Délmagyarország, 1933. szeptember (9. évfolyam, 198-222. szám)
1933-09-05 / 201. szám
1933 szeptember 5: DÍLM AGYARORSZÁG II Liptai Károly halála A régi szegedi újságírás egyik elfeledett tagjának haláláról érkezik hir, Liptai Károly 62 éves korában Alagon meghalt Működése a mult század utolsó éveire esik, amikor magas nivóra lendült • szegedi zsurnalizrous s versenyre kelt a fővárosi sajtóval, amely minden jeles munkaerőt felszippantott, szinte már vaktában egészítve ki a hiányossá vált redakciókat Szegedről. A Szegedi Híradó ifjú gárdistái közé tartozott Liptai Károly is, aki ugy indult meg, hogy láthatólag tarsolyában hordta későbbi sikerek marsallbotját Friss, eleven és pompásan fejlődő, karcolataiból élt a vidéki sajtó jelentékeny része, amely mindig szerette átnyirni a jót, ha már maga nem tudott eredetit produkálni A szegedi újságok elsősorban az aradi, meg a nagyváradi lapokkal versenyeztek, melyik tartalmasabb, melyik irja meg szebben az egész lényegtelen eseményt is, — aztán itthon folytatták egymás közt az előkelő küzdelmet Ebben a korban bontakozott ki Liptai Károly tehetsége, amit hamar észrevett a „Magyarország", mert munkatársai közé szerződtette. Szive vonzalma mindig a színpadhoz húzta Liptait (akárcsak az öccsét a fiatalon elhalt ós sok sikert ért Imrét), — nagy megtiszteltetés és elismerés volt hát hogy hamarosan már bemutatóelőadásokról is Írattak vele recenziót így irt az Ocskay brigadérosról is, amely körűi a feltornyosult hullámok használtak a darabnak legalább annyit mint a belső értéke. Nagy kavarodások voltak azok, nem tartoznak e sorok keretébe, csak annyiban, hogy következményeiben Herczeg Ferenc színmüve lényeges befolyást gyakorolt Liptai Károly életére is. A recenziós tárcában ugyanis elragadtatással irt a darabról, amely nem tetszett « Nemzeti Kaszinónak a „Kártevő" (Károlyi) Sándor aposztrofálása miatt. Viszont Bariba Miklós szeretett Jóban lenni a mágnásokkal s igy történt hogy másnap ellenkritika jelent meg a Magyarországban, vissuasziva minden jót, amit az Ocskay brigadéros kapott. Az ezzel járó purparlék pedig azzal végződtek, hogy Liptainak a szerkesztőségből is ki kellett válnia. Herczeg Ferenc gavallér volt, végtére miatta történt a baleset, nyomban szerződtette Liptait az Uj Időkhöz. — Havi száz forintért ir hetenkint egy cikket Vészi József is elég nagyhatalom volt mindenkor hozzá, hogy megértő és méltányoló gavallér lehessen, — páratlan aktivitásával " belépvén az ügybe, csatlakozott Herczeghez. — A másik száz forintot én adom, hetekint egy cikket kell érte irnia a Pester Lloydban. Ilyen ragyogó formában még nem ért újságírót baleset Mi kell még az érvényesüléshez, ha két elsőrendű területet is kap hozzá? Nyilván van még valami ami azonban hiányzott Liptaiból. Mihelyt átlépte Szeged határát, mintha lekoptak volna az oroszlánkörmei is. Már nem volt az, akinek indult. — Nem hittem volna, hogy szegedi emberben igy csalatkozzam! — mondotta e sorok Írójának Vészi. Az Uj Időkben is csak néhány cikkecskéje Jelent meg Liptainak, aki ezek után még egyszer került a nyilvánosság középpontjába. Talán kevesen emlékeznek már rá, hogy Beöthy László egész ifjan a Nemzeti Színház igazgatójaként kezdte amúgy nagyon érdemes és értékes pályáját A tehetségén kívül jók voltak a osaládi körülményei is. Apja Beöthy Zsolt anyja Bákosi Szidi, nagybátyja Rákosi Jenő. Az Ocskay brigadéros körül támadt vihar egyik keverője viszont Beöthy volt, mert Herczeg a darabot a Vígszínháznak adta. Akkor kezdett Liptai Beöthy ellen olyan irtóháborút amilyet a mai, kevésbé érzékeny, korban játszva meg lehet úszni, de amely akikor valakinek az elpusztulásával járt A lefolytatott sajtópörben Liptai igazolta minden, köztük igen kényes, állítását, fél is mentették, akárcsak a Nemzeti Színház igazgatása alól Beöthyt Beöthynek le kellett higgadnia, de időre is volt szükség hogy feledésbe menjen a művészeti botrány és ő maga sokkal később azzá váljék, aki a magyar operett reneszánszát megteremtette. Egyelőre visszament újságírónak Hogy aztán volt-e benne része, vagy sem, hogy Liptai nem tudott többé érvényesülni, — ki mondhatná azt meg? A Rákosi-Beöthy dinasztia mindenesetre olyan nagyhatalom volt hogy senki sem mert velük szembeszállani, pláne ha csak egy kis újságíróról, — malomikőről — volt a szó. Hiszen a köztudatban is ugy hivták őket: A szent család. A tárgyilagosság kedvéért: annyi bizonyos, hogy Beöthynek nem lehetett tűrhetetlen a Liptainév, hiszen később Imrének nem egy pompás színmüvét vitte diadalra. A tehetség ugyanis, amely generációkon át lappang, Liptai Imrében csúcsosodott ki. Károly aztán sok mindent próbált, de nem igen sikerült neki semmi. Szegényen, elfeledve, halt meg Alagon, ahol feleségével, Szerémy Gieával, a vidék és a Vigszinház egykor ünnepelt drámai művésznőjével, továbbá sógorával, Szerémy Zoltán nyugalomba vonult színművésszel, élve, érte az alkony. iipmrdmnY ®S essencia 1.90 P. Igen gazdaságos, egy Bveg 3 hónapra Is elegeildi. M.6 Kapható: Mannhelra Simon, Rényl Józaef, Seg8«T&ry DezsS, Tranbermann Ernó, Vajda tmre ée Táraa drogírlAkban. Sport Meglepetések az amatőrbajnokság megnyitóján Az amatőrök első bajnoki fordulója meglepetésekben bővelkedett A Szegeden lejátszott SzTK—KTK mérkőzés 1:0 (0:0) arányú eredménye szerencsésnek mondható, a félegyházi csapat egyenlő ellenfele volt a kék-fehéreknek. A gólt Török lőtte. A másik szegedi mérkőzés: a Vasutas—MTE 1:1 (1:1) arányban eldöntetlenül végződött. A Vasutas tehetetlen csatársora miatt nem tudott győzni. Papp II., illetve Wittmann (1 l-esből) voltak a gólszerzők. A SzAK Kecskeméten csak nehezen harcolta ki az 1:1 (0:1) arányú eldöntetlen eredményt a lelkes KTE-vel szemben Albertnek a 43. percben lőtt góljaival. A KTE gólját Székely főtte. Az újonc SzTE szolgáltatta a forduló legnagyobb meglepetését. Az otthonában lejátszott mérkőzésen a kvalitásos HMTE-t 6:4 (3:1) arányban legyőzte. Meglepetésnek számit a K-AC-nak 4:3 (1:2) arányú veresége Makón a MAK-tói. A makói csapat valamennyi gólját Balogh lőtte, mig a KAC-ból Návay (2) és Korányi volt eredményes. Az MTK Hódmezővásárhelyen gyenge védelme miatt 0:4 (0:2) arányú vereséget szenvedett a HTVE-tői. Galamb II. egy U-est kiaknázatlanul hagyott. A Csongrádon lejátszott UTC— CsAK küzdelem rendőri beavatkozás után gólnélküli eldöntetlent eredményezett Egyéb eredmények: SzTK komb.—ASE 5:2 (2:1), MTE törpe—SzTK törpe 4:1 (2:0). Makó: MAK II.—MTK II. 5:3 (2:2). « Uj center a Szeged FC-ben A Szeged FC vezetőségét a Budai 11-tól elszenvedett vereség reorganizációs munkára készteti. '1 árgyalásokba kezdtek Faragó Lajossal, a Budai 11 igazgatóiával Molnár átengedése érdekében. Molnár, aki tudvalevőleg a budai csapat center játékosa, Polgár miatt nem tud a budai csapatba bekerülni. A tárgyalások olyan előrehaladott stádiumban vannaK, hogy Molnár szerződtetése a napokban megtörténhet A Szeged FC vezetősége azonban kikötötte, hogy Molnárt csak a keddi, esetleg csütörtöki tréning alapján hajlandó leszerződtetni. Lehetséges, hogy a keddi tréningen még egy játékost próbálnak ki- Ruzicskár ól, a Bácsalmási SC válogatott centeréről van szó. A vasárnapi profitordnló legnagyobb meglepetése a bajnok Újpestnek a Phöbus elleni 2:2 (10) arányú döntetlen eredménye. A Hungária simán nyert 5:1 (2:1) arányban az Attila ellen. A Ferencváros 4:0 (1:0) a III. ker. ellen, a Bocskai 6:1 (3:1) a Nemzeti ellen, a Kispest 3:0 (10) arányban a Somogy ellen győzött í Wanie András a torinói faiskolai világbajnoki versenyek során az 50 méteres gyorsúszás előfutamában 27.2 mp-el második lett és ezzel bekerült a döntőbe. A többi magyar uszó is bekerült a döntőbe. Az Ambrosiana—Ausztria első középeurópai kupadöntő mérkőzést Milanóban az olasz osapat 2:1 (2:1) arányban nyerte meg. Szabó (SzVSE) a vasárnapi országos vasutasboxbajnoki versenyen a nehézsúly bajnoka lett; Strauch a weltersulyban a második helyen végzett. Céllövőverseny. Vasárnap tartották meg a leventepályán az SzTK országos céllövőversenyének döntőküzídelmeit, amelyek jó eredményeket hoztak. Az eredmények a következők: Egyéni verseny (180 ind.): 1. Jármay Jenő (BPLE) 276 p„ 2. Bensterjein Ralf (BPLE) 275 p„ 3. Tasics Tibor (BPLE) 275 p„ 4. Fejes Sándor (DVSC) 272 p„ 5. Reményfty Gyula (MOVE Szeged) 296 p„ 6. dr. Déry Béla Pestszentlörine 296 p. Csapatverseny 1. BPLE 1347 p„ 2. MOVE Szeged 1317 p„ 3. DVSC 1305 p., 4. Szolnoki Mftv. 1297 p„ 5. SaTK 1281 p. 20 csapat Indult. Hölgy egyéni 1. Majoros Istvánná (Kiszombor), 2. Fejes Sándorné (D VSC), 3. Vitkay Ili (Szeged), 4. Prunkl Magda (SzegedV Kapáslövés 1. Ador Attila (Kalocsai MOVE) 215 p„ 2. Hitel Oszkár (SzTK) 205 p., 3 Udvarhely Zoltán (DVSC) 185 p„ 4. Padányi Pál (BPLE) 185 p., 5. Frank József (Mezőtúri Máv.) 180 p. Forgács (UTE) a vasárnapi atlétikai versenyen 10.5 mp alatt futotta le a 100 métert. Forgács ideje jobb a magyar rekordnál. Possák, Schwartz és Korony Temesvárott. A közelmúltban Temesvárott járt egy szegedi sportember. Közlése szerint Temesvárott jóval nagyobb sportélet van, mint Szegeden. Áll ez különösen a futballra, amelynek eredményei ismeretesek. A temesvári sport fellendülésében nem kis része van a Szegeden járt futballistáknak. A Bástya volt játékosai: Possák, Schwarz és K'orony a legjobb futballistái Temesvárnak. Korony és Possák a TACban, Schwarz a Ripensiáiban játszik- Mindhárman állandó tagjai a temesvári válogatottnak. K o v á c s, a SzAK volt játékosa a lugosi Vulturi trénere. HOFBRUER TESTVEREK adft és kBnrozakérttk BUDIPESt, IV. MUZEUM KÖRÚT 7. Telefon: 89-7—57. Könyvelés vezetése, betanítása, adómérleg, társas, örökségi elszámolások elkésritése. Adó és egyéb tíísgálát esetén, elienszakértfil közreműködése stb. (Szanálási tervek kidolgozása és végrehajtása. 1« Magas árban veszek Használt iskolakönyveket, iskolai zenemüveveket, szótárakat, Pengős regényt, szines regénytárt, tudományos, szépirodalmi könyveket és könyvtárakat HOtSfflM MflOUMlIM, BitftyáiiTl ucca 2 sz. «7 Legolcsóbb árjegyzék 1 liter paszt kanna tej 1 liter paszt palack tej 1 dcl. paszt. tejföl 10 deka la friss teavaij 10 deka la trappista sajt 10 deka magyar ementháS sajt 10 deka gyógy akácméz 10 deka gyengeizü juhtnrÓ * kg. csomagolt ászt toró 20 fillér 24 fillér 12 fillér 28 fillér 20 fillér 25 fillér 11 fillér 18 fillér 1« fillér a Központi fejcsarnok rt. Hófctejesarnokttti« Könyvei cserélhet havi egy pengőért a DÉLMAGYAKORSZAG kölcíönkönyvlárában