Délmagyarország, 1933. augusztus (9. évfolyam, 171-197. szám)
1933-08-11 / 180. szám
1933 augusztus TT; üti MÄG7ARORSZAG 3. ntr HALT Fehértói tógazdaságból eladásra kerülő 1 kg-on felüli nagyságú ponty kg»klnl 90 fillér. 1 „ alóli „ „ „ SO „ azonkívül mindenfajta élő tiszai hal méltányos áron kerül eladásra ANTALFFY ÉS TAHS\ ^é^A^j&UU Rudolf-téri halcsarnokában no Egy fiatal legény borzalmas öngyilkossága (A Délmaayarország munkatársától.) SzerIán éjszaka borzalmas dán éjszaka borzalmas öngyilkosságot követett '1 Mindszenten Bánfi János 21 éves gazdalegény. A fiatalember több méter hosszúságú kötelet szerzett és azzal felmászott az udvarukon álló legmagasabb fa tetejére. A kötél egyik végét a nuakára hurkolta, a másik végét pedig a fa igához kötötte. Amikor igy elvégezte a munkáját, leugrott a mélységbe. A kötél nem engedte, hogy lábai elérjélc a földet. Zuhanás közben nagyot rántott rajta a kötél és a rántás következtében eltört a nyakcsigolyája. Bánfi azonnal meghalt. Holttestére reggelre kelve találtak rá a szülei. A fiatal legény tettének oka szerelmi bánat. Bánfi János néhány hónappal ezelőtt benntjárt Szegeden és itt megismerkedett egy leánynyal, akit az éjszakai életben jól ismernek. A legény heves szerelemre gyulladt a leány iránt és napokig nem ment haza. Végül is elfogyott a pénze és ekkor kénytelen volt hazautazni. De otthon nem volt maradása, még egy alkalommal beutazott Szegedre, ismét tekintélyes összeget költött el a leány társaságában. Harmadszorra már nem kapott pénzt a szüleitől és igy nem tudott elutazni Mindszentről. A szerelmes szívű legény valószínűleg ezért szánta rá magát a borzalmas öngyikosságra. Holttestét felboncolják. Hirelc FIVII ff Péntek. Róm. kath. Zsuzsanna. MMm Prot Tibor. A nap kel 4 óra 50 perckor, nyugszik 7 óra 19 perckor. Somogyi-könyvtár köznapokon délelőtt 10-től 1-lg, délután 4-tfll 7-tg, a Városi Muzeum mindennap, vasár- és ünnepnap is, délelőtt 10-t" fél 1-lg van nyitva. Folyélratesere kedden, csfltrrtökön, «zomhi'on détntA. fél ' tői fél 6-ig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem, 1. emelet) nyitva va^mapok kivételével mindennap. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Barcsay Károly Széchenyi-tér 12 (telefon "'1770), Cserhalmy Antal Sárkány-ucca 15, (telefon 8261), Franki Antal Szent György-tér 6 (telefon 1118), Gergely Jenő Kossuth Lajos-sugárut 31, (telefon 1062), Lőbl Imre dr. Gizella-tér 5, (telefon 1819), Moldván Lajos Újszeged, Vedres-u. 1, (telefon 1846, Selmeczi Béla Somogyltelep IX. u 489, (telefon 3425). Az idő A Szegedi Meteorologiai Obszervatórium jelenti. Szegeden a hő-mérő legmagasabb állása 32.8 C, a legalacsonyabb 19.4 C. A barométer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 763.9 mm, este 763.2 mm. A levegő páratattalma reggel 76.0 százalék, délben 36.0 százaléik. A szél iránya északnyugati, erőssége 3—1. A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 órakor: Igen meleg, száraz, túlnyomóan derült időjárás. — Megállt a Tisza áradása. Megírtuk, hogy pár nappal ezelőtt ismét áradni kezdett a Tisza. Csütörtök délig az áradás elérte a két métert, tovább azonban nem áradt a víz és délután megkezdődött az apadás. — Vasárnap két filléres gyors indul Gödöllőre. Jelentette a Délmagvarország, hogy vasárnap filléres gyors inául Gödöllőre. A Máv. üzletvezetősége most azt közli, hogy vasárnap még egy filléres gyorsot indít Szegedről a dsemboríra. A gyors Szegedről reggel 5 óra 06 perckor indul es 9 óra 42 perckor erkezik Gödöllőre. Vissza 23 óra 20 perckor indul a filléres gyors, Szegedre reggel 4 óra 10 perckor érkezik. A menetjegy ára 5 pengő 80 fillér, de minden utas köteles a gödöllői világtábor megtekintésére jogosító belépőjegyet i? megváltani, ugy, hogy az utazás ára 7 pengő ,10 fillér. Csónak ponyvát, nyugágyat legolcsóbban Varga Mihálynál Aradl-ucca 4. — Klebelsberg özvegye Szegeden. Csütörtök délután Szegedre érkezett özvegy gróf Klebelsberg Kunoné, férje sirjának meglátogatására. A grófné a püspöki palotában szállt meg és pár napig Szegeden marad. — Földet vásárol a város a szatymazi temető kibővítésére. A szatymazi római katolikus temető teljesen megtelt. Az egyházközség legutóbb kérte a várostól, hogy temetkezési helyül uj területet jelöljön ki. A temető szomszédságában van egy 1400 négyszögöles terület, ennek a megvételé látszik a legelőnyösebbnek. A polgármester most megbízta dr. Simkó Elemér tiszti főügyészt, hogy a szatymazi egyházközség vezetőségével együtt tárgyaljon a temető környéki földtulajdonosokkal, mennyiért hajlandók egyholdas terűletet eladni a temető kibővítésének céljaira. Ha a tárgyalások eredményre vezetnek, akkor a legközelebbi kisgyűlés dönt a temető kibővítéséről. — Temetés. Csütörtök délután 5 órakor nagy részvét mellett temették el a belvárosi temetőbe dr. Simon Ákos nyugalmazott táblabírót. A temetésen a gyászoló családon és a kiterjedt rokonságon kívül csaknem teljes számban megjelent a szegedi birói és ügyészi kar, népes küldöttséggel képviseltette magát az ügyvéd' kar, valamint a Szegedi Kaszinó, melynek az elhunyt évtizedeken át tagja volt. A temetési szertartást dr. R a s k ó Sándor főesperes-plébános végezte fényes papi segédlettel. A szertartás elvégzése és a beszédek elhangzása után a koporsót elhelyezték a családi sírboltban. — Rendbehozzák az ujszegedi artézi kutat Újszegeden, a Temesvári-körút sarkán az ártézi kut igen kevés vizet ad, mert a csőhálózatban hiba van. A környéki lakosság kérelmére a polgármester utasította a mérnökséget, hogy a kutat hozassa rendbe. Ugyancsak kijavítják a külvárosokban megrongálódott ártézi kutakat és a kifolyókat is, amelyek vízszolgáltatására utóbb igén sok panasz hangzott el. x Ha Budapestre utazik, első ntja legyen a fényesen átalakított és kibővített Hungária-fürdőbe (Budapest, VII., Dohány-ucca 44.) menni. Ott már reggel 5 órakor nyitnak és 1.40 pengőért nemcsak megffirödhet, hanem jól mégis reggelizhet — A rekkenő hőségben elájult a villamosvezető. Budapestről jelentik: Csütörtökön délelőtt a rekkenő hőségben Budapesten az egyik körúti villamos vezetője elájult és eszméletét vesztette. Szerencsére a villamos lassan haladt és egy ellenőr ugrott fel rá, aki a kalauzzal együtt megállította a villamost. A mentők az eszméletlen állapotban levő kocsivezetőt a Rókus-kórházba vitték, ahol eszméletre téritették. Állapota nem súlyos. Letartóztattak egy cigányasszonyt (A Délmagyarország munkatársától.) Csülörtök délelőtt beszállították a szegedi ügyészség fogházába Lakatos Karolin 46 éves cigányasszonyt, aki évek folyamán rengeteg megzatelhajtást követett el a környéken és működésének több halálos áldozata volt. Lakatos Karolin — amint a nyomozás megállapította —• évek óta járta a különböző közsegeket, tanyákat és mindenütt felajánlotta szolgálatait. Legtöbb helyen szívesen vették igénybe a cigányasszony tudományát és ilyenkor Lakatos Karolin munkához látott. Működéséért busásan megfizettette magát. Ahol nem volt megelégedve a fizettséggel, ott zsarolt. Azzal fenyegetődzött, hogy feljelentést tesz a csendőrségen és lecsukatja a pacienst. A fenyegetés a legtöbb helyen hatott és a cigányasszonv nagy zsákmánnyal állt odább. Lakatos Karolin bejárta az egész Alföldet és éveken keresztül folytatta működését. Hozzávetőleges számítás szerint többszáz magzatelhajtás terheli lelkiismeretét, ezeket azonban most utólag rendkívül nehéz rábizonyítani, ö meg hat esetet ismer be és ezekre nézve is azzal védekezik, hogy megkérték a műtét elvégzésére és pénzt nem fogadott el. A nyomozás folyik, hogy a cigányaszszony bűnlajstromát összeállíthassák. PÄPLAN1ID0MAN | legjobb i*n| lepfaíebb ¡kivitelben I legoloadb-1 b&n kapta*tó J8RT Mihály és Fia cégnél, Szeged Kárász ncca 14. Két borzalmas kazánrobbanás Hét munkás meghall (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Belgrádból jelentik: A Temeskubin melletti Gá j községben szörnyű kazánrobbanás történt az egyik vasmühelyben. A szerteröppenő vasszilánkok a mühelv összes munkását megsebesítették, két munkás a helyszínen meghalt, kettő a kórházban szenvedett ki. Két fiatal leány a halállal vivódik. Berlini jelentés szerint a weissenseei vasöntődében csütörtök délután súlyos üzemi baleset történt Egy folyékony alumíniummal telt kazán a levegőbe repült és felgyújtotta az épületet. Három munkás meghalt A tüzet csak nehezen sikerült lokalizálni. Negyvenórás munkaidő a Rafna-vidéken (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Berlinből jelentik: A rajnavidéki vas- és acélipari munkaadók szövetsége heti 40 órára mérsékelte a munkások és alkalmazottak munkaidejét. Az intézkedést azzal indokolják, a munkanélküliséget csak az által lehet csökkenteni, hogy a meglevő munkát felosztják a munkások között, ezáltal többen jutnak munkához. — Világítást kap a Rothennere-tclep. Jelentette a Délmagyarország, hogy dr. Pálfy József polgármesterhelyettes megvizsgálta a Rothermere-telepen azokat a hiányosságokat, amelyekről a telep lakossága ismételten panaszkodott. Legsürgősebb kívánságuk a telep világítása és vízzel való ellátása volt. A polgármester intézkedésére most három 100—100 wattos villanyégőt szerelnek fel a telepen. Evezősök! TRÉNINGRUHA minden színben kapható HABSELYEM BLUZ gyönyörű színekben « LUSZTIG IMRE SZÉCHÉNYI TER 2. TISZA SZALLÖ MELLETT.