Délmagyarország, 1934. március (10. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-30 / 72. szám

VII. Erzsébet* krr.36. VI.Andrdssittt lV.KoiSuhhL.u.2. Szeaed:Kdrá5ZU.6u T934 március 30. DEIMAG/ARORSZÁG Örökre kitiltottak egy diákvezetőt a debreceni egyetemről Debrecen, március 29. Jelentettük, hogy a debreceni egyetemi tüntetésekből kifolyólag a ..harmincas bizottság" huszonhat tagját meg­dorgálta, négyet p^dig részben örökös kizárás­ra, részben két félévre való kizárásra itélt az egyetemi tanács. Az Ítélet ellen az egyetemi hallgatók fellebbezéssel éltek, igy került az ügy a kultuszminiszter elé, aki most hozta meg a végleges határozatot: Simon József bölcsész­hallgatót, a Méhely-bajtúrsi Egyesület vezérét örökre kizárta az egyetemről. A dorgáló Ítéleteket is helybenhagyta a mi­niszter, viszont megváltoztatta dr. Szlávy László és R a d ó Endre orvostanhallgatók bün­tetését, akiket egv-egy félévre, Szalkay Sán­dort pedig két félévre tiltott ki az egyetemről. A miniszter hangsúlyozza, hogy csak méltá­nyosságból enyhítette az itélet egyrészét. g—a— •••••— /Is: olvasó rovaía Két levél a kamarai ülés utón Tekintetes Szerkesztőség! A Délmagyaror­szág csütörtöki számában levél jelent meg Kor­da Jenő ur aláírásával, amelyben azt állította rólaim, hogy rosszindulattal ártok választóimnak. A kamarai ülésen felhozott esetben az érdekelt piaci árusok érdekében jártaim el. nemcsak az­ért, mert a pártfogolt, a jogerős véghatározat­ban megállapított piaci helybeosztás ellenére nyeri elhelyezést a közpiacon, hanem azért is, mert az érdekeltek ezt Tájuk nézve jogosan ká­rosnak tartották és főként, mert az érdekeltek erre fel is szólítottak. Én a kötelességhez hiven a közérdeket képviseltem az emiitett ügyben. Érdemileg az üggyel bővebben nem foglalko­zom, mivel nincs elintézve, bízom Szeged város helyettes polgármesterének és kamaránk elnö­kének jóindulatában és igazságérzetében, akik­nek kényszerülve voltam az esetről jelentést ten­ni és jóindulatukat kérni. A város hatóságát pe­dig i ern szükséges megvédeni velem szemben. Tisztelettel: Benkő Béla. Igen tisztelt Szerkesztőség! Mi piaci kész­ruhaárusok azt kiv'.njuk megjegyezni, hogy Benkő Béla ur a mi felkérésünkre vállalkozott •rá, hogy eljár az illetékes hivatalokban érde­künkben. Benkő Béla maga is árul a piacon és igy legjobban ismeri a mi sérelmünket. Kéré­sünknek eleget téve el is járt az ügyben, amely azonban még ma sincs elintézve. A szóbanforgó ügy egyébként a következő: 19 késziruhaárus van a piacon, ebből 8 hadiözvegy, 3 pedig rokkant, tehát több mint fele olyan, aki­ket mindenképen támogatni kellene. Most akadt egy özvegyasszony, akinek nyilt üzlete van és öt helyezték elébünk, állítólag felsőbb helyről érkezett pártfogással. Nekünk az a kívánságunk, hogy a hatóság ne tegyen kivételt, a piaci köz­rendet necsak velünk tartassák be. hanem a ha­tóság tartsa be elsősorban. Végül ismételten kijelentjük, hogy biztos meg­győződésünk szerint Benkő Béla kamarai tag ur nem saját érdekeit tekintve járt el illetékes helyen, hanem a mi jogos érdekeinket védte amiért mi csak hálával tartozunk. Soraink közlését köszönve, vagyunk tisztelet­tel stb.: czv. Török Károlyné, Frank Józsefné az összes készruhások nevében. Husvéiva legszebb, legolcsóbb ajándék Meteor Csillár álló lámpa, rádió, gramofon. Gyárból közvetlen a fogyasztóhoz! ¡4 