább éleiéért remeg. Ezt már nem állhattam szó nélküL Hogy bátorságot merítsek a közbelépéshez, megtapogattam pisztolyomat, azután egy mozdulattal, anélkül, hogy két társamnak idejök lett volna a beavatkozástól visszatartani, lekaptam a vöröskatona fejéről a szőrsapkát és átadtam volt gazdájának, azt pedig aki a kabátot igyekezett lehúzni, karjánál fogva elrántottam. A legdurvább hangon utasítottam rendre őket, figyelmeztetve a katonákat kötelező fegyelemre. Közbelépésemnek nem várt eredménye lett. A józanabbak nekem adtak igazat és még jóformán rá sem érteni cselekedetem felelt elgondolkozni, már is elsomfordáltak. Az én emberem pedig könnyes szemekkel mondott köszönetet és mielőtt védekezhettem volna, megragadta kezemet és megcsókolta. Röstelkedve hárítottam el magamról a köszönet eme megnyilatkozását. Lassanként ránk esteledett és libabőrös lett a hátunk attól a gondolattól, hogy az éjjelt ebben a fűtetlen váróteremben kelljen töltenünk. Társaimmal újra megtanácskoztuk, mi lenne a teendőnk, hogy végre mozdonyhoz jussunk. Elhatároztuk az előbbi erélyes fellépés sikerének hat'ía alatl, hogy újra bemegyünk a Nacsalnikhoz és ha kell fenyegetések árán is elindittatjuk a vonatunkat. Bementünk az irodájába és mikor közöltem vele. célozva a várótermekben levő megbízhatatlan elemekre, hogy az élete nincs itt biztonságban, ha mozdonyt nem ad azonnal, mindjárt lett mozdony és folytathattuk utunkat Tomszfc felé. A lopott fából éppen csak hogy átfüthettük marhakocsinkat, ugy este 10 óra felé alig, hogy egy kisebb állomást elhagytunk, nyilt pályán leállt a vonatunk. Jó darabig rostokolhattunk már, amíg társaimmal rászántuk magunkat utánanézni, miért álltunk meg. Előre botorkáltunk a sö* tétben a mozdonyvezetőhöz, kitől nagy káromkodás közepette tudtuk meg, hogy befagyott a mozdonya és nincs is kilátás a továbbutazáshoz. Elhatároztuk, hogy visszamegyünk az előbbi állomásra, ami nem volt olyan egyszerű, tekintve a cca. 2 kilómé'eres utat a vak sötétségben. Azt gondoltuk, mégis biztosabb lesz egy meleg váróteremben az éiielezés, mint egy túlzsúfolt marhava^onhan, ahol fogytán van a fa. Az állomásra érkezve, teljes sötétség fogadott, a várótermekben pedig elviselhetetlen volt a hiszénkereskedelmi részvénytársaság Boldogasszony sugárul 17. szám. Szállít minden állomásra vagontételben: iaíal szenet, brikettet, kokszbri- A n2 Felsőn allal, dorogi, lábatlant, stiltöl, 1tettet, királdi, dorog-tokodl és borsodi szeneket kazántUzelésre, téglaggártási, gőzekeszántásl, cséplést és fűtési célokra. Építkezési célokra a beszerzés ekktt salát érdekében kérfe ajánlatunkat! fieőcsabai f)ófelyér és szilvásváradi égetett meszet. Selypl és bélapátialvai nagyszilárdságu portlandcemeniel, iaíal bauxitcementet és aipszet. Szegeden raktárunkból minden mennységet házhoz szállítunk!