Délmagyarország, 1933. december (9. évfolyam, 273-296. szám)
1933-12-30 / 295. szám
T935 ííecemEer 3CT: delmag/arorszag 5; Levetette magát a második emeletről egy knlönválfan élő fiatalasszony (A Délmagyarország munkatársától.) Pénteken reggel 6 órakor a Vidra-ucca 3. számú bérházban öngyilkosságot kísérelt meg egy fiatalasszony. Kiss Istvánné 30 éves elvált aszszony Mihát k László középiskolai tanárnál állott alkalma ásban. Kissné már régóta különváltan él a férjé'ől és emiatt többször panaszkodott a házbelieknek. Pénteken reggel elhatározta magát, hogv véget vet életének. A konyhát előzőleg rendbehozta, a reggelit elkészítette, majd a konyhaajtót bezárta es az első emeleti lakásból elsietett a második emeleti folyosóra. Innen azután levetette magát az udvarra. ahol össze'ört tagokkal terült el. A zuhanásra és a nyöszörgésre figyelmes lett a házmesterné. Értesítette a mentőket, akik a szerencsétlen fiatalasszonyt beszállították a közkórházba. Itt megállapították, hogy súlyos külső és belső sérüléseket szenvedett, állapota életveszélyes. Kiss Istvánné azért nem zúzta magát halálra az udvar téglaburkolatán, mert mielőtt földre ért volna, rázuhant a vastag villamoskibelra. amelu felfogta a zuhanás »relét. Kissnét a kórházban kihallgatták. Elhatározását rossz családi viszonyaival indokolta. • •• Xm.MAkeziyük,fűzők,gyapjuharisnyák, Po«ihie7nál U I ft W W 6 habselyem és sveici fehérnemUex rdlllUSZlIdl ^^ • ^ ~ • ^ Inolcí-Shbni Kelemen ucca 7. A fegyverhordozó kártérítési pere gróf Almássy Alajos ellen Súlyos szerencsétlenség vadászat közben (A Délmagvarország munkatársától.) Érdekes kártérítési pe.ben hozott Ítéletet a szegedi Ítélőtábla tanácsa. Az alperes gróf Almássy Alajos sarkadí földbirtokos volt, aki ellen Hegedűs István uradalmi napszámos indított kártérítési pert. Hegedős az egyik őszi vadászaton fegyverhordozója volt a grófnak és állandóan közelében tartózkodott. Vadászás közben a gróf megbotlott, elesett és a nála lévő, sörétre töltött fegyver elsült. A sőrétek a grófot is, Hegedüst is súlyosan megsebezték. A gróf a sebesülé. következtében megsántult. A fegyverhordozónak a baleset után 700 pengőt .fizettek és aláírattak vele egy okiratot, melyben a 700 pengő elleniben mindennemű kártérítési igényétől eláll. Hegedűs felépülése uíán 80 százalékos rokkant maradt és dr. Adler Dezső ügyvéd utján 100 pengő havi tartásdíjért perelte a grófot. A törvényszék előtt a gróf azzal védekezett, hogy Hegedűs a 700 pengő ellenében írásban lemondott minden jogáról. A niróság ennek ellenére kötelezte i grófot, hogy havonta 28 pengőt fizessen Hegedűsnek Az Ítéletet a bíróság azzal indokolta meg, hogy Hegedűs könnyelműen irta alá az okiratot és a .'capoft 700 pengő nem állott arányban az elszenvedett kárral. Az ítéletet a gróf megfellebbezte és igy került az most a tábla elé, amely azt teljes egészében, jogerősen helybenhagyta. Különös rágalmazás: per az ármenfesifö társulati főmérnök körül (A Délmagyarország munkatársától.) A Tisza—Kőröszugi Armentesitő Társulatnál régebbi idő óta elkeseredett harc folyik Szeberényi Jenő igazga ó-főmérnök körül. Az igazgatófőmérnök elleni hajsza következménye volt, hogy eddig kétizben fosztotta meg a közgyűlés állásától, de a földmüvelésügyi miniszter mind n kétszer megsemmisítette a közgyűlés határozatát. Pénteken dr. Lázár Ferenc járásbiróegy mentesítő és az igazgató-főmérnök ügyéből keolyan rágalmazási pert tárgyalt, amely az árletkezett. Szeberényi Tibor mérnök, az igazgató-főmérnök öccse tett fejelentést rágalmazás címén Harkai Ferenc, Ungi István dorozsmai kordélyosok és Monostori Ferencné dorozsmai aszszony ellen. A feljelentés szerint a vádlottak dr. Jedlicska Béla ize^edi közjegyző előtt valótlan tartalmú közjegyzői nyilatkozatot tettek, amelyben azt állították, hogy Szeberényi Tibor, aki 1926-ban a társulatnál kisegitők?p dolgozott, vitéz Pápai Imre kordélyos-munkavállalkozóval, saját maga részére jutalékot szedetett az alkalmazott munkásoktól. A