Délmagyarország, 1933. november (9. évfolyam, 249-272. szám)

1933-11-16 / 260. szám

1933 november 16. öf IMATi? ARDDSZHO Hétfőn kesdik meg a sszükségmunteálcal ? 25 eser penoö segélyt folyosl* a "frelltayminisxiérium — Exres turnusokban ioglalkoxtaiják a munkanélkülieket (A Délmaqyarorszáa munkatársától.) Dr. vi­téz Szabó Géza népjóléti tanácsnok, aki a pol­gármester megbízásából Budapesitre utazott és imagáva! vitte a polgármesternek a belügy­miniszterhez intézett felterjesztését, amelyben a szükségmunka^egély első részletének sürgős kiutalását kérte, szerdán délután visszaérkezett és utjának eredményéről a következőket mon­dotta a Délmaqyarország munkatársának: — A belügyminisztériumban Fekete minisz­teri tanácsosnak, a minisztérium szociálpoli­tikai referensének adtam át a polgármesteri felterjesztést és tájékoztattam a munkafront szegedi helyzetéről. A miniszteri tanácsos át­tanulmányozta a polgármester felterjesztését, majd közölte, hogy a minisztérium a városok számára megállapított szükségmunka-segélyek­bő. csak apró részleteket utalt ki eddig. Szeged helyzetét annyira különlegesnek látja, hogy nagyobb részletet utal ki. A kért harminc­ezer pengőt azonban nem utalhatja egyszerre ki; huszonötezer pengőt a legrövidebb időn be­lül kiutalványoztat és ez összeg egy-két napon belül Szegeden lesz. Elmondotta Szabó tanácsnok, — aki pénteken veszi át hivatalát, mivel 6 az elnöke annak a bizottságnak, amely csütörtökön átveszi a törvényhatóság nevében a szeged—bajai ut legutóbb kiépített hatkilométeres szakaszát —, hogy bemutatta a budapesti köztemetők igaz­gatóságának a központi temetkezésről készített szabályrendelettervezetét. A szakértők a terve­zetet áttanulmányozták és azt néhány lényeg­telen részlettől eltekintve helyesnek találták. A népjóléti tanácsnok pénteken javaslatot terjeszt a polgármester ele; javasolni fogja, hogy a szükségmunkákat hétjőn kezdesse meg a város. Hétfőig az államsegélyből kiutalt hu­szonötezer pengő megérkezik, de az sem okoz fennakadást, ha néhány nappal később jönne meg a pénz, mert az első bérfizetés csak a hét végén lesz. A munkanélkülieket a szükség­munkák programja szerint ezres turnusokban foglalkoztatják. A huszonötezer pengő a szá­mítások szerint december 10-ig lesz elég a munkabérekre. A városházán bíznak abban, hogy addigra jelentékenyebb összeg befolyik az inségjárulékokból és a munkanélkülieket december 10. után zavartalnul foglalkoztat­hatják. H közigazgatási bizottság az adófizetési kedvezmények kiterjesztését kéri az összes foglalkozási ágakra Panasz a Csillagbőrtön mezőgazdasági konkurrencláfa miatt — Kétszázezer pengővel kevesebb adói fizettek be, mint a mull évben „Politikai szempontok érvényeseinek a tanyai bérletek kiadásánál" (A Délmagyarország munkatársától.) A köz­igazgatási bizottság szerdán délután tartotta meg dr. Somogyi Szilveszter polgármester elnökletével novemb ri ülését. A polgármester jelentését dr. Ordögh Lajos tb. tanácsnok ol­vasta fel. A jelentéshez dr. ílunyad'-Vass Ger­gely szólalt fel. Kifogásolta a gazdák nevében, hogy a Csillagbörtön nemcsak saját szükségle­tére termel mezőgazdasági cikkeket, hanem a piac számára is és igy jogosulatlanul konkur­rál a nehéz viszonyok között vergődő gazdá­val. A háború előtt a börtön volt az egyik leg­jobb fogyasztója a szegedi gazdáknak, most pedig a rabok olcsó munkaerejével kiszorítja őket a piacról. Nagyon helyesen beszüntetik a felesleges közüzemeket, ilyen üzem a börtön mezőgazdasági üzeme is. De a börtön igénybe­veszi a különböző gazdakedvezményeket is. Kérte a pénzügyigazgatót, hogy ne vélemé­nyezze a börtön adókedvezményeit, az ügyész­ségét és gazdasági felügyelőséget pedig arra kérte, hogy alkalomadtán járjon el az ügyben. Dr. Pap Róbert szerint nagyhorderejű szem­pontok szólnak amellett, hogy a rabok vala­mivel foglalkozzanak. El kell bírálni azt a kér­dést is, hogy van-e a börtön mezőgazdasági termelésének valami hatása az árak kialakulá­sára. Meg kell vizsgálni, hogy a börtön gazdál­kodása hatással van-e a gazdák helyzetére, mert nem hiszi, hogy a böjtön néhány holdas kertészete befolyásolhatja Szeged mezőgazda­sági termelését. Dr. Biedl Samu nem hiszi, hogy az ígazság­ügyminiszter a közigazgatási bizottság felter­jesztésére hozzájárulna a börtönök mezőgaz­dasági vállakozássainak megszüntetéséhez. Ar­ról feltétlenül gondoskodni kellene, hogy a rabok munkájával ne konkurrálja­nak se a mezőgazdasággal, se az ipar­ral. A börtönök földjein olyan termelést kellene bevezetni, amely nem ielent konkurrenciát, például a magtermelést. Dr. Szivessu Lehel szólalt fel ezután. Hivat­kozva a gazda adóssá gr ól szóló rendeletre, kí­vánatosnak tartja, hogy a többi foglalkozási ágakra is terjgsz­szék ki az adófizetési kedvezményeket. Indítványozta, írjon fel a bizottság a koimány­hoz és kérje, hogy a kedvezményt az összes foglalkozási ágakra terjessze ki. Szivessy indítványát a bizottság elfogadta. A főorvos jelentése szerint az egészségügyi viszonyok igen kedvezőek voltak. A születések száma 246, a haláleseteké 149, a szaporulat 97. A rendőrség jelentését, amelyről lapunk más helyén számolunk be, dr. Buócz Béla főkapi­tányhelyettes terjesztette elő. Utána dr. Szepes­sy Aladár pénziigyígazgató tette meg jelenté­sét, amely szerint január 1-től október végéig befizet­tek 2,704.886 penqö adót, a hátralék 2.346.603 penqö, az adókövetelés 62.58 százaléka. A mult évbe« ugvanezen idő alatt 2,903.000 pengő folyt be, az idén tehát 198.000 pengővel kevesebb adót fizettek be, mint a mult évben. Kiss Károly tanfelügyelő, majd dr. Mihályffy István ügyész terjesztette elő jelentését, utána Ma (Alszik Belvárosi Mozi A budapesti Kamaraszínház nagysikerű újdonsága: Havai rózsája Ábrahám Pál világhírű operettje filmen. Főszereplők: Egqerfli Mártla, Verebes ErnS, Hans Juirterdiann Széchenyi MOSBÍ utolsó nap: A direktor ur barátnője Kiváló énekes és zenés filmbohózat. Dolly Haas főszereplésével. RÜKTIKUS EMBER t&volra és kSielre egy BIFOKALSZEMÜVEGET visel. Gyfizödjön meg- szenzációs olcsó Arainkról. OlflMKtlUH KEUMR KÁRÁSZ UCCA 3. SZÁM Köllö Zoltán gazdasági felügyelő számolt be a mezőgazdaság helyzetéről. Jelentéséhez dr. Pap Róbert szólalt fel. A Madarász-tóból csatornát épitett néhány évvel ezelőtt a város, hogy a környékbeli területeket ármentesitse. A csatorna azonban nem sikerült. A csatorna levezette ugyan 50 holdról a vizet, de amerre végighúzódik, az