Délmagyarország, 1933. július (9. évfolyam, 146-170. szám)

1933-07-09 / 152. szám

« 12 DÉL MAGYARORSZÁG 1933 Mhm 9. hódmezővásárhelyi M A K öl- OROSHÁZI TÓTH-MALMOK lisztjei elismerten u «, LEGJOBBAK. I pénzügyminiszter Londonban Budapest, juliu® 8. Imrédy Béla pénzügy­miniszter szombaton reggel Londonba utazott. A pénzügyminiszter londoni utazását az tette szükségessé, hogy a buzatárgyalásokon a ma­gyar kormány képviseletében reszt vegyen. A magyar delegációt eddig Walkó Lajos nyugal­mazott külügyminiszter irányította. A tárgya­lások meglehetősen előrehaladtak és valószí­nűleg megállapodásra vezetnek. Imrédy pénz­ügyminiszter vasárnap este érkezik az angol fővárosba és hétfőn résztvesz a tárgyalásokon. A Budapesti Értesítő jelentése szerint Imrédy Béla pénzügyminiszter Londonból hazatérőben Berlinbe is ellátogat. Vele együtt utazik Ber­linbe Winehkler István, a Külkereskedelmi Hi­vatal igazgatója, aki most Londonban tartóz­kodik. — Böhm Sándor meghalt Böhm Sándor nagykereskedő, aki élete javarészét Szegeden töltötte és itt fejlesztette cégét európai hírűvé, Budapesten meghalt. Böhm Sándor részben szcp, részben zaklatott életet élt. Szines egyéni­ség volt. aki kivételes intelligenciával és szer­vezőképességgel naggyá fejlesztette cégét és ez­zel jelentős tényezővé emelkedett a szegedi gazdasági életben. A megváltozott viszonyok folytán Szegeden jelentékenyen nagyobb re­zsivel tudott dolgozni, mint Budapesten és ez az oka, hogy közvetlenül a gazdasági krizis ránkszakadása előtt feloszlatta gvönvörü sze­gedi telepét és felköltözött Budapestre. Rövi­desen válságokba került, de szívós energiája tömérdek nehézséget tudott leküzdeni, míg nemrég beteg lett és tegnap meghalt. Feleségén kívül két fia : Böhm Pál kereskedő és Böhm Endre, az ismert baritonista, gvászolják. Az elhunyt holttestét Szegedre szállítják és hétfőn délután 5 órakor temetik el a családi sírboltba a szegedi zsidó temető cinterméből. — A reklámöletek gazdag tárháza a Reklámélet íj szánva, melynek főbb cikkeit dr. Vajda István, dr. Barinkay Ferenc, dr. Kraemer József, dr. Her­manné-Cziner Alice és Ligeti Kornél írták. Ki­adóhivatal Budapest V. Bálvány-ucca 12. Kérjen rmrt aitv ány számot. — A Lcánycgylet gsirden-partyja. Szombaton este a bizonytalan idő dacára, nagy látogatott­ság és emelkedett hangulat jegyében tartották meg a szegedi Leányegylet ujszegedi garden­nartvját. Egyik meglepetés a másikat Követte. Mókák, ötletek ragadtatták tapsra és kacagtat­ták meg a zsúfolt termet. Nagy sikert aratott Erdélyi Kató és Hauer Boriska Mikí­Mans jelenete. Ügyesek voltak Sötét Ba­lázs bűvészmutatványai. Müller Laci és G r ü n w a 1 d György is sikert aratott A kon­feranszié szerepet Szebenyi Lajos látta el szellemesen. A közönség a reggeli órákig ma­radt együtt és táncversenyben szórakozott a Vigadó terraszán. WMMWWMWMWMWWMyMMMWMMMMWMHMMMMM«'" DELI MENU 1 • Pengő házhoz szállítva MAI ÉTLAP: LEVIS i Finom motélt Ragu leve« FŐZILEKi Savanyu káposzta Finom főzelék SÜLTEK i Liba sült pom. chato Sertés karaj Borjn pörkölt Vajas borjn szelet Tnzd«It borjn dió f Mexikói tokány TISZTA i Krémes lepény Figyelje mindennap e helyen megjelenő hirdetésünket! MAKÓI HÍREK Makó képviselőtestülete hétfőn tartja ju&usi közgyűlését Szombaton készítette elő az állandó választmány a közgyűlés ügyeit és a határozati ja­vaslatok tárgyalása során megnyilvánult érdek­lődés azt bizonyította, hogy a hétfői közgyűlés élénk és mozgalmas lefolyású