Délmagyarország, 1934. február (10. évfolyam, 25-47. szám)
1934-02-28 / 47. szám
TO3S Február 5£ DECMÄG7ÄR0KSZÄG Legszebb a <»FB Legjobb a QF® Legolcsóbb a GR harisnya mm i fényesben éi mattban P 1.93, 2.SO, 2.90, 3.SO árban. I UIIUIE I Dr. Back Ottó temetése Kedden délelőtt temették el óriási részvét mellett dr. Back Ottót, begavári Back Bernát tragikus körülmények között elhunyt fiát. A temetésen megjelent Glattfelder Gyula megyéspüspök, dr. vitéz Shvoy Kálmáii altábornagy, vegyesdandárparancsnok, a tisztikar küldöttsége, dr. Palfy József polgármesterhelyettes és a gyászoló közönség sorában rendkívül sokan a város társadalmának minden rétegéből. A temetés katonai pompával folyt le a belvárosi temetőben. A gyászszertartást Raskó Sándor főesperes végezte nagy papi segédlettel. Az egyházi szertartás után a Szegedi Csónakázó Egyesület nevében, amelynek Back Ottó versenyző tagja volt, dr. Landesberg Jenő mondott búcsúbeszédet. — Megfordult a világ rendje — mondotta —, apa es anya temeti a fiát, az öreg bajtárs a fiatalt. Édesanyád szivének vére nem tudott visszaadni az életnek. A Szegedi Csónakázó Egylet nagy fájdalmát legjobban talán egy régi német katonadallal tudom elmondani: „lch hatte ein Kameraden..." — mert bajtárs voltái, jó bajtárs. És most itt állunk árván, — hogyam adjunk számot rólad a Tiszának, ahol most zajlik a jég... Hol maradnak majd a te oly kedvesen naiv kérdéseid: merre száll a gólya, a tiszavirág?... Te most már ezt mind tudod, mert Te most mindentudóvá lettél. Mi csak egyet tudunk, hogy a gólva, fecske tavaszra mind visszatér, csak Te nem térsz vissza velük. Fogadd Te jó bajtárs, bajtársaid utolsó üdvözlését. A megindító gyászbeszéd után Back Ottó íársai evezősüdvözléssel elbúcsúztak tragikusan elhunyt bajtársuktól, majd a koporsót a ¡jászol ók hosszú tömege a katonazenekar ko•nor gyászzenéje hangjaival kikísérte a sirtertbe, ahol a fiatal vegyészmérnök holttestét slhantolták. GtÜeksthal gomb, csatt, mindig uf, mindig divat. £.3f£opfca — A Visszhang Dalkör serlegavató ünnepsége. A Szegedi Visszhang Dalkör a mult nyár folyamán az országos dalosversenyen első díjként ezüst serleget nyert. A serleg felavatását több szegedi és vidéki testvéregyesület közreműködésével az ipartestület nagytermében március 11-én rendezi megKerékpárosok! Sffíiffi visszavett kerékpár érkezett, közte eredeti „Puch" és „Stiria" gyártmányok. E gépek szintén az ismertolcsófilléres árakon kerülnek eladásra. Külső-, belső gumik nagy tömegben, pedálok, láncok, kev hasz. már 1.80, nyereg 3.50, kormány 2.50, szabadonfutó 2.20 és az összes kellékek és alkatrészek raktiron Szántó Sándor fröptersaked« K1m D. palota Kis» u. 2. .iiiäiSliilä^ •ÁRUHÁZ R-TSseg d, Csekonics- és KUs-ucca sarok ÉLELMISZEREK: 1 literes üveg oroszhal 16 drb. hallal (üvegbetét —.20) —.78 1 kg. kitűnő óvári sajt —.98 Negyed kg. uradalmi kék mák »-.12 Fél kg. mazsola «—.98 10 deka datolya '—-22 SZŐNYEG LABTÖRLÖ 1 méter chepallum szegett papirszőnyeg 1 méter széles —-24 1 m. csíkos futószőnyeg 60 cm széles P 1.28 Gyékény lábtörlő —24 Vas lábtörlőrács *-.98 HAZTARTASI CIKKEK Vágott szélű alumínium lábas: cm. 12 14 16 18 ár —.98 P 1.28 P 1.58 P 1.98 Háztartási tollporoló —.24 2 literes fonott demizson —-68 — Ma délután jelenik meg a Szegedi Hét szenzációs uj száma. Szeged egyetlen színházi és művészeti hetilapjának, a kitűnő és népszerű Szegedi Hét-nek uj száma szerda délután jelenik meg. Mutató a Szegedi Hét uj számának tartalmából: Részletes beszámoló az ördöglovas legújabb eseményeiről, Előkészületek a Bál a Savoyban című operett előadására. Rendszeresíteni kell a Szegedre induló kulturvonatokat, Kőrössy Zoltán és Krémer Ferenc cikke a táncról, Március végén eredeti bemutató lesz a színházban, stb. — Három öngyilkosság. A környékbeli községekben az utóbbi napokban több tragikus öngyilkosság történt, özv. Kónya Pálné kübekházai lakos öngyilkossági szándékból felakasztotta magát. Tettének oka valószínűleg a nehéz gazdasági helyzet. Atokházán felakasztottamagát egv 17 éves fiatal leány: KozárNémeth Etel."Mire rátaláltak, halóit volt. öngyilkossá-: got jelenteltek Végegyházáról is. Itt M i k u 1 a János gazdálkodó borotvával elvágta a nyakát. Elhatározásának okát nem tudják. Lengyel Lfirinc cs. es nir. MMum üzemköltség csökkentés céljából átszervezte üzletét és butorraktárát az ueeai frontról az udvari frontra helyezte át. Ennek következtében gyára országosan ismert elsőrendű készítményeinek árát lényegesen redukálta és abba a helyzetbe került, hogy művészi kivitelű k'asszikus és modern