Délmagyarország, 1933. augusztus (9. évfolyam, 171-197. szám)
1933-08-25 / 192. szám
T933 ausruszfus 25. DeiMAGYARORSZAG 96 Augusztus 28-án: Liszt^oratorium. M Agt - Dohnányi-Kodály vezényletével "Hü. a budapesti filharmonikusok hangversenye. Ötvennel kevesebb fogászt és huszonöttel kevesebb orvostanhallgatót vehet fel az ui tanévben a szegedi egyetem Az egyelem! fanács a léíszám emeléséi kéri a kultuszminisztertől (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi egyetem egyes fakultásain most folynak a jelentkezések. Az egyetemi tanács, a kultuszminisztérium rehdelk»zcse alapján a következőkben állapította meg a szegedi egyetemre felvehető halgatók létszámát: A jogi és államtudományi karon 200. az oroosi 50, a bölcsész 50. m matematikai 50 92 1933—34. tanévre felvehető hallgatók száma. Ez a mult évhez képest bizonyos mérvű csökkentést jelent, mert tavaly a jogi fakultáson 250, az orvosi karoii pedig 75 volt a hallgatók száma. A másik két fakultáson összesen száz, ugyanannyi, mint a következő tanévre megállapított létszám. Az elmúlt tanév második felében különösen sokan iratkoztak be a jogi fakultásra és a hallgatók száma elérte a háromszázat. A jelentkezések most folynak az egyes fakultásokon és az előjelekből arra lehet következtetni, hogy ugy a jogi fakultáson, mint az orvosin az engedélyezett létszám nagyon gyorsan betelik. Ebben az esetben az egyetem tanácsa előterjesztést tesz a kultuszminiszternek, a felvehető hallgatók létszámának felemeléséért. Valószínűnek látszik, hogy szükség esetén a miniszter az engedélyezett létszámon felül még 10—15 hallgató felvételét engedélyezi a szegedi egyetem jogi, illetőleg orvosi fakultásán. A bölcsészeti fakultáson az eddigi ielentzésekből ítélve, az idén sem esz ötvennél több a hallgatók létszáma. A ma»emat;kai karon pedig még ezt az engedélyezett létszámot sem érik el, hacsak ezután nem jelentkeznek tömegesebben. A mostani Jelentkezésekből még egy érdekes jelenség allapitható meg, mégpedig az, hogy zsidó hallgatók jóval kisebb számban jelentkeznek felvételre, mint az elmúlt években. Azelőtt a jogi és az orvosi fakultásokra feltűnő nagy számban jelentkeztek a zsidó hallgatók, a mult évben például az összes jelentkezőknek huszonöt százaléka volt zsioóvallásu. Az idén azonban ez az arány a mult évi arány felére csökkent, mert az összes jelentkezőknek csupán 12 százaléka zsidóvallásu Járásbiró és ügyvéd saftóoere Lázá? Ferenc járásbiró rágalmazás miatt Jelentette fel Delire Jánost — A szegedi törvényszék felmentő Ítéletet hozott (A Délmagyarország munkatársától.) Még a gázgyári tárgyalásokig húzódik vissza annak a bűnügynek előzménye, amiben ma hozott ítéletet a szegedi törvényszék büntető tanácsa. A gázgyári tárgyalások utolsó fázisában megjelent „A nemzetpolitikai társaság szegedi fiókja" kiadásában egy röpirat, melynek előszavát dr. Lázár Ferenc szegedi járásbiró irta. Ebben az előszóban a járásbiró annak a ki^vánságának adott kifejezést, hogy minden tényező ügyeljen arra. nehogy a gázgyári tárgyalásokkal kapcsolatosan a szegedi közéleti menünek egyik fogása vesepecsenye á la Brennin£ legyen.' Erre az előszóra D e 11 r e János válaszolt a Hétfői R. Újság vezércikkében s a járásbirónak azt az utalását, amelyik egy régi szennyes panama emlékét idézi fel, a legenergikusabban utasította vissza. „A szegedi közélet tisztasága és tisztessége nevében védekezni kell e jogtalan és bántó inszinuáció feltételezései ellen — mondja az inkriminált vezércikk, majd igy folytatja: — Hogy meri most valaki azt mondani, hogy föléledhetnek a brenningi vádak, hogyan szahad panama-pecsenye illata után szaglászni s hogyan szabad egy itélőbirónak ilven emlékekbői"kalapált fegyverrel a város jóhire s a szegedi közélet tiszta fegyyerü harcosai elé állni? Azt kívánjuk, hogy a biró a közélet küzdelmeibe hozza el a magyar biró kiváló erényeit, az alapos tudást, azt elfogulatlanságot, a pártatlanságot és tiszta judiciumot. Lehet, hogy mások ezt ebben az előszóban megtalálják, mi szomjasan várjuk ennek bizonyítását. A vezércikk a következőképpen végződik: „Tiszta meggyőződéssel és tiszta fegyverekkel hármelvik álláspont harcolhat a sikerért, de bűzbombákat és farkasvermeket ne készítsenek egymás ellen azok, akik a szerződés meghoszszabbitását, vagy a meghosszabbítás megtagadásának következményeit egyformán fogják élvezni, vagy szenvedni." Emiatt a vezércikk miatt sajtó utján elkövetett rugalmazás és becsületsértés miatt Lázár Ferenc járásbiró fel jelentést tett D e 11 r e János ellen s ezt az ügyet tárgyalta ma a szegedi törvényszék G ö m ö r y-tanácsa. A főmagánvádló járásbiró személyesen jelent meg a tárgyaláson, Dettre János védelmét dr. E i s n eV Manó ügwéd látta el. Dettre János elmondotta, hogy bűnösnek nem érzi magát, mert nem követett el sem rágalmazást, sem becsületsértést. Hónapokon keresztül tárgyaltak a gázgvár képviselőivel, külön tanulmányokat, speciális studíumokat kellett végezniők ahhoz, hogv az energiatermelés és energiaszétosztás műszaki gazdasági és pénzügvi vonatkozásaival tisztába legyenek s eredményesen tudjanak harcolni a város és a fogyasztók számára jobb feltételekért. S amikor már hónapokon keresztül végezték ezt a munkát, akkor ielent meg Lázár Ferenc röpirata, mely egv régi panamavád szennyes emlékét idézte fel, egv régi megvesztegetési vádra utalt a folyamatban levő gázgvári tárgvalások módjáról tett megjegyzésében. Ezt a hántó és jogtalan utalást keménv szavakkal kellett visszautasítani, ezt meg is tett a közérdek védelmében, mert közérdek az, hogv közügvek tárgvalásától tartsuk távol az alaptalan vádaskodásokat s a panamákra tett utalásokat Kérte ezért valamennyi állítása valóságának bizonvitását és Somogvi Szilveszter, Back Bernát, Veress Gábor, Biedl Samu, Szekerke Lajos, Pap Róbert, Török Béla, Szivessv Lehel és Kertész Béla tanukénti kihallgatását kérte. A főmagánvádló hozzájárult a valódiság bizonyításához, de a bíróság nem rendelte el, mert az ügyet az állitások bizonyítása nélkül is eldönthetőnek tartotta. Lázár Ferenc fentartotta vádját, dr. Eísn e r Manó felmentést kért, mert a cikk a jogot kritika határát nem lépte tul s ha becsületsertés lenne is benne, a vádlott akkor is felmentendő, mert a főmagánvádló jogtalan eljárása adott arra okot Az utolsó szó jogán Dettre János is felszólalt. majd a törvényszék rövid tanácskozás után kihirdette ítéletét: dr. Dettre Jánost az ellene emelt vád alól felmentette, mert a cikkben sem rágalmazás, sem becsületsértés nincs, a gúnyos és tréfás megjegyzések pedig, ha azok a becsületet nem érintik, nem büntethetők. Lázár Ferenc járásbiró az itélet ellen fellebbezést jelentett be. MOZIMa játssik Paramonnt njdonság: Belvárosi AsszonvoR a börtönben Sylvia Sidney és Wynne fKbson Bimbó szárazdada Burleszk Paramonnt hlradö Minisztertanács Budapest augusztus 24. A kormány tagjai ma reggel 8 órakor minisztertanácsot tartottak, amelyen Gömbös Gyula miniszterelnök elnökölt. A minisztertanácson előbb Ká llay Miklós földművelésügyi miniszter ismertette a gabonatermés értékesítésére vonatkozó rendelkezéseket, majd pedig ugyancsak a földművelésügyi miniszter a Bécsben folyó kereskedelmi tárgyalások állásáról számolt be. Végűi F a b in y i Tihamér kereskedelmi miniszter ismertette teljes részletességgel a római magyar— olasz tárgyalások lefolyását és eredményét A minisztertanács, — amelyről Kállay Miklós már előzőleg eltávozott, hogy Bécsbe utazzon, két órakor ért véget EzRrnpnn«n6nzbunfefésre ¡félték a gázoló belga sörgyárost Győr, augusztus 24. A győri büntetőtörvényszék soronkivűl letárgyalta a 3 napja előzetes letartóztatásban levő Kojoucharoff Kristóf bolgár származású belga állampolgár ügyét, aki gépkocsijával Dunaalmás községben halálra gázolta Szántó József földművesasszonyt. Bűnösnek mondotta ki a vádlottat a törvényszék gondatlanságból okozott emberölés vétségében és ezért az enyhitőszakasz alkalmazásával ezer pengő pénzbüntetésre Ítélte és elmarasztalta a bűnügyi költségek megfizetésében. A bíróság a 3 napi előzetes letartóztatással 7f> pengőt kiegyenlítettnek vett Az itélet jogerős. A bíróság elrendelte a vádlott szabadlábrahelyezését. A gyáros a pénzbírság lefizetése után folytathatja útját \ Ploskáfll Kfólmnnkabolt. Kárász a. $. helyén szám alatt megngilf. Kéri minden YCYOlél, keresse fel uj helyén a régi bizalommal.