tángu ebédiőesiitáv <l-p Hálószoba ampolna 3.30 p IMETEOR villamossági és ctillárgyáv v<. - Szeged, Kárász ueea H. (Prófétával szemben.) Telefon 33-36. Az egyetemi főtanácsos, a főorvos és a városi fogalmazó sajtópere A tőrvényszék száz pengőre ítélte Mák Józsefet. — „Az Ilyen orgánum nem alkalmas a sajtó nemes hivatásának betöltésére" (A Délmagyarország munkatársától.) Csü­törtökön tárgyalta a szegedi törvényszék Gö­m ö r y-tanácsa azt a sajtópört, amelyet dr. Pettykó János egyetemi főtanácsos, dr. H e d r y Miklós kórházi sebészfőorvos és dr. Havas Zoltán városi fogalmazó indított rá­galmazás cimén Mák József ellen. A sajtópert megelőzte egy másik pör, amelyet Mák indított hármójuk ellen veszélyes fenyegetés és becsü­letsértés cimén. Feljelentésében azt adta elő, hogy Pettykó, Hedry és Havas a mult év őszén meg akarták őt-verni, egész napon át hajszol­ták, végül csak rendőri kísérettel tudott haza­menni. A járásbíróság mind a három vádlotíat felmentette. Az ítéletet Mák megfellebbezte, de a törvényszék jogerősen helybenhagyta a fel­mentést. Mák az eset után cikket jelentetett meg és ebben "rágalmazó kitételekkel fűszerez­ve megirta a ..hajsza" történetét. Ezért került azután a törvényszék elé. A biróság már régebben elrendelte a valóság bizonyítását és ennek lefolytatására került sor csütörtökön. Először Mák József tanúit, többek között a feleségét hallgatta ki a biróság. Ezek a tanuk elismételték azt, amit már a járásbirósá­ságon is vallottak. A biróság ezután elrendelte a íőmagánvádlók tanukénti kihallgatását. Elsőnek dr. Pettykó János telt vallomást, aki előadta, hogy Mák felkereste őt egy ízben és rávette, hogy fizessen elő a hetilapra. Azután egy tányérsapkás fiatalembert küldött hozzá nzzal, hogy egy konzorcium hajlandó 400 lapot átvenni tőle, ha Pettykó ellen cikk jelenik meg. Felaiánlott^Pettykcú^^ lenik meg, ha viszont hajlandó anyagi áldozat­ra. Ezt a fiatalembert kikergette. Ezt követőleg azt hallotta, hogy Mák éppen fordítva meséli a dolgot a városházán; azt állit ja, hogy ő akarta megvesztegetni Mákot. Ezt Havas Zoltánnak mondotta Mák. Tanukra lett volna szüksége, hogy ezért beperelje Mákot,, megkérte tehát Hedryt és Havast, ho^v kisérjék el, had hall­ják, nogy mit mond. 1 őbbizben keresték Mákot a lakásán, de nem volt szándékában senkinek se, hogy bántalmazza. — Azl mondja a vádlott — szólt az elnök —, hogy önök igen agresszíven léptek fel, hogy két barát'át, azután a rendőrséget kérte meg, hogy. vegyék védelmükbe. — Ha én meg akartam volna verni Mákot —• válaszolta dr. Pettykó —, ahhoz nem kellett volna segítség, inkább meg kellett volna köt-» nöm magam, mert ha egyszer ráütnék, talátt agyonütném. Hasonló vallomást tett dr. Hedry Miklós és dr. Havas Zoltán. A biróság mind a há-< rom főmagánvádlót megeskette vallomására. Kihallgatták még dr. báró T u n k 1 Tamás főispáni titkárt, majd dr. Csikós Nagy Jó­zsef a főrpnííánvndloltak képviseletében szigorú büntetést kért. Kifejtette, hogy a sajtónak ne­mes hivatása van, de az ilven Mák-féle orgá­num nem alkalmas nemes hivatások betöltésé-1 re. A bíróság bűnösnek mondotta kí Mák Józse­fet sajtó utján elkövetett három rendbeli rágal­mazás vétségében és ezért 100 pengő pénzhün­tetésre itélte. Az itélet nem jogerős. ti —i VALTOZATLAN KÜLÖNLEGES MINOSEGBEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom