Délmagyarország, 1933. december (9. évfolyam, 273-296. szám)

1933-12-24 / 292. szám

T<W derember 24. DÍTMAG7AROP5ZAG VALSAG A TANYAN Irta TONELLI SÁNDOR. Tudvalévő dolog, hogy azt az állapotot, amelyben most leledzünk, ugy hívják, hogy gazdasági válság. Ez a gazdasági válság, mint az őskornak fantasztikus szörnyetege gázol keresztül rajtunk rettenetes tappancsaival. Eltapossa a városokban a gyárakat, a boltokat, a bankokat, kint a vetéseket, szőlőket, bogárhátú kis házakat. Ahogy rohan a szörnyeteg, magával sodorja még az országokat és államokat is. A tudományos férfiak persze ezt nem ilyen parasztosan fejezik ki és nem János jelenéseiből szedik a példákat és hasonlatokat a válság pusztításainak illusztrálására, hanem statisztikának elkeresztelt számsorokat sorakoztatunk egvmás alá s az okokra vonatkozólap igen szép elméleteket, a jövőre vonatkozólag pedi? kon iunktura kutatásnak nevezett jóslatokat állítanak fel, amelyek vagy bekövetkeznek, vagy nem. A tanyán a válság nem ilyen komplikált valami. Ott vagy beterem a föld, vagy nem. Vagy van ára a rozsnak, rrvümölcsnek meg miegymásnak, vagy nincs. Ettől függ, hogy a tanvri nemzet me^fizette-e az adót meg a porciót, vagv nem. A tanyán a válság az igényeknek olyan leszorítását jelenti, aminőről városi embernek fogalma sincs. A tanyán nem állítanak fel elméleteket a válság magyarázatára, sőt még talán nem is elmélkednek. A tanván legfeljebb darvadoznak. Ilvenkor i estéken, mikor az alkonyat szürke fátvola ráborul az egész világra, nem égetik a drága petroleumot, vagy a magukgyártotta olajat, ami uiabban megint divatba jött, hanem gubbasztanak a homályban. Ez a darvodozás. Sok beszéd nincs, inkább csak sóhajtás formáiáhan emlegetik a jó időket, mikor volt ára a kukoricának és egy kosár paradicsom árából kitellett a becsületes embernek félévi adója. Ilyenkor terelődik a szó a Rudolfra, aki elreítőzött, ds majd csak előgyün, oszt röndőt tesz a szegény emberek dolgában. Mert csodálatos, hogy ez a Rudolf-legenda milyen erősen tartja magát még ma is a tanvai magvarok körében. Egv esztendeje is alig van, hogy egy svábosan beszélő esernyőcsináló mesterember Lajosmizrétől a szegedi tanyákig megélt abból, hogy rejtelmes meséket mondott a bécsi burgról és az irigyeiről, akik elől rejtőznie kell. Egy szóval se mondta, hogy ő a Rudolf, de hagyta. hogy hiT'ék és aszerint bánjanak vele. Talán nr'g ma is a bujdosó trónörökös szeredében járná a tanyák és falvak világát, ha a csendőrségben több érzék volna a legendák iránt. Mellesleg mondva, én nem is mernék megeskrdni, hogy föltétlenül káros volt enn^k az esernvőcsinálóba oltott trónörökösnek a működése. Ravasz fondor lattal senki pénzét ki nem csalta, rossz-» senkinek se lett, csík meséket m~ndott ér megjövendölte, hogy nem lesz mindi" ilven rossz a szegény ember sora. Alapjában véve ugyanazt csinállta, de tanvni dimenziókra beállítva, amit a komoly közgazdasági tudósok és nagy bankvezérek cselekszenek. Megállapította, hogy már tul varrvunk a válság mélypontján és most már csak javulás következhetik. Es édes Istenem, olyan nagy bün volt, hogy némi ajándékot fogadott el az ilyen kellemes mesék és jóslások után? De hát nem erről van szó, hanem arról, hogy a tanyák világa ho^'an reagál a gazdaságii válságra. Arról van szó, hogy az egy pár csizma egy métermázsa bnz'n értékarányúnak megváltozása minő következtetésekre készteti a tanyai magyart, aki huszonöt-harminc kilométerre él a várostól, újságot csak akkor olvas, ha lámpaüveget pakoltak bele és ha bejön a városba, a víztoronyról megállapítja, hogv ezek a városi emberek mégis csak szép emléket állítottak Kossuth atyánknak. Arról van szó, hogy a tanyai magyar, mikor a kisvasutat használni akarná, — csak akarná, mert a használat már nagyon megcsapnant, — azt számitia, hogy a menetjegy ára kitelik-e egy pár csirke, vagy egy kosár alma árából. Arról van szó, hogy a lovacskával inkább elporoszkál hajnaltól délelőttig és délutántól sötét estéig, ha valamit vásárolni, vagy adót fizetni kell a városban, semhogv megfizetné a másfél pengőt, vagy két pengőt a jegyért. A pénz ugyanis rettenetesen drága, ritka és értékes dolog lett a tanyán. Ezen pedig nem segít a közgazdasági okoskodás és a gazdaságosság elméletének magyarázása. A tanyai magyar, akinek pénze nincs, nem hajlandó az olyan elméleteke' honorálni, hogy nem gazdaságos, ha a lő munkaereje egész napra elvész a városi ut kedvéért. — Olyankor mögyünk, uram, mikor nincs dolga a lónak. — mondja megátalkodottan. — De hát kár a lovat szaggatni egész napon át. — Leginkább lassan mögyünk. — Hát a takarmány? — Ésszel él az embör, uram. Másnak is van heréje. Csakugyan, az már nem él ésszel, aki nem érti meg ezt a magyarázatot. Ezúttal azonban mi mögyünk ki a ta-j nyák közé. Velünk van a pesti kegyelmes ur, maga is gazda, még pedig saját véleménye szerint ió gazda, akinek a város be akarja mutatni udvariasságból a tanyavi'ágot. Négyszemközt szólva, ilyenkor a tanyáknak nem az utólja kerül bemutatásra, haiem az olyan, amelyiknek jó gazda a gazdája s amelyiknek az udvara tisztára van söpörve, hogy szó ne érhesse a ház e'e'ét. Az ilven tanyát meg a környékét érdemes megnézni, a gazdája meg megérdemli, bogv a nesti kegyelmes ur szóba ereszkedjék vele. Legelőször megkérdi, hogy örökföld-e a gazdaság és hány hold az egész. — Tizennyolc katasztrális hold. Tizet örököltem az apámtul, nyolcat én vöttem hozzá tavaly. — Miből? — Miből? Hát abbul, amit megtakar!-» tottam. — Az nem lehet A mezőgazdaságra máii évek óta ráfizet mindenki. — Már pedig én nem töhetök rula. Csatí abbul vöttem, amit megtakarítottam. A kegyelmes ur nem hiába gazda ét egvuttal elméleti művelője a kőzgadaság tudományának. Bebizonyítja Szilveszter-, nek, hogy ő csak ráfizethetett a gazdasá-. arára. Csak ugy ömlik a szájából a szó. Világpiaci árak alakulása, értékesítési le» hetőségek, megromlott kon iunktura, diszparitás az ipari és agrártermékek árai között és igv tovább. Szilveszter megadással hallgatja a kitanitást és várja á további kérdéseket. — Példának okáért, hogy adta el a búzáját? — Búzám az nem volt. Buza leginkább' nincsen erre mifelénk a homokon. — Hát akkor hogy adta el a rozsot? — Nem adtam el, mert csak annyi termött, amennyi nekünk kőllött meg a jószágnak. «—Hát akkor min keresett? — Csirkén, fözelékőn, tejöfl.,, A kegyelmes ur egyszerre otthon van. Neki is van tejgazdasága. Szakszerűen elemezi a tejterme'és költségeit és a tejárak alakulását, abban a reményben, hogy, Szilveszter megadja magát és beismeri, hogy a tejre csakugyan ráfizetett. Szilveszter azonban a kemény magyarok közé tartozik.Türelmesen végighallgat mindent, de megint csak erősiti, hogy; abból vette a nyolc holdat, amit keresett. Ujabb magyarázat, utána hatásos konklúzió: — Maga téved, barátom. En fs gazda vagyok, tudom mi a gazdálkodás. Ma minden gazda ráfizet. Szilveszter bozontos szemöldöke egy picit megrezzen. — Kérdözhetők valamit én is a kegyelmes úrtól ? — Hogyne, barátom. — Mikor szokott a kegyetmes ur fölkelni? A kegvelmes ur meghökken: — Mikor? Reggel nyolckor. — No lássa a kegyelmes ur. En meg a feleségőm meg a gyerökök, négykor kelünk föl, oszt künn vagyunk a fődbe meg a jószág körül. A kegyelmes urat meg reggel négytül nyolcig lopik. ...A másik tanyai esetnek másik kegyelmes ur a szereplője. Mert hogy erre« felé paprikából él a nemzet tekintélyes része, nem közömbös, hogy Röszke és Szentmiliálytelek tájékán milyen a paprikatermés és van-e ára a paprikának a Vanéliatéri piacon. A teret Valériáról keresztel-