pénteki tárgyaláson Szeberényi Tibor elmondotta az egesz ügy előzményét. Előadta, hogy fivére ellen már évekkel ezelőtt megindult az akció. Kétszer fosztották meg állásúi ól, de a földművelésügyi miniszter mind a kétszer visszahelyezte őt. Ezekután megindult az igazgató-főmérnök ellen az adatgyűjtés és ennek során az egész Szeberényi családot diszkreditálni akarták egyesek. Elsősorban ellene szerettek volna valamit elkövetni, ö ugyanis 300 ármentesítő társulati tagot képvisel a közgyűlésien 20 szavazattal. A másik oldalon Tóth Sándor főmérnök, fivérének jelenegi helyettese áll, akivel szemben ő képviseli az ellenzéket. Jogy őt a közgyűlésből kibuktassák és igy fivére védtelen maradpn, ellene is igyekeznek adatokat gyűjteni. Eszükbe jutott, hogy ő 1926-ban kisegítőként dolgozott az ármentesitőnél. Előszedtek három olyan egyént, akik 1926-ban az ármentesitőnél voltak és azokkal olyan okirati .. készítettek, mintha ő sápot szedett volna a munkások béréből. Ez azonban teljes egészéten vr.lótlan, mert neki nem állolt jogában a munkásokat alkalmazni és igy ő tőlük Jutalmat el m fogadhatott. Előadta még, hof a hamis nyilatkozatot október 30án készi'ették. ő ugv szerzett róla tudomást, hogy a nyilatkozat egyik értelmi szerzője, Takács István csongiádi fűszeres, aki az ármente-" sitő gépészének sógora, felkereste öt és azt az ajánlalot tette, hogy néhány száz pengőért ellennyilatkozatot szállít. Ezek után Takácsot kiutasította lakásából. A három vádlott közül csak Harkai és Ungi jelentek meg a tárgyaláson. A vádlottak meglepő vallomást teltek. Elmondották, hogy a nyilatkozatot tényleg ők írták alá, azonban nem tudták, hogy abban mi van. Ha tudták volna, alá sem írták volna, mert ők Szeberényi Tibor ellen nem *udnak semmi rosszat moni dani. Szeberényi mérnök nem vett fel munkásokat és igy neki jutalékot nem adtak. Elmondotta Harkai, hogy őt Tóth Sándor főmérnök és Takács István kereste fel és arra kérte, hogy menjen Szegedre a Közjegyzőhöz. Azt mondták, hogy ott elinlézik az ügyet. A veje ugyanis régebben a Kőrösbe fult és leánya, unokája segély nélkül maradt. Azt ígérték, hogy ezt most 'lintézik. Ungi is hasonlóan vallott, őt azzal hívták be, hogy munkát fog kapni a töltéserősítésnél. Monostori Ferencnéért fiakkert küldtek. A nyilatkozatot előttük szerkesztették, azt fel is olvasták, de ők nem értették. A bíróság ezután e'rendelte a közjegyző tanúként! kihallgatását az erederti okirat beszerzését. QIUOQ —aö-én a MtMM BORIM nagyszerű férfikeménygallér ü román terror miatt nem kapott szenátorságot a Magyar Párt Bukarest, december 29. A Magyar Párt nem kapott szenátusi tagságot a községtanácsi vá-« lasztások során, mert a terrornak olyan mód* szereivel dolgoztak a hatóságok, amelyek még a képviselőválasztások után sem voltak elkép zelhetők. A legtöbb helyen előre figyelmeztet-* ték a magyar községtanácsokat, hogy végrehajtják őket, amennyiben nem a kormány je-> löltjeire szavaznak, vagy zár alá veszik vagyorukat és lezárják őket. Csíkban a terror miatt nem is állítottak jelöltet. Szlatínán Berlecaru volt nemzeti parasztpárti szenátorra rátámadlak a szabadelvű párt korteseL A megtámadott Berlecaru revolveréből több lövést adott le és rulyosan megsebesítette az egyik szabadelvű párti kortest. Soroca megyében Stere egyetemi tanárt, az ellenzék egyik vezérét a szavazóhelyiségből kikergették, majd a katonák súlyosan bántalmazták. Madgéaru a Dimineata hasábjain nyilt levelet intézett Duca miniszterelnökhöz. Cáfolja ez utóbbi: ak azt a kijelentését, h'így a választások erőszakmentesek voltak. Eseteket sorol fel, amidőn az ellenzéki vezetőket a csendőrök letartóztatták és a szavazókat megakadályoz' ták szavazójoguk gyakorlásában. összesen 65 kormánypárti és hat ellenzéki szenátort választottak. A DELMAGYARORSZAG biztosítja előfizetőit baleset ellen. Á biztosítás díjtalan, mindössze 40 fillér kezelési költséget kell fizetni. • Jelentkezni lehet a kiadóhivatalban, az inkasszánsoknál és a lapkihordóknál.