Délmagyarország, 1933. december (9. évfolyam, 273-296. szám)

1933-12-28 / 293. szám

DELMAGYARORSZÁG előfizetői csekély különdijért használhatják Szeged legnagyobb kölcsönkönyvtárát V k Sport A Szeged FC slfcere A napidiói Kikapott, a WAC-ot fölényes fáiéUKal legyősíe Nehéz és hálátlan szerepre vállalkozott ka­rácsonykor a szegedi proficsapat. Elfogadta a bécsi Rapid tornajára a meghívást és az osztrák bajnokcsapattal, valamint a liga előkelő he­lyezésű együttesével, a WAC-cal kellett mér­kőznie Hütteldorfban. Ezen a veszedelmes pá­lyán elvérzett legutóbb a III. kerület (8:0 ra), a Nemzeti (8:l-re) és a Ferencváros (6:l-re). A Rapid félelmetes híre egyik-másik sze­gedi játékost kihozta nyugodLságából. A vo­natban és a meccs előtt tippversenyt tartott az expedíció és a verseny gyózese Pálinkás lett, aki — 8:2-t mondott és majdnem igaza lelt... (Igaz, hogy a többi játékos azt fogta rá, hogy azért ment be a 8 gól, mert ő erre fogadott. Természetesen erről szó sem lehetett, mert a lelkiismeretes játékos mindent megtett a gó­lok elhárítására.) "A hétfői mérkőzésen á WAC 10:5 arányban intézte el a bécsi II. liga bajnokát, majd a Rapid—Szeged mér­kőzés következett. A szegedi csapat már pályá­ralépésekor sikert aratott és a közönség üd­vözlése után kitörő taps dübörgött fel. A pá­lya talaja inkább jéghokki-mérkőzésre volt alkalmas, mint futballra, mert tükörsima jégréteg képződött a gyepen, amire hiába hin­tettek fürészport. A kedélyes bécsi közönség jóizüeket nevetett nemcsak Bertók korcsolyázó mozdulatain, hanem akkor is, mikor kedven­cei alól szaladt ki a talaj. A Binder—Bican—Kaburek belső trió az első­15 percben négy gólt lőtt a szegedi kapuba. A csúszkáló védők mellett kihasználták a pálya előttük ismert előnyeit és mire a szegediek felébredtek, már négy góllal vezettek. Ezután gyilkos iram kezdődött, amit a szegediek dik­táltak. A ió fedezetsor előredobta a jobbnál­jobb labdákat, — teljesen beszorították a bé­csieket. A Rapid azonban nemcsak támadni, de védekezni is tud, csak nagynehezen ért el «^egedi csapat gólt Bertók révén. A második félidőben a védekező Rapid elől hagyott három csatára révén újból eredményes, amire Szeged Gyurcsó és Korányi góljaival felel. Bár az eredmény 8:3 volt, a bécsi közönség melegen ünnepelte q fair módon játszó szege­dieket. Egyizben, mikor Bican a földön fekvő Gyurcsóba rúgott, hangos pfujozást rendezett. majd szimpáüatüntetést Szeged mellett. A mérkőzés legjobbjai Korányi Gyurcsó és So­mogyi voltak. A bécsi lapok egyöntetű véle­ménye szerint Somogyi a mezőny legjobbja volt, pedig az ellenfél csapatában hat váloga­tott játszolt. A mérkőzésen a kővetkező 11 já­tékos vett részt: Pálinkás — Raffay, Sirály — Bertók, Somogyi, Gyurcsó — Havas, Kiss, Ger­le, Bognár, Korányi. A védelem a csúszós ta­lajon megingott a gólok közül reális talajon negyet vedeni lehetett volna, viszont Havas egy 1 l-est mellélőtt, a többi csatár is sok helyzetet hagyott ki. A bécsi lapok azt írták, hogy az elsoosz-ályu profligi ötödik helye­zettjében igen tekintélyes játékerőt képviselő együttest ismertek fel, ahol több játékos első klasszist jelent. Másnap a Rapid 15:1 arányú megerőltetés nélküli könnyű győzelmet rato'tt a Faworíten felett, majd nagy érdeklődés mellett ismét főmérkőzést játszott a szegedi csa­pat a WAC-cal a következő felállításban: Pálinkás — Raffay, Sirály — Bertók, Gerle, Gyurcsó — Havas, Kiss, Szojka, Bognár, Korányi. A WAC-véde­lem már a mérkőzés elején taglózni kezdte a szegedieket. A bécsi közönség erre biztatni és lelkesiteni kezdte a szegedi fiukat, ugy, hogy nagyobb lelkesités volt, mint egynéhány sze­gedi meccsen... Bognár, aki ezen a mérkőzé­sen szinte válogatott formát játszott ki, lőtte az első szegedi gólt. Ezután következett a mérkőzés legcsunyább jelenete, Bertókot harc­képtelenitették a 18. percben. Helyére Gerle ment,' a centerhalf helyéi pedig a bécsi közön­ség kedvence, Somogyi foglalta el. Rövidesen kiegyenlített a bécsi csapat, amire olyan já­ték következett, aminőt a szegedi Dályán ed­' dig nem láttak. A W-formáciot játszó szegedi csatársor rohamot-rohamra vezetett és Korá­nyi egy nagyon szép beadásából Kiss minta­szerű gólt fejelt. A második félidőben ismét Bognár, majd Korányi volt eredményes és már 4:1-re állt a meccs, amikor a válogatott Müller 4:2-re ja­vította a meccs eredményét. A szegedi csapatot hatalmas ovációban részesítette a közönség, mert végig megőrizték higgadtságukat még olyan kilengésekkel szemben is, amilyeneket Sesta követeti el. Ez a nagyszerű, de durva já­tékos a bírót támadta, majd Gerlével vívott kö­zelharcot. Még egy mutatványa szórakoztatta a közönséget; ez az volt, hogy Sesta nekiment Somogyinak, akinek megfogta az orrát, csavart egyet rajta és arconvágta. A mérkőzés ntán az osztrák szövetség, a Rapid és a WAC elnöke és vezérkara megállapította, hogy az utolsó évek alatt ilyen kedvező benyomást magyar csapat nem tett a császárvárosban. Ezen a mér­kőzésen Havas kivételével minden játékos teljesítménye maximumét nyújtotta, de mégis ki kell emelni Bognárt, Korányit, Gyurcsót, Somogyit és Pálinkást, aki igen sok tapsot kapott parádés védéséért. A nagyszerű eredmény után több ajánlat érkezett Prágából Pozsonyból, Brünnből és Grácból, de anyagilag nem látszott egyik sem megfelelőnek, igy a csapat visszautazott Sze­gedre. Hesser trener Franciaországban öt igen előnyösnek látszó mérkőzést kötött le, amire január 18—28. között kerül sor. A játékosok kétheti szabadságot kaptak, majd ezután in-i dúlnak a francia turárau A Szeged FC életében jelentős állomást jen lent a becsi siker. Bécsi vélemény szerint biz­tosra vehető, hogy rövidesen ismét sor kerül bécsi meghívásra és arra is, hogy rövidesen Szegeden revánsmérkőzés lesz a Rapiddal, vagy a WAC-cal. G. A. FASOR SZANATÓRIUM Budapest VII. Ker. Vilma királynő uf 9. Telefon 31-5-26. Sebészet, belgyógyászat, szülészet, nőgyógyászat, idegosztály Olcsóbb mint bármely klinika vagy közkórház különszobája api ellátási dii 10 pengőtől. Kórházi pausálárak idegbetegek esetében továbbá szüléseknél. Magyar csapatok külföldön. Vasárnap. Casa­blanca: Újpest— Racing Club du Maroque 7:0. Manheim: Hungária—Manheim válogatott 2:0. Athén: III. kerület—Panatineikos 2:2. Genova: Bocskai—Genova válogatott 5:3. Porto: Nemzeti Somogy-Attila komb.—Porto komb. 7:4. Caén: Kispest—Stade Marherbes Caennais 8:1. Lucca: Phöbus—US. Lucchesse 3:3. Hétfő. Aachen: Fe­rencváros—Aacheni válogatott 2:2. Casablanca: Újpest—Marokkói válogatott 1:1. Genova: Bocs­kai—FC Genova 2:2. Morlaise: Kispest—Stade Morlaise 5:1. Athén: III. kerület—Enossis 2:0. Mantova: Phöbus—US Mantova 4:1. Porto: Nemzeti-Somogy-Attiia komb Portoi komb. 5:4. Panna: Budai 11—US Parma 1:1. Kedd. Köln: Ferencváros—Kölni válogatott 7:2. Karls­ruhe: Hungária—Karlsruhe válogatott 2:0. Athén: III. kerület—Panatieníkos 2:0. Livorno: FC Livorno—Bocskai 3:2. Lnkács, a Szeged FC volt játékosa, aki Fran­ciaországban az FC Séteben futballozik, 19 gól­lal vezet a francia góllövőlistán. Utána Simonyi FC Lille, volt Attila-játékos következik 18 góllaL Két ping-pongverseny. A karácsonyi ünne-* pek alatt mindössze ket ping-pongverseny sze­repelt Szeged sportprogramján. A főreáliskola vasárnapi eredményei a következők: Férfi­egyes: 1. Kovács I. (SzAK), 2. dr. Csányi (KEAC), 3. Baróti (SzAK), 4. Drézi II. (KEAC). Férfipáros: Baróti—Kovács I. (SzAK), 2. Dóczy I.—Dóczy II. (KEAC), 3. Lantos—Mecseki (SzAK), 4. Cserna—Papp (KISOK). Kezdők' versenvében: 1. Henter (SzAK), 2. Nyikos (KISOK), 3. Barri (Vasutas). — Kedden a fá­radt SzAK-csapat a KIE ellen mérkőzött és 11:13 arányban vereséget szenvedett. A KIE­csapatáhan Márki, Bárányi, Horváth, Fehér és Szabó, a SzAK csapatában Rosmann, Singer, Baróti, Kovács II. és Lantos játszott. A debreceni stadiont junius 3-án sporthét kere­tében avatják fel. A Toldi birkózói a csapatbajnokság döntőjé­ben. A Toldi SE bejutott a déli kerületi birko­zócsanatbajnokság döntőjébe, mert kedden Kecskeméten 4:3 arányban legyőzte a KTE-t. A verseny részletes eredménye a következő: Légsúly: Dékány (T) pontozással győzött Mó­cza (K) ellen. Pehelvsuly: Pintér (K) tussal győzött Lengyel (T) ellen. Könnyűsúly: Kovács (K) győzött Pleyer (T) ellen, akit a bíró lelép­tetett, mert kezdett akciót. Kisközépsúly: Do­bó (T) pontozással győzött Balogh (K) ellen. Nagyközépsúly: Szablics (K) tussal győzött Csőr (T) ellen. Kisnehézsúly: Kurucz II. (T) tussal győzött Szabó (K) ellen. Nehézsúly: Ku­rucz I. (T) pontozással győzött Lakó (K) ellen. — A csapatbajnoki elöntőmérkőzést a Toldi és a Kiskunhalasi AC birkózói között január 6-án Szegeden rendezik meg. Székely 1:01.8 másodperces idővel nyerte a ka­rácsonyi úszóverseny 100 méteres gyorsuszását Boros, a SzUE volt úszója előtt, akinek 102.2 mp volt az ideie.

Next

/
Oldalképek
Tartalom