egész környéket évről-évre elönti, a viz a csaitornatöltésen szivárog keresőstül. Vagy zsilipek építésével lehetne segíteni, vagy a csatorna mélyítésével. Sürgős intézkedést kért. Elmondotta ezután Pap Róbert, hogy a hoz­záérkezett panaszok szerint a városi bérletek kiadásánál politikai szempontok érvényesülnek. Az egyik gazdát, akinéj a szabadelvű párt kép­viselője látogatást tett, annakidején megfenye­gették a következményekkel. Megtörtént, hogy 300 pengős bérhátralek miatt kizártak az ár­verésből egy hatgyermekes bérlőcsaládot, pedig voltak sokkal nagyobb bérhátralékosok is. A panasz nem Csonka Miklós tanácsnok ellen irányul, hanem Maurer Miklós gazdasági fel-t ügyélő ellen. Kérte a polgármestert, hogy vizs­gálja meg a kérdést, utasítsa Maurer Miklóst, hogy tartózkodjék az ilyen eljárásoktól, mert azzal igen sokat árthat a városnak. Dr. Szekerke Lajos tiszti főügyész reflektált a felszólalásra. Kijelenti, hogy a konkrét ese­tet ismeri és tudja, hogy abban Maurernek semmiféle szerepe nem volt. A kérdéses bérlőt nem a hátraléka miatt kellett kizárni hanem azért, mert a bérletén lévő ház sem volt az övé, hanem a kölcsönt folyósító banké. A polgármester bejelenti, hogy a vizsgálatot elrendeli, kihallgatja Maurert és a vizsgálat eredményét a legközelebbi ülésen ismerteti. — Szigorú vizsgálatot rendelek el — mon­dotta a polgármester —, mert Szegeden ilyen vonatkozásban politi* kai szempontok sohasem érvényesül­tek. Ez az első panasz, ami most a közigazgatási bizottság ülésén elhangzott. Köllő Zoltán javaslatára elhatározta azután a bizottság, hogy felterjesztést intéz a földmű­velésügyi miniszterhez a növényfertőtlenitési szerek árának leszállításáért. Klekner Géza állategészségügyi főfelügyelő mutatta be jelentését, amely szerint október ­> ben 2802 állatot vágtak le a vágóhídon, 108 darabbal kevesebbet, mint a mult év októberé­ben. Októberben 40 sertést exportáltak Sze­gedről Ausztriába. Bejelentette az állategész­ségügyi felügyelő, hogy a gazdasági albizott­ság délelőtti ülésén foglalkozott a szegedi ál­latexport kérdésével. A bizottság megállapí­totta, hogy Szegednek sohasem volt számottevő állatexportja, a háború előtt csak sertéseket exportáltak a szegedi akoltelepek, de az uj vám­határok megszüntették ezt a lehetőséget is. Az ülés félhat órakor ért véget. Elítélték az ittas soffőrt (A Délmagyarország munkatársától.) Súlyos szerencsétlenséget okozott nemrégiben Londo­ni-köruton Tari Sándor soffőr. A soffőr itta­san vezette kocsiját és nekiment egy szabályo­san hajtó kétlovas parasztkocsinak. Az össze­ütközés következtében az egyik ló a helyszínen kiszenvedett, a másik később elpusztult, de erősen megrongálódott az autó is, a szekér is, sőt maga a gazdálkodó is megsérült. Tari Sán­dor ráadásul még meg is verte a gazdát, ami­kor az kiabálni mert rendőrért. A rendőrt is megtámadta az ittas soffőr, akit csak nehezen lehetett megfékezni és előállítani. Tari Sándort szerdán vonta felelősségre dr. Papp Menyhért rendőrtanácsos, rendőri bünte­tőbíró. A soffőrt a rendőrség 100 pengő pénz­büntetésre Ítélte, nemfizetés esetén 10 napi el­zárásra lehet a pénzbüntetést átváltoztatni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom