Délmagyarország, 1934. március (10. évfolyam, 48-72. szám)
1934-03-28 / 70. szám
9 DfCMAGyARORSZSG 1931 március 28. 0A n Ui RAPID AA Pl Topped<5 szabadonfutówl nóru SU-" W* keréknár 51II-" W* gvári" "i f S. T Bü • nerenuar r,., W £3 K Kirakatunkban látható. • é 9 A r • k A z Sport Bonyodalmak a KAC-KEAC mérkőzés körül A KEAC-köröket még mindig erősen foglalkoztatja a futballcsapatnak a KAC-tól elszenvedett veresége. Érthetően, nem tudnak belenyugodni a vereségbe és a halszerencsére hivatkoznak, amely kétségtelenül egyik oka volt az egyetemi csapat váratlanul gyenge eredményének. Kedden azután nagy örömet keltett az a Budapestről származó hir. amelyet "gv jól tájékozott ismert fővárosi sportember a IvKAC vezetőségével telefonon közölt. Beavatott helyről olvan információt kapott, amely szerint meg lehet óvni az elvesztett mérkőzést, értesülése szerint óvási okot képez Romhánvinak, a KAC balszélsöjének szereplése, akit bár jogosan. de nem a szolgálati ut betartásával igazoltak le a kecskeméti csapathoz. Romhánvit, aki a jánoshalmi csapatnak volt a futballistáin. a szolgálati ut kikerülésével iga. zolták le a KAC-hoz. Ez a körülmény látszólag nem adna okot az óvásra, ha ehhez hasonló eset már nem történt volna. Ismeretes, hogy A 1 bért Józsefet, n SzAK játékosát egyesülete a szolgálati ut megkerülésével igazolta le annak idején. Mivel az igazolás a birtokában volt, nyugodtan beállította a játékost csapatának. KTK elleni mérkőzésére. A SzAK—KTK mérkőzés azonban az első félidő 10. percében félbeszakadt. mert az eső használhatatlanná tette a kiskun félegvház.ni pálvát, ezért nem lett Albert szerepeltetésének sulvosabb következménye. Az MT,Sz országos intézőbizottsága ugyanis az igazoló bizottság határozatát megváltoztatta, Aliiért igazolását megsemmisítette és uj igazolólap benyújtására szólitotta fel a játékost. Ilven körülmények között, ha a SzAK—KTK mérkőzés nem szakad félbe, megállapítható lehetett volna Albert jogosulatlan szereplése. Ez természetesen nem azt jelenti, hogyha a KEAC megóvja a KAC elleni mérkőzését, az óvásnak helyt is adnak, hiszen kétségtelen, hogy Romhánvit az egyévi várakozási idő letelte után igazolták le a kecskeméti klubhoz. Sportkörökben most nagy érdeklődéssel várják a KEAC vezetőségének határozatát, megóvja-e a mérkőzést, vagy — belenyugszik az eredménybe. A vizipélá-bizoftság és a SzUE Megirta a Délmagyarország, hogy a SzUE benevezte ifjúsági vizipólócsapatát az országos ifjúsági vizipólóhajnokságbn. A SzUE vezetőségének ez a lépése a szegedi és a vidéki sportkörökben a legnagyobb helyesléssel találkozott, mert ez az egyetlen helyes módja annak, hogy a kitűnő erőkből álló SzUE ifjúsági csapat megfelelően fejlődjék. Milyen nagy volt azonban a szegedi és a vidéki uszóvezeiők meglepetése akkor, amikor arról értesültek, hogy a MUSz intézőbizottsága az ifjúsági bajnokságot csak a budapesti csapatok részére irta ki. Határozatában nem emlékezik meg a SzUE ifjúsági csapatának benevezési kérelméről, de kétségtelen. hogv döntésével elütötte a S-»ITF-t a bajnokságban való részvételtől. Eddig az volt az általános vélemény, hogy egyedül az úszósport h-in nem gátolják meg a vidék érvényesülését, ilven határozat azonban mégis ezt a látszatot kelti. Sportszerűtlen volt-e Deák szereplése az SzTK-ban a HMTE ellen Nagy felháborodást keltett