Délmagyarország, 1933. augusztus (9. évfolyam, 171-197. szám)

1933-08-23 / 190. szám

DÉÍMAG7ARORSZAG T933 augusztus 23. PAPLANgOOMÁN ...... . _ 16 18.riT <lta Mihály és Fia cégnél, Szeged Karász ucca 14. A tiszai hajózás problémája Dr. Geszfelyi-Negy László tanulmánya M Délmagyarorszáy munkatársától.) Amint a Dolmány a rorszáq közölte, a földművelési mi­niszter Tokajtól Szegedig mintegv 100 tagból álló társasággal végighajózza a Tiszát. A ti­szai kirándulás tervét a Duna—Tiszaközi Me­zőgazdasági Kamara vetette fel elsőnek és a tiszai hajózásra vonatkozó anvagot dr. Gesz­lelyi Nayy László igazgató készítette elő. A ka­mara igazgatósága különben most megjelentet­te „a Tisza-hajózás"-ról szóló tanulmányát és ez a munka bizonyosan felkelti a szakemberek és politikusok érdeklődését. A füzet első részében foglalkozik a tiszai ha­józás jelentőségével és utal arra, hogv Szeged törvényhatósági bizottsága a tavasszal felira­tot intézett a földmüvelésügyi miniszterhez, akitől a Tisza hajózási viszonyainak megjaví­tását, rakodóállomások építését és a borsodi ármentesítés következtében szükségessé vált óvóintézkedések megtételét kérte. A feliratra a iöldmüvelcsí miniszter sürgős intézkedéseket ígért. Ismerteti a tanulmány a tiszai hajózás ér­dekében kifejtett előzetes mozgalmakat, majd a tiszai hajózás mai állapotával foglalkozik és megvilágitja a legsürgősebb tennivalókat. Gesz­telyi Nagy László legsürgősebbnek találja a medencéket, a partbiztositásokat, a Tiszához vezető utak kiépítését, a meglevő rakodóhelyek jókarbahoza tálát, a hajórakodók mellett ga­bonaraktárak építését, a felső Tiszaszakasz, a Sajó, a Kőrös és Maros alkalmassá tételét a rendszeres viziszállitás megindítására. A na­gyobb forgalmú hajózás megindítása érdeké­ben dr. Gesztelyi Nagy László szerint szükséges volna a Tiszahajózás fejlesztéséről szóló tör­vény megalkotása. A törvény megállapítaná a teendők sorrendjét is. Ezt megelőzően arra tett javaslatot a kamara igazgatója, hogy a Tiszán Tokajtól Szegedig szakemberek, politikusok és közgazdászok rész­vételével hajókirándulást kellene rendezni. Ezt a hajóutat különösen aktuálissá tenné az, hogy most van 100 esztendős évfordulója gróf Szé­chenyi István első tiszai hajóutjának. A föld­művelési miniszter a kamara javaslatát magáé­vá tette és bizonyos, hogy ennek a hajóutnak az egész Tiszavidékre igen fontos és előnyös kihatásai lesznek. — Vasúti katasztrófa — 5t halottal. Olaszor­szágban Messina ós Palermo kőzött hétfőn este súlyos vasúti szerencsétlenség történt. A Gioios és Marea közötti útszakaszon egy személyvonat bele­rohant egy tetiervonatba. A személyvonat öt utasa szörnyethalt s a tehervonatot kisérő vasúti sze­mélyzet közül két vasutas súlyosan megsebesült — Germán fejedelmi sirra akadtak Pöstyén mellett. A világhírű fürdőhely közelében véletlen folytán nagyértékű archeológiai leletre bukkantak. Meglepő épségben levő, a Krisztus utáni harmadik századból származó germán fejedelmi sirrn buk­kantak, amelyben számos ősi ékszerdarabot, szín­aranyból készült fibulát, két csodaszép üveg amor­fát, valamint egykorú felszerelési tárgyakat talál­tak. A leletet ideiglenesen a pöstyéni városi mu­zeumban helyezték el. Befőttiét. InkváHAt, ugnrkáját, paprikáját, paradl­Ifllinl II toRT« 'lAkkor lesz oaomU „VinilUb tarlót. tfvnk óta kltflnften be­vált gvtlmBloa Vonzorváló por. Kapható a késiltónél: GERGELY gyógyszerésznél, Kossuth Lajoa &ngft.-ut 4a nagykrtrnl sarok 44 Megnyílt!! Hegedűs Nándor tlsst, filszer éa terményUzlete. Tisza Lajos körút 51. Mikszáth Kálmán u. sarok. — n Legolcsóbb beszerxásl forrás. Figyelme» és pontos kiszolgálás. Eltonloll gyomor, bélzavarok, émelygés kellemetlen szájíz, homlokfájás, láz, szék­szorulás, hányás vagy hasmenés eseteinél már egy pohár természetes „Ferenc József" ke­serűvíz gyorsan, biztosan és kellemesen hal. A gyakorlati orvostudomány igazolja, hogy a Ferenc József vlz használata a sok evés és ivás káros következményeinél Igazi jótéte* ménynek bizonyul. A Ferenc József keserű* viz gyógyszertárakban, drogériákban és luszer ü '.letekben kaphaló. — A szőregi legelő és a kötelező oltások. Sző­reg község képviselőtestülete legutóbb 20 száza­lékkal leszállította a legeltetési dijakat s egyben elhatározta, hogy megszünteti a legelőre járó jó­szág léptene elleni kötelező oltásait. Ezt a határo­zatot a vármegye kisgyülése feloldotta s a feloldó határozat ellen Szóráth Ferenc szőregi lakos fel­lebbezéssel élt a miniszterhez. A belügyminiszter most a kisgyűlés határozatát jóváhagyta, de egy­ben elrendelte, hogy az alispán vegye tárgyalás alá a fellebbezőnek a kötelező védoltások elrende­lésével kapcsolatos panaszait és kifogásait A most vizsgálat alá kerülő kérdés előzménye az, hogy a járás főszolgabirája a szőregi közlegelőt lépfené­vel fertőzöttnek nyilvánította s kötelezően elren­delte a kihajtandó állatoknak lépfene elleni védő­oltását. Ami természetes nbban lehet bízni. Ki „Igmándit" használ, nem fog csalatkozni — Halált okozott a kitépett szőrszál. Az ausz­triai Gmünd község kórházában rövid szenvedés után általános vérmérgezésben meghalt Steinhäu­ser pékmester, egy jól megtermett javakorabeli férfi. Steinhauser a napokban szőrszálat tépett ki az orrából s eközben fertőzte meg magát. — Napi egy pengőt kér élete végéig, mert meg­verték a csendőrök. A debreceni törvényszéken na­gyon érdekes per indult a kincstár ellen. Két csend­őr, Molnár Sándor és Hajnal József újév reg­gelén részegen megtámadták a hadházi országúton Salamon Lajos kereskedőt és puskával véresre verték. A kereskedőt négy hónapig ápolták a deb­receni klinikán, mig felépült A csendőrök ellen megindult az eljárás és a hadbíróság Molnárt 1 évi és 2 hónapi. Hajnalt pedig 6 hónapi börtönre Ítélte. Az itélet jogerős, Salamon a jogerős Ítélet után pert adott be a kincstár ellen és azon a cí­men, hogy a kínzás következtében munkaképessé­gének 50 százalékát elvesztette, napi egy nengő járadékot kér élete végéig. — A követség fizette ki egy angol kereskedő mulató-számláiát. Budapestről jelentik: Kel­lemetlen kalandja volt egy angol hajózási tiszt­viselőnek, aki üzleti ügyekben tartózkodik Bu­dapesten. Az angol ur a Nagymező-uccai Ari­zona-mulatóba tért be szórakozni. Amikor fi­zetésre került a sor és 96 pengős számlát nyúj­tottak át neki, kiderült, hogy nincs ennvi pénz nála. Erre kijelentette, hogy ma délelőtt el­küldi a hiányzó összeget. A mulatóban azon­han nem vették tudomásul ezt a kijelentést, hanem rendőrt hívtak, aki az angol urat elő­állította a főkapitányságra. Itt megmondotta nevét. Reginald Wu'tternek hivják. Arra kérte az ügyeletes rendő.-tisztviselőt, engedje meg. hogy telefonálhasson az angol követség­re. Miután az engedélyt megkapta, felhívta te­lefonon a követséget, ahol a jelentkező portás­sal közölte, mi történt vele és kérte a követség intézkedését. A portás rögtön intézkedett, mert pár perc múlva autó állott a főkapitányság előtt és abból az angol követség egvik titkára szállott ki. Amikor a titkár meghallotta, hogy honfitársa önhibáján kivül került baiha, szó nélkül kifizette a hiányzó összeget. Ezzel az ügy el is intéződött. — El akarta rabolni gyermekét a külftnváltan élő apa. P a r o t a i Lajos, izsáki kereskedő, négy hét óta különváltan él feleségétől, aki ellen a vá­lópert is beadta. A kereskedő két nagyobb lányát magához vette és Kalocsán helyezte el, de mindent elkövetett, hogy legkisebb lányát, az 5 éves Gizel­lát is elvegye anyjától. Vasárnap reggel Parotai­né a kislánnyal templomba igyekezett. Amikor a templom elé ért, férje odaugrott és el akarta ra­bolni a kisgyermeket. Dulakodás kezdődött férj és feleség között a kislányért és a dulakodás közben a gyerek könnyebben meg is sérült A falubeliek nagy megbotránkozással nézték az esetet és felháborodásukban meg akarták verni az erőszakos kereskedőt. Az asszony egyébként gyer­mekrablás bűntettének kísérlete miatt feljelentést tett férje ellen. háztartási és mészáros, kedveifi fizetési teltételek mellett leg­olcsóbban beszerezhetek ]8 Fekete Nóndor Hoasnlti t. sngtr«< <8. Tel. 20—72. A szegedi tarhonya propagandája (A Délmagyarország munkatársától.) Váradl Géza, miskolci kereskedelmi iskolai tanár már he­tek óta lelkes propagálója a szegedi tarhonyának. Az ő közbenjárásának az eredménye, hogy legkö­zelebb nagyarányú propaganda kezdődik a szegedi tarhonya érdekében. Váradi tanárnak a tarhonya propagandáját szolgáló értékes akcióját támogatja a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara is, amely­nek igazgatósága nevóben Lukács Béla ország­gyűlési képviselő és Berzeviczy Zsigmond mi­niszteri tanácsos, a kamara elnöke az alábbi le­velet intézte Szegedre, dr. Pálfy József polgár­mesterhelyetteshez: „Kamaránk örvendetesen vette tudomásul, hogy a Szegedi Hét gazdag programja között a tarho­nyafogyasztás népszerűsítésére külön gyűlés meg­tartásáról történt gondoskodás. E kérdéssel kama­ránk már 1931. évben behatóan foglalkozott s ez ügyben a következő határozatot hozta: Az Igazgatóválasztmány teljes elismeréssel adózik Váradi Géza felsőkereskedelmi iskolai ta­nárnak kiválóan értékes munkájáért és az a felfo­gása, hogy a magyar liszt ily ipari feldolgozása, illetőleg fogyasztása érdekében legnagyobb ered­mény a magyar társadalom öntudatos magatartá­sától és megmozdulásától várható, de kétségtelen az is, hogy a rizsbehozatalnak vámokkal való megnehezítése s a tarhonyakészitósre használt ipari liszt kedvezményezése jelentékeny segítséget nyújtana a tarhonyafogyasztás terjesztésében. Segítséget nyújtana jelentékeny mértékben oly intézkedés is, amely a honvédség, az állami vagy közkórházak, a gyermeknevelő és iskolai ellátó in­tézmények, nemkülönben a fogyasztási szóvetkezeti intézményeik a magyar tarhonya nagyobb mérték­ben leendő alkalmazására utasíttatnának, ezért az igazgatóválasztmány felkéri az elnökséget hogy jelen határozata alapján írjon fel az ősszkormány­hoz, amely felirtaban a kormánynak nyomatékosan figyelmébe ajánlja Váradi tanár javaslatait és gazdaérdekbőí kérelmezze ezeknek sürgős letár­gyalását és oíy intézkedéseket, amelyek a magyar tarhonya feldolgozását és elterjesztését komoly lépésekkel elősegiti." Az idei nagy búza­termés, a nagy buzafeleslegek még külön is jelen­tőséget adnak a tarhonya nagyobbmérvű fogyasz­tásának, ezért örvendetes az, hogy a szegedi gyű­lés e kérdéssel behatóbban foglalkozik és a tarho­nyafogyasztás terjesztése érdekében eredményeket fog elérhetni. — Három község vállalta a leégett somogysás­diak kártalanítását. Nagybajomból jelentik: So­mogysásd községben hatalmas tűz pusztított. Ki­gyulladt a cséplőgép szikrájától az egyik szérűs­kert. A nagy szél magával ragadta a tüzesóvákat és felgyújtotta a szérűskerttől mintegy 500 méter­re levő uccarészt. 5 lakóház, tizenöt gazdasági épü­let teljesen leégett. 21 gazdát ért nagy kár, közü­lök ötnek mindene odaégett. Azokat a gazdákat, akiknek mindenük odaégett, élelmiszerrel, álla­taikat pedig takarmánnyal láttáik el közadakozás­ból. Egyidejűen a 3 szomszédos község, Mezőcsok­nya. Hetes és Nagybajom gazdái spontán elhatá­rozásból kimondották, hogy kártalanítani fogják a leégett gazdákat. Már meg is kezdték a kártala­nításra szánt termények összegyűjtését. A közsé­gekhez tartozó uradalmak fát és építőanyagot aján­lottak fel, hogy a tűz martalékául esett házakat és gazdasági épületeket is felépíthessék. Kerékpárosok! A 2 vagon alkalmi visszavett kerékpárokból most kerülnek eladásra 100 drb. I. rendű, nasryhordké­pessfigti országúti, ballonos, nöí és versenygépek. Sa­ját érdekében ne késlekedjen a beszerzéssel, mert ilyen akció méar nem volt soha és nem lesz Szántó Sándor gépkereskedőnél __ Szeged. Kis« neca iKIss n. palotai Szerelékekből még az itt felsoroltak kaphatók: kev. haax. P 1.1® Kfilsfl gnml kev. haaz. P 2.40 Belső gumi „ „ „ —.90 Láno „ „ . 2.4" Kuprngós nyereg „ » 4.80 Fék „ . 1.50 Abroncs „ . 1.50 Áttétel kerék .. . l.Sl/ oroedó kontrafékes axy 10.8C Pedálok Kormány Csomagtartó ,, Kormányosengó Karbidlámpa Szerszámtáska Kerékopengó , Szabadonfutó kerék * ÍZ iio " i-2o

Next

/
Oldalképek
Tartalom