is» stílusban készült, va'óban értékes bútorait rendkívül olcsón árusíthatja. — — Csak augusztusban lesz „életveszélyes" az Onozó-csárda. A Délmagyarország vasárnapi számában jelentette, hogy a tiszaparti Onozó-csárda vén falai hamarosan csákány alá kerülnek. A mérnöki hivatal javaslata alapján ugy határozott a polgármester, hogy felmondja az öreg csárda bérletét és a felmondási idő leteltével lebontatja az épületet. Puzsin Miklós, a csárda bérlője, most kétségbeesetten panaszolta el, hogy a híradás milyen riadalmat keltett a csárda látogatói között, mert még a legizesebb halászlé kedvéért sem szívesen megy az ember egy »életveszélyesnek« minősített épületbe. Itt valami félreértés lehet — mondotta Puzsin Miklós —, mert ha az épületet a mérnökök valóban életveszélyesnek találták volna, akkor, abból a csárdát azonnali hatállyal kitelepíti a hatóság. Ez azonban nem történt meg, csak az augusztus elsejére szóló felmondást kaptam kézhez és így augusztusig zavartalanul és veszélytelenül bérelhetem a csárdát«. Az öreg csárda bérlőjének kétségtelenül igaza van és igy a riadalomnak semmi alapja nincs. A mérnöki hivatal nem az »életveszélyt« állapította meg, csak azt, hogy a csárdaépület olyan öreg, augusztusban megérett a csákányra, különösen azért, mert — külsejével nem illik már a Tiszapart elegáns épületei közé... — Házasság. Hesser Tessa és Dr. Kovács Andor orvos KézdivásárheJy házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — Hét diák fegyveres szövetsége. A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor református főgimnázium IV. osztályában napok óta furcsa események játszódtak le. A tanári karnak tudomására jutott, hogy az osztály hét legroszszabb tanulója szövetségre lépett egymással és fantasztikus terveket szőttek. Elhatározták, hogy tagdijakból tőkét gyűjtenek és — kivándorolnak Afrikába. A tagdijakból azonban kevés összeg gyűlt össze, ezért az egyik diák meglopta édesanyját. A pénzen fegyvereket vásároltak, ré^i lcordályokat, de köztük egy használható pisztolyt is hozzávaló töltényekkel. A diákok elhatározták, hogy elutazásuk előtt „végeznek magyar tanárukkal és egvik hittantanárukkal". A terv kipattant, egy beszélgetést hallgattak ki, amelyik a merényletről szólt. Azt is megállapították, hogy ezek a diákok csempésztek egy hétfel eze! lőtt puskaport a hittantanári szobába. A tanári konferencia a két diákot, a felbujtókat hétfőn kizárta az intézetből. — Istentisztelet a zsinagógában. Purimi istentisztelet a zsinagógában szerdán délután öt, csütörtökön reggel hat órakor. Az idő A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor: Időjóslat: Változó felhőzet, sokhelyen esők, élénk szél, nyugaton a nappali felmelegedés gyengülése. — A szegedi egyetem Ariosto-ünnepélye. A szegedi egyetem — mint ismeretes —, szerdán délben ünnepélyt rendez Ludovico A r i o s t o emlékére. Az ünnepélyre meghívta az egyetem Gömbös Gyula miniszterelnököt is, aki á kö-i vetkező táviratot intézte Bárányi Tibor főis-i pánhoz „Az egyetem Ludovico Ariosto emlék-» ünnepélyén kérem képviseletemben megjelen-! ni. Gömbös Gyula miniszterelnök." öröm nézni Liebtnann szemüvegen! L&íszenzakttzlet Kelemen u. 12 — Előadások a racionalizálásról. Szerdán és csütörtökön délután 4 órakor mutatja be az egyetem Szukováthy-téri épületének auditóriumában az Országos Racionalizálási Bizottság két szaksze-t rü filmjét, melyekről lapunkban már megemlékeztünk. A filmekkel kapcsolatban első napon Ke* lemen Móric, az Országos Racionalizálást Bizottság iga^jRtója tart előadást a következő cim-» mel: „A racionalizálás lényege és a magyar racionalizálási törekvések." Ennek az előadásnak keretében az előadó különösen a gyárüzemek és kereskedelmi üzemek racionalizálásának problémáit fogja ismertetni A második előadást csütörtökön délután 4 órakor Gyenes Kálmán Máv. üzleti! igazgató tartja a vasúti kocsigyártás racionalizálásáról a kezdet stádiumától a kész vaggonok előállításáig Mindkét előadás díjtalan. — Előadások. A Ferenc József Tudomány-« egyetem Barátainak Egyesülete szabadegyetemi előadásai során csütörtökön délután G órakor az egyetem aulájában dr. S z a 1 a y Jó^ zsef „Tehetsegek autonómiája" cimmeí tart előadást. Az Egyetembarátok Egyesületének bölcsészeti szakosztálya szerdán megtartandó ülésén dr. S i k Sándor „Madách Imre" címmel tart előadást. Az előadás a Szukováthytér II. számú tantermében lesz. Gondos háziasszony C S fl Ív szegedi DAC H-molmi lisztet v á s á r o I, mert az a legtöbb. Kereskedőjétől ezt k érfe 1, 2, és 3 kar.-os eredeti csomagolásban.