az SzTK vezetősége körében Deák Istvannak, a csapat válogatott hátvédjének a vasárnapi HMTE elleni mérkőzésen tanúsított sportszerűtlen viselkedése. A vezetőség azzal a gondolattal foglalkozik, hogy Deák István szerepeltetéséről egyelőre lemond. A vezetőséget erre az elhatározására az késztette, hogy szerinte Deák az SzTK—HMTE mérkőzésen nem játszott teljes tudásával; „lelazsálta" a meccset. Beavatott helyről származó értesülésünk szerint Deák sportszerűtlen viselkedésére az adott okot, hogy beállították a csapatba Feiglt is, akinek szerepeltetését ő nem helyeselte. A vezetőségnek ebben az ügyben az az álláspontja, hogy egy futballista nem gyakorolhat befolyást a csapat összeállítására. A játékos, ha a csapatba beállították és elvállalta a játékot, futballozzék teljes tudásával egyesülete érdekében. Ez a sportszerűség legelemibb követelménve. Deák helyét a csapatban a jelek szerint Szőke, vagy az ASE-ből átigazolt Scháffer foglalja el. Szojka és Somogyi szerdán reggel utazik Kolozsvárra, hogy csatlakozzék az erdélyi túrán levő Szeged FC-hez. Hatalmon érdeklődé« előzi meg a vasárnapi Színész—Ujságiró fntballmérkőzést Az évenként megismétlődő futball derbire: a Színészek—Újságírók mérkőzésre húsvét vasárnap kerül sor. A páratlan érdek ességünek igérkeaő futballmeccset a Temesvári-körúti pályán délelőtt 11 órai kezdettel tartják meg. Nem vitás, hogy a mérkőzésnek hatalmas közönsége lesz, hiszen már az elmúlt évi bohémderbi is több mint 2 ezer nézőt vonzott a pályára, most pedig még változatosabb szórakozásokról gondoskodik a rendezőség. Az izgalmasnak ígérkező meccs kezdftrugását Könyves Tóth Erzsi rúgja. Bíró: Sziklai direktor, taccsbirók félidőnkint felváltva) és hogy sérelem ne essék, betűrendben): Balogh Klári, Hadnagy Mária, Jurik Ioa, ölvedy Zsóka, Faragó Panni. Külön attrakciót jelent 10 görl futóversenye, a zenés felvonulás, az autogramokkal ellátott meccslabda, kétségtelemfll osak fokozza a mérkőzés iránt megnyilvánuló érdeklődést. A meccsre belépő drij nincs, mindössze a pár filléres műsor megváltása kötelező, amely elővételben a színház pénztáránál is kapható. A Szeged FC választmánya szerdán este fél 9 órakor az egyesület klubhelyiségében ülést tart, amelven főleg az eln&kválsággíd fognak foglalkozni. A Tisza Torna Egyesület vasárnap délután fél 5 órakor a rókusi tornacsarnokban disztorna ünnepélyt rendez. Egyént utazásoknál Is nagy kedvezményt Abbazia és Laurana nyujtunk, ami bármikor megkezdheti. Nagyszerű ellátás, gyönyörű tengerrenyiló szobát adunk, vozető szállodájában. Korszerű olosó árt Pengőflzetés I Minden felvilágosítást és kívánatra prospektust küld a Délmag yarország utazási osztálya Szeged As .Via* fiirdőirodn Budapest, TV., Molnár u. ->5. Tel 841-89. HALAT nagyhéten legolcsóbban vásárolhat ANTALFFY haicsarsiokaiban Széchenyi tér 12 (votBarcsay patika) - Rudolf téren (vámház mellett). Telefon 24 fi4. Ajánljuk tiszai halásiatunkból kitermelt elsőrendű mínflségfl élő harcsa, élő tükör és pikkelyes ponty, élő süllőt, élő csukát, élő keszeget stb. Vágott harcsát és pontyot legjutániosabb árban 354 Az UTC húsvét vasárnapján este tél 8 Arakor az ujszegedi kultúrházban műsorral egybekötött táncestélyt rendez, amelynek jövedelmét az egyesület sportfelszerelése javára fordítják. A Dóczy és a Kovács-fivérek vesznek rérat a saegectiek közül a vasárnap Szewtesen megrendezendő országos ping-pongversenyen. Ssobonya (Piaristagimnézium) negyedik lett a KISOK országos egyéni kardvivóversenyén. Szécsi (Vasutas") a második helyen végzett a könnyüsii'lyhafi a Nagykátai Turul SE birkozóversenyén Kevey-Riebter János, a SzVE bajnokvivója, aki a budapesti sporttiszti tanfolvamra van beosztva —, néhány napi szabadságra Szegedre érkezett Szegedi tartózkodása alatt tevékeny részt vesz a SzVE-vivók trenirozáisában: ő készíti elő a szegedieket az április 8-án megrendezendő „Hősök15em lóversenyére. Fűszer, termény de a legjobb minőséget legolcsóbban szolgálom ki. Legkisebb rendelést házhoz szállítom. Kertész/Ó"*« Mikszáth K. h. 4 Figyeljen a cégre. su HETI MŰSOR: Szerdán este: Sárga Mllom. Bérletszfhre*. Csütörtökön délután: Huszárok. Filléres beiyárak. Csütörtökön este: Wtnes előadás. Pénteken este: Kin«« előadás. - * Szombaton fél 9 órakor: Sárga lfflom. Bérlet szünet Vasárnaip délután: Sárga liliom. Délutánt bérlet Rendes helyárak. Vasárnap este: Sárga Ifflom. Bérietszftnet. Hétfőn délután: ördőgtovas. Mérsékelt hely árakkal. Hétfőn este: Sárga liliom. Bérletsxftnet A színházi iroda Itfrel Ma este van a »Sárga liliom" nyolcadik előadása. A gyönyörű magyar operett, amely a legjobb előadásban kerül színre, estéről-estére a legnagyobb tetszést váltja ki a közönség soraiból, őszinte elismeréssel nyilatkozik mindenki a romantikus és hatásos darabról, a kiváló saereplőgárdáról és a művészi kiállításról. A „Sárga liliom" szombaton este fél 9-kor, húsvét vasárnapján kétszer és hétfőn szerepel a szinház kitűnő ünnepi műsorén. „Huszárok". Gerő Gyula altábornagy megkapó katonatörténetét csütörtökön délután filléres helyárakkal játsza a nagyszerű prózaegyüttes. Csütörtökön és pénteken c»te nincs előadás. A „Sárga liliom" szombat esti előadása a feltámadás ünnepe miatt fél 9 órakor kezdődik. , Húsvét hétfőjén délután közkívánatra Kálmán Imre legszebb magyar operettje, az „ördöglovas" megy. Jollv, a termulatságosaMt operett, amit az utóbbi két évtizedben írtak. Csupa szellem, humor és kacagtató bonyodalom. Premier jövő hét csütörtökjén. Megkezdődnek a próbák a szezon legragyogótn» vigjátékábóL Az idén a legnagyobb sikert a ..Helyet az ifjúságnak" aratta Budapesten. Ez a vígjáték három óráig tartó állandó kacagást jelent A szegedi színház ünnepek után mutatja be a pompás vígjátékot a legjobb szereposztásban. A társulat már nagy ambícióval készül a páratlanul mulatságos vígjáték premierjére, amelytől mindenki bomba sikert vár. Szedő Miklós fogja játszani a „Kék Bnna" férfi főszerepét A Délmflffyarorszáe előfizetőinek jesy valamenrnyi pesti sisinházba 25 százalékos kedvezménnyé: Vígszínház: Fizető vendég. Az orvos, Magyar Színház: Barlangvasut, Tisztelt ház. Belvárosi Szinház: Helyet az ifjúságnak, Na polcon ágya. Fővárosi Operettszínház: Sárga liliom. Asszony akarok lenni. Király Szinház: Kék Duna. őméltósága soffőrje, Legénybucsu, Andrássy-uti Szinház: Vadvirág, yárosi Szirház: Szabad a csók. Cigánybáró, Passió, Pesti Szinház: A bécsi revütársulnt vendégjátéka, Terézköruti Színpad: Egy tíz pengős története. Bethlentéri Színpad: Dr. Jazz, Komédia Kabaré, Tejet az ifjúságnak, Royal Orfeum: Szegény Fehérvári, Játék a tűzzel. — A kedvezményes jegyek váltására jogosító igazolványok a kiadóhivatalban vehetők it