Délmagyarország, 1934. március (10. évfolyam, 48-72. szám)
1934-03-27 / 69. szám
T9"S4 március 27. DPÍ MAGYARORSZÁG 7 Sport A Szeged FC első mérkőzése Kolozsváron Kedden Marosvásárhelyen játszik A Szeged FC erdélyi túrájának első állomásán, Kolozsvárott nem a KAC-cal, hanem a kolozsvári válogatottal játszott. A kilenc Universitatea és két KAC-játékosal kiálló együttes a bíró jóvoltából 1:1 (1:1) arányú eldöntetlen eredményt ért el a Szeged FC ellen. A Szeged FC — amely Pálinkás — Schmidt, Riesz — Gyurcsó. Kiss (1). Bertók — Korányi. Grósz, Kutlk, Bognár, Havas összeállításban szerepelt — végig kulturáltabb futballt játszott, mint ellenfele, amely a szegediek nagyobb tudását durvasággal igyekezett ellensúlyozni. A kolozsvári csapat durva játékának az lett a következménye, hogy szinte valamennyi szegedi játékos kisebb-nagyobb sérülést szenvedett. A mérkőzésen a Szeged FC-t — amellett, hogy a lehevő legszabálytalanabb módon akadályozták meg játékosait tudásuk teljes kifejtésében — határtalan balszerencse üldözte: Korányi két kapufát lőtt, Havas pedig biztosnak látszó gólhelyzetben a kapus kezébe gurította a labdát. A lendületes szegedi támadásoknak csak egyszer volt eredménye, amikor Bognár egyéni akcióból gólt lótt. A szegedi gólt a biró jóvoltából — aki nem akadályozott meg egy lesállást — Stefanescu egalizálta. 1:1. A mérkőzésen a maga nemében példátlan eset történt. A biró az első félidőben az egyik kolozsvári játékost kizárta a játékból, mert Gyurcsót tettleg inzultálta. A félidőben a kolozsvári csapat vezetői azzal a meglepő kéréssel fordultak a Szegied FC-hez, engedje meg. hogy kiállított játékosuk helyett, uj játékos álljon be a csapatba. A Szeged FC hozzájárult egy uj futballista szerepeltetéséhez. Milyen nagy volt azonban a Szeged FC meglepetése, amikor — a kiállított futballista jött vissza „uj játékosként" a pályára... Markovics Szilárd ügyvezető vasárnap este Kolozsvárról tlefonon beszélt a Szeged FC egyik vezetőjével, akit arra kért. azonnal küldje a csapat után Somogyit és Szojkát. mert olyan 6ok sérült van az együttesben, hoT tartani kell attól, a csütörtöki revánsmérkőzésire nem tudnak kiállani. Grosser Andor főtitkár az ügyben megtette a szükséges lépéseket és sikerült elintéznie. hogy Szoika és Soimo'gyi a csapat után utazzék. Szojka szabadságot, Somogyi pedig játékengedélyt kiapott az erdélyi túrára. A két futballista szerdán utazik Kolozsvárra. Hétfőn értesités érkezett a turavezetőségtől, hogy a Szeged FC turaprograimjába változás állott he. A csapat az eredeti programtól eltérően kedden is játszik, még pedig Marosvásárhelyen. ahol a Mures lesz az ellenfele. Csütörtökön lejátsza az Universitatea elleni mérkőzését, míg a nagyváradi Crisanával neim vasárnap, hanem szombaton mérkőzik, mert a nagyváradi és Klss-ucca sarok Itonad, CsekonlcsHÚSVÉTRA: 6 drb csokoládé tojás staniolozva 1 doboz 10 drb csokoládés nyul, csirke, bárány és sonka 7 drb húsvéti képeslap 4 drb csokoládé nvul staniolozva 1 flveg locsoló parfüm ÉLELMISZEREK: 6 drb csomagolt romadur sajt 3 doboz egvtizedes portugál szardínia 1 kg kitűnő lencse 40 dkg főző- és étkező csokoládé HÁZTARTÁS: 10 drb kézmosó szappan 3 drb v. 2 drb v. 1 drb fehérre festett rózsafakaró piros csúccsal Szines kerti üveggömb 6 drb sima vizes pohár 6 drb sima boros pohár -.24 —.24 —.24 —.24 —.18 —.88 —.28 —.78 —.78 —.24 —.98 -.88 -.78 Kírjo mo9t megjelent hnSvéH árjegyzékünket ! csapatnak húsvétkor kupamérkőzése van. Hétfőn a nagyváradi Törekvés lesz az ellenfél. 4: l-es győzelem Szófiában Vasárnap játszotta le a magyar válogatott csapat első világbajnoki selejtező mérkőzését Szófiában a bolgár válogatott ellen. A tulkeményen játszó bulgárok ellen végig fölényben volt a magyar csapat, mégis csak a második félidőben harcolta ki a 4:1 (1:1) arányú eredményt A gólokat Sárosi, P. Szabó (11-esből), Toldi, Markos, illetve B a j k us e f f lőtte. A magyar csapatban csak a halfsor játszott kifogástalanul, a védelem bizonytalankodott, kivéve Szabót és a sérülése után a kapuba beálló H á d á t, a csatársor váratlanul gyenge volt. Budapesten rendezték meg a Budapest— Brünn városközi futballmérkőzóst, amelyet a magyar csapat 8:2 (2:1) arányban fölényesen nyert meg. A gólokat Solti (3). Avar (3), Polgár (2), illetve S t e r c (2) lőtte. — C. válogatott—Phöbus 5:0 (2:0). A KAC legyőzte a KEAC-ol, Isméi nyílt a bainoksáq A vasárnapi amatőrforduló keretében bonyolították le a nagyjelentőségű KEAC—KAC találkozót, amely váratlanul — a kecskeméti csapat győzelmét eredményezte és ezzel nvilttá tette a bainokság kérdését. Jól szerepelt az MTK Kecskeméten és meglepetésnek számít a CsAK eldöntetlen eredménye Szentesen. Részletes eredmények: KAC—KEAC 1:0 (0:0) Amatőrmérkőzésen régen látott szépszámú közönség előtt a KEAC-pályán megérdemelten győzött a kecskeméti csapat. Az első félidő változatos játékában a KEAC több biztosnak látszó gólhelyzetet kihagyott, helvcsere után a KAC fölénybe került és a 35. percben Aszódi fejes góljával győzött M a r t o n o s i jól bíráskodott. Vasutas—UTC 4:2 (3:1) A derbi előtt leiátszott mérkőzést a Vasutas csapat Bánsági (2), Kósző I. és Stefán (öngól) góljai révén biztosan nverte meg. Az UTC mindkét gól iát Zsemberi II. lőtte. Marosánt (UTC) a biró kiállította. S e h n e r jó meccsvezető volt. , _ SzTK—HMTE 2:0 (0:0) A szegedi együttes az SzTK-pálván megrendezett meccsen a második félidőbcli jó játékával, Török és Tombácz góljaival megérdemelten gvőzött. Gál f f y jól vezette a meccset. Kecskemét. Papos. Önre. illetve Kákonyi (2) góliaival reálisan alakult ki az eredménv. Hódmezővásárhely: HTVF—KTK 4:1 (1:0). Szentes: CsAK—SzTE 1:1 (1:0). Másodosztályú bajnokság. Szeged: KEAC II. —KiTE 2:0 (1:0). — Barátságos mérkőzések: SzTK—Vasutas komb.—Postás II. 3:1 (2:0), Postás—SzTK IT. 3:0 (2:0), Reménység—Szabadság FC 6:1 (1:1). A tanárkénzőfŐ5«kola hSlffvcsapnta vasárnap résztvett a Bnf^nesten megtartott tomaversenven. ahol a TFSC möfött 8 ponttal n második lett. A tanárkénző a kővetkező csapattal érte el kitűnő helyezését: Szikorszkv Rózsa, N é m e d v Kató. Kovács Eszter, K1 a r <! k ó Erna. Kiss Julin. A ..Toldi" tísztniitö közffvfilésén a következő vezetőséget választották meg: Pistin fik Barnnví Tibor főisnán, elnök dr. báró Tnnkl Tamás, társelnökök: Práter József. Trítz BAla. Hegedfls Nándor. Gombos Tstván. Löfler Gvörev. alelnökök: Beck Ernő. Bobő Tffnáe. Kiirrzvell Károly. ifi. Men'us MilrlAs. Sipos István. Hfkrfr dr. Nagy Mihálv, lee-vző Bnfer Lajos, pénztáros Molnár Mihály, szertáros Baranyai László, birknzö osztálv | vezető Zemkó .Tános. helvettes Kimirz Lalos, snlv«wfálv vezért Szabó Mihálv, flerréss: dr. Szögi Géza, ellenörök: Sztlpics Tstván. Pálinkás Gviila, orvosok: dr. Tibor, dr. Herzsenyák Mihály, dr Kaufmann Tmre. M°zpí fu'-Wersenv. A Sze«"»dí Munkás Testedző F^vesfilet a vneírnan 3000 méteres távon mpfren-lfze't t«»bet«.é<*lo't9tó m^zeí futóversenyének predrnénve': 1. Rő*-n«:nk. 2. R^vó. 3. Szűcs. 4. Furus F. T>étpr. fi. Katona. 7. Fruzsn. \ e7akn«ztálvnk közötti rt'nní>tverP'>nvben: 1. úszószakosztály. 2. „mandolin" szakosztálv, 3. tornaszakosztály. Tő ít se szabaasagat a tengeren 1 NORDDEUTSCHER LLOYD BREMER 1934 évben 21 oicso társasutazást rendez • Föjdkiki-tengoron, a Nordkapra, * Spitebwnikra, » Koleti-tongerre, Madeira »zigotére, 8panyolors»á«ba, Portugáliába, a Kanári-Msigetekne, Afrikába, Aap Iáiba áa Iroreaágba a« ifimért „COLUMBUS" 32.568 br. r«Kiater tonna „GENERAL v. 8TEUBEN" 14.690 br. r*K. tonna „DRESDEN" 14.6BO br. r«glst«r tonna „STUTTGART" 13.387 br. reglater tonna „SSERRA OORDOBA" 11.409 br. realster tonna göxönökön. Minden hajón esek osstály tbh. JelontkfiMÓk aaonnal n NORDDEUTSCHER LLOYD BUDAPESTI VEZÉRKÉPVISELETÉNÉL VIII. BAROSS-TER 9. r vaffy a DELMAGYARORSZÁG KIADÓHIVATALÁNÁL, ahol ismertető füzetekkel készséggel szolgálnak. Hnsvél vasárnap: Színész—Újságíró mérkőzés. Húsvét vasárnapján délelőtt kerül eldöntésre a Színész—Újságíró mérkőzés. Sportkörökben az a felfogás, hogy az újságírók fognak győzni, mert titokban tréninget tartanak. Egyelőre csak — elméleti tréningről van szó, egy kiöregedett futballista tart arról esténkint előadást, hogy mi is az a futball. A szinésztábor a színpadon gyakorolja a labdavezetést. Hétfőn azt a hírt terjesztették a színészek körében, hogy az újságírók akár győznek, akár nem, arról fognak beszámolni, hogy megverték a színészeket. Ezért elhatározták, hogy a futballderbi után alkalmi sportújságot adnak ki. A piaristagimnázium kardcsapata harmadik lett az országos KISOK kardcsapatbajnokságban. A KEAC motoro«9Sfako8ztályának vasárnap megtartott alakuló közgyűlésén a következő tisztikart választotta meg: elnök zombori Rónay Imre, alelnök Pevich Sándor, szakosztályvezető Scherer Péter Pál, titkár Bittó Endre, sportíntéző dr. Klement Antal, Jegyző ifj. Algner Károly. 'Választmányi tagok: dr. Miskolczy Zoltán, dr. Szögi Géza, dr. Radvánvi Géza, dr. Simon Ákos és dr. Vidács Aladár. A DAC-ot Matólcsy Lajos őrnagy, a központot W e i 1 e r Józset képviselte a közgyűlésen. Hátrál ¿kos könyveléseket feldolgoznak, mérleget, társas elszámolásokat elkészítenek és tetfllvlzsaálnak, — könyvvizsgálat esetén mint eüenszakérfők érdekeit legjobban védjük meg. HOFBWIER TESTVÉREK adó és könyvszakértők MDaPESI, IV. MÜZEIW KRf 7. Tel: 89-757. i