lesz. A szeptemberi makói ipari vásár és mezőgaz­dasági kiállítás elökéwritése nagy lendülettel ha­lad. Az eredeti elgondolástól eltérően, az ipari és kereskedelmi vásár Csanádmegyét és közvetlen környékét gyűjti egybe, a mezőgazdasági kiállítá­son csak a makói és csanádmegyei gazdák, kerté­szek és állattenyésztők vesznek részt. A kiállítás résztvevőit díjazni fogják, a vásáron résztvevő iparosok és kereskedők szabad árusítási tevékeny­séget folytathatnak. A kiállítás rendezősége a ki­állítás hetében egy országos és egy délvidéki ipari kongresszus Makón való tartását biztosí­totta. Egy heti ingatlanforgalom Makón. Mészáros Istvánné megvette Ladányi Antalné házrészét 400 pengőért, Kis Jakab Isitván Török István és társai Váradi-ucca 1. számú házát 680 pengőért, Dorn­bach Péter Papp János és társa 1 hold 629 négy­szögöl miikocsai járandóját 1435 pengőért, Csala János Bagaméri Sándorné 190 négyszögöl kortyo­gói földjét 162 pergőért, Naesa István Mágori Sán­dorné Szegfü-uccai házát 920 pengőért Komócsi József Bognár János Gyöngytyuk-uccai házát 600 pengőért. Erdei István Angol-Magyar Bank gróf Pálfi-uccai házát 1400 pengőért, özv. Köteles J'ó­zsefné Apjok Imre 226 négyszögöl gerizdesi föld­jét 160 pengőért, Nacsa Miklósné Miskovics Györgyné bogárzói földrészét 65 pengőért, Nagy Sándor Csávás Sándorné üres telkét 150 pengőért, Kusz Istvánné Ménesi Lajosné dáli tanyafőldjét 850 pengőért. Juhász János Rácz Anna kortyogói föld­részét 180 pengőért A ssegénygondozó vasárnapi népünnepélye, amelyet a marosparti Báló-tigethen tartanak, nagyszabásúnak Ígérkezik. Rengeteg mulatság szórakozás, vidámság várja a makóiakat. Délelőtt térzene lesz a Fő-téren, délután fél 3 órakor zenés kivonulás a népünnepély színhelyére. — Itt adjuk a Makói Dalárda felhívását tagjaihoz, hogy este fél 9 órára jelenjenek meg a népünnepélyen. A makói Önkéntes Tűzoltó Egyesület nagy ér­deklődéssel várt rendkívüli közgyűlése vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a városházán. A Komikusok Kabaréja hétfőn este előadást tart a riakói Hollósy Kornélia Színházban. Kerékpárbaleset. Páll Lajos, makói malomel­lenőr tegnap délután kerékpárján Szőreg felé tar­tott. Kiszombor előtt egy teherautó jött vele szem­ben. Páll kitérés közben egyensúlyát vesztve, az utaenti árokba zuhant. A balesetet csak órák múlva vették észre. A kihívott mentők a makói kórházba szállították, ahol agyrázkódást állapítot­tak meg. A Szeiredi Meteorologiai Obszervatórium je­lenti. Időjárási helyzet: A barometrikus maximum az Azori szigeteken 770 mm., Nyugat- és ftszak­európában 765 ram, a minimum Islandon 755 mm és Erdélyben 760 mm. Csapadék a minimumok kö­rül hullott Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 21.2 C, a legalacsonyabb 16.0 C. A barometer adata null­fokra és tengerszintre redukálva reggel 160.0 mm, este 762.7 mm. A levegő páratartalma reggel 80 százalék, délben 95 százalék. A szél iránya észak­nyugati, erőssége 2—8. A lehullott csapadék meny­nyi sége 5.5 mm. Időjóslat a Délvidékre: Változékony, mérsé­kelten meleg idő, esetleg még zivatarok. A Meteoroloffiai Intézet jelenti este 10 óra kor: Változó felhőzettel, mérsékelten meleg idő, egyes helyeken esők. vagy zivatarok. — A Szegedi Temetkezési Egyesület vasárnap délután 4 órakor tartja alapszabálymódositó és tisztújító közgyűlését az ipartestületben. és Művészei A Magyar Játékszín KamaratársnM jnliu 18-én tartja megnyitó előadását a színházban. A Magyar Játéksán Kamaratársulat, amely most mutatkozik be először Szegeden, egy év óta járja az országot és ahol megfordult, mindenütt a legnagyobb meg­elégedést vivtáik ki. Miskolcon hat hétig, Debre­cenben négy hétig telt házak előtt játszott a tár­sulat és Debrecenbe a közönség egyenes óhajára, augusztus második felében visszamegy. A társu­lat fiatal, törekvő művészgárdából áll, amelynek vezére Bársony Aladár, aki legutóbb a Buda­pesti Müvész-Szinház drámai főrendezője volt Az előadások a legteljesebb művészi színvonalon álla­nak. Az összes darabok sugó nélkül mennek. Fel­tűnést fognak kelteni a társulat díszletei, amelyeik teljesen elütnek a sablóntól és a berlini Kammer­spiele mintájára készültek. Az igazgatóság rend­kívül mérsékelt árakkal fog játszani, azonkívül » kedvezményes bérletszelvényeket bocsát ki. amely­neűc ára földszint és I. emeleti páholy 10 szelvény 45 pengő, zsöllye I—IV. sorig 10 szelvény 10 P. V.—VIII. 8 P. ÍX.-XI.-ig 10 szelvény 7 P. A bér­letek előjegyzésére Korda Sándor titkár az ér­deklődőknek délelőtt fél l-ig és délután 3—4 óra között a színházból a gazdasági hivatal helyisé­gében (szinészbeiárónál jobbra) legnagyobb kész­séggel rendelkezésre áll. Megnyitó előadásul Ke­lemen Viktornak legsikerültebb vígjátéka, mely a világ összes színpadain óriásf sikert aratott a „Botrány a Savoyban" kerül színre; Az első hét műsorán Herczeg Ferenc a ..JCéik róka", Mol­nár Ferenc ..Játék a kastélybaj)" című vígjáték­kal szerepel. Lesz több eredeti bemutató, a szerző «személves jelenlétével. A s^nházi iroda hírei Ma délután és este: Timosa. A pomrpás darab ma kétszer kerül színre és ez a két előadás lesz a Timosa utolsó két szegedi előadása a premier teljes szereposztásában, Gellért Lajos, Ürmössy Anikó, Tamás Benő és Czobor Imre vendégfellép­tével , \ ; . Hétfőn: szünet Kedd, szerda: Komikusok kabaréja. Egy kitűnő kabaréegyüttes látogat el Szegedre kedden és szer­dán. Boross Géza mint Marlene Dittrich, Gárdonyi Lajos, mint a világ legpechesebb embere, Bajna Alice mint csintalan feleség. Szenes Ernő mint fil­léres week-endező, Sass Olly mint slágerénekesnő, Kondor Anny mint iskolás!ány, pályájuk legjobb alakítását produkálják. Konferál KeMér Dezső. A Komikusok Kabaréja keddi és szerdai elő­adásával befejeződik a szegedi szezon. Jegyek már válthatók. Ma délután 6-kor az ujszegedi futballpályán: színészek és újságírók humoros futballmérkőrése. I BényTíllalszertár I kötszerek, numlArnk ]«(role»Abb bnuzemédl huly«. B» Könyvek Mazzo de la Roche: Jalna lakói. Az Athenaeum uj 2 pengős regénye. Amerika „felfedezése" Európa számára az- utolsó évtizedekben nagy lendületet vett regények és elmélkedő könyvek százai írják le az Újvilágot. De ezek a könyvek túlnyomórészt az U. S. A. dicsőségét zengik. Amerika többi része még az ismeretlenség homályában szunnyad. Maw» de la Roche regénye Amerika legérdekesebb da­rabját, a régi kulturáju és mégis fiatal erőtől duz­zadó Kanadát tárja fel előttünk. Hogy írói elhi­vatottsága is megvan hozzá, annak bizonysága az, hogy első regényével, Jalnával megnyerte Ame­rika legnagyobb irodalmi pályadiját, az Atlantic Prize koszorúját. Mazo de la Roche Íróművészete olyan plasztikusan tudja megformálni alakjait, hogy kilépnek papir síkjából, hust, vért nyernek és előttünk élnek sokáig felejthetetlenül. Legdivatosabb inganyagok minden minő­ségben, reklám íos árakon Polláh Testvérek kalangya Üzletében Csikóulcs a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom