Délmagyarország, 1933. október (9. évfolyam, 223-248. szám)
1933-10-05 / 226. szám
1035 október 5. l)írMAT,7ARnRS7SG r Sszinfiáss és Müvésszet Tessék beszállni (Harmath Imre és Márkus Alfréd revfije) Kezdetben volt a bár, aztán a wolfgangi fogadó, a budai kocsma és a többi csoda következett. Ma pedig óceánjáró hajóvá változott — a színház. Operett helyett utazás (a revü körül) Budapesttől Newyorkig pesti hangnemben, lovagi tornával, szubrettet versenyével, görlök, matrózok, karmesterek és egyéb politikusok karávaL Tessék beszállni — tengerre magyar! —, szövegét irta Harmath Imre, zenéjét szerzé Márkus Alfréd. És ez volt az uj szezon és az nj rezsim második előadása, telt fedélzettel és az operett-társulat első utazásával. A luxusbajót a direkció gazdag luxussal és bófcebeli bőkezűséggel rendezte be, fehér fedélzet az óceánon, arany szalon a „Rex"-e®, hölgyek és urak frakkok és selymek, táncok és táncok. Hogy miért is történik ez a fényes utazás, hogy miről is szól ez a harmatos darab? Nehéz volna elmondani. Talán mert oly mély a sok történet? Nem. óh nem! De azért nem történt semmi baj, ragyogott az ég, a társulat tenyerén hordta az egész hajókázást és a R e x az összes slágerekkel, borzongásokkal, véres történetekkel és happy enddel simán és sikamlósan megérkezett a newyorki kikötőbe. Tessék kiszállni hölgyeim és uraim, — nem történt semmi, csak elválunk csendben... A csillogó fedélzet utasai dörgő tapsokkal fogadták a hajókázás minden meglepetését, a luxust, a kedvet a kacagást az orfeumi esprit-t, az egész óceáni bravúrt, amellyel az operett-matrózok megnyerték az első ütközetet. A fedélzetnél, a kaÍ itöknél és az aranyszalonnál csak a hölgyek siőesége volt ragyogóbb.. Nehéz eldönteni egy ilyen rövid, pehelykönnyű és pattogó utazás első izgalmai után a szubrettet versenyét de az kétségtelen, hogy a J n r i k-hőlgyek tehetségesek és érdekesek. Fregolia Ica művésznő kedves és eleven, Julcsi-Jutka művésznő friss és fiatal. És mindketten veszedelmesen tudnak táncolni. Bővebbet a kővetkező utazásoknál. Balogh Klári mosolygós, sugárzó karmester, hangja diszkréten finoin a jazz viharja fölött És feltűnt Tapolczay Erzsi érdekes szépsége, öntudatos fellépése. Kőrössy Zoltán mesteri, bravúros táncos, biztosan humora is van. Sürü tapsok jelezték sikerét. Sikerölt Krémer Ferenc debüje is, Kemény László kitűnően és intelligensen adott elő egy sikerült dalt A régi ismerősök közül résBtvettek az utazásban a szimpatikus és kellemes Márkus Lajos, a meleg kedélyű Herceg Vilmos, a tréfá« Fülöp Sándor, Rónai Imre, Z i I a h y János, a sok Gerenday-hőlgy, apák, anyák, matrózok, görlök és kapitányok. Uj díszletek, uj jelmezek és Beck Miklós régi, kipróbált, lendületes munkája nélkül nem volna teljes a vidám hajókázás története Pezsgő helyett dörgő tapsokkal fogadták a kikötőben a pesti Rex-hajó érkezését. Az utazás — ha nem is az amerikai szabadságban —, de az amerikai Szabadság-szobor előtt — az uccán ért véget a ragyogó éjféli ég alatt A SZÍNHÁZI IRODA HÍREI Döntő sikert aratott az operett társulat és a „Tessék beszállni". Az a hatalmas siker, amely a szerda esti bemutató előadáson számtalan ujrázásban, percekig tartó tapsokban és a kihívások tömegében nyilatkozott meg, azt bizonyítja, hogy az uj operett társulat minden tagja a közönség kedvence lett. Kijutott a sikerből Harmath—Márkus pompás operettjének, a „Tessék beszállni !"