Délmagyarország, 1933. július (9. évfolyam, 146-170. szám)

1933-07-11 / 153. szám

6 DELMAG7ARORSZAG 1933 julius ti. Egyiptom gazdasági kiküldöttei Szegeden (A Délmagyarország munkatársától.) Vasár­nap egyiptomi vendégek érkeztek Szegedre, az egyiptomi kormány kiküldöttei, akik Magyar­országon a mezőgazdasági berendezkedéseket tanulmányozzák. Az egyiptomi vendégek ma­gyarországi utitervét a földmüvelésügyi mi­nisztérium állitolla össze és az útitervben Sze­ged mindössze eqy nappal szerepelt — a ven­dégek őszintén kifejezett sajnálatára. M. Farid El Far. az egyiptomi gazdasági felügyelők ve­zérfelügyelője, Hussen Evan, az egyiptomi földművelésügyi minisztérium osztályfőnöke — nki feleségével együtt utazik — és Mohammed F.I Diba, a minisztérium nővénvkisérleti osz­tályának osztályfőnöke töltött Szegeden hu­szonnégy órát. A vendégeket Nyáry György főigazgató, az Idegenforgalmi Hivatal vezetője és Küllő Zollán gazdasági felügyelő kalauzol­ta a városban, a tolmácsi tisztét dr. Kappel Gyula egyetemi lektor látta el. A vendégek délelőtt az Alföldi Mezőgazda­sági Intézet kísérleti telepeit tekintették meg, különösen érdeklődtek a magyar lucerna, a buza- és a paprikakisérletek iránt. Kijelentet­ték, hogv a mezőgazdálkodásnak ezekben az ágazataiban Egyiptom Magyarországot kívánja mintául tekintem. Megtekintették az egyipto­miak az intézet gazdaságát és tanulmányozták azokat a növényfajtákat, melyek megteremnek a szikes talajokon is. Egyiptomnak ugyanis szintén súlyos problémája a szik, amely hatal­mas területeket borit el. Délután dr. Te'mesváry Géza mintafaiskoláját látogatták meg és min­taszállitmányt rendeltek az őszi és a kajszinba­rackból, valamint a szilvából. Kijelentették, hogv abban az esetben, ha a mintaszállitmány beválik, a szegedi gyümölcstermelők a tavaszra nagyobb rendelésre' számithatnak. Az egyiptomiak szerették volna megtekinte­ni a szegedi tanyavilágot is, a szűkre szabott program miatt azonban erre már nem kerül­hetett sor. Hétfőn délután utaztak el Szeged­ről Mezőhegyesre, ahol az állami gazdaságot tekintik meg. — "A gyáripari képviselők szervezkedése. Va­sárnap délelőtt az Alföldi Utazók és Kereske­dők Egyesületében megalakult a gyáripari képviselők testületének szegedi szakosztálya. Valamennvi gyáripari képviselő csatlakozását jelentette "be az uj alakuláshoz. D a c só Ar­nold nyitotta meg az ülést, komoly és céltuda­tos munkára hivta fel a megalakuló szakosz­tály tagjait. Indítványára a szakosztály elnö­kének Goldgruber Arpádpt, a szegedi gyáripari képviselők régi érdemes tagját vá­lasztották meg. Goldgruber Árpád székfoglaló beszédében a gyáripari képviselők sokféle sé­relmét tette szóvá, a mai tarthatatlan állapotok megszűntetését és a gyáripari képviselők jogvi­szonyának a szabályozását sürgette. A tisztikar tagjainak megválasztották: alelnököknek Franki Siegfriedet és Dacsó Arnoldot, titkár­nak Palotai Imrét, jegyzőnek Zeisler Imrét, ügyésznek dr. Adler Dezsőt, háznagynak Bar­tos Bélát. Hivatalból tagjai a vezetőségnek: Vértes József, az AlJKE ügyvezető alelnöke és S/nbó József, az AUKE főtitkára. A választá­sok után Palotai Imre titkár a szakosztály te­vékenységéről és munkarendjéről referált, ma jd aktuális kari problémákat tárgyaltak le. — Sakkcsapatmérkőzés. Az idei szegedi ldub­közi sakkosapatmérkőzést a Szegedi Altalános Munkássakk-kör rendezi meg. A rendező egyesü­let kéri a versenyen résztvenni kivánó egyesülete­ket, hogy a részietek megbeszélése végett a meg­bízottaikat küldjék be 13-án este fél 9 órára az Imperiál sakktermébe. <— Aratóünnepélyek a szegedi tanyákon. Vasárnap a szegedi tanyavilág több helyén tartottak aratóünnepélvt. A Domaszéki Gazda­sági Egyesület a dr. Kószó István iskolában rendezte me^ ünnepélyét. Az ünnepi beszédet II ü b n e r József népművelési titkár mondotta, utána Berta Szilveszter kiosztotta a jutalma­kat az aratómunkásoknak. Az ünnepély után ebéd volt, amelyen több köszöntő hangzott el. A Feketeszéli Mezőgazdasági Egyesület arató­ünnepélyén ördög