-nak is. A rengeteg humor, a több mint husz táncszám, a színpad fényes kiállítása biztositéka annak, hogy ez a kitűnő revü a szezon egyik leghosszabb életű müsordarabja lesz. A nagyszerű táncokat Jurik Tea, Balogh Klári, Jurik Julcsi, Kőrössy Zoltán, Krémer Ferenc és a görl-csoport lejtik. Rajtuk kívül Márkus Lajos, Fülöp Sándor, Kemény László és Hercze«; Vilmos jutnak pompás szerepekhez. — A ..Tessék beszállni" keddig minden este és vasárnap délután van műsoron. — Ma A. bérleti, vasárnap első délutáni bérleti előadás van. HETI MŰSOR: Csütörtökön: Tessék beszállni. A és szelvénybérlet 1. szám. Pénteken: Tessék beszállni. Bérletszünet Szombaton: Tessék beszállni. Bérletszünet Vasárnap délután: Tessék beszállni. Rendes esti helyárakkal. Bérletszünet Vasárnap este: Tessék beszállni. Bérletszünet. Sport 4 dán tornászok nagy sikert aratlak a szerdaesti bemutatón Ünnepnapja volt szerdán a tornasportnak. A rókusi tornacsarnokban Niels Bukh allerupi dán tornatanár világhírű mintacsapata tartotta meg tornabemutatóját. A tornacsarnokot zsúfolásig megtöltő közönségnek alkalma volt a torna szépségeiben gyönyörködni. Király Dezső ismertette Niels Bukh rendszerét, majd a közönség viharos tapsa közepette énekes bevonulást rendeztek a dánok. Dr. Greg u s s Pál, a szegedi tanárképző főiskola tanára üdvözölte a vendégeket, majd a tanárképző hölgyhallgatói a dán tornásznőknek szegedi papuccsal, a tornászoknak paprikával kedveskedtek. Niels Bukh kulacsot kapott emlékül. Niels Bukh angolul köszönte meg a bensőséges fogadtatást. A bemutató első száma a hölgyek alapvető gimnasztikája volt. Lebilincselő volt a lenszőkehaju, izmos, karcsú tornásznők mutatványa. A legnehezebb gimnasztikát kecsesen, játszi könnyedséggel oldották meg. Az egymásból következő gyakorlatok közel félóráig tartottak. Hasonló tetszéssel fogadta a közönség a férfiak gimnasztikáját Utána a hölgyek és a férfiak látványos sportgimnasztikája következett, énekes gyakorlatokkal. A dán tornászok ugrási és ügyességi gyakorlatai már akrobatikusak voltak. Nagy tetszést arattak a dánok régi nemzeti viseletben előadott nemzeti táncaikkal és énekeikkel is. Niels Bukh rendszere a mozgásos gimnasztikán alapszik, amely a helyes testtartást, a mellkas tágítását, az izmok könnyed rugalmasitását a lehető legegyszerűbb módon igyekszik elérni. Niels Bukh és csapata a legteljesebb elismerést érdemelte ki. A Szened FC készülődése Uipesf ellen Hesser Tivadar, a Szeged FC uj trénere szerdán megérkezett Szegedre. A vezetőséggel folytatott tárgyalásai sikerrel végződtek. Este 7 órakor iálékosértekezlet volt, amelyen Hesser vázolta tréningrendszerét és kérte a játékosokat, hogy utasításainak tegyenek eleget. A csütörtöki kétkapus tréninget már Hesser vezeti és azon a klub valamennyi játékosa tartozik megjelenni. A csütörtöki tréningen fog bemutatkozni Szigeti Imre két uj szerzeménye. Az egyik Molnár, a Budai 11 ctntercsatára, a másik nevét még nem közölték. Ha a tréningen a két futballista játékával a vezetőség meg lesz elégedve, szerződteti és az Újpest elleni mérkőzésen már szerepeltetni is fogja. A török bfrkozóválogafott Szegeden Nagy érdeklődés előzi meg a csütörtökön megrendezendő török válogatott—Szeged válogatott birkózóversenyt. A török birkozóegyüttes jelenleg egyike a legjobb európai csapatoknak. Törökország birkózói Olaszország és Oroszország válogatottainak legyőzése után megnyerték a Balkán Kupát. A törökök Szegeden komplett csapattal veszik fel a küzdelmet a következő összeállításban: Necip, Abbas, Jusuf, Hussein, Nuri, Sahil, Csoban, Mehmed. Szeged válogatott: Dékány, Tóth Sz., ö r d ö g. Tó t h A., Kuruc z II., K u r u c z I., B o d ó. Ha Dékány és Tóth A. elfoglaltságuk miatt nem vehetnének részt a versenyen, nelyettük Dobó Imre és Dobó Ignác képviselik Szeged színeit. A verseny a Toldi Klub rendezésében este 8 órakor a rókusi tornacsarnokban kezdődik. A birkozóverseny jegyeit 20 százalékos elővételi kedvezménnyel a Délmagyarország jegyirodája árusítja. Nem tudnak megegyezni a KEAC-Ogyben Tudomásul vették a SzAK lemondását Szerdán folytatták a békéltetési tárgyalásokat az egyesületek és a KEAC között. A tárgyalások ezúttal sem vezettek eredményre. mert a KEAC nem volt hajlandó a Móravárosi TE elleni mérkőzésére vonatkozólag álláspontját revideálni. Emiatt az egyesületek nem oldották fel a KEAC elleni bojkottot. A SzAK lemondását a KEAC ellen a szerdai intézőbizottsági ülés tudomásul vette. ^Intézett. Iskolai harisnyák, gyermek k&fötfkabátok, n agy választékban, £ussiig Imre Széchenyi tér 2. Tisza szálló melleit. Az atlétikai körviadalok. Jelentette a Délmagyarország, hogy az atlétikai szövetségben azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a körviadalokat megszüntetik és helyettük kerületközi válogatott versenyeket terveznek. A körviadalok megszüntetésenek hire nagy elégedetlenségei keltett a szegedi atlétikai körökben. Az egyik atlétikai vezető szerint a körviadalol; megszűnése egyet jelentene a tömegnevelés megszűnésével. Addig, amis a körviadalokon az egyesületek 16 atlétát foglalkoztathatnak, — vagyis a körviadalokon résztvevő öt egyesület nyolcvan atlétát, — addig a kerületek között i versenyen legfeljebb 10—12 atléta vehet résztA DLASz intézőbizottsága legutóbbi ülésén tárgyalta az ASE— Postás másodosztályú bajnoki mérkőzés ügyét. Az intézőbizottság megállapította az Aigner-telepi csapat vétkességét és a mérkőzés két pontját góiarány nélkül a Postás javára ítélte. A szőregi Rákóczit felszólította a DLASz intézőbizottsága, hogy Grósszal, a Szeged FC játékosával kötött tréneri szerződését mutassa be és azt az országos trénerszövetségnek is jelentse be. A kerékpáros vándordíj és a Vasutas felfüggesztése. Jelentette a Délmagyarország, hogy a kerékpáros szövetség déli kerülete felfüggesztette a Vasutas versenyzési jogát, mert a szövetség felszólítása ellenére sem volt hajlandó a Kelemen Márton-vándordijat beszolgáltatni. A Vasutas azt vitatta, hogy a serleg, mivel azt már háromszor megnyerte, végleg birtokába jutóit. A szövetség nem ezen az állásponton volt és felfüggesztette a klub versenyzési jogát, ezért a Vasutas a legutóbb megtartott vándordíja® versenyen nem is indulhatott. A Vasutas megfellebbezte a déli kerületi határozatot, de a fellebbviteli bizottság az alszövetségnek adott igazat. Közben a Vasutas részt akart venni az országos vasutasbajnokságban. Meg is jelent a startnál, de a felfüggesztési határozat miatt nem vehetett részt. A bonyolult ügy még mindig nem nyert befejezést. A Vasutas a határozatokat megfellebbezte. A fellebbezést az országos közgyűlésen fogják tárgyalni. Back, a Szeged FC játékosa katonának jelentkezett. A fiatal játékos szerdán már el ls utazott szolgálati helyére, Esztergomba, de remény van rá, hogy részi vehet csapatának mérkőzésein A KEAC vasárnap országos atlétikai versenvt rendez. A versenyen a legjobb magyar versenyzők is indulnak. mmm testvek* ath és könyvszakértők BUDAPEST, IV. MUZEUM KuRUT 7. Telefon: 89-7-57 Könyvelés vezetése, betanítása, adómérlegtársas, örökségi elszámolások elkészítéseAdó és egyéb vizsgálat esetén. eMenszakértfii közreműködése stb. (Szanálási tervek kidolgozása és végrehajtása. i« RECORD fotelágy a modern filő és fekvő bútor. Kapható mór 80 pengőtől kezdve, Schöberl Róbertnél, Budapest IV., HarU köz 4. se