István elnök megnyitóbe­széde után dr. Kogutowicz Károly egye­temi tanár tartott beszédet. Az aratómúnkások jutalmát S z i i á r t ó Alberl osztotta ki, utána ar. A i g n e r Károly tartót beszédet. A társas­ebéden több pohárköszöntő hangzott el. FOrdőtrikók, tréningöltönyök POLLÁK TESTVÉREKNÉL, Csekonlcs ucca es Szét cipők, sapkák, övek stb. legolcsóbban Széchenyi lér.in Nehéz székelésben szenvedők, akiknek az agyvértódulás, a feffájés és szívdobogás, az emésztési zavarok és különösen a vég» bélbaíok teszik az életet nehézzé, Igyanak reogel és este egynegyed pohár természetes tFercnc József« keserdvlzet. Klinikai vezető orvosok igazolják, hogy a Ferenc József víz műtétek előtti és utáni időszakokban is nagy értékO hashajtónak bizonyul. A Ferenc József keserOviz gyógyszertárakban, drogériákban és tflszerOzIetekben kapható. B.I MAKÓI HÍREK U] elnököt választott a makói önkéntes Tűzoltó Egyesület. A makói önkéntes Tűzoltó Egyesület kebelében duló ádáz küzdelmek — amelyekről részletesen beszámolt a Délmagyarország —, uj fejezethez jutottak a tegnapi rendkívüli közgyű­léssel. Az izgalmas közgyűlés a Nagy Sándor pa­rancsnok körül csoportosuló régi többség győzel­mével végződött. Dr. Tamássy András, az egye­sület pár héttel ezelőtt megválasztott uj elnöke, be­szédében azt fejtegette, hogy a békesség helyre­állítása érdekében revizió alá kellene venni a leg­utóbb történt tagkizárások és az ellenzéki kisebb­ség tömeges kilépésének ügyét. Csak ebben az eset­ben hajlandó az elnöki tisztet vállalni. Nagy Sán­dor parancsnok arra utalt, hogy az egyesület alap­szabályai szerint történt tagkizárások és a közgyű­lés által tudomásulvett kilépések revíziójára törvényes alap nincsen. Dr. Tamássy András ezek­után bejelentette lemondását és el is távozott az ülésről. A közgyűlés erre uj elnökül dr. Urbán Györgyöt választotta meg, akit küldöttség hivott meg és aki kijelentette, hogy mindenben az alap­szabályok szerint kiván működni. — Munkaközvetítés. A Szegedi HatósSgi Mun­kaközvetítő közli: Munkát kaphat a Hatósági Mun­kaközvetítőben: kovács, bognár, kosárfonó, szabó, cipész, cipőtüzőnő, szobafestő-mázoló, fodrásznö, kifutó. — A Szegedi Temetkezési Egyesület közgyűlé­se. Vasárnap délután nagy érdeklődés mellett tar­totta meg az ipartestület márványtermében a Sze­gedi Temetkezési Egyesület közgyűlését. A már­ciusban tartott közgyűlést a polgármester felleb­bezés folytán megsemmisítette és igy vált szüksé­gessé a második közgyűlés egybehivása. A módo­sított alapszabályok letárgyalása után került sor a tisztújításra, aminek eredményeképpen egyhan­gúlag elnökké választották Lantos Béla felügyelő­igazgatót, alelnökké Dékány Páll, titkárrá Bálint Gyula Sándort, pénztárossá ifj. Gaál Istvánt, el­lenőrré Fonvó Pált, ügyésszé dr. Tóth Imrét. Ezenkívül választottak 20 tagból álló választ­mányt és öttagú számvizsgálóbizottságot A meg­választottak nevében Lantos Béla mondott köszö­netet a közgyűlésnek. — Ünnepély a rokkanttelepen. A Katolikus Népszövetség szegedi szervezetének gedó-rok­kanttelepi csoportja vasárnap ünnepély kereté­ben szentelte fel a Jézus Szive-szobrot és lep­lezte le a szobor talapzatán elhelyezett hosi emlékmüvet. Az ünnepség vasárnap reggel tá­bori misével kezdődött, amelyen P. Varga jézustársasági atya mondott szentbeszédet. A szoborszentelcsen Beck Endre, a Katolikus Népszövetség nevében mondott beszédet, a vá­ros nevében dr. Katona István, a vitézi szék nevében dr. Vitéz Lengyel Endre, a Honsz. nevében Kelemen titkár, a Magyar Nők Szent Korona Szövetsége nevében N a g e 1 Ma­nóné tett koszorút a szoborra és az emléktáb­lára. Az ünnepség után körmenet volt, melyet Bujnovszky plébános vezetett Az avatási ünnepség után népünnepély volt. — Füszerszakosztálytilés a kamarában kedden délután 3 órakor. Fontos tárgy. " 190 — Az Újszeged! Népkör választmánya vasár­nap H a u s e r R. Sándor elnöklésével ülést tartott Hauser elnök megnyitó beszédében megemlékezett Ugi Géza plébános beiktatásáról. Ezzel kapcsolat­ban elhatározta a választmány, hogy az uj plébá­nos tiszteletére az összes ujszegedi alakulatok be­vonásával társasvacsorát rendez. Elhatározta a választmány, hogy a taxi-hidvámok kísérleti le­szállításának a bérkocsikra való kiterjesztését kéri a várostól és kéri, hogy a jövőben Újszegeden csak legalább 300 négyszögöles telekre adjon ki a város épitési engedélyt A kubiksödörbe fojtotta gyermekét (A Délmagyarország munkatársától.) A szatymazi rendőrség vasárnap őrizetbe vette Godó Erzsébet 19 esztendős tanyai leányt, aki nemrégiben megölte újszülött csecsemőjét. A fiatal leányt barátság szálai fűzték egy szegedi férfihez, akinél valamikor cselédi szolgálatot teljesített. A leány áldott állapotba került és nemrégiben gyermeknek adott életet. Elhatá­rozta. hogy a csecsemőt elteszi láb alól. A gyer­meket kivitte egy kubikgödörhöz, belefojtotta a vizbe, azután kövekkel a gödör fenekére süly­lyesztette a kis holttestet — Allatkiállitás Orosházán. A békéscsabai mén­telepparancsnokság a Békésvármegyei Szarva«­martiatenyésztő Egyesület és az Orosházi Kisbir­tokos Szövetség szeptember 2-án és 3-án lő-, szarvasmarha-, sertés- és juhkiállitást rendez Orosházán, a sporttelep melletti vásártéren. A bí­ráló bizottság által érdemesnek talált kiállítók tiszteletdijat érmet, oklevelet kapnak. — Gyümölcsészeti tanfolyam. A Szegedi Gyü­mölcstermelők Egyesülete Belsődomaszéken Bá­lint Pál tanyáján 6 napos gyakorlati gyümölcsfa­ápolási tanfolyamot rendezett. Vasárnap tartották meg a tanfolyam záróünnepélyét. Dr. Koguto­wicz Károly hosszabb beszédben ismertette a gyümölcstermelés nemzetgazdasági jelentőségét, majd Fodor Dezső főintéző, a tanfolyam vezetője inlé/ett beszédet a gazdákhoz. A Magyar Játékszín Kamaratáreulat szombaton tartja megnyitó előadását színházban. A Magyar Jálékszin Kamaralársulat, amely most mutatkozik be először Szegeden, egy év óta járja az országot és ahol megfordult, mindenütt a legnagyobb meg­elégedést vivtáik ki. Miskolcon hat hétig, Debre­cenben négy hétig telt házak előtt játszott a tár­sulat és Debrecenbe a közönség egyenes óhajára, augusztus második felében visszamegy. A társu­lat fiatal, törekvő művészgárdából áll, amelynek vezére Bársony Aladár, aki legutóbb a Buda­pesti Müvész-Szinház drámai főrendezője volt. Az előadások a legteljesebb művészi színvonalon álla­nak. Az összes darabok sugó nélkül mennek. Fel­tűnést fognak kelteni a társulat díszletei, amelyek teljesen elütnek a sablontól és a berlini Kammer­spiele mintájára készültek. Az igazgatóság rend­kívül mérsékelt árakkal fog játszani, azonkívül kedvezményes bérletszelvényeket bocsát ki, amely­nek ára földszint és I. emeleti páholy 10 szelvény 45 pengő, zsöllye I.—IV. sorig 10 szelvény 10 P, V.—VIII. 8 P, ÍX.-XI.-ig 10 szelvény 7 P. A bér­letek előjegyzésére Korda Sándor titkár az ér­deklődőknek délelőtt fél l-ig és délután 3—4 óra közölt a szinházban a gazdasági hivatal helyisé­gében (szinészbejárónál jobbra) legnagyobb kész­séggel rendelkezésre áll. Megnyitó előadásul Ke­lemen Viktornak legsikerültebb vígjátéka, mely a világ összes színpadain óriási sikert aratott, a „Botrány a Savoyban" kerül színre. Az első hét műsorán H erczeg Ferenc a „Kék róka", Mol­nár Ferenc „Játék a kastélyban" című vígjáték­kal szerepel. Lesz több eredeti bemutató, a szerző személyes jelenlétével. A színházi Iroda hirei Befejező előadások: Ma és holnap este: Ko­mikusok Kabaréja vendégjátéka. A sziniszezon holnap este befejeződik. A színtársulat vezetősége az utolsó két napra leszerződtette a legelismer­tebb budapesti kabaréegyüttest. A társulat tagjai között van Rajna Alice, a Terézköruti Színpad népszerű komikája, Boross Géza, a legmulatságo­sabb kupiéénekes. Gárdonyi Lajos, a Vígszínház művésze, Szenes Ernő, akinek figuráját a közön­ség jól ismeri a filmvászonról is, Kondor Anny, Sass Olly. A Komikusok Kabaréja előadásai a rendes esti helyárakkal kerülnek szinre. Aki kacagni akar, az megnézi a Komikusok